Szeretném összegyűjteni, hogy milyen publikálási lehetőségek vannak olyan tanulmányok megjelentetésére az új fizikához kapcsolódó cikkek, tanulmányok, könyvek számára.
Én nem tudom mennyit érek. Lehet, hogy csak egy példányban nyomtatom ki.Kezdem feladni, úgy érzem ,hogy értelmetlenné vállik az egész, pedig valamikor hittem hogy érek egy milliót. Egész egyszerűen nem érdekel.
Fantáziálsz , tulkomplikálod a helyzetet , igy soha nem fogod elérni a célodat. Vagy csak azért irkálsz ilyeneket mert szeretsz jol megfogalmazgatni mindent. Nem érsz egy kalap szart sem.
Majd ha eljön az ideje. Az irónő akit ismertem fantasztikus könyveket irt. a maga nevmében,de egyáltalán nem bisztos , hogy bárkit is érdekel ezen a földön. Ő azt mondta , hogy nem tudja kinek ir ő ir magának.
Te azt érted el, hogy a könyveidről ábrándozol, és évek óta neked csak az a fontos ,hogy a fórumokba irogass unalmadba, vagy a mániádból kifolyólag. véleményem szerint semmi értelme az egésznek.
Nevzzük zárt rendszernek, ha minden szükséges ismeret ott van a papíron. Többnyire ez csak tenyésztett példáknál forduk elő.
A tervező mérnök feladata (lenne) a követelmények elemzése.
- Belső ellentmondások feltárása.
- Hiányosságok keresése.
- Megvalósíthatóság vizsgálata.
Ehhez képest a (papíron) legintelligensebb emberünk is nekiesik, mint bolond az ólajtónak. Aztán hónapok múlva rájön, hogy újra kell kezdeni az egészet. "Nagyobb a büszkeség, nagyobb a bukás." (Dooku)
Nálam ez már szakmai ártalom, hogy amit leírnak, azonnal keresem benne a hibát és a hiányosságot.
"You can pay now, or later more."
És még egy dolog: Sokan a szerencsét egyéni képességnek tekintik. Sikerült megoldaniuk egy problémát. Elkönyvelik a saját tehetségüknek. Kényelmetlen még feltételezni is, hogy csak véletlenül sikerült.
Csak hogy még az ismeretterjesztő műveket, amelyeket esetleg tudósok írnak, vagy tudományos kutatók,
NEM NEVEZZÜK PUBLIKÁCIÓNAK. Pláne nem már manapság.
Amugy meg jómagam ... a témám (témáim) erősen filozófia és pszichológiai érintettsége miatt szórakoztató tudományfilozófia esszé irodalmi stílusban tettem közzé a kutatásaimat és a bizonyítékaimat. Ott az elfogadott és nem szokatlan. A legtöbb esetben elégséges is. Megnyalnád te a 10 kézújjadat és a 10 lábujjadat is, ha annyi helyen felvennék az értékesítésbe és a terjesztébe, az akármilyen irományodat, mint az enyémet. Ami egyébként szépen fogy. Viszont igaz legalább annyi helyen kalózkopdnak is vele. Amit direkt hagyok. Bár a könyvkiadóm felhívta a figyelmemet, hogy van erre védelem, ha kérem. Nem kértem. Mivel többek közt a memetika miatt az ilyen kalóz terjedés is nagyon érdekes dolog.
Fizikában, kvantumfizikában, asztrofizikában és csillagászatban ez nem szokás. Ott szakmai publikáció van, szaklapoknban. A köznép tájékoztatása ... csak mellékes dolog szokott lenni. Nem váltja ki a szaklapban való publikációt.
Egy gyakorlaton a gyakvezető tanár megoldott a táblánál egy kitenyésztett mintapéldát.
Sok képlet, behelyettesítés és számolás után kihozta az eredményt.
Le is ellenőrizte a könyvben lévővel, és nyugtázta, hogy egyezik.
Mikor megkérdeztük, hogy hogyan számolta ki, kiderült, hogy egy alapadatot elfelejtett megadni, ami nélkül nem is lehetett volna kihozni az eredményt. De ő már fejből tudta a számítás menetét, nem volt szüksége az alapadatra.
(Egyébként csak azért tartották az egyetemen, mert ő volt a kosárlabda edző.)
A minimális információ problémáknál minden szükséges ott van a papíron.
Ha nálunk is a kisangyal mindent leírna, könnyű lenne.
Valamikor a '90-es években az akkori főnököm három napig keresett egy hibát.
Minden alkatrészt megmért, kicserélt. Már a haját tépte.
Átmentem hozzá és csípőből megmondtam. Persze azonnal titlakozott,
hogy bárhol lehet a hiba, csak ott nem. Egyszerűen rátapintottam az érzékeny pontjára.
És ahogy tiltakozni kezdett, egyből tudtam, hogy megtaláltam.
Már csak rá kellett beszélni, hogy azt az egy dolgot próbálja ki, amit kihagyott.
Nem volt könnyű. És a következmények brutálisak voltak. Az ellenségemmé vált. Riválisnak tekintett.
Ezt kissé teátrálisan adtam elő.
Nálamis volt egy ugyanolyan áramkör. És ugyanabba a hibába futottam bele.
De én hamarabb jöttem rá a megoldásra.
El is akartam mondani neki. Csakhogy - tartalékos tiszt szindróma - ő akarta diktálni a tempót.
Letámadott a problémájával, mielőtt elmondtam volna neki az előző napi tapasztalatomat.
Nem volt sikeres a korreográfia - mármint a szakmai eredmény szempontjából.
Nem szabad jobbnak lenni a hiú főnöknél.
Egyeseknél a látszólagos tekintély az első. Idő és pénz nem számít.
Az ilyeneknél vigyázni kell, hogy a beszélgetés hogy kezdődik.
Persze ha ő kezdi, teljesen félreviheti az egészet.
+++++
Nagyobb cégeknél meg eleve a nagyfőnöknek a kisfőnök jelent. Azt mond, amit akar. Nem ellenőrzik.
Így aztán például egy nemzetközi cégnél a vezérigazgatónak fogalma sem volt az alvégen elkövetett szakmai tévedésekről. Felfelé beszélve mindenki a létrán szépítette a maga eredményét. Maradt a konklúzió, hogy mindenki a legjobban dolgozik, tehát olcsóbb keleti munkaerővel kell pótolni a drágább nyugatit, és nyereséges lesz a cég.
