Kizártnak tartom, hogy akár 10cm lépésállót tett volna a padlófűtés alá...
Max 8cm.
Úgy néz ki, hogy az alap 40cm -el van a talajszint fölött. Ki van töltve földdel (bár az alapozást nem láttam mert úgy vettem át az építkezést, hogy a főfalak már álltak). Erre a szerelőbetonra rakták rá a kb 8cm szigetelést, arra a hőfóliát (amit a fal mellett feljatottak) erre jött a rács és arra rakták a fűtés csöveket. Ezt beötötték 10cm betonnal. Tehát úgy néz ki, hogy a fűtés szintje magasabban van a lábazat tetejénélés és az említett szigetelés és hőfólia szigeteli el tőle. Az hogy az alap földben lévő része hogyan van szigetelfe nem tudom...
Jelenleg az a terv, hogy mivel nem áll szándékában szigetelni (3 lakásos sorháztól van szó egyébként). Amikor lesz kb -5 fok, ki fogunk hívni egy céget aki hőkamerával megnézi és ad egy szakvéleményt. Amennyiben ebbem az fog állni, hogy "katasztrófa", simán csak nem lesz kifizetve a munka addig amíg ezt ki nem javítja.
Éppen építkezésben vagyok és sajnos van egy olyan kivitelezőm, aki mindenhez ért csak ehhez nem.
Hogyan kerültem vele szerződésbe egy külön történet, de nem tudtam kikerülni.
Az a problémám, hogy elmondása szerint a házamra nem kell lábazati hőszigetelés, mert az alapok “között” föld van és hát az szigetel.
Másrészről padlófűtésem van amit láttam, hogy a szerelő betonra tettek lépésálló szigetelést, rá hűfóliát, arra a rácsot és a fűtést végül beöntötték betonnal.
Én ragaszkodom a szigeteléshez, de ő nem akarja felrakni, mondván nem kell és nincs rajta a terven sem.
Ez utóbbit nem hiszem és még nem néztem meg, de megfogom. A kérdésem az, hogy hihetek -e neki?
Van -e egyáltalán olyan helyzet amikor nem szükséges a lábazati szigetelés?!
Szép napot mindenkinek. Februárba jártam itt , és elvégeztem az itt kapott javaslatokat azzal kapcsolatba , hogy ne szökjön el a meleg.Az ablakokat szigeteltem ,bár ujjak , valamint a födémre 20cm üveggyapotot treitettem .Csak rá van teritve , se alatta , se rajta nincs semmi. Nos az eredmény elképesztő.Bár nincs hideg még igazán , de egy rakat fa , (kb 2-3kg száraz akác) és 23fok van a lakásba. Reggelre , mivel éjel nem megy a fűtés , 21fokra esik vissza, a tavaji 17-18 fok helyett, és ez 20-ig negy le délután 3-ig mikor ismét begyujtok.Ez minden várakozásomat felülmulta.Megvettem a tüzelőt juniusba , és osszehasogatva száradt egész nyáron.Sőt .Mivel nem vagyok mai gyrerk,vannak gerinc és izülei problémáin , a párom meglepett egy kis hasítógépel.Szinte az összes fát azzal vágtam össze,könnyedén , szinte szórakozva Nem mindegy.Es nem vlolt egy vagyon.
Nagyon köszönöm mindenkinek , aki ellátott jótanácsal.További nagyon szép estét kívánok mindenkinek.
Nedvesedtek a falaink . Nosza , szigeteles.lap.hu . Címek kiír , rendszeresen jönnek , asszonnyal tartjuk a frontot . Messze kiemelkedik belőlük ár--érték arányban egy IZOMETÁL nevű csapat ( később megtudtam , de csak mindenek után ) , hogy tartanak előadásokat a BME-n ). 12m ára 186 000 ft . menetközben jön egy telefon , hogy látják , kéne még egy 13. métert is csinálni . Mondok ( ,mint göre gábor Uram ), nincs pééz . De , ghogy ők azt ingyen megcsinálják . Mondok , köszöni nagyon szépen . 3--4 nap múlva (!) kerül csak sor a fizetésre . Monják , vékonyabb volt a fal , mint amivel kalkuláltak , csak
124 000-t kell fizessek , s itt van még a króm-nikkel lemezeikre a 30 év garancia . Tehát nem 3--400 000-t fizettünk . . .Bosszúból a többi ganéj ellen közlöm az Izometál koordinátáit : Kafka László : 388--7480 és 309 515 937.
A 25-30 m3/óra az összteljesítmény 50%-esetén kell (szabványos méretezés).
Emlékeim szerint a szokvány konyhai (sütő+3égő) tűzhely 12-14 kW. Azaz cirka 6 kW a szokásos egyidejű használati teljesítménye. Ami 100%-os hatásfoknál 6/9.44=0,64 m3/óra gázigény.
Ez szerintem elég jól rímel a mért (sütő nélküli) valós átlag adatoddal.
A számokból adódik, hogy ennél az 50%-os átlagos terhelésnél van bőven biztonsági tartalék, hiszen ~7 m3 levegő is elé lenne pusztán csak kémiai alapon.
Sőt, ha minden láng maxon ég éppen, még akkor is van benne biztonsági tartalék hagyva. Biztos, ami biztos...
Picit talan rosszul ertelmezed. Tegyuk fel, hogy 1m3 gazt egetsz el a vasarnapi ebed megfozesehez es sutesehez, ami mondjuk 3 orat vesz igenybe, akkor mondhatnad, hogy orankent 3,333m3 levego eleg a tuzhelynek. Elmeletileg igen, csakhogy a levegot nem egy zart egesterbe adagoljuk a gazegoknek (nem turbos,vagy kondenzacios kazan), hanem egy nyitott terben, ahol az egestermekek higitjak az oxigen %-at a bent levo levegoben. Ezert van tulmeretezve a friss levegoigeny. Van egy 50nm-es lakas 2,5m belmagassaggal ez 125m3 levego 20% oxigennel,az 2500 egysegni oxigen. 1m3 gaz elegetesevel higitottuk 115x20 /125=18,4% . Ez meg csak a gaz elegetesenek oxigenigenye, hol vagyunk mi emberek? Esetleg valakinek meg nyiltteres a kazanja, akkor? Tudom ez csak szelsoseg, de erre kell meretezni az eloirasban megkovetelt szelloztetes nagysagat es betartatasat.
Engem az az adatsor gondolkodtatott el, hogy 1m3 gázhoz kell 10m3 friss levegő és a gáztűzhelyek is kérnek 30m3/órát, vagyis e kettőből az jönne le, hogy 3 m3 gázt fogyaszt egy tűzhely óránként (most direkt egybevettem a két hozzászólást, amiből csak az egyik a Tied). S engem az lepett meg, hogy szerintem viszont a gáztűzhely miatt naponta (s nem óránként!!) jóval kevesebb plussz levegőt kellene bevinni. Már ha nincs valami elnézés a gondolatmenetemben.
Természetesen, ha az ember bekapcsolja az elszívóberendezését, az más tészta, ott annak a teljesítménye a figyelembe veendő.
Mivel tolem ideztel, igy valaszolok a kerdesre. Termeszetesen a gaz egesenel a 10m3 levegoben felhalmozott oxigen mennyisege szukseges az 1m3 foldgaz tikeletes elegetesehez. De az ember eszne lmaradasahoz viszont ha jol emlekszem 15-16% oxigennek kell lennie 1m3 levegoben. Lehet, hogy neked amerikai konyhad van es a ter ahonnan a levegot veszed van akar 100m3 is. de nem minden hazban van ez igy. Az olyan kis majdnem zart konyhaknal a szazalekok gyorsan tudnak valtozni, peldaul egy vasarnapi intenziv fozesnel es netalantan meg a suto is gazos. Akkor ilyen esetben lehet "gaz".:( A torvenyhozok az ilyen esetek elkerulese vegett szablyak meg a kotelezo kiepitest a szellozorendszernek. Nincs kivetelezes!
A szellőző rendszerekhez, teéljesítményaikhez nem értek, viszont az alábbi hozzászólásokból bennem ragadt 2 megjegyzés is, két különböző tagtól:
"mivel 1m3 foldgaz tokeletes egesehez +10m3 "
"a gáztűzhely is kér ~ 30m3 óra friss levegőt"
Na most én csak annyit kérdeznék, mivel ezt még senki nem feszegette: nézte már valamelyikőtök mennyit is fogyaszt főzéssel??? :o)) Mert bizony nálunk ha jól emlékszem 1/2m3 naponta (többszöri használat, főzőlap 4 égős, a sütő elektromos); 3 felnőtt+1 gyerekre főzünk.
Úgyhogy nálam inkább ott bukik a sok-sok m3-nyi friss levegő bevitelének szükségessége, hogy igazából nem használ el annyit a gáztűzhely.
Ja es a 9 km/h bizonyos epuletreszeknel meg hiheto tervezesi ertek, de ahol panelban idonkent a konyha volt, ott tuti nem (a lepcsohazi beugrora nezett az ablak, azaz egy kb. 5x5 meter alapteruletu beszogellesbe, ott nem suvitett 9 km/h szel soha az tuti). Nem mondom, hogy nem kell levegoigeny, de levernem a kezet annak, aki lyukat fur vagy furat egy AE/PH hazba, mert "csak", mert biztos hulye a lako.
Legy szives meseld el, hogy nyaron hogyan lesz a kemenyben a magassag miatt aramlas! Nincs szel, nincs homersekletkulonbseg (na jo, legyen keso tavasz). Arra meg mindig nem valaszoltal, hogy hogyan lehet _rosszabb_ a tervezett es biztositott folyamatos lassu legcsere a tervezesi alapertektol eltero esetekben. [Para-problemak eseten a kurto megoldas, mert azt telen kell megoldani, amikor a hom.kul. miatt van benne gravitacios aramlas, eleg valahol beengedni a hideget. De most fozesrol beszelunk, ami nem csak telen van. Es nem csak szelben.]
Nem... nem a kémény miatt...hanem az erő miatt, amivel a szél nyomja az ablak szárnyat és ezzel növeli a rést a tok-szárny között amin át fújja befelé is a kinti levegőt.... (a 9 km/h pedig tervezési alapérték és kész)
A kéményben/kürtőben a hőmérséklet és/vagy magasság különbség miatt is lesz áramlás, nemcsak a szél szívás-nyomás miatt.
Igen, persze a JÓL méretezett és JÓL üzemeltetett gépi szellőzés lehetne elégséges a gázos konyhába is, de az energia spórolás mániások tipikusan nem jól üzemeltetik és gyakran eleve nem is méretezik jól a cuccot...erre az esetre. (mint az sokszor olvasható ezeken a fórumokon)
Ne mar, hova epitetted a hazadat, hogy fix 9km/h sebessegu szelnel csak tobb lehet, kevesebb nem? Mellesleg a kinti szel az a kemeny miatt (legyen szivoero) erdekes, ugyebar? Ne haragudj, nem olvasok el 15 oldalt azert, hogy kideruljon, hogy hol csal a szamitas (matematikus vagyok, elobb-utobb megtalalnam). Lasd 2>1.5, es ez el meg mindig, mert nem irtad le, hogy honnan lenne a kulonbozet. Szelcsendben is. En csak azt allitom itt folyamatosan, hogy HA eddig (rosszul zarodo ablakoknal, de jo idoben szelcsendben) nem haltak bele az emberek tomegesen a gaztuzhely hasznalataba, akkor jol zarodo ablakok mellett a szellozteto rendszer (nem a paramentesites miatt beepitett mini ventillator, hanem a tisztesseges, be-ki fuvasos, tervezett szellozteto rendszer) eseten semmi olyan eletveszely nincs, ami miatt elo kell irni a falon keresztuli kotelezo legbeejtot. A 2,7Ft-ot felteszem a beerkezo _levego_ felmelegitesere szamoltad. Az tenyleg bakfitty. Ellenben ha csinalsz egy ekkora hohidat, azon ennek 100x-osa fog tavozni, es nem csak a fozes idejen lepnek fel ezek a koltsegek, hanem 0-24 oraban! Raadasul a jol kiprobalt es tesztelt nyomasviszonyokat is sutba vaghatja a szelloztetorendszer tervezoje (na meg persze igy a hatekonysagot is a rendszer hasznaloja). Barmely 2 szambol barmely 3. keletkezese megmagyarazhato, csak az a baj, hogy attol meg nem lesz igaz.
Termeszetesen a gazzal valo fozeshez kell friss oxigen, mivel 1m3 foldgaz tokeletes egesehez +10m3 levegore van szukseg. Szerintem akinek van szelloztetoje, az mind tudja ezt az erteket nyujtani alapjaraton. "Hermetikusan" zart hazban ahol nincs szelloztetorendszer, ott a digeszztor sem segit,igy valoban kell legbeejto a tokeletes mukodeshez, de foleg a komfortos eletvitelhez.
Elolvasnád (és megértenéd) végre a linkelt számítást? Akkor nem beszélnél összevissza róla. Az az ablak CSAK többet tud produkálni ennél a 48 m3/óránál. Az említett szellő ugyanis a kinti szél sebesség...
A lényeg az, hogy a szokásosan minimumra állított gépi szellőzés, bizony messze nem elég a lakások zömében a konyhának, ha éppen gázzal főznek benne.
KELL a plusz friss levegő is a konyhának gázüzem közben.
Ezért kekeckedik a gázcég...és nem passzióból, amikor a jól záró ablak-ajtó és gépi szellőzés mániások már az indokoltnál is kevesebb levegőben akarnak fulladozni éppen.
Pedig csak óránként 2,7 Ft gázköltségről van szó! Egy egyszerű elszívó+depressziós légbeejtő esetén is. (mellesleg ennyi összejön a főzés hulladék hőjéből is, tehát a gyakorlatban nem is igazi extra költség)
Évi ~2000 Ft az a plusz, ami a gáztűzhely szellőzés igénye miatt merül fel...főzés közben... (napi átlag 2 óraval).
Na most tegye fel a kezet, akinek a konyhajan 150x90 ablak van, es nyaron is csinal 9 km/h huzatot a kemenye (mar ha van). Jo esetben keletkezik valami minimalis vakuum es jon be egy kis levego, de altalaban inkabb semmi (hiszen egyuttal melegitunk, a levego meg nem tudja hogy vakuumra lenne szukseg, es tagul a mocsokja). Telen persze siman vihet ki ennyit egy kemeny (vayg egy mukodo szellozo, de sztem olyan sincs, 98%-ban jo esetben gravitaciosan me'g csorgedez valami kifele, de a venti mar tuti 10 eve nem mukodik), bar persze jo kerdes, hogy pont a konyhabol fogja-e, ha ilyen sz*r ablakok vannak a nappalin is, vagy hat ahol a kemeny van. Ez mar a kis hazugsag, nagy hazugsag, statisztika esete. Az allando legcseret hasonlitod a ritkan elofordulo spec. esettel. Mellesleg meg igy is az jott ki neked, hogy ilyen nagy ablakkal es nagy kemenyhuzattal is megfullad az ember, tekintve, hgoy 2>1.5:) Szoval nagyon nem stimmelnek az adatok, ez nyilvanvalo. Az 1/6-ot azert irtam, mert reklamaltal, hogy lentebb szoktak allitani, mint az "eloirt". Az 1/6 azert ha mar van, akkor az egy minimum szelloztetes (sztem). Igen, 6 orankenti teljes legcseret akarta jelenteni, csak a : mindig elmaszik (ha magyar bill elott ulok nem talalom el elsore).
Konkretan azt nem hiszem, hogy a nyilt kemeny + szar ablak eseten nagyobb volt a legcsere, mint egy 1/6-os szelloztetorendszernel. Ha pedig valoban a szellozteto a nagyobb, akkor minek is kell panikot kelteni (foleg ilyen nickkel:)) ?
Ujra kerdezem: allando szelloztetes mellett hogy a fenebe birna feldusulni? Mindegy, hogy melyik anyag. A 20-30m3/ora igeny a leggyengebb 200-300 m3-es paraelszivo mellett semmi, a normal meg 600m3 vagy felette, szoval nem tudom milyen elrettentesnek szantad.
Nezd, en a vezetekes gazt eleve egy zsakutcanak tartom (a palackost meg plane). Jelenleg sajna nincs szelloztetom es van gaztuzhelyem legbeejtovel, elszivoval. [Ez is vicces, egy idoben tilos volt az elszivo gaztuzhelyhez, aztan most meg kotelezo...] De nem jo megoldas, az tuti. Azt viszont nem ertem, miert is kene felkapcsolni a szelloztetot attol, hogy a gaztuzhely elindul? Marmint magasabb fokozatba? A monoxid mar csak akkor jon, ha nincs eleg oxigen az egeshez. Most komolyan, ha valaki 1/6-os legcseret csinal, akkor mennyivel jut kevesebb oxigen a tuzhelyhez, mint egy legbeejton, maxon tekert szagelszivoval? Szerintem semmivel.
Hát persze...mikor lépten-nyomon azt lehet itt is olvasni, hogy még az ember számára előírt légcserét is sokallják a népek!
Majd akkor pont a több kW-os gázégőknek tekerik fentebb a szellőzést... ...eszükbe sem jut!!! inkább elszédülnek a szénmonoxidtól...és megdöglenek csöndben.
Nem véletlenek a biztonsági előírások sosem.
Persze mivel a legrosszabb esetre vannak méretezve, látszólag fölöslegesek és átléphetők....sőt ésszel élve látszólag akár ki is hagyhatók...de ha egyszer tévedsz, vagy elromlik a szellőző géped , észrevétlenül...akkor meghalsz ?!
Vagy telepítesz újabb és újabb védelmi rendszert is? A pofon egyszerű megoldás helyett?
Aki gázt akar égetni a a lakótérben az tervezzen a biztonsági előírással is, ennyi.