Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Nem is vitatom! Egyébként érdekes "véletlen", hogy a nyugdíjasklubban idáig csak nők voltak, amikor viszont a Zwack került sorra, egyből akadt három férfi is...
Péntek este a Vörösmarty téren jártam, megnéztem, be tudok-e slisszanni igazoltatás nélkül, de ez esélytelen volt nem is próbáltam. Nem tudom, miért bosszant, de bosszant, hogy egy kis nézegetését igazolni kell magam.
Némi kárpótlásul megcsodáltam a Gerbaud cukrászda fényfestését, nagyon szép! Aztán továbbmenve egy fényvillamosban is elgyönyörködtem. Sajnos, felszállni nem sikerült rá, de kárpótlásul nézegetni kezdtem a szabadtéri fotókiállítást a Vigadó előtt.
Egy óriási számot (365) láttam, mint kiderült, ez egy fotópályázat, a nyerteseket így állították ki. Persze, mindegyiket nem tudtam volna figyelmesen megnézni, pedig megérdemelték volna, de pár kép megmaradt bennem. Ilyen az, amikor egy ragadozó madár kígyót visz a karmaiban, egy szarvasportré, egy hangulatos vonat, gőzmozdonnyal.
Meglepetésmre és örömömre fekete-fehér képek is voltak, a hortobágyi szürkemarha-gulya, csikós, aki az öt, kocsiba befogott ló közül az első kettő hátán áll, egy kiszáradt fa.
Ennyi rengeteg palackot nem nagyon lehet alaposan megnézni, arról nem is beszélve, hogy sokkal kényelmesebb volt azokat figyelni, amik szemmagasságban voltak, De így is érdekes a gyűjtemény!
Én 2017-ben a Múzeumok Éjszakáján voltam ott. Akkor írtam is róla más topikokba, fotókkal illusztrálva, majd megpróbálom előtúrni.
A palackgyűjtemény tényleg hatalmas. :-) Akkor nem volt olyan sok idő végignézni, mert jött a következő turnus (és közben voltak színházi jelenetek is :D), csak párat szúrtam ki a különlegesekből.
Az "emeleten" a falon végig vannak a jópofa ferde vitrinek, de máshol is van egy-egy elszórva.
Ölelkező üvegek, az utolsón az említett sakkfigurák.
A mai délelőttöt a Zwack Unicum múzeumban töltöttük, és mondhatom, csöppet sem volt ellenünkre. A bejáratnál rögtön feltűnt egy stílusos óra, a közismert Zwack palack lapított változata volt, és járt. A kapun belül pedig egy igazi, klasszikus postaláda.
Miután már legalább kétszer voltam ott, megpróbálok valami újdonságot írni. Amíg a házi vetítőben elkezdődött a műsor, szokásom szerint nézegettem, ezúttal a sötétítő függöny mintáit. Ezek persze Zwack reklámok voltak, ez nem meglepő. Viszont azon csodálkoztam, hogy néhány rajz Rejtő légiós regényeit juttatta eszembe, pontosabban ezek Korcsmáros-féle képregény rajzait. Ez persze nem vonatkozik arra, amin frakkos-monoklis úr és estélyi ruhás hölgy táncolt. Aztán következett a családtörténet, itt a gyáralapító története volt a legérdekesebb. ő 95 éves korában, 1915-ben halt meg, Gyorsan kiszámoltam, hogy eszerint 1820-ban született, és amikor lehetett, rákérdeztem, mit csinált a szabadságharc alatt? Szerintem ezt nem jegyezték fel, ezért valószínű, hogy csöndben meghúzta magát és dolgozott. Hiszen ha részt vett volna, akkor alighanem máig felemlegetnék az ükunokák. No de ez talán csak hiábavaló kötözködés.
Aztán felmentünk az emeletre, ahol először az ital készítésének és palackjainak gyűjteményét tekinthettük meg. Volt olyan százötven éves, bontatlan palack, amit persze csak üveg alatt lehetett megcsodálni. Egy adag már elpárolgott belőle, ezt bájosan az angyalok jussának hívják. Ugyanott Közép-Európa legnagyobb miniüveg-gyűjteményét csodálhattuk meg. Tizenkétezer különböző palack volt, Megpróbálok tizenkettőt felsorolni belőle, csak hogy érzékeltessem, milyen végtelenül változatos a gyűjtemény. Tehát volt koponya, amin egy patkány üldögélt, és eléggé csalódottnak látszott: se kaja, se pia? Aztán golf, futball, kosár és teniszlabda alakú, néhány nem túl rokonszenves ember pl. Sztálin feje, sakkfigurák. Pezsgőspalack forma, a nagyobb megtévesztés okából champagne felirattal, vermut, illetve brandysüveg, autó, mozdony, rakéta, ebben alighanem vodka volt, Aztán irány a pince, ahol megnézhettük, milyen fűszerekből áll össze a gyógynövénypárlat, persze korántsem volt ott minden, hiszen ez a család titka. Megvolt a régi lepárló szerkezet, dacára annak, hogy a gyárat a háborúban többször bombatalálat érte.
Aztán következett a kóstoló, először egy pohár klasszikus Unicumot kaptunk, ezt II. József császár emlékére ittam. Másodszor meg a szilvás variációt, ezt már a többiek, no meg a magam egészségére. Azért itt is megtudtuk, hogy a háború alatt a német katonák betörtek a pincébe, és mindent kiittak, amit csak találtak. Aztán jöttek az oroszok, elég csalódottak lehettek, hogy nekik már nem jutott, viszont a hordókat elvitték a pontonhíd építéséhez. A legnagyobbal nem bírtak, ez 1927 óta mostanáig van szolgálatban. Aztán felkerestük az ajándékboltot, ott is akadt néznivaló bőven. No meg vásárolni is lehetett. Itt is láttam egy szép, régi órát, járt, mi több, pontos is volt. Kimenve egységesen arra a következtetésre jutottunk, hogy az élet szép! Időnként.
Én mostanában komolyzenei hangversenyekre meg színházba járok. Már a szezon elején megállapítottam, hogy nagyon drukkolok azért, hogy ne legyen lezárás, mert minden bérletben nagyon jó darabok szerepelnek. Komolyzenében én azért nem vagyok nagy "műértő", és a dallamos zenéket szeretem: Csajkovszkij, Mozart, Haydn, Beethoven és hasonlók. És úgy találtam, a zenészek - meg a programot összeállítók - szintén ki lehettek éhezve ezekre a jó kis darabokra, mert szinte csak ilyenek vannak :-)
A színházunkban új vezetés van, helyi színészek nyerték el. És itt is nekem nagyon tetsző műsorokat terveztek be.
A Kamarában egy komolyabb darabbal kezdünk: Bródy Sándor Tanítónőjével. Jó előadás volt. Vasárnap pedig Háy Jánostól az Utánképzés ittas vezetőknek című művét láttuk. Nagyon nagyon jó volt, a címéből sejthetitek, miről szólt :-)
A nagyszínház is tele van jobbnál jobb darabokkal. Dés-től a Valahol Európában-nak kezdtünk, aztán jött Szörényi-Bródy-tól a Kőműves Kelemen. És lesz még mai "dalnok": a 30Y-os Beck Zolival az Ö.K.Ö.R, - azaz Összes Kötelező Röviden.... Nagyon várom már!
Eddig eléggé teltházas előadások voltak, a közönség is vevő ezekre. Eddig jónak tűnik az a döntés, hogy a helyiek kapták meg a színházat...
Ez a múzeum eredetileg lakás volt, tehát elég kicsi, de igyekeztek jól kihasználni a helyet, és ez sikerült is nekik! Még a folyosókat is ügyesen rendezték be, pl. a plakátokkal. Igazi kis gyöngyszem, ráadásul Óbuda Krúdy-negyedében van, ahol van még egy darabka a régi Óbudából. Fél tizenkettőre kaptunk vezetést, előtte még nézelődtünk egy sort, az se volt rossz!
Kezdetnek mindjárt a buszmegállóban ott volt a Vasarely-múzeum, kicsivel később egy helytörténeti gyűjtemény, még arrébb pedig egy Varga Imre kiállítás. Szóval, van ott múzeum bőven, lehet miből válogatni.
Ráadásul tanúi lehettünk egy éppen készülődő karácsonyi vásárnak. Láttunk például egy szép nagy hordót, amiből alighanem forralt bort fognak mérni, egy Churrost hirdető táblát, továbbá még egyet, ami ingyenes halkóstolóval kecsegetett. Viszont még egyik sem volt nyitva. Így aztán kénytelenek voltunk egy remek Krúdy-szoborral, no meg a szintén jó Esernyők szoborcsoporttal vigasztalódni. Örültem, mert felfedeztem a Vasmacska Kávézoo-t, ahová kutyával is be lehet menni, de egyikünknél sem volt, így ez kimaradt.
Tegnap délelőtt meglátogattuk a Vendéglátóipari Múzeumot, vezetést kértünk és kaptunk. Megérte!
Míg mindenki lekabátolt, én rögvest nézelődni kezdtem. Volt is mit, mert az első, amit megláttam, néhány játék főzőedény volt. Féltenyérnyi lábos-fazék, de a kedvencem a csöppnyi tarkedli sütő volt. Üveg alatt tartották, nem is tudom, miért? A folyosón jó néhány plakát, ebből, ha nem is maga a plakát, de a termék ismerős volt. Ilyen az Asszonydícséret mosópor, és mindannyiunk kedvence, a VIM. Az Unicumot, a Persil mosóport és a Niveát sem kellett külön bemutatni. Az is kiderült, hogy ezen táblák egy része a Bonyhádi Zománcárugyárban készült, serpenyőkkel-fazekakkal egyetemben.
Aztán megkezdődött a körbevezetés, stílusosan a Gerbaud család életével és történetével. Francia származású volt, és Kugler Henrik őt szemelte ki az utódjának. Mint kiderült, ez szerencsés ötlet volt. Neki köszönhetjük a rumos meggyet, no meg a macskanyelvet is, köszönet mindkettőért! A zserbót direkt kihagytam, mert ennek az eredete nem tisztázott. Gerbaud ugyanis a könnyebb, franciás tésztákat részesítette előnyben, a zserbó finom, de elég laktató. Továbbmenve egy cukrászda részben találtuk magunkat, nagyszámú géppel nézhettünk szembe. Noná, hogy volt kuglófsütő, csodás sárgaréz habverő üst, no meg darálók minden mennyiségben. Ez utóbbiakhoz a hajtóerőt a kisinas szolgáltatta. Szép egyenletesen tekerhette egész nap. Nem tudom, igaz-e, de ezek után elképzelhetőnek tartom, amit egy rádióműsorban hallottam, hogy az első magyar operatőrök egyike is a kávédaráló emberek közül került ki, mert akkoriban még kézzel kellett a kamerát működtetni.
Az egyik, számomra ismeretlen, de annál érdekesebb gépet ki is próbáltam, éspedig a szaloncukor-papír rojtozó masinát!
A következő helyen egy cukrászdában találtuk magunkat, a kedvencem egy csodaszép porcelánkályha volt. No meg néhány konyhaeszköz. Bevallom, a konyhai kütyük iránt némi vonzalommal viseltetem, ezért aztán nagy érdeklődéssel nézegettem őket. A lágytojást lefejező készülék rendeltetésre rájöttem, de a spárgafogót nem ismertem meg. Viszont rögtön beleszerettem az egyik tányérba, aminek a szélére egy kis pohárkát lehetett csiptetni, ebbe tették a lágytojást. Mellette egy félhold alakú szuper kütyü, ezzel viszont úgy lehetett elfelezni a főtt tojást, hogy nem kell kézbe venni. Hát nem csodás találmány?!
Aztán sorra kerültek a kevésbé jámbor elfoglaltságok, szállodák, mulatók, bárok, na ezeket végképp nem a köznépnek szánták, de ez mindenhol így volt. A híres Arizóna mulatóban fellépett pl. Alfonzó, később Rodolfó is.
Aztán bementünk egy nagypolgári lakás konyhájába, az sem volt kicsi. Óriási tűzhely, méghozzá korszerű, mert a fele fatüzelésű, a fele meg gázzal működő volt. Itt is volt fazék-lábas-serpenyő, tényér-pohárt minden mennyiségben és nagyságban. Még egy egész elfogadható cselédszobát is láthattunk. Nem is beszélve egy tágas éléskamráról! Alig másfélszer akkora volt, mint a konyhám. Akadt is benne mindenféle, a rúdra aggatott szőlőtől és a homokban eltett zöldségekig, no meg egy csomó füstöltáruig.
Lassacskán a végére értünk a vezetésnek, bár a még hátralévő szobában is legalább egy órát lehetett volna miről beszélni. Rengeteg, egykoron mindennapi használati tárgy volt kiállítva, csak néhányat említek. Ilyen a cipőgomboló, kesztyűtágító, petróleumfőző, néhány igazán tetszetős bonbonosdoboz, gombok kartonlapra felvarrva, no meg biztosítótűt tartó doboz, amiben nagység szerint voltak elrendezve. Itt is akadt egy kedvencem, éspedig egy hatalmas sárgaréz edény, amire azt írták ki, hogy kappansütő. Szerintem ebbe egy pulyka is belefért.
A többi látnivaló viszont nem fért bele, az emeletre már nem mentünk fel.
Ugen, nagyon kedves látvány volt! Annyira nem szoktam ahhoz, hogy az állatok szabadon legyenek, hogy meglepdőtem. igaz, inkább a látogatókra való tekintettel nem ajánlatos az ilyesmi.
Nemrégiben elég hosszan írtam a budapesti Állatkertben tett látogatásomról, csütörtökön újra ott jártam a nyugdíjasklubbal.
Most nem fogok mindenről beszámolni, csak egy olyat említek, ami újdonság volt számomra. Aztán betértem a Madagaszkár-házba, és kellemesen meglepődtem. Ugyanis a gyűrűsfarkú makik, illetve egy részük szabadon jártak-keltek a látogatók között, mindannyiunk őszinte örömére. Igaz, két kedves, fiatal állatgondozó felügyelte nem is annyira őket, mint a látogatókat. Részint azért, hogy ne nyúljanak hozzájuk, részint azért, hogy mindenki maszkot viseljen. A makik csöppet sem féltek, érdeklődve nézték az embereket, egyiküket fel is szólítottam, hogy jöjjön haza velem. Gyanítom, hogy két nap múlva visszahoztam volna, de azt is, hogy ez a két nap egy perce sem lett volna unalmas!
Az egyik látogató egy falevelet hozott magával, és a maki felé nyújtotta, a gondozó persze szólt, hogy ezt nem szabad, de a maki sokkal gyorsabban reagált, mint bármelyik ember. Egy darabkát letépett a levélről, a melléhez szorította, és elfutott vele. Aztán leült, és szép kényelmesen megette, amit mindenki - engem is beleértve - csendes mosollyal figyelte.
Az ajtón nem volt könnyű be, illetve kijutni, de ez igazán érthető! A gondozók viszont ötpercenként tartottak létszámellenőrzést, ami nem volt könnyű és egyszerű, mert a majomkák folyton-folyvást ugráltak-szaladgáltak. De megoldották!
Bevallom, csak filmen láttam a Msacska a forró bádogtetőnt, és egyedül Paul Newmanra emlékszem belőle, a szerplők viszont szörnyen idegesítettek. Azóta inkább mellőzüm, elvégre annyi olyan szerző van, ami nem csak érdekel, de szeretem is.
Jobbulást, nekem nem volt ilyen szerencsém, mármint hogy egy náthával beértem volna, ide nekem az oroszlánt, jól behabzsoltam. Remélem hosszú időre kipipálhatom :)
A rendezés érdekes elgondolás, viszont mi a baj T. Williams-el? Színpadon még nem láttam semmit a darabjaiból, viszont majd mindegyiket olvastam. Nem kifejezetten szerethetők a figurái, máshogy közelítettem meg őket, viszont ahogy megrajzolta, az a mélység megfogott.
A mai délelőtt sétával telt méghozzá a Nemzeti Színház előtti szoborparkban, majd kicsit belátogattunk a színház előterébe is.
Már a homlokzaton megnéztem a plakátokat, amik a bemutatók címét és a rendezők nevét közölték. Aztán bent az épületben, ahol nem kellett a nyakamat tekergetni, felfedeztem valami érdekeset. A görög drámát (Bacchánsnők) görög rendező, a spanyolt (A kertész kutyája) spanyol rendező, az amerikait (Tenesse Williams, ki nem állom) amerikai, vagy legalábbis angol nevű rendező fogja rendezni, a magyarokat meg magyar. Külön érdekesség, hogy Szabó Magda: Az ajtó című drámáját egy másik Szabó viszi színre. Ez filmen, Szabó István esetében egyszer jól bevált!
Ezen a héten egy kellemetlen náthával vesződtem - szerencsére csak náthával - ezért többet néztem a tévét. A Kémek hídja című filmet véletlenül találtam meg, láttam már, de most is végignéztem, egyszerűen nem tudtam otthagyni!
Abel ezredes történetét ismertem, annak idején elég sokat írtak róla. Pár éve pedig a legsikeresebb hírszerzők között olvastam róla a Kémek krémje című könyvben. El kell ismerni, valóan jó munkát végzett. Itt azonban nem ez volt a lényeg, hiszen alig-alig foglalkoztak ezzel a témával.
Fura volt figyelni, hogy az orosz (eredetileg német származású) férfi és az amerikai ügyvéd között kialakul egyfajta köcsönös tisztelet, bár barátságról itt nem beszélhetek.
Külön öröm volt számomra, hogy Abel ezredes nem valami jóképű nőcsábász volt, hanem egy jellegtelen hivatalnokféle.
Csöndesen mosolyogtam, amikor tanácsot kértek tőle, ő adott is, méghozzá jót.
Másnap viszont az ABC-gyilkosságokat néztem, és alaposan meglepődtem, mert ugyanaz a színész, (Mark Rylance) volt Mr. A. B. Cust, aki Abelt is alakította, Úgy látszik, a jelentéktelen figura a szerepköre, és azt cseppet sem könnyű eljátszani!
