-Politikai átrendeződés, múlt szokásai rezsim zárás.
Ez jobban érdekli őket(az unalom űző maffia harc), meg a népből is egyeseket?
Ki lesz, ki van? A munkahelyek állapota az nem, pedig ezért rohad MO.
Persze nem érdemli a Fidesz, az Orbán azt, hogy ne döntetlennel zárjon.
Nem 130 ember csinálja a megélhetést, nem hagynak ezek hátra semmi fontos mondanivalót, csak gyűlöletet, kongást, stadionokat, Mészárost.
Gondoljunk bele, 20 évet nyertünk volna(magunk érzelmi képzésével), ha nincs Kövér, Orbán, pár ember.Olykor pár hatalom kórós beteg ráhúzza magát sokakra.Fideszes sem lehet normális, ha állandóan verekednie kell 15 éve valamik ellen.Poszt trauma lesz.A mély érzetű védekezés(védjük meg) is poszttrauma, energiát öl.
Az EU égetést is megcsinálták(más nem csinált ilyen színpadiast), hozták a gyűlöljük a magyart, az meg sünné lesz, visszatér a szúrós állapotába.
Alattuk sem jött ki vidámabb énünk, csak ülve a lovon üti vágja a magyar az ellent.
Viszont tudjuk hogy milyen média eszköz és hangnem alatt vannak, így ezt a két évet nem lehet ülve és imádkozva megnyerni.
Nem kell a 45-49%-tól hanyatt esni(nem közbenik, végeredmények), az Mszp is ilyen volt.
Az új Mszp, a Fidesz.Ami nem is rossz hasonlat, mert a múltjuk abszolút onnan indul, és kiderült opportunisták, ha nem bontják a falat, simán orosz irodások, sorba állók lesznek.
Orbán elvtárs, hallottuk az apja nagy szolgálatot tett a Pártnak, jöjjön ki ebből az irodából, emeljük.
Sőt, ma a tégla fal hiánya nélkül is az oroszoknak falat építenek.
Annyi minden a Fidesz(sárkányfejek a retorikában), hogy itt már ideológia politikai felállást nem kell különíteni, egybe kell rakni az ellent, a leváltókat.
Itt ilyen szokások voltak(mindig egy nagy PÁRT),a vonzódás a hatalomhoz létezik, annyi a különbség, most a többi cukorként(20% alatt) van a fán.
Itt még nem lesz azonnal jövő párt,és emberek, és hirtelen mindenki oda.
Előbb evvel a 2010 feletti ellenzéki és még sok tagot váró beindult mezőnnyel úgy kell lezárni a Fideszt, a Fideszes is megértse, 12 év volt,milliók jönnek, akiknek nem kellett.
Ez segíti a demokrácia nem szétfeszülését.Holnap még ennek a pontnak a lezárása.
A szegénység szó alá ne bújjanak, hogy máshol is van.
Itt 5-6 millió emberről van szó.Dolgozók,vagy volt dolgozók.
Itt meghúzták vonalzóval egy megítélést, ami az országot morálisan károssá tette.Egészségileg is.
Közszereplők(show biz,a sport, politika is az), irányító szerepek a piacon, magánvállalkozói főnök//////////többiek.(alkalmazottak)
És az első részben lévő felszólít a tessék utánam csinálni,evvel jelzi vagy marad a megélhetési különbség.
Felszólít, nem értenek az élethez,bátortalanok,és képezni kell a sikerre.
Tehát az első rész lehet csak siker, a második nem(többiek)? de, a díjazás gátolja ebben az egészet.
Az anyagiakról beszélek, mert az élet másról is szól, érzelmi intelligencia, kapcsolat,depresszív gén, mit tudom én.
Hát akasztanak, isznak, szívnak stb a tehetősebbek is.
Vagy úgy érzik rossz partner kinyírta őket.
Komolyan? Nem kell a kamera, igazán megszünteti a szabadságot.
Nem lehet 8 millió irányító szerep se.
Akkor ne észt osszon az elit, hanem díjazást, vagy ahhoz még termelést.
El van végezve 1-től több évig a képzés, élet is van tanulva(mert megy), érzelmi intelligenciát lehet egyénileg fejleszteni.művelt.
Nem Orbánék mai felolvasása kell, magukat tréningezik, adnak értelmet.
Hazafutás csinálnak(baseball),lásd Felcsútra:)
A valóság szörnyű, mai is a vállalkozásokkal kellene tárgyalni, ma is a piac/politikának azon kellene nyomni, hogy fordítson 10% rossz munkahely, 90% jó.ma fordítva van és így millióknak be kell menni a rosszba, mert erdőbe nem mehet.
Ország imázs(elit pompa), meg számok.Ezekről leírtam az elmúlt két nap.
Nem lesz itt komolyan semmi, ha nem indul meg alulról a forradalom, a történelmi regula.vagy is hogy annyi nettó legyen már, a nagy milliók is jól lerázzák a világ rá tempót.
A szakmákban dolgozóknak össze kell fogni, különben menetelnek másért, kihagyják magukat.
"Ha nem jelölem meg az értelmezési tartományt, akkor nincs értelmezési tartomány(halmaz)"
Ha ez igaz lenne, akkor nem tudtad volna értelmezni a példamondataimat, de te is tudtad, sőt ilyeneket te is hoztál. Mindig úgy forgatod a köpönyeged, hogy onnan védjen amiről beszélünk? Egyszer belátod, hogy nem kell világon szó az értelmezési tartományhoz, tudod hogy a világra vonatkozik, máskor meg nincs értelmezési tartomány annak megjelölése nélkül? Te tudod még követni magadat?
5 millió embernek(aktív, nyugdíjas), sőt nem is tudjuk igazán több e, nagyon sok nettó kell hogy jól lerázza a piaci árakat.
Előbb.
Mikor rendezik ezt a nép "gyilkosságot" is? Vállalkozások(kis, közép, nagy).
Ha az összesből 10% a jó díjazású hely, akkor hova megy milliók?
A 10%-ba lévő helyekre nem fér be mindenki.
Vagy is nincs olyan, hogy minek megy bele az ember.(szakmákból, és nem irányító szerepű alkalmazott)
Bele kell mennie, mert nincs más.
Aztán itt van a minimálbére bejelentés, és a többi zsebből.
Ha ennél is ha csak 10% nem csinálja, millióknak a nyugdíját lopják el már előtte.
Mert az öreg -értékelő fülke- a bejelentettre gépel:)
Nem az alsó, közép a bólintó, bőven beletette a piac/politika egy patthelyzetbe.
Nincs más választásod,vagy menekült vonat.
Nem is úgy nézz ki hogy éjjel-nappal ezen nyomnák az agyat.EP saját karrierért birkózás, holnap Orbán szép évre ébredtünk-je.
Pedig ez az életünk egyik komoly része, a munkahely.
Ha ők lenyomnak 10-14 órát, de ha van értelme, egybe 48-at is meglehet.
Milliók viszont a 10-14 órájukkal is az értelmetlenségben vannak.Nem haladnak, nem tudják lerázni a jövőért a piacot, csak tandemban tölteni.
Jönnek majd fel a fiatalabb közszereplő karavánok, nekik is kell a szalonképesség a nyugattal az ország imázs címén.
Minden megy majd tovább, a kisebb közösségek(show biz, irányítók a piacon), azért nem érzik hogy nincs is annyi, mert ami van, abból azt maguknak jól tartva a lerázást kikövetelik az asztaloknál.
pl ahogy felül túlbillen, alul térdre esik.
Szóval nincs miért félni, itt már csak a dolgozók jöhetnek.
Ez nem pesszimizmus, düh bennem, egyszerűen kihasználnak minket, ez csak az -ez van- találása.
Magától nem lesz semmi.
Ezek leplezik le a gondolkozását a kamera előttieknek.
Mi ez a -tessék utánam csinálni- gondolkozás? Hol kimondva, hol rejtve tölti.
Mi ez, hogy az emberek nincsenek felkészítve az életre?
Ezek minden olyan felvetések, amik milliók legyőzésére utalnak.Azoké akik miatt áll az ország, működik.
Nem csak az a megélhetési siker, amit a közszereplők(show biz, sport, politika, és a piaci irányítók) élnek.
Ezt akarják mondani? 8 millióan ebbe a lélektanba?Lehetetlen.
Egyébként is a pénzen túl is van élet munka, a gének, kapcsolatok, érzelmi intelligencia(G. Károlynak se kellett volna...)
És több elit tag fog összeomlani ha a tömegben szabadon mozgó más szakmák is elérik a jó megélhetési lélektant.most még az alsó tepsiben levése tartja érzelmi életük bukását.
Igen azért ment el 100 év, mert az elit az irigy.
Ezért kell alulról induló érdek forradalom, mert nem véletlenül zajlik ez milliókkal, és felülről csak -vér, izzadság-lesz az ajándék.
jaj, ne hivatkozzunk világ tendenciára,meg régi törzsekre, ahol ruha sincs:)
Itt nem volt elit regula, itt még az EU-ban benne helyezkedve is a kizsigerelés zajlik.
A lábtól-fejbúbig listákon sem igazán áll jól a magyar.Minden kihat az egészségére is.
És akkor el van intézve egy olimpiával, 100 hazai versennyel, meg elit randevúkkal(világ)?
a)Nem lehet mindenki a kamera +szorzó alatt, csetlik, vagy drámain előad valamit.
Nem lehet mindenki hivatásos sportoló, vagy politikus.
Akkor mit csináljunk utánuk?
b)Nem kell életre sikerre tanítani az alsó, nem létező közepet.
A mini témában esélytelen voltál, hát vissza lett nézve a mondat.
Még ha feljebb is lesz ugyanaz mantrád (megrögzött kényszer miatt), bennem kétség sem merül fel avval kapcsolatba hogy konkrétan a többségben szót mire értettem(nincs világon szó, se muszlimok szó), és bizonyítottam is hogy a népek közt megfelelő a szó.
Ez az izgalmasabb, ami rég érdekel, amiért elvittem a nézőknek idáig.
Te kezdted, így az a +1 hsz követelés mindig rajtad van, mindig te kapartad újra azonos szöveggel.
Miért hiszed azt, aki zár, annak van igaza?
50-ig számoltam, ennyiszer mint egy gép ugyan azt az egyszerű vonalat rá.
Ez nem erő, ehhez lelki kényszer kell, nagy pótcselekvés értelem vesztés, ha nem így lenne.
Melyik lehet, valamelyiknek kell lennie, ez nem az igazság oltára rég.
a)Ekkora gőg alatt egy közszereplő, egy alsó-közép ellen? akkor értem miért nem oldódik meg felülről.
Még a hülyeséget is feljebb teszi.
b)Egyszerűen egy lelki sérült ember,aki a magány, vagy társas magány miatt, ezt a rituálét találta ki, hogy egy garantált győztes világot építsen ki magának.
De ez nem erő, ha van idő.csak pár sor rá mindig, és a válasz várakozásának izgalma, az feltölti a valóságban tönkre ment napokat.
De ezek után már nem lesz értelme, ahhoz valakinek 1 évig megállás nélkül kellene köröznie veled.
Olyan meg nem lesz, sőt ki x lesz, más nick-ed is.
Ha nem jelölem meg az értelmezési tartományt, akkor nincs értelmezési tartomány(halmaz)
:)
És kit érdekel hogy hoztál megjelöltet(van tartomány)?
Nekem nem ilyen evidenciát kellett hoznom, olyan példát amiben van értelmezési tartomány.
Hanem bizonyítanom kellet, hogy nem ezeket írtam.
A muszlimok többsége arab.A muszlimok szó(minden nép muszlima)=a világon szóval.
De nem írtam ilyet.
A világon az arabok vannak többségben...
Nem írtam ilyet.
Annyit írtam, ezt a vallást az arabok...Mik ők? Nép-nyelv összekötés, vagy is népek közt.
Meg kell adni a világon szót, ha a népek ellen mérném.Használják.
Az arabok többsége kezdetű mondatban azért nem kell a világon szó, mert az arabok szó jelzi hogy egy adott népen belüli mérés van a többségben szóra(öltözködésben, ételben stb)
Ellenben ha más népek ellen indítom a többségben szót, akkor meg kell adni a világon szót, ha 1 vs többiek a mérés.
Vagy is a szónak bizonyítottam a helyességét.
itt aki konkrétan kijelentést tett és tévedett, az te vagy, avval hogy a nem igazzal jöttél.
"-Értelmezési tartomány nélküli értelmezési tartomány példa?:))"
Látom nem sikerült felfogni. Értelmezési tartomány megjelölése nélküli értelmezési tartomány. Ugyanis erről beszélünk, nem másról. Én hoztam ilyen példákat, ahol egyértelmű az értelmezési tartomány. Te meg mennyit is hoztál? 0?
Az ember ragadozó, és ez nem magyaros, mások is kivívták.
Itt meg mindig mások ellen kellett menni a történelemben, és még ma is.
Nem véletlen ez a bevándorló paranoiára és Ep-re sajnáltatásra menés, így tudja igazán azt hozni az elit(piac is),ami a régi, hogy itthon ne forduljon meg a tisztelet iránya.
Itt hős elit van, aki nappal lovagol, majd este megy a lesre.(közpénz)
Bőven mutatja az idő(100 évek:), a magyar közszereplőknek(show biz, sport, politika+ piaci irányító szerepek) szüksége van a megélhetési különbségre, hogy ne csak pénzkülönbség legyen a díjazások között.
A győzelem akkor az igazi a honfitársaik ellen,és akkor működik igazán a szöveg is, a tessék utánam csinálni szöveg, ha marad az, hogy milliók értelmetlenül tolják a munkát.
Kell az a tepsibe ülés nekik:)
Ez egy agyament szöveg is.- tessék utánam csinálni-
Egy társadalom nem állhat közszereplőkből irányítókból.Felborul, törzsekre, és kiirtja egymást.
Ennyi idő után nehéz is lesz nekik leszokni a megszokott tévhitről, így marad a hitegetés, lassú, és távoli idők szövegei.
Minek lőnék el gyorsan ezt a puskaport? Bemondanak egy időpontot, és akkor szép lassan úgy mennek.
Aztán történik valami és vége.Jön a következő, aki feltárja, hú elölről kell kezdeni mindent, és ő sem lövi el gyorsan ezt a megélhetési puskaport.
De miért is 130 ember csinálja a bért? Ugyan, ezt nem.
Milliók, piac is.
Vagy is ne a bérről beszéljenek, hanem hogy miből?
Kisebb közösségek(show biz, irányítók) könnyebben asztalra csapnak, maguk papír pénz gyűjtéséért.
De 5 milliót nehezebb összerakni,egy gondolattá, egy nem félővé.
Talán szakmánként lebontva megindulni.
folyt köv, holnap a miből?(5 millió embernek sok nettó kell ahhoz hogy ő is lerázza jól a piacot)
Miből? Erről nem beszélnek, nem cselekszenek érte semmit, a németek nem tudnak annyit tolni rajta, csak menteni, meg kihasználni.A világ mozgatja fogni az árakat, a magyar nem fog haladni, ilyen mutyiföldön, ilyen elit tolás, termék nélküliség, kocsi sincs.
Elképesztő 6 millió magyar ember helyzete.Mitől változna?
Felolvassák a híreket nekik.
Minimálbér:160 ezer nettó.Öregeket is beleveszem, azt nem bérnek hívják, de az is pénz.
Vagy is e szám alatt senki?
Alatta vagyok-szólal meg, de az isteni kinyilatkoztatás(a tévé-Hálózat című film)azt mondta nem, vagy is a virtuális világ felül tudja írni a valóságot.
Ahhoz meg kellene tanulni az ellenkezőjét hogy működjön a bambusz híradó, most ez egy ww2-es dolog,más nem jutott eszembe, de legyen ez a magyar pletyka.(ahogy terjed az igazság).
Vagy az ellenzéknek médiát kell csinálni és szembesíteni az embert, ez hatalmi időhúzás.
Róluk pedig ne beszéljünk, csak pillantsunk rájuk és haladjunk tovább.
Dante:A pokol.
Odapillant 1 hónapot kifizet, és ünnepli a költést.kiéheztetés, beteljesülés, visszaküldés.
Halad a show biz(sport, politika is az), tolja az alsó és a közép, evezz, evezz.
Átlagbér:240 ezer nettót kap egy magyar(nyugdíjas, aktív alsó, közép)?
Vagy is ebbe benne van az ország imázsra(szalonképesség emelés) kiadott saját adónk,és ahogy toljuk ezért a felsőt.
Nézzük ezt az átlagbért is így.3%-al egy csoport, az elit 40-al nő.Akkor jó hogy a 240 ezerbe sokkal jobban benne van felső.
Emellett ez a szép 240-es szám talán 2001-be jól nézett volna ki, de a klipbe a mai árak nincsenek hozzárakva.
Most összefoglalom úgy, vissza sem kell nézni, mert úgy is ugyan az.(hasonló)
1)A MEGÉLHETÉS.
Ez a valóság BP-én, és ha itt...(Karácsony nem tehet a piac/kormány színészi alakításáról), akkor mi lehet a "pusztán"?
-A vendéglátás összeomlását a turizmus menti.A francokat jár a magyar 150- 200 ezer nettó alatti új szokásként étterembe.
Az Aldi és Lidl ment, a németek rá startoltak az olcsó munkaerő helyzetre,a rabokra.
Ez a turizmus rossz helyzetet is ad, mert a magyar meg a turistákra startol rá magasabb lakás bérlemény árakkal.
Sőt, jön ide végleg az ázsiai és a nyugati felső is, amely szintén emelheti.Úgy emeli, hogy többet is ad érte.
Meg kell oldani diszkrimináció nélkül hogy a magyar alkalmazottak(díjazásához) is legyen piaca az albérleteknek.Talán két külön helyre(külföldi/magyar alsó) hirdetni és árakra.
-A magyar közép összeomlását, törött, bezárt üzleteik is mutatják.
A felső, elit meg bevitte a lényeget a plazákba.A bevándorlók üzletei a szépek(arab fodrászat,kaja, Ázsia vegyesbolt magyar nyugdíjas térdeléssel)
-A magyar sokszor vált munkahelyet, ez is jelzi a kilátástalan helyzetet, összefogtak ellenük és ha 1000-ból 10 jó fizetésű, akkor hová?
-A Balatont is BP-ről eladják a világnak, Riviérát csinálnak majd belőle.A dal negatív értelemben életre kell, hisz a magyar alsó és nem létező közép 80-as évekbeli földjei, vagy házai eladva.
Ennyi lett a 45 milliárdos kérdésből.Miért az? kb 45 milliárdot fizetnek a leváltók(adózók) hogy a Fidesz más képviselőket mindig is mocskos puccs szarnak tekintsék a hatalmuk ellen, és nem véleményeknek.
Lenézték őket, felhúzták, majd rájuk fogták.
Itt tartunk, 1950.
-Fidesz 49%-ra beszél(D.Tamás), hogy nem viselkedhet velük a Néppárt így, mert ő a legnagyobbal, a 49%-al jött be.
Ahol valós demokrácia van, normális piaci(média) és politika szabály helyzet, jó hogy 30-40 között az egész.
Vagy is ez nem érv.Az ottani vélemény számít, és 2,5 milliónál sokkal több, sok millió EU ember utálja őket.
A jelentést is a bal, jobb közösen megszavazta.
Az EP nép szavazáson a lejárt bal liberálisok szöveg megbukott.
Szélső csak a szélen ülhet le, és nem mehet be a terem melegébe, ahonnan nyomhatja a nemzetiszocializmust.
Persze D.Tamás stb, beülnek a melegébe.Mocskos két kulacsos percek.
Uszítással jutnak be(13-ak), ott meg alszanak,kezet rázás, váll, majd felkelnek, hazajönnek, ismét uszítanak.
Hazudsz! Továbbra sem hoztál egyetlen egy olyan példát sem, ahol az értelmezési tartomány meghatározása nélkül egy konkrét értelmezési tartományon lenne értelmezhető. Vagy ha mégis, akkor biztosan meg tudod adni a hozzászólásszámot. XD
Elmagyaráztam nyelvtanilag, hogy a világon szó hiánya miért nem számít, te magad is elismerted közben, csak nem vetted észre...
Amit cáfoltál az többnyire a saját kijelentéseddel kapcsolatos volt, saját magad buktattad bele. Annyi oldalról kellett védened a fantazmagóriádat, hogy törvényszerű volt előbb-utóbb az ellentmondás. persze te azt hiszed, hogy azt is kimagyaráztad, mert még a saját mondataid jelentésével sem vagy tisztában.
"Nem volt világon szó, így konkrét hibás kijelentés."
Számtalan példát kaptál, hogy nincs szükség rá, míg te egy ellenpéldát sem tudtál felmutatni. :D
"kijelentés, hogy többségében..."
Igen, az értelmezési tartomány pedig nincs meghatározva, tehát az egész világra vonatkozik.
b)Nem belső munkás.Akitől csúnya,de nem lelki magány beteg értékelés a felsőbbrendűség,a provokálás,a topik mozgatás)Akkor ilyen lélektant kiveszek.
Vagy is abból a szempontból nem, ez nem munka amit a döngölde jár.
Ez csak a show biz elszállása az átlagembertől.
Ellenben ha tényleg egy másik valahonnan véleményező.
Gyerekek, akkor kínáltam egy őrültet,akit lelepleztem.
A csűr nick ki x-elésre való, más nick-en a stílus, a program simán kivehető.
Ő robot, kitalált világ.Unaloműzés.
Vagy feljebb van, vagy elveszti ezt a világot, és a Fidesze is veszt.
Nem Fideszes? apám, még a szart is megeszi értük(kiforgat dolgokat)a legnagyobb kettős mércék egyike.
Ennyire nem melegedtem be a magányba sosem, vagy hogy a valóságban ilyen gyenge és gyáva legyek, hogy megteremtsen a virtuális világba ezt a kényszerképzetet, ha feljebb van, mindenkinél okosabb vagyok, és igazam van.
valaminek kell lennie, hisz ő kezdi elölről ugyan avval.
Ez súlyos.Azért nem égett a pofám, de cinknek tartottam ezt az fél éves kört a felétől, mert én voltam a tesztelő.
Hisz kijelentettem, azt nézem, meddig kezdi elölről.Ő kezdte, vagy is már rég semmi új nincs, ő az aki nem bírja el a terhet,hogy nem lehelte ki a sajátját, mint egy bíró.
vádló-védekezik a másik-egyszer csak felszalad a bírói székbe, és elmondja maga mellet az ítéletet is.
Aztán megszokta(másoknál max pár hetek volt ez a körözés), rátör majd az az érzés, a másik kifogyott, elment, akkor igazam volt.
Ilyen a világa, ilyen egy beteg átlátszó világ.szánalom.
-Cáfoltam.Bőben van nyoma van.Viszont te nem játszhatsz istent,vádló és a bíró egyben, vagy is hogy eldöntöd is azt, hogy mi a jó.
Mert sosem lesz jó, így döntöttél.Sosem lesz vége a részedről(a motivációt kellett megfejtenem)
Az egész csak rajtam múlik,nem fogsz elengedni egyenlő hsz számmal(mivel te kezdted), mindig jönni fog rá az újra darabolás.
Ennek okai a lényeg, nem is a mini téma.
-És?
Nem írtam azt hogy a muszlimok(más nyelv-népek is benne) többsége arab.
Nem volt világon szó, így konkrét hibás kijelentés.
Csak ennyi volt..Ezt a vallást többségében az arabok...
kijelentés, hogy többségében...
Mi az arabok szónak a közöse? ők nép- nyelv, vagy is a népek közt.
a világon szóval lett volna népek ellen(1 vs többiek)
Akinek ebből nem derül, utána be is bizonyítottam hogy a népek közt jó a szó.(tovább vivésben).
Nálad volt a kapkodás a -nem igaz- szóval.
Arra derült fény hogy veled nem stimmel valami.Legyen feljebb, akkor igaz rituálé az egész.
Figyelj, átlátszó amit csinálsz és gyáva.
Két lehetőség van.
a)Egyszerűen ez a te házad, sajnos ilyenkor elszabadul az, mások is csak rabként írhatnak, sok tisztelet, elismerés nincs, csak tolják...
Ezt nem csinálhatod velem akkor sem, mint egy őrült, hogy nem érdekel semmi a másiktól, csak kezded elölről.
Azt, amit már a saját oldalról is többször vettél.
Akkor ki a beteg, ki kezdi elölről, kit érdekel az utolsó szó? téged.
Mondtam többször, nem azért véleményeztem még tavaly, mert hozzád is válaszolnom kellett.
Hisz én voltam a tesztelő, előre megmondtam, itt egy gőg, tekintély elv rituálé van(nick is jelzésértékű, de nem azt tűnt fel).Ezek után már rég te bizonyítod, nem bírod a másikat feljebb hagyni, mert azt hiszed, akkor alul maradtál.
szó szerint, felül alul agyrém.
Nem kell felhozni a topikot se, mert ismerik a hozzászólót rég, akik nézik rég.