Minden erőfeszítésünk ellenére sajnos nem minden esetben tudjuk megakadályozni, hogy a Fórum felületét morálisan és szakmailag kifogásolható személyek is használják. Ezért kérünk titeket, egészségügyi kérdésekben is mérlegeljétek kinek hisztek és kiben bíztok. A nickek mögött álló természetes és jogi személyek személyazonosságát, illetve szavahihetőségét nem áll módunkban ellenőrizni. A felhasználók által megnevezett, ajánlott nickek (ajánlott cég, személy) és az ajánlást tevő nickek mögött nem kizárt hogy ugyanazok a személyek találhatók. Hasonlóképpen legyetek kellően gyanakvók a javasolt kezelésekkel szemben is, a hangzatos címek és a nagy összegekbe kerülő kezelések nem garantálják a gyógyulást.
A summaed sem tudja kiölni a borreliát, már szedtem minocycynnel kombinálva,de most is fenn áll a betegségem. A mino a legerősebb a ceftriaxon után, és gyomorbarátabb mint a doxi. Ez nyomja le legjobban a lymphocyta % számomat, ami a vérben levő baktérium mennyiségének a csökkenésére is utal.
Mivel én gyöngyösi vagyok (bár Pesten dolgozom), Gyöngyösön rendel a doktornő is. Úgy hívják, hogy Dr. Murvai Margit, telefonszámot küldök e-mailben, akinek tényleg szüksége van rá. Érdekes, hogy kardiológus, és mégis a Sumamedet, valamint azt az Azo....azt ajánlja. Biztos tisztában van vele, hogy ritmuszavart okozhat, de ma úgyis vissza kell mennem hozzá, és kifaggatom ezzel kapcsolatban mit mond.
Egyelőre lekopogom, bírja a gyomrom a cseppeket, bár elég sok vízben, és étkezés után, 10-15 cseppet csak. SZerintem valamelyest javít. Ja, és ha gyomorsavam van, akkor Salvus vizet iszom, 1-2 dl-t. Undi íze van, de nagyon hatékony, és jól lúgosít.
Kérdés: Ti glutén- és laktózmentesen étkeztek? Valamint a cukrot is teljesen el kell hagynom? Nem hangzik túl jól, mivel nincs étvágyam, és örülök, ha mondjuk egy hambit, vagy egy akármi "műt" megkívánok....Saláta, gyümölcs, és fehér húsok? No cukor? No szénhidrát? No állati eredetű tej? Pfúúú...ez ilyen kemény???
Mi lenne akkor, ha mondjuk véletlenül a Western Blot eredményem negatív lenne....Bár kizárt :) De akkor sem tuti, hogy negatív, igaz???
1: Discounted Cowden Support programban immáron részt veszek.:) Havonta kell leveleznem és 100EUR/Hó+szállítás(9 hónapon keresztül). Ha valaki már elkezdte akkor lehet pl. a 4-ik hónaptól is folytatni kedvezményesen.
Köszönet neked Xynitta! I owe you one!
2: Január 18-i rendezvényre(a részvétel ingyenes!) az asszonnyal már regisztráltunk.
tegnap ujbol belefutottam az orvosi lekezelesbe es abba, h a tuneteim pszichesek es sosem volt es nincs is lyme korom...engem igazan ez huz le nagyon lelkileg!
van itt vki koztetek, akinek van tapasztalata a minocyclinrol?
Mindegy hogy azibiot vagy sumamed ,uaz. Megnyult qt idot okozhat. De az nem tudom mi es a nemetek kethetente ekgt javasolnak mellette. hogy ez mennyire szukseges nem tudom. De azert egyeztess egy kardiologussal,hogy o mit gondol errol.
Sophie! meg tudod esetleg osztani ennek az orvosnak az elérhetőségét? már ha esetleg van magánrendelője vagy ilyesmi. lehet, később másnak is jól jön. köszönöm milla
Doki nálam sem talált semmit, még az UH-ra sem akaródzott küldeni. Mondjuk azért kaptam időpontot szerencsére. Attól, hogy nem látja nekem még szúrhat a szívem.
(Vajon miért kérdezik meg minden alkalommal, hogy maga miből gondolja, hogy Lyme-ja van?)
Jön a hideg időszak, kezdik fűteni az épületeket, és újra kezdődik a szédelgés a fűtött helyeken...:(
te is most sumamedet szedsz? Milyen adagban szedte az az orvos? Sajnos ezt így magunktól nem tudjuk kitalálni,hogyan és mit kéne pont a mi esetünkben.... az ember azt hinné,Esztó személyre szabottan írja fel a gyógyszert,de a tapasztalatok ezt erősen kérdésessé teszik.
A banán magas cukortartalma miatt sajnos nem ajánlott.
A megbízható megoldás Az olyan gyulladásos bélbetegségek, mint a Colitis Ulcerosa és a Crohn betegség megnyomorító betegségek, az azoktól szenvedők olyan tüneteket tapasztalhatnak, mint a súlyos hasmenés, hányás és hasi fájdalom. Placebo kontrollált vizsgálatok kimutatták, hogy a S.boulardii szignifikánsan redukálta a bél permeabilitását és a bakteriális translokalizációt. A székletek gyakorisága is csökkent. Szignifikáns volt a visszaesők számának csökkenése is. A S.boulardii csökkenti a gyulladást a béltraktusban, mert gátolja a gyulladásért felelős citokinok termelődését. További előnye, hogy ugyanitt növeli az IgA szintet, ezzel immunstimuláló hatást fejt ki. Tekintettel arra, hogy a S.boulardii 100%-ban antibiotikumrezisztens, ellenáll a gyomorsavnak, ellenáll a fejérjebontó enzimeknek, így a lenyelt mennyiség biztosan teljes egészében lejut rendeltetési helyére, a vastagbélbe.
Ezt nézzétek át ,és fenti résznél van egy cim, (( orvosi arogancia és tudatlanság! ))) Hát bizony ez igy igaz! Ezért is kellene ,a betegeknek összefogni!
Nagyon orulok! :) Tegyetek mindannyian igy.azok is,akik nem beszelgetnek csak olvassak a forumot . Higgyetek el csak osszefogva egysegesen lehet kitorni abbol,ami most korulvesz bennunket. Ha nem tortenik semmi , ez a lehetetlen allapot sosem fog megszunni. Adjatok egy lehwtoseget annak hogy elkezdjen valami megvaltozni. :)
Tegnap egy nagyon érdekes, tanulságos kardiológiai kivizsgáláson estem át, megosztanám Veletek, aki érintett, annak hátha segítségül szolgál.
Képzeljétek el, az egész ott kezdődött, hogy a kardiológus orvosom az 1990-es években átesett ezen a betegségen, amiben mi is szenvedünk, őt majdnem el is vitte. Mind az agyára (agyhártya), mind pedig a szívére ráment ez a csúnyaság. 1 évig súlyos szívizom/burok gyulladásban szenvedett...ritmuszavar, extra blokk vagy mi a fene, erős mellkasi fájdalom, láz, szédülés, hányás, émelygés, ájulás, HÓNAPOKON át. Utána bővült neki az ízületi fájdalmakkal, izomzat gyengüléssel, stb... Kigyógyult. Elmesélte, hogy milyen vizsgálatokon volt, Western Blot, és társai, és ami érdekes volt, hogy ő nem hagyta a sorsát más orvosokra, hanem önmaga találta meg a legmegfelelőbb antibiot. Sumamedet szedett, és semmi mást. Valamint meg van botránkozva a libamájhízlaló Doxin. Azt mondja, hogy nagyon veszélyes, és nem is épül be úgy a sejtbe, mint a Sumamed. Mindemellett azért hozzáteszem, hogy nyilván egy olyan orvos véleményére adok(Esztó), aki több száz, ha nem ezer különböző lyme-os beteggel találkozott már. Szóval betartom, amit Esztó mond, de amit ez a doktornő mond, az is érdekes. Egyébként én egy nagyon különleges eset vagyok több szempontból is, mert van egy velem született rendellenességem, egy szindrómám, ami a szívbillentyű zavarral függ össze (jól lehet kezelni). Most meg nem mondom a nevét, de a durván görbe ujjaimból állapította meg mind a két doktornő. Esztó is le akarja fotózni, mert olyan ritkaság. Szóval nekem mindig kell nézetnem a szívemet, hogy van-e rosszabbodás, és ha van, akkor műtét, de azt mondja, hogy szépen el lehet vele élni. Ez egy kis kitérő volt. (akit nem érdekel, attól elnézést kérek, csak hátha van, akinek van hasonló betegsége).
Szóval a lényeg, hogy 15 éve tünetmentes Ő is, és a férje is. (Ugyanis a férje is durván benne volt). Élmény volt velük találkozni, mert hihetetlenül pozitívan állnak mindenhez, vannak gyerekeik, mind fiatal még, mert a legyengült szív, és egyebek mellett nem vállalhatott gyermeket, csak 5 év után. Szóval elég későn szült, de a gyerekek makk egészségesek.
Egyébként ettől elkanyarodva én vitaminnak spirulina/chlorella algát eszem, 15 csepp grapefruitmag kivonatot, és Protexint a beleimre. A gyomromra nekem is vigyáznom kell, mert erősen refluxos vagyok, de igyekszem enni. (az első pár nap iszonyú hányingerem volt, és semmit nem tudtam enni banánon kívül) Apropó: A banán miért nem ajánlott a lyme-os betegeknek???
Na elnézést kérek a hosszú bejegyzésért, csak meg szerettem volna Veletek osztani a tegnapi napomat.
Az immunrendszer vonja el a vasat a baktériumok elől, de azt nem tudja, hogy ez csak más baktériumok ellen hatásos. A borrelia nem a vasat használja, hanem a mangánt. Ezért a vashiány.
Nekem fájt, és nem csak fájt, de hányingerem volt. Lehet rajta segíteni, ha reggel reggelizel, de rendesen, mert 1-2 falat nem elég. Ha szükséges volt, B6 vitamint szedtem hányinger ellen, de már nagyon vártam a kúra végét, mert nagyon megviselte a gyomromat.
nekem az oregáno sokat segített légszomjban ,azt hiszem.Épp pár napja hagytam abba.Most nagyon letámadott a fulladhatnék,de a tinidazolt is most kezdtem,úgyhogy nagyonis lehet összefüggés.
hát ugye,mindenképpen lyme-eredetű a légszomj szerintem,mivel asztmát is okozhat,nekem okozott is. Asztmagyógyszereken és szteroidos befújón éltem egy darabig,na az aztán kicsinálja a szívet! Szerencsére az asztmám aztán javult, és egyszerűen elhagytam a gyógyszert,fújót,mindent,kivéve az allergiagyógyszert. Azóta sem vagyok rendben, most is rosszabb időszakom van,olyan fulladhatnék. Az asztmaorvos azt mondta,egész életemben szednem kell a gyógyszereit,de szerencsére abba tudtam hagyni.Azóta is rettegek,mert néha rosszabbodik.Nagyon durva tudott lenni.(megjegyzem, azelőtt sosem volt sem asztmám,sem allergiám)Nálam minden egyszerre jött elő.
bárdi! Esztó azt mondta, a vashiány a lymetól van.Tudom,hogy a mangánt eszik,de ezek szerint nemcsak...