Amit Juhász Pista Bácsi mesélt. Sajnos az akkori időkben a felső vezetés tudott mindent. Mi fiataloknak nem szégyenkezni kellene, hanem a jelennel és a jövővvel foglalkozni. A múltban nem éltünk, és nem tudjuk, hogy akkor milyen volt. Főleg az idősebb generáció tudna mesélni. De egyébként undorító hogy most derűlnek ki, hogy ki volt ügynők... Két lehetőség van: 1. 1990-'91 tájékán kiállni és elmondani vagy 2. Elfejteni az egészet. Azért mondtam a korábbi hozzászólásomban, hogy mocsok egy rendszer volt.
Azért másoltam be, hogy követni lehessen, és azért írom ide, mert ez a topic ezért lett megnyitva, hogy ilyen témákról itt beszéljünk. szerintem nem ez a megoldás, amit írsz.
most nyilvánosságra hozni az egész bagázs nevét. egytől-egyig. mindenkiét. nagyapámnak rengeteg baja volt a rendszerrel - pedig egyetértett a kommunizmussal, de nem a rendszerrel. most be fogok menni a Levéltárba, és ha lehet, kikérem az aktáját. mert van neki, ebben biztos vagyok, piszkálták annyit, hogy legyen neki.
személy szerint nem vagyok - nem is lehetek érintett. de jobb lenne ezt most közzétenni, mint hogy félévente, néhány havonta derüljön ki valakiről, hogy ő is ügynök volt ilyen-olyan fedőnéven. csakhát a gond ott van sztem, hogy sok olyan ember van döntési szerepben, akinek a polgári neve mellett volt egy másik neve is - fedőneve.
Átvéve a te szövegedet:
„Fogadjunk , te ezt direkt csinálod !”
Arról írtam, hogy kell valami megoldás arra, hogy az ország a nemzet életét döntően befolyásoló választásokon milliók szavaznak úgy, hogy fogalmuk sincs mire szavaznak.
Erre kéne valamit kitalálni. Leírtam, hogy lehet amit én felvázoltam az nem jó, de én vitaalapnak szántam, mert megoldás az mindenképpen kéne.
Erre te előbb azt állítod, hogy én kizárnám a más véleményűeket, majd tiltakozásomra, azt írod, én kizárnám a más pártállásukat.
Erre jelzem, hogy ezeket nem írtam, és ráadásul az a megoldás amit vázoltam, pont erősítené a velem szemben álló oldal erejét, jelentőségét.
Ezt most folytatod azzal, hogy közlöd velem, hogy persze hogy belekötsz amit írok, mert ez egy vita fórum, ezzel mintegy arra utalva, hogy én kifogásoltam, hogy kritizálod a beírásomat.
Ez azért aljas dolog, mert:
Én pont ezt kértem, azzal, hogy jeleztem, hogy az első írásomat ezért tettem, hogy legyen róla vélemény, s tudtam, már akkor írtam, hogy negatív lesz az a kritika. De én arról vártam véleményt amit valóban írtam, NEM ARRÓL amit te találsz ki hozzá, lásd más véleményűek, más pártállásúak.
Magyarul, és röviden számodra én azt kértem azt kritizáld amit beírok, s ne azt, amit te találsz ki hozzá, erre te úgy reagálsz, hogy jogod van kritizálni. Nem semmi.
Jó el vagyunk itt.
Igaz, ami nálunk van az a klasszikus diktatúra képbe nem fér bele, hiszen ma nem visznek el éjszaka senkit fekete autókban, nincs folyamatos katonai jelenlét az utcákon.
Illetve ez sem igaz, gondoljunk csak a tüntetőkre, akik megyó házához indultak, és a németvölgyi úton a rendőrség brutálisan szétverte őket a "forgalom aránytalan megzavarása" címszóval. Vagy az oszlatásra az Astóriánál.
Az ami nálunk van, azt tudati-, vagy szellemi diktatúrának nevezném.
Az egyik oldalnak mindent lehet, lásd Kende Orbán könyvét, a másikat azonnal tönkrevágják, lásd a Gede-testvéreket.
Egyfajta információs terror létezik, a hírek egyoldalu közvetítésével, tálalásával.
Mert a legfontosabb hatalmi ágak ma már a tőke és az információ.
Ez pedig gyakolatilag néhány kivételtől eltekintve a baloldal tulajdonában van.
Jó példa erre a nyilas hatalomátvétel évfordulója.
Előkerül egy hülye picsa (Bácsfi), aki egyszer csak annyi pénzt kap, hogy szervezetet alapít, plakátokat, szórólapokat nyomtat. Nyilván az ösztöndíjjából.:-))
Érdekes módon akkor tűnik fel, mikor a maszop népszerűsége a béka segge alatt van, és kell egyet rúgni a jobboldalba.
Az rtl leadja a népszava megemlékezését, természetesen válogatott arcok, szimpatikus tekintetek. Majd átkapcsolnak a szabadság-térre, ahol egy kopasz srác belenéz a kamerába és azt mondja, hogy "mi a faszt veszel?" Snitt, kép vissza a studióba, ahol szebeni annyit mond: Így ünnepelt a jobboldal. Jöhet a következő hír.
Holott a jobboldal a várban emlékezett meg, és indítványozták az igazak emlékfalának felépítését.
Fogadjunk , te ezt direkt csinálod !
-Ha két csoportra osztod a társadalmat- és a felnőtt nagykorú nem elmebeteg(pl: nem"futóbolond")lakosság egy csoportja nem szavazhat mert pl. vagyoni helyzete nem megfelelő (ezt ki dönti el mi a magfelelő?) és ez valószinűleg a többség , na az nem demokrácia ! Az diktatúra !
Persze , hogy belekötök abba amit írtál ,mert ez egy vitafórum , én meg vitatkozom róla !!!
Én úgy érzem igen nagyfokú itt a demokrácia , példa erre az Index Fóruma is .
Ön is nyiltan beszélhet itt mindenféle kényszerképzeteiről ( pl. hogy jön ide Hegedűs ) .
.
.
.
Ha nekem szánta , fenyegetésnek , ezt a nevetséges följelentősdit , elárulom én IGENnel fogok szavazni a KÁP kérdésében . De ha erről vitázni akarnék átmennék a polidilibe .
Maradtam tisztelettel !
ui. Nem hiszem , hogy az antiszemitizmus bárhova is vezethet a (szellemi)zsákutcán kívűl !
Itt MAGYARORSZÁGON demokrácia van . A többi paranoid handabanda .
Aha így is megoldható valami . Akinek más a véleménye az rögtön "JÓL DEFINIÁLHATÓ KÖZÖSSÉG" tagja . És mi lessz ennek a "JÓL DEFINIÁLHATÓ KÖZÖSSÉG"-nek a kollektív büntetése ? Esetleg a büntetés akkor is végrehajtható , ha a "JÓL DEFINIÁLHATÓ KÖZÖSSÉG" tagja rendelkezik svéd papírokkal is (kapta egy Pesten szolgálatott teljesítő diplomatától) , vagy vöröskeresztes házban lakik ?
Már bocs, ha beleszólok: pont azért van demokrácia, mert a nem-kampány is megjelenhetett. Ha diktatúra és cenzúra lenne, akkor vagy csak az igen, vagy csak a nem lenne. Vagy egyáltalán: nem is lenne népszavazás. Ha cenzúra lenne, nem lenne fórumos vitázgatás, nem lehetne fúj maszopozni, mert jönne a fekete autó...
Ki mondta neked, hogy igaz az az állítás, hogy itt demokrácia van?
Nincs demokrácia. Mediokrácia van, meg sok minden másmellett cenzúra, diktatura is.
Kezd a kérdés megoldódni.
Egyre többen jelentik fel a "nem"-mel, a magyarok kirekesztéséért agitálókat:
közösségellenes izgatásért.
Mertha a kishegedüs azt mondta a "galíciaiakra" (és ezért felfüggesztett börtönbüntetést kapott), hogy "rekeszd ki őket, különben ők rekesztenek ki téged", akkor a nem létező "galíciai" közösség ellen lépett fel és elítélték.
Most a NEM-ET MONDÓK, EGY JÓL DEFINIÁLHATÓ KÖZÖSSÉG, A HATÁRON KÍVÜL ÉLŐ MAGYAROK ELLEN IZGATNAK!
A kovetkezo tortenet negy csaladrol szol . Nevezzuk oket Karpat,Szekely,Vajda, es Szlovak csaladnak ,
Ez a negy csalad Europa kozepen tengeti eletet szegenysegben, majdhogynem nyomorban. A jelenlegi allapotban kilatasuk sem nagyon van a felzarkozasra, a totalis elszegenyedesre annal inkabb . Estenkent video, es dvd hijan a tv-t nezik, a hirmusor az nagyjabol ingyenes . Halljak, hogy EU, , meg schengen , korlatlan munkavallalas, nyugati berek, nyugdij, stb ... belegondolnak, konny szokik szemukbe . Ok is szeretnek a Big Ben-t latni, a Cityben dolgozni, de ez nem ilyen egyszeru... hacsak : HIVATALOSAN MAGYARNAK KELL LENNI ! A csaladfok szerte a Karpat-medenceben lazasan szervezkedni kezdenek, hogy kellene ezt megoldani. Eddig szoba is alig alltak egymassal, neha kopkodtek is egymasra, de most a jolet lehetosege miatt osszefognak . Magyar utlevelet akarnak .
Nekunk semmi se megalazobb mint hogy az anyaorszagi tesvereink eltaszitanak maguktol es ezt ugy fejezik ki hogy NEM-el szavaznak !
Az meg lehet emeszteni hogy az olahok ,tothok meg a szerbek utalnak de azt hogy Ti eltasztok az mar tul sok lenne es a NEM szavazatnak az lesz az eredmenye hogy aki magyar akkar maradni az kivandorol es az itt maradok kozul meg sokkan feladjak a magyarsagukat !
Irodalomtanárok gyöngye !!!!
Ami most van az jobb ????
Egyébként már van törtvény a kettős állampolgárokkal kapcsolatosan, melyet már kétszer is módosítottak.
Tudniillik van pár kettős állampolgár hazánkban.
Még a kormányban is, pláne az szdsz-ben.
Egyébként meg a választópolgárok még ezt sem akarják megadni nekik, akkor te miről beszélsz.
Lényeg továbbra is az, a Magyar Állandó Értekezleten, akiket ez érint, egyetértetek, innentől kezdve tárgytalan a vita, hogy nekik mi lenne a jobb.
Ez a demagógia.
Persze, hogy egyetértenek az állampolgárság kérdésében.
De akkor térjünk vissza erre, amikor megszületik az ezzel kapcsolatos törvény.
Ami a jogaikat rendezi.
Amikor másodosztályú állampolgárok lesznek.
Amikor annyi jogaik sem lesznek, mint itthon egy dologtalan, feketén élő csövesnek.
Lesz-e akkor is egyetértés ?
Irodalomtanárok gyöngye !!!
Nem gondolod, hogy mire van a határon túliaknak szüksége, azt elsősorban nekik kell eldönteniük és értékelniük ?
Kivétel nélkül minden határon túli szervezet, legyen az baloldali vagy nemzeti, olyanok kik eddig ádáz gyűlölettel harcoltak egymás ellen, most példás egyetértésben kérték, ennek a megadását.
Ezek szerint ők is mind demagógok, ráadásul nem is tudják mit is akarnak, úgy ahogy van az egész banda, igaz történetükben most eleszőr értenek egyet valamiben, ismétlem KÍVÉTEL NÉLKÜL, de milyen jó, hogy itt vagy nekünk te, ki mindig felvilágítasz mindenkit ha hibázik, és helyre rakja a dolgokat, ilyenből nincs sok az egész világban sem, ezt elhiheted.
Milyen szerencsénk is van…..