Kanca: aláfekszik, alá kucorodik, kuncsog, kuncsorog, kanyarodik a kannak. Aki kuncog, annak is felfele görbülget a szája. (Kuncze, a Kónya - nevek is a görbülettel kapcsolatosak)
kuncsorog – ‘rimánkodik, kunyerál’. Hangfestő szó, a kunyerál közeli rokona; tájnyelvekben található ‘csavarog’ jelentésében inkább a görbülésre utaló kucorog, kunkorodik köréhez tartozik.
A jelen idő egyes alakjai n ⇨ ny ⇨ gy hangfejlődéssel jöttek létre; ezek az alakok ma is együtt élnek a tájnyelvek s a köznyelv rétegeiben: megyek–menyek–menek: a harmadik személyben is: mén.
Minek fordították volna magyarra, amikor a kabala és a ló is lovat jelent a kópéknál, góbéknál...
A kanca össze szokott gabalyodni, gubancolódni, össze bogozódni, olyankor úgy kóvályognak, mintha megkábalyadtak volna, a kan meg megkanyarítja! Kajtatja.
macskák meg bagzanak / gubancol-bogozódik-bagzik... kanyarít...
gubancos – ‘összegabalyodott, összetapadt ‹szőr›’. Származékai: gubancol, gubancolódik, gubancosodik; gubanc. Bizonyára hangfestő eredetű szó a gomb, gubacs, gubó, göb családjából; gub- töve talán a bog hangátvetéses formája.
gabalyít – ‘kuszál, gubancol, összekever’. Származéka: gabalyodik. Valószínűleg a hangfestő jellegű gombolyag, gubacs, gubanc családjába tartozik. Ezt a feltevést csak az gyengíti, hogy a fenti jelentéskör viszonylag későn bukkan fel, és talán éppen az említett szavak hatására alakult ki; korábban a ~ így értődött: ‘tákol, tataroz; kanyarít’.
"Kétszáz éve, 1811. június 28-án született a háromszéki Nagyajtán (és 1875. március 26-án hunyt el Kolozsvárt) Kriza János költő, erdélyi unitárius püspök, a székely népköltési emlékek (tájszavak, balladák, mesék) fáradhatatlan gyűjtője, akinek életműve végső üzenete, hogy ne szégyelljük gondolkodásunk tisztaságáról tanúskodó archaikus kifejezéseinket, tekintsük természetesnek tájszólásainkat, ne majmoljuk az érzelmi és értelmi életünktől oly távol eső idegen (főleg angol) szavakat.
Tanulmányait 1820-tól Torockón, 1825-től Székelykeresztúron, majd 1829-től Kolozsvárt végezte, ahol 1835-ben unitárius lelkésszé avatták. 1840-től bölöni lelkész, 1861-től püspök. Irodalmi munkássága a Remény című szépirodalmi zsebkönyv megindításával kezdődött 1839-ben, majd a Keresztény Magvető című, történelmi és irodalmi tanulmányokat is rendszeresen közlő folyóirattal folytatódott, de a legnagyobb elismerést mégis Vadrózsák címmel 1863-ban Kolozsvárt megjelent, mindmáig a székely népköltés Bibliájának tekinthető gyűjteményével aratta. A székelység szókincsét később tájszótárban gyűjtötte egybe, saját költeményeiben pedig a határőrvidéki székelység kesergő hangulatát énekelte meg.
Népköltési gyűjtései és költeményei mindegyikéből ráismerünk a székelység világképteremtő gondolkodásmódjára, furfangos-csavaros észjárására, mitologikus képzeteire. Ennek jeléül születése évfordulóján az alábbi két költeményével emlékezünk életművére.
Erdővidék az én hazám
Erdővidék az én hazám, Katonának szült az anyám, Zöld erdő zúgásán, Vadgalamb szólásán Nevelt fel jó apám.
Mihent zekés gyermek lettem S a kabalát megülhettem, Mentem a szántóba, S apám háborúba A franciák ellen.
Nyílj mélyebben, te barázda, Patakként folyj könnyem árja, Apámat háború, Anyámat sok gond, bú Szegényt elragadta.
Holnap indul a legénység Komondóba, semmi mentség.
Zöld erdő zúgását, Vad galamb szólását Majd meghallom esmég.
A hazatérő katona
Idegen országban Árnyékot ad egy fa, Alatta kesereg Egy vagdalt katona.
Mindegyre kesereg A vagdalt katona, Busítja kebelét Szegény székely hona.
Hajh, keserű kenyér A katonakenyér, Veres a karéja, Mert festi piros vér.
A bele nem puha, De kemény, mint a kő, Nem patyolat-fehér, De barnán sötétlő.
Nem puha, mert földét Kemény kard szántotta, Barna, mert tésztáját Égő könny áztatta.
Hogy így fúdogálva Beköti sebeit S feltörött kezével Letörlé könnyeit.
Az idegen fának Áldást mond a vitéz, Megy s hazája felé Némán, epedve néz.
Amint e két vers is tükrözi, a ma már alig ismert ízes székely tájnyelv minden során érződik, mint például a durvát jelentő zekés vagy a kabala (jelentéséről tájszótárában írja: Mikor matolláló vétségből azon egy nyomban kétszer veti a fonalszálat, mondják: kabalát vetett. Kabala jelent Uszéken mindenféle lovat is. Kabala: ekekabala, Csikban: kételen csuszó.)
Életműve végső üzenete, hogy ne szégyelljük gondolkodásunk tisztaságáról tanúskodó archaikus kifejezéseinket, tekintsük természetesnek tájszólásainkat, ne majmoljuk az érzelmi és értelmi életünktől oly távol eső idegen (főleg angol) szavakat.
KABALA, fn. tt. kabalát. Megegyezik vele a latin caballus, szláv kobola v. kobila, olasz cavallo, cavalla, franczia cheval stb. Jelent kancza-lovat;Udvarhelyszéken mindenféle lovat is.Eke-kabala am. ekeló; Csíkban: kételen (= kénytelen) csuszó. A persában kalaba am. eke. Kriza J. szerént, ha a matoláló vétségből azon egy nyomban kétszer veti a fonalszálat, mondják: kabalát vetett. Erdélyben divatozó szó, honnan ezen erdélyi helynevek is: Kabalapatak és -pataka, Kabalahágó (hegy neve) stb.
kabar-kavar kérdés... magyarul teljesen egyértelmű a jelentés minden érintett szóban!!! KOny - konyul / Kanyar... a görbedésre vonatkozóan. Ezek szerint a kabarok-kavarok szlávok lettek volna? Aligha!!!!!
"A nőstény ló kanca (R. 1435: Kancha szn., 1584: „Ötödfy wehem. Ötödfy kancza” /OklSz./, 1590: SzikszF.; N. MTsz.: kánca | ÚMTsz.: ganca | MNy. 64: kanco, konca) neve szláv jövevényszavunk, a konjъ’ló, csődör’ -ica képzős származéka. Hasonló jelentésű a kabala szó is (< szláv kobyla ~ lat.-gör. caballus ’ló’), de a kabala, kacola jelent mindenféle lovat is (Kriza:Vadr.), köztük ’rossz, vén kanca’ jelentése is van. 1838: kabala, kabola ’kanca’ (Tsz.); N. MNy. 6: ua.; másutt ’ló’ jelentésű (NyK. 10, Nyr. 4)."
"Tekintve, hogy szlávul a "kony" (konja, stb.) a m. ló, a "konyik" a m. póni (= kis ló), a "konyica" istálló, lóitató jelentéssel is adatolt a KM-i szlávoknál, így a m. "kanca" szláv eredete több, mint valószínű. Sokkal valószínűbb, mint a hím állat ("kan") származéka, mert mire fel, ilyen szemléletnek nincs párhuzama a magyar nyelvben/névadásban, továbbá a "hím ló" neve a magyarban mén/csődör"
-----
(kóborló - kóválygó) gabalyodó - kavarodó
...
Tájnyelven magyarul a "kony"-ra teljesen analóg módon, még jelentésben is!!! használatosak voltak az alábbiak!!!!! Minez bizonyítja, hogy a kanyargó - kóborló szavunk nem véletlenül függ össze és csereszabatos a Kab/kób (kav) gyökök a Kan/kun/kon stb. gyökváltozatokkal. Ez a tény önmagában cáfolja a szláv eredetet:
kába ◊ esztelen, bolond
kabala ◊ 1. kanca ◊ 2. ló ◊ 3. az ekének kétágú csúsztató fája ◊ 4. sut, kuckó
kabala-pajta ◊ lóistálló
kábalyadik
◊ tébolyodik, eszét veszti
kaba-orrú ◊ görbe orrú
Magyar tájszavak és népies lexikai elemek adatbázisa
"Szép, hogy nyelvünk belső logikáját kutatgatod, de hogy lesz ebből történelem?"
Úgy, hogy belső logika felülírja az összehasonlító nyelvészet módszereit. Ugyanis a belső logika eredetiséget igazol. Tehát amely rokonnyelvben nem kimutatható, az nem lehet eredeti sem. Valamit cáfolhatja az átadás átvétel irányát jövevénynek mondott szavainkban.
Tekintve, hogy szlávul a "kony" (konja, stb.) a m. ló, a "konyik" a m. póni (= kis ló), a "konyica" istálló, lóitató jelentéssel is adatolt a KM-i szlávoknál, így a m. "kanca" szláv eredete több, mint valószínű. Sokkal valószínűbb, mint a hím állat ("kan") származéka, mert mire fel, ilyen szemléletnek nincs párhuzama a magyar nyelvben/névadásban, továbbá a "hím ló" neve a magyarban mén/csődör
A -ca képző mindennapisága a szláv nyelvekben/szóképzésben bőségesen túlteng e képző magyar nyelvbéli előfordulásához képest (azaz nálunk ritka). Lásd pl. a -ca végű földrajzi neveinkben is tetten érhető szláv eredetet: Kurca, Tapolca, Oravica.
Elgondolkodtató viszont, hogy a "kan" és az "emse" a magyarban legelsősorban is a disznó két ivarához társítható.
------------------------
A csődör rá csődül, rá mén kancára, vagy éppenkajtatja és bekanyarint neki.
A "köntöl" egyes tájnyelvekben azt jelentette: csúszik; a sáros úton ide-oda csúszkáló szekérre mondták, hogy köntöl-farol. Beszédre értve: nem jár egyenes úton.
KÖNTÖLFALAZ v. KÖNTÖRFALAZ, (köntöl-falaz) ösz. önh. Székely tájszólás szerint, am. kerülgeti szóval a dolgot, nem akarja egyenesen kimondani, ide s tova forgatja köpenyét. Első alkatrészeköntöl, a csavarodást, második falaz, a mentegetési védelmezést látszik kifejezni Cz.F.
konty – ‘befont vagy összecsavart és a fej tetejére tűzött női hajzat’; ‘madár bóbitája’; ‘tető ferde, háromszög alakú oromzati síkja’. Származékai: kontyos, kontyol. Hangfestő eredetű szó a kunkorodik családjából; a tájnyelvi kancsos (‘görbe’), koncsorog, kontyorog, kucsorodik (‘hajlik, csavarodik’) szavak tövével azonos vagy ezeknek közeli rokona. Lásd még kacsint, kancsal, kuncsorog.
kácsongtn.ige ‘rosszalkodik, csintalalnkodik’ “Ne kácsong má, te gyerek!” Valószínűleg hangfestő-hangutánzó szó.
Szanszkrit. dsan (nemző), honnan dsanasz (férj; főnök); melyek nyomán is tehát kan nemzőt jelent. A székelyeknél: kam, mely ismét a kamó, gamó szókhoz áll közelebb; és csak ugyan kamóz, gamóz azt is jelenti: kanoz, azaz nősténynyel párosúl. Cz.F.
"A magyar nyelv a „farok” jelentést két szóval fejezi ki: az egyik maga a far(o)k szó, míg a másik kány (kan, kany, kány, gány, kon, kony, kun) szavunk, amely azonban önmagában már nem használatos, csupán összetételekben. Ez arra vall, hogy kány szavunkat, mielőtt még felcseréltük volna a farok szóval, önállóan is használtuk, mert az önálló használat mindenképpen szükséges az összetételekben való használathoz. Ilyen módon a „farok” jelentésű kány szó valamikor köznapi eleme lehetett nyelvünknek. Később a farok szó kiszorította nyelvünkből, ám az összetételekben mind a mai napig megmaradt. Nem lehet kérdés tehát, hogy melyik szó tartozik nyelvünk ősibb rétegébe. Továbbá kány összetételű szavaink eredete homályba vész (ellentétben farok összetételű szavainkkal), és – mint ahogy azt Bárczi Géza is megfogalmazta7 – „minél fiatalabb egy szó, annál kevésbé valószínű, hogy származása teljes homályban maradjon, ezért ismeretlen eredetű szavaink jelentős hányadát ősi szókincsünkhöz számíthatjuk”. Végül pedig abból is erre következtethetünk, hogy míg a ma használatos fark avagy farok összetett szó (far és -k, -ok névszóképző), addig kány szavunk tőszó, mely a többjelentésű ny hangból származik, s ilyen módon a magyar nyelvbe sokkal szervesebben illeszkedik.
S hogy a kacs szó milyen szoros kapcsolatban van a kány jelentéstartalmával, azt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a kacsnak a magyar nyelvben van „gáncs” jelentése is, márpedig a gáncs – amelynek eredeti jelentését a Történeti-etimológiai szótár „valamit akadályozó horgas, görbe tárgy”-ként határozza meg – félreismerhetetlenül a kánystruktúrára épül fel. Egyébiránt a szőlőkacs népi-tájnyelvi megnevezései is azt bizonyítják, hogy a kacs szó szoros kapcsolatban van a „kány” alak- és jelentéstani egységgel: kancsorgó, kuncsorgó (vö. kuncsorog), kunkorgó konkorgó."
