"Ezért nincs az embernek sem 4 szeme, mert ahhoz kellene egy csomó szürkeállomány is, ami csökkentené a többi terület hatékonyságát."
Illetve mivel annak idején sem (inkább: nem) magányosan kóboroltak az emberek, volt hátul is szem, csak hangvezérléssel lehetett aktiválni ("Józsi, te figyelj hátra, hogy onnan se jöjjön a tigris").
Hát akkor meg is beszéltük, miért volt hülyeség a párhuzamod.
Aztán hogy az önvezetést mikorra sikerül izé, "megoldani" -- hát az nyilván a távoli jövő zenéje, de részben pont azért, mert ez egy rosszul definiált feladat. Vegyük észre, hogy a vezetés nem egy különösebben magasszintű feladat, se nem kreatív, se nem változatos, alapvetően egy monoton fizikai munka. Úgyhogy az, hogy mennyi "agy" kell hozzá, hát azért nem biztos, hogy majd csak akkor lesz esélyünk, ha Einstein agyát reprodukáljuk, csak még egyszer olyan okosan.
Viszont mi egy lépésben meg akarjuk oldani az egészet, úgy, ahogy van, ráadásul tökéletesen (márminthogy ezt várjuk -- alapvetően jogosan is amúgy) -- na ez a mostani módszerekkel még egy jó ideig nem fog menni. Mint ahogy akkor sok egyéb problémát sem oldottunk meg, amit pedig állítólag már rég kipipáltunk.
A néhány kamera meg radar (vagy a lidar) pont nem a fontos része az önvezetésnek. Ezek (már csak a radar meg a kamerák is) eleve több infót adnak, mint az ember érzékszervei, de a lényeg utána jön.
De abban biztosak vagyunk hogy nehany kameraval meg egy radarral lehet önvezetni....
Már aki biztos benne - mert pl. én tuti nem.
Még az általam méltatott izraeli cucc kizárólag (!) kamerákra alapozó rendszerét sem tartom a gyakorlatban is bevezethető FSD -rendszernek - még akkor sem, ha bizonyos körülmények közt tényleg faszául teljesít.
Aki ma (ezen a szinten) FSD-vel vagy Level5 -el henceg - az nálam egy polcon van Theranos Lizzy-vel.
Ev téren nekem inkább a Nikola sztori ugrik be erről a szélhámos nőről.
Ez a nő nem szélhámos volt - hanem egy kóros pszicho- (később szoció-) pata.
Ehhez párosult egy feltűnően vonzó külső és egy rendkívül jó kommunikációs készség is.
Mi kell ennél több, hogy megvezessen egy (a pénzen kívül) semmihez sem értő, kizárólag férfiakból áll pénzeszsák bandát (no meg pár hiszékeny politikust is) a fergeteges indulásához - aztán a növekedéséhez?
A később érkező kisbefektetők szóra sem érdemesek - mert azok mindig juhok voltak, akik mindig is arra mentek amerről a kolomp szólt.
Garantálom, hogy (pont az elmeállapotára hivatkozva) minimális szankcióval meg fogja úszni ezt is - még azt sem tartom kizártnak, hogy még a letöltendőd is kibekkeli.
Mellesleg én becitálnám egy kis beszélgetésre azokat a derék CEO-kat is - akik nem a saját konyhapénzüket fektették be a Theranosba - hanem az általuk vezetett cégeik pénzét.
különben valakinek feltűnhetett volna, hogy jelentős esetben félrediagnosztizál betegségeket.
Nem az volt a fő-baj, hogy hibázott a kütyü, mert azon lehet csiszolni és pontosítani.
A baj az volt, hogy azzal a minimalista (mindössze 3 lépcsős, főleg fotometriai) analitikai módszerrel még elméletileg sem volt lehetséges az ígért diverzitást akár még kimutatni is - nem hogy mérni.
Vagyis NEM a készülék volt a hibás - hanem már eleve kidolgozatlan és/vagy hibás volt a biokémiai-analitikai elve az egésznek. Az analitikai eljárásaik még asztalon, (laborban, komoly célműszerekkel elvégezve) sem működtek - nem hogy egy integrált (barkácsolt) kütyübe bepréselve.
Ev téren nekem inkább a Nikola sztori ugrik be erről a szélhámos nőről. Mint utóbb kiderült, a tüzelőanyag cellás kamionjukban még motor sem volt, amikor a marketing videókat készítették róla. Egy hosszú lejtőn gurultak vele, átverés volt az egész...
""Remélem nem akarsz párhuzamot vonni Musk - és e között a szélhámos, pszicho- és szociopata kurva közt?"
Ugyan hogy is akart volna? Ha párhuzamot akart volna vonni, nyilván le is írja!"
Hát egy pár Teslát már elég sokan elég alaposan szétszedtek és átvizsgáltak már. Felteszem ezt a minilabort meg nem - különben valakinek feltűnhetett volna, hogy jelentős esetben félrediagnosztizál betegségeket.
Eredetileg én pont fordítva gondoltam, esténként töltünk valami csiga lassú ac-n, amíg alszunk, és másnapra van 100 km hatótávunk. De ha meg lehet oldani, hogy napközben napelemekről töltsünk, és késő délután utazunk 1-2 órát, az is szuper lenne. Este is van az élet a városokban, és amíg másnap töltődik a kocsi, be lehetne barangolni a környéket, feltéve ha ott merjük hagyni a kocsit felügyelet nélkül.
Pár éve volt egy Párizs-Peking verseny elektromos kerékpároknak, azok se mentek "egy seggel" több száz km-es távokat :)
Ez egyébként technikailag teljesen jogos felvetés. Erre írtam korábban azt, hogy az áram árát a pillanatnyi kereslet és kínálat alapján kellene meghatározni. Nyilván ennek számlázása annyira nem magától értetődő, de mindenképpen terelné a fogyasztást a völgyidőszakok felé.
Mondjuk ez a 60C-on tartjuk - ha jól értelmezem - a LiFePot- az új számomra, ez szokott lenni a max hőmérséklet, amit már lehetőleg ne érjünk el.
Illetve nemrég téma volt - pár hónapja, fél éve? - hogy egy új tanulmány szeritn ah töltés előtt felmelegítik visszahűtik az jót tesz mert mittudomén milyen alienek nem keletkeznek az akkuban.
Maga az akkufűtés egyébként azért nem új dolog, azaz hogy minuszban lehetőleg felhúzni kicsit.