Hát, most eléggé áll a dolog, volt a cégnél egy 1 hetes géplerogyásom, felhalmozódott a meló, meg itthonra is van :( Talán pár hét múlva kilátok a fejemből...
Eredetileg a Stukának is volt középső ajtaja, ráadásul az (csak az) elektromosan működött, míg az első ajtót a vezető, a hátsót a kalauz (amíg volt) nyititta-csukta, ezek úgynevezett pisztolyzáras ajtók voltak. 45 után nem újították fel a középső ajtók mechanizmusát, a legtöbbet egyszerűen behegesztették.
Stuka-UV főbb különbségek:
1. A Stuka közvetlen kapcsolású, az UV távkapcsolású, ezért ennek az oldalán, később a B vezetőállásban kontaktorszekrénye van, itt a kontroller csak a vezérlőáramot kapcsolja, a motoráramot, a nagyfeszültséget a kontaktorok - több motorkocsiban is egyszerre.
2. A Stuka belső csapágyazású, ezért a forgóváz elfért a kasztnin belül kanyarban is, az UV külső csaőágyas, mert a Stuka-vázakkal sok probléma volt (repedések)
A Stukákat 1940-től gyártották, lényeges eltérés az addigi típusokhoz képest, hogy nem volt légféke, és villamos fékezéskor a bombázógépekhez hasonló hangja volt. Az UV tulajdonképpen a Stuka továbbfejlesztése, 1956-ban kezdték gyártani.
Volt olyan, hogy a Stukáknál megszüntették a középső ajtót, azt hiszem. A legkönnyebb arról megkülönböztetni, hogy az UV forgóvázainál ki van vágva az oldallemez, a Stukánál pedig nincs. Benda lapján van egy csomó kép erről is-arról is.
Jol latom, hogy ez Bosnyak ter - Apponyi ter? Mert akkor nem egy mai joszag. Egyebkent kedves szakertok! Mirol kulonboztetem meg a stukat az UV-tol? En regrol ugy emlekeztem, hogy a stukanak nem volt kozepso ajtaja.
De melyik vonalon? A legkülső vágányon jön, ami a Szabadság híd felőli hurokvágány, azt hiszem, most is ilyesmi a vágányelrendezés. 9-es nem lehet, mert a Margit hídnál fejállomás volt akkor is. Estleg 42-es? Az akkor Kispest, Tóth Árpád utca és a Körtér között járt, mindkét végén hurokvégállomással.
Szuper!!!! az 44-es nekem prototípus Ganznak tünik...
" ha nem lehetne jól látni a tömörítés után." tömörítés elött hogy néznek ki? vagy az eredeti se sokkal jobb?
Bengáli: Különösen az eredeti festéssel volt megkapó. Bár az új szegedi szinekkel és belsővel kifejezetten attraktív. Ezenkívül egy nagy trágyalé...
UV: úgy 20 évvel ezelőtt bele kellett volna rakni az elektronikát, meg új motort, korszűbb belsőt, fűtést, máris nagyságrendekkel jobb lenne...
Kilométerben sejtésem sincs, de időben úgy egy-másfél óra. Attól függ, merre mész, mert lehet brutálkodni...
Zugló kocsiszín-Thököly út- Festetics utca- Mező Imre út- Kőbányai út- Élessarok- Fehér út.
Melyik, a 3-as? Abban a vasúti keresztezés a jó. A jelző lefedezi a vonatot, de az ellenvillamost nem, és nem lehet belátni a szakaszt. Mindegy, úgyis félóránként jár szegény 3-as:(((
Nézd, a nóniusszal így nem lehet semmit sem csinálni. És hogy egy szakaszon az átlagos követés mondjuk 5 perc, még semmit sem mond, mert a proletárt nem vigasztalja ez, ha 20 percenként elmegy négy busz egyszerre, ő meg pont megnézte hátulról az utolsót. Akkor az 20 perc neki, és nem 5. Abban egyetértek, hogy ilyen várostervezési torzszüleményben, mint Miskolc, még egészen jó a tömegközlekedés. Félreértés ne essék: Nem a városszerkezettel van a baj, hanem hogy mit raktak oda.
Otthon van egy forgalmi kezikonyvem a '60-as evekbol, amikben benne van a valtobotok szama es szine. Ugy emlekszem, hogy 3 bot volt, es 3 kitero volt, de az teny, hogy a '70-es evek vege fele mar csak egyet hasznaltak. Kedvencem a szegedi "ellenmenet-biztositas" :-))))))
Miskolc: ahhoz a varosszerkezethez kepest szerintem egesz jol meg vannak szervezve a jaratok, es amennyire en ismerem, a suruseguk is eleg turheto a fobb tengelyeken. Szoval nem azt mondom, hogy nagyon jo, de az orszagban szerintem ez a legjobb (az altalam ismertek kozul).
OFF
Miert olyankor doglik meg a levelezoszerver, amikoor NAGYON fontos levelet varok???????
ááááááááááááááááááááááááááááááááá
ON