Ezért - úgy érzem - némi felelősség engem is terhel annak ellenére, hogy korábban írtam már egy elég hosszú reflexiót eR-dei vélt vagy valós problémáival, sérelmeivel kapcsolatban.
PS. Ma reggel behalt a számítógépem tápja. Most lettem készen a javításssal.
Amíg "alámkérdeznek", néhány jelentéktelen kérdésben véleményt cserélek, visszautalok, hogy mit csináltak az ellenfeleim, leírom, mennyivel jobb ez a 4 év, mint az előző volt.
Amikor elérkezik a pillanat, hogy megkérdeznek egy-egy döntésemről, szakmai és nem politikusi érveket kell mondanom, egy-egy döntés pontos szövegét kérik és nem az én interpretációmat, akkor megsértődöm, és már nem is annyira tetszik a demokrácia!
Sokszor írtam már: aki kiáll a sarokra, ne csodálkozzék, ha meg...
Én személyesen - ha sok dologban nem is értettem egyet, sőt... - tiszteltem eddig a képviselő urat, ezek után....?
A SZPEM honlapján is az én hozzászólásom miatt töröltette a regisztrációját :O))))), úgyhogy valszeg itt is én irritáltam. Tehát rdi hiánya miatt engem kell szidni, ezt a felelősséget még elviselem!
Rdi: Azért nem veszek részt a vitákban, mert elegem lett belőle, hogy senkiházinak, csalónak, népnyomorítónak, pénzlenyúlónak tartanak egyesek ( a többi képviselővel együtt). (És ehhez a UNéplap jelkesen asszisztál, és ezt nem nagyon bírja a gyomrom, bár mondjuk ez nem tartozik ide].
Nektek is az a véleményetek, hogy sikerült rendesen bele-taposni a tanácsnokok lelkébe?
Az internetes vélemyénynilvánítás-e-eóidentifikáció témakörben becopyzok néhány bekezdést Kumin Ferenc 3 évvel ezelőtti szakdolgozatából. (Nem tudom, fenn van-e valahol a janina-oldalakon az egész, de ha nem, szívesen elküldön neki, hogy betegye.)
"...az Interneten zajló politikai tartalmú viták, ha már megközelítik az e-demokrácia minimális definíciója által meghatározott formát, nem létezhetnek mindenki által elismert, legitim kontrol nélkül. Egy helyi közösség esetében erre a legalkalmasabb az önkormányzat képviselőtestülete által megalakuló bizottság lehet. Egy ilyen, valamennyi releváns helyi politikai erőt képviselni tudó testület feladata lenne, hogy a személyes döntésekkel megalkotott és végrehajtatott vitázási szabályokat felülvizsgálja, és elvégezze az esetleg szükséges korrekciókat.
Ennek a testületnek lenne továbbá a feladata, hogy szakértők bevonásával létrehozzon egy olyan saját internetes felületet, amelynek tulajdonjoga, költségvetése és üzemeltetése felett is kizárólag az önkormányzat rendelkezik. Ennek azért van jelentősége, mert egyedül így garantálható legteljesebben a független és pártatlan működés. Nagy gonddal kellene ennek a városi fórumnak – amely legjobb helyén az önkormányzat honlapján lehetne – a működési rendjét meghatározni. Egy olyan hibrid megoldásra lenne szükség, amely megőrzi a sajátneves forma szülte előnyöket, de érvényesülni hagyja a becenév használók követeléseit is. Elsődleges cél, hogy minden résztvevő igazolhassa jogosultságát – hogy bajai lakos és nagykorú –, valamint, hogy mindenkihez kizárólag egy felhasználónév tartozzék. Ez csak úgy valósulhat meg, hogy az önkormányzat végzi a felhasználónevek és jelszavak kiadását.
Praktikusan szemlélve a problémát, minden vitázni szándékozónak az önkormányzat illetékes hivatalához kellene fordulni regisztrációs igényével. A hivatal csupán annyit ellenőrizne, hogy a személy korábban nem kapott jelszót, bajai polgár és nagykorú. A jelszó kiadásakor a személyi adatokat és a felhasználónév kapcsolatát egy szigorúan őrzött adatbázisban tárolnák. Erre kizárólag azért lehet szükség, hogy amennyiben a hozzászóló büntetőjogi felelőssége megállapítható, abban és csak abban az esetben azonosítani lehessen a szerződ. Ez a kis fék garanciát jelenthetne a viták tartalmának a szólásszabadság adta jogi keretek között tartására, amely nagyrészt teljesíti azt az elvárást, amelyet a sajátneves forma támogatói a viták tartalma kapcsán megfogalmaztak. Az adminisztráció számára könnyedén hozzáférhető adatbázisban csupán annak lenne nyoma, hogy az egyes személyek kaptak-e már jelszót, így a biztonsági követelmények betartásával bárki megőrizheti inkognitóját, amennyiben ezt igényli."
Idő előtti a probléma, bár a kérdés vélelmez valamit...
Ha indítványozhatom és a kérdésed nem költői, ismételd majd meg ezt az alakuló ülés után és attól kérdezd, akit az egyesület tagjai vezetőnek megválasztottak.
Az egyéni bozótharcos szerep hogy fér majd össze a szervezeti szabályzattal, a csapat- fegyelemmel, a csapattársakba való folyamatos belemarás nagyon erős ingere, a mindenáron való bombasztikus nagyotmondás a szervezet vezetőjétől megkívánt higgadtsággal? Akinek inge, vegye magára.
"sűrűn ismertetett statisztikáid jelenleg szart sem érnek, mert még azt a szűk réteget sem reprezentálják, akik egyáltalán szavaznak, mivel a rendszeretek nagyon rapszódikusan fogad el szavazatokat." Ebben a megközelítésben nem létezik olyan statisztika, ami "szart ér", mivel valamennyit lehet manipulálni. A hatalom számára kedvező statisztikai manipulációk mindig is léteztek és léteznek mai is. Hogy ez a manipulálás közvetlen módon vagy közvetett eszközökkel történik az már szinte mindegy. Ha úgy tetszik, Te is manipuláltál akkor, amikor eltérő IP címekről adtál le szavazatot. Egy internetes anonim szavazásban mindig is volt/van/lesz ilyen, és az is a statisztikusok feladata, hogy a falsul leadott szavazatokból eredő hibakorlátokat megállapítsák. Természetesen, ezt a hibakorlátot is lehet manipulálni. Ha ezt a gondolatmenetet végigviszzük, akkor nagyon rövid úton eljuthatunk a dürrenmatti gondolathoz, ami a megfigyelők megfigyelőjének megfigyeléséről szól...
Az nem én voltam, befejeztem a próbálkozásokat. Én csak arra kívántam felhívni a figyelmed, hogy a szép nagybetűs, sűrűn ismertetett statisztikáid jelenleg szart sem érnek, mert még azt a szűk réteget sem reprezentálják, akik egyáltalán szavaznak, mivel a rendszeretek nagyon rapszódikusan fogad el szavazatokat.
Az anoním szavazást egy-két általam ismert trükkel lehet manipulálni. A főoldalon található szavazó-rendszert le lehet korlátozni, hogy csak regisztrált felhasználók tudjanak szavazni. Ekkor újabb manipuláció-szűkítés történik. Statisztikailag a dolog úgy néz ki: minél több szavazat, annál pontosabb adatok.
Van egy másik fajta szavazó rendszer, manipulálni max a rendszergazda tudja, 1 regisztrált felhasználó csak 1x tud szavazni. Manipulálni nem lehet, szavazás után soha nem jelenik meg nála újra a szavazó gomb, 2x meg nem szavazhat. A kör bezárult...
Anti IQ meg próbálkozzon, engem különösebben nem érdekel, elfér.
,,jövőben a törvényesség útjára lépve", szerintem ez azt jelenti, hogy a civil ellenőrzést folyamatossá téve hoznak létre a szervezők egy egyesületet. (szintén Hír Tv forrás: Magyar Vizsla egyesület alakult a fővárosban -talán-hasonló céllal)
Ebből a gondolatból nekem azért még előjött a néptribun-korszak sajtója:))
Azért az ott van (szerintem) a cikkben, hogy a törvényesség-őr-szerep közérdek, még akkor is, ha (esetleg kezdetben) csak kevesen veszik észre.
Csak jelzem, hogy a törvényesség-őr szerep egy kicsit a sajtó örző kutya szerepére rímel. Nyilván lehet ezt egyszerre is védeni, de különösen érdekes ez ott, ahol annyi kritika éri a helyi (és nem helyi) médiát.
Az első bekezdés változatlan formában jött le (ami vastagon van szedve). A szöveg végét szerkesztették át és kurtították meg.
Azt szerettem volna kidomborítani, hogy nem csak valami ellen, hanem valami mellett is protestáltunk, akkor, amikor a kommunális adórendelet visszavonását követeltük. Ez a valami a törvényesség volt.
Nem tudom, számodra ez mennyire hallatszik ki a megjelent Néplapos írásból?
A törvényesség útjára lépve gondolat tetszett leginkább. Ugyanis, ha a kommadó kapcsán az adatvédelmi problémák állnak, akkor nemcsak a civil egyesület (előzmény néptribun) tér a törvényesség útjára, hanem a PmH is:))
Szerintem a szolnokinaplo gazdájának is be kellene idéznie a közvéleménykutatási adatait (hiszen azt legalább szakértő állítja össze, másrészt az is legalább annyira közéleti, mint az idézett kérdés) De ez az én szubjektív megjegyzésem volt:))
Már annak is örülök, hogy az ötletgazda a szavazók számát is közzéteszi. Kétszeres haladás (hiszen már a második neten alakult civil szervezetről olvashatunk).
Nézem a Hír Tv-t, s látom a pécsi fidesz elnökét. Azt mondja, hogy el kellett vállalnia a pécsi teniszklub alelnökségét, hogy a jobboldal is belelásson a működésbe.
És halljuk, azért kellett lemondania, mert felrémlett a nagykoalíció árnyéka a településen. Már csak az érdekelne, hogy van-e Baranya fővárosában tanácsnoki rendszer:)) És az is fontos, hogy Szolnokon van ilyen elit-teniszklub?
Bár, ha figyeled a honlapot, feltűnhetett, hogy csupán 3 új szvazat érkezett az elmúlt két napban.
Azt se hagyd figyelmen kívül, hogy az uw-re költöztünk, ami elég sűrűn agonizál mostanában. Talán ez is oka lehet annak, amiért nem reagált a szavazógép az egyetért szvazataidra. Ettől még nyomkodjál azt, amihez éppen kedved van.
PS. Először úgy gondoltam, hogy valamennyi betűt más színnel írom ebben a hozzászólásomban, de rájöttem, nem érsz ennyit! :))
Örülök, hogy folyamatosan figyelmeztetsz a közvélemény kutatásotok aktuális adataira. Töredelmesen bevallom, hogy az eddigi 34 szavazóból három én voltam.
Nem baj, próbálkozok tovább, hátha növelni tudom a létszámot, hiszen meglehetősen furán számol a cuccos. Amennyiben egyetértek, azt leszraja, ha háborgok, azt rögtön följegyzi. Nem, nem! Nem vagyok ostoba, csak sok gépem van sokfelé, sok címmel és sok oprendszerrel, így nem igaz, hogy észrevette a cuc, hogy csalni akarok.
Jut eszembe, én is kedvet kaptam az óriásbetűs színes szöveghez! :-)