szerintem ha nem munkaidőben van, akkor még ennyien sem mentek volna el (legalábbis a cégnél úgy figyeltem meg, hogy ha munkaidőben van a munkásgyűlés, akkor mindenki ott van, ha munkaidőn kívül,akkor csak alig páran)
190000 tag van 1 %-uk: 1900 fő 0,5 százalékuk: 950 fő 0,05 százalékuk: 95 fő, ez szinte hihetetlen. Ebből is szerintem vagy huszan be vannak nyomva és azt hitték meccs lesz a stadionban azért mentek oda.
Eza részvételi arány azé' sokminent elárul erről a zországról. A szervező egy 200 ezres potenciális tömegrendezvényre kibérel egy 300 fő befogadására alkalmas helyszínt, majd 100 fő körüli léccámban jelennek meg a zérintettek...
Nem tetszik a tagoknak, hogy a pszáf képviselője kitiltotta a sajtó képviselőit a MÁV-ABE közgyűléséről.
Mint korábban beszámoltunk róla, a MÁV-ABE közgyűlése első körben határozatképtelen maradt, miután a szükseges 50 százalék helyett a tagoknak csak a 0,05 százaléka jelent meg.
A határozatképtelenség bejelentését követően a PSZÁF képviselője agresszíven elküldte az ablakon keresztül fényképező fotósokat.
Az egyik tag azonban most felszólalt, s közölte, hogy nem tetszik neki, hogy kitiltották a sajtót.
A többség egyetértet megjegyzésével, így várhatóan a közgyűlés nyilvánossá nyilvánítását kérik majd. "
"Valóban minél több szempontot veszel figyelembe, annál igazságosabb, csak egy pont után már követhetetlenné válik a rendszered."
Nem csak követhetetlenné, hanem értelmetlenné is. Mert ugye a veszélyközösségbe beáramló díjnak meg kell egyeznie a kifizetett károkkal + költségek. Ha teljesen személyre lenne szabva minden biztosítás akkor mindenkinek pont annyit kéne befizetnie mint amennyi kárt okoz + a költségek, így értelmét vesztené az egész, mert többe kerülne, mintha zsebből fizetnél kár esetén.
"A mai szisztémán alapvetően azok szívnak, akik keveset használják a járgányt"
Itt is megoszlanak a vélemények, mert aki többet használja az gyakorlottabb (általában) és egy hétvégi autós gyakran durvább lehet.
No de a lényeg az, hogy a díjdifferenciálás úgy működik, hogy a biztosító nyolcvan raklapnyi szempont szerint vizsgálja egyesével, a jelenlegi kor-hengerűrtartalom-lakhely kivételével még elképzelhetetlenül sok és néha már-már igencsak vicces szempont szerint, (amiben sokminden más mellett a megtett kilóméter is benne van), aztán ezek közül azokat választja ki amelyek a leghangsúlyosabbak. Aztán ha ez megvan, akkor jön az egyénre szabott kedvezmény (bonus-malus rendszer). Amint lesz egy olyan szempont, ami annyira izmos eltéréseket ad, hogy miatta érdemel lehet még differenciálni, akkor az is hipp-hopp bele fog kerülni, hisze a normális biztosítók közül egyre tudd tudja már jól, hogy nem nagy állomány kell, hanem jó állomány... :)
Valóban minél több szempontot veszel figyelembe, annál igazságosabb, csak egy pont után már követhetetlenné válik a rendszered. A mai szisztémán alapvetően azok szívnak, akik keveset használják a járgányt (agyatlan díj jön ki megtett km-re), a tisztán benyaáras szisztémán meg azok szívnának, akik sokat.
Azért azt lássuk be, hogy több szempont szerint differenciálni a díjat igazságosabb mintha csak egy szempont szerint csinálod. 100%-osan igazságos pesze csak akkor lenne, ha egyénre lenne differenciálva, de az meg akkora plusz melót igényelne, hogy emelné a díjakat. :)
Merugye én pl melóba is kocsival járok, hétvégenként az ország különböző pontjaira és külföldre járok versenyezni szintén kocsival, és mindezt a jogosítványom megszerzése óta (ami 17 éve volt) balesetmentesen. Velem űber nagy kitolás lenne, ha csak a benzinfogyasztást vennék figyelembe. Jozsi bácsi meg aki évente két másikat lekoccol a Tesco parkolóban hétvégén, meg baromi jól.
Ellenben ha kor, lakhely, autó és kármentesség szempontjából is differenciálnak akkor az jobb. Nem tökéletes, de mindenképpen igazságosabb, mert még ha veszélyközösség szempontjából valaki a leggázabb csoportban van de balesetmentes, akkor B10-ben csak negyedannyit kell fizetnie, mint az ugyanabban a veszélyközösségben lévő M4-esnek, aki állandóan kárt okoz. A benzinbe épített kgfb-vel mind a ketten ugyanannyit csengetnének.
A kármenteseket másképp is lehet jutalmazni, ki lehet pl közöttük sorsolni pár autót karácsony táján:)))
Valójában azért szűnt meg a benyaáras dolog, mert látszólag kapitalizmus-inkompatibilis, mindenképpen monopolhelyzetet teremt, mert okvetlenül egy biztoító cégnek jut így ez az üzletág. Persze nyugodtan lehetett volna koncessziós alapon, de a koncesszióztatás nálunk később jött divatba, mint ahogy ez megszünt.
"mégiscsak a benzinárba rakott biztosítás az igazságos"
Pont azért nem úgy van már, mert kevésbé volt igazságos. Egyrészt nem csak a vezetett kilómétertől függ az okozott kár mennyisége, másrészt a benzinbe rakott kötelezővel megszünne a kármentesek "jutalmazása" (bonus rendszer)
Aztán majd zárjeggyel köll ellátni a féktárcsákat, mer' ha óccsóbb lesz cserélni, mint a kopás alapján becsűtt használat után fizetni, remek üzletág lesz... :-)
Há tudom, hogy vót, 3 havi recept is vót, oszt mégis újra fel kellett találni, és mégis verte a mellét miatta pár ember, hogy millen okosat tanált ki...
Jó kérdés, nem ismerem ezeket a konstrukciókat, de biztosan van bennük valami olyasmi, ami a tényleges használattal arányos mértékben használódik el. Számoljuk pl féktárcsa-kopásra, és akkor az is figyelembe van véve, hogy mennyire vezet életveszélyesen a koma.:)))
Má' vótt illen, a rencerváltás hajnalán szüntették meg...
Vedd figyelembe aztat is, hogy a tekknyika fejlődi is, tehát a zelektromos, üzemanyagcellás ótók esetében mi lesz majd a biztosítási díj alapja? Ezekhez nem köll pénzforgalmat lebonyolító töltőállomás...
Na ja. Aztán, ha majd minden faxságot kipróbáltunk, és mindenki meg lett szivatva, valaki fel fogja találni, hogy no, mégiscsak a benzinárba rakott biztosítás az igazságos, mert arányos a vezetett km-ekkel, a városban többet fogyaszt, a nagyobb járgány vagy erősebb motor többet fogyaszt, stb. És valamelyik párt ezt melldöngetve el fogja adni a saját ötletének... majd úgy 10-20 év múlva...
Ez tökéletesen igaz, a felhasználás módja viszont nem, meglehetőst nehéz horribilis kárt összehozni úgy, hogy 30-cal döcögsz 6 utcasarkot a közértig, vagy nyócat a tecsóig. Le tudsz koccolni pr lökhárítót, na max be tudsz nyomni egy oldallemezt, ki tudsz törni egy fényszórót, ilyesmi.
Ezért is volt igazságosabb a benyába foglalt kötelező, mert sokkal inkább függ a károkozás lehetősége az autó felhasználási módjától és gyakoriságától, mint a ma figyelembe vett szempontoktól. Azoktól is függ, de másodlagosan.
Gondolom mert sokkal-sokkal olcsóbb egy napra mint a népstadion és elfér ennyi ember. (csóró egyesület ne akarja elkölteni a komplett maradék pénzét drága helyre) :)
Amúgy szép hely az az edzőtábor, minden évben járok ott. Vigyetek labdát. :)
Hát, most erre mit mondjak? Az elérhető összes kgfb-vel is foglalkozó egyesület a múltban volt már vagy letiltva ideiglenesen, vagy felügyeleti biztos volt náluk, vagy más korbácsolás volt emiatt a pszáf részéről.
Akinek van egy kis kedve és ideje, a pszáf honlapján visszaolvashat. Fejből nem megy jól, de ott is voltak olyan dolgok amit felkaphatott volna a média, de szerencsére nem akkora mint MÁV-ügyben.
Na, elolvastam a TIR-t. Szóval az rendben van, hogy nonprofit, de a díjait szemmel láthatólag nem a kisebb személyautók kategóriájára optimalizálták, a mostani 48 kHUF helyett 146 kHUF lenne az éves díj (- nincs malus-besorolásunk). Ami azért irreális egy olyan személyautóra, amit 20 kHUF-ért vettünk, és közértbe járunk vele...