Szerintem ez egy fejőgép vákum szivattyú. Javítottam ilyet, kb -1,0 -et tud. Belül egyszerű mint a faék. Az álló és a forgórész is kör alakú, csak a forgórész tengely vonala el van csúsztatva az álló rész tengely vonalától. Tehát egyik oldalán a forgórész majdnem hozzáér az állórészhez. Általában 4 darab szénlapát van benne. A motorral ellentétes oldalon lévő zárólappal szokott probléma lenni, ki szokta marni a forgórész és elmegy a vákum. Ilyenkor le kelle marattni a lapot.
Ilyen előfordul. Régen telepíteni akartunk egy átjátszót Őcsény-Kab hegy viszonylatban Mórágyi rögön. 5ésfél órát gubbasztottam egy árbocon amire feladtuk. Kiderült, hogy közben egy másik csapat felment Kab hegyre karbanntartani és beleejtettek az átjátszóba valami fém tárgyat amitől nagy szikra kiséretében megállt az átjátszó. Akkor még nem volt mobiltelefon. Amikor megkérdeztük a tagállomásokat azt mondták, hogy minket jól hallanak de a sok birka azt nem mondta, hogy csak minket hallanak.
Szerintem ez egy csúszólapátos kompresszor .Valamikor a nyomdaiparban dolgoztam,ott sok helyen használják ezt a típusú kompresszort. Van fémlapátos és grafitlapátos változata. Nagyon régen gyértottak még bakelitlapátost. http://hu.wikipedia.org/wiki/Kompresszor
Kínaiból a Wouxun egész jó. Fél OFF: elérték az ilyen áraikkal, hogy szépen rárohadtak a hazai nepperekre a HT800-ak, FTH2010-ek, 7010-ek.
BRG cuccokból összesen egy fali táp+akkutöltő kombóm maradt, azt rendberakom, olyan szép :-). Pár éve volt egy halom javítóanyagom (FM10-164), időben szabadultam tőlük.
Sok panelból kivettem a tekercstesteket, a többi a szemétbe. A hátam közepére nem kívánom a hunos (hun érintkezik, hun nem) elkókat, trimmereket, rapszodikusan vándorló értékű ellenállásokat.
A cirillbetűs jószágokkal ilyen téren ki vagyok békülve.
Hasonlót már láttam, amit szét is szedtem. A dugattyúja egy nem hagyományos forgattyús tengelyes, hanem forgódugattyús, a wankel motorhoz hasonló megoldás. Tehát a dugattyúnak nincs lineáris mozgása, csak forgómozgás, ami igen gazdaságos üzemet eredményez.
Most kaptam egy vákumszivattyút.Nem szeretném szétszedni de kívülről nem tudom megállapítani, hogy milyen rendszerű? Az adat táblán még típust sem találok.
Ha valakinek ismerős és tud róla valamit akkor kérem jelezze.
"Elégséges-e a számítógépről történő programozáshoz a gyári CAT-kábel?"
Nem. Nem elég. A kábel egyik oldalára kell venned előszöris egy PC-t (talán Mac is jó) méghozzá olyan csatlakozóval ami a kábelen is van. A kábel túlvégére pedig kell venni egy a kábellel kompatibilis rádiót. olyan rádiót válassz amilyen a kábeledhez illik..
de ez még nem elég. Elő kell fizetned egy áramszolgáltatónál (pl. ELMŰ) mert anélkül egyik se fog működni. sőt javaslom mindezekhez egy fedett épületet is biztosíts, mert anélkül egy nagyobb esőben tönkremegy a PC és a rádió is, a kábel is beázhat...
"A CAT-kábel igényel-e valamilyen driver előzetes telepítését a soros- illetve az USB-csatlakozós kivitelnél?"
Csak, hogy tiszta legyen a kép, hogy mi is volt a(z) (egyik) kérdés:
"Elégséges-e a számítógépről történő programozáshoz a gyári CAT-kábel? A CAT-kábel igényel-e valamilyen driver előzetes telepítését a soros- illetve az USB-csatlakozós kivitelnél?"
Soha, egyetlen hozzászólásomban nem ejtettem arról szót, hogy meglenne a kábel. Így aztán arról sem írhattam semmit, hogy elkadtam volna a rádió programozásában.
Ha úgy érzitek, hogy a fent idézett két részkérdés bármelyikére válaszolt itt valaki, akkor attól itt a fórumon elnézést kérek, és eltűnök a fenébe. Amennyiben viszont kényszerűen be kell látniuk az itt fikázóknak, hogy ezekről bizony semmit nem mondtak, akkor viszont én várom el a kioktatásért, a gúnyos megjegyzésekért a nyilvános elnézés kérést!
Így volna korrekt.
Amúgy pedig a részemről sincs harag, sértődöttség.
Mindenesetre hajdan úgy tanultam, arra kell válaszolni, amit kérdeznek. Ennyire egyszerű.
És mivel állítólag a Google a barátunk, én sem segítek, milyen is az Aniconál megvásárolható, az általa a készülékhez ajánlott CAT-kábel.
A sorok között már rég látszódott, hogy itt kevés lessz a segítő szándék és a jóindulat. Ő maga sem tudja mi a gondja, akkor hogy segít neki. Végig vaktában lövöldözött. :-)