Egy sort, egy versszakot, akár az egész verset is leírhatjuk feladványnak.
A következő beírja a vers címét és a költő nevét, majd ad egy újabb idézetet.
Az áttekinthetőség érdekében külön hozzászólásban adjuk a megfejtést és a feladványt.
Ne fogjon senki könnyelműen A húrok pengetésihez! Nagy munkát vállal az magára, Ki most kezébe lantot vesz. Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed: Nincs rád szüksége a világnak, S azért a szent fát félretedd.
Pusztában bujdosunk, mint hajdan Népével Mózes bujdosott, S követte, melyet isten külde Vezérül, a lángoszlopot. Ujabb időkben isten ilyen Lángoszlopoknak rendelé A költőket, hogy ők vezessék A népet Kánaán felé.
Előre hát mind, aki költő, A néppel tűzön-vízen át! Átok reá, ki elhajítja Kezéből a nép zászlaját, Átok reá, ki gyávaságból Vagy lomhaságból elmarad, Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad, Pihenjen ő árnyék alatt!
Vannak hamis próféták, akik Azt hirdetik nagy gonoszan, Hogy már megállhatunk, mert itten Az ígéretnek földe van. Hazugság, szemtelen hazugság, Mit milliók cáfolnak meg, Kik nap hevében, éhen-szomjan, Kétségbeesve tengenek.
Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán!
És addig? addig nincs megnyugvás, Addig folyvást küszködni kell. Talán az élet, munkáinkért, Nem fog fizetni semmivel, De a halál majd szemeinket Szelíd, lágy csókkal zárja be, S virágkötéllel, selyempárnán Bocsát le a föld mélyibe.
Biztos lehetsz benne, mert a továbbiakban már csak ketten játszotok. :)
Ezt őszintén fájlalnám!:-(((
György baráthoz hasonlóan vélekedem a "jeles" fűzfapoétáról!
Aki -mellesleg- teljesen gátlástalanul "emel át" saját verseibe Arany, Petőfi, Ady, és egyéb klasszikusok műveiből komplett sorokat, részeket, esetleg néhány szó megváltoztatásával.:-((
A "stílusa" -ha egyáltalán lehet ezt a szót vele kapcsolatban használni- érzelgős, nyálas, cukros.
De ez a véleményem rá vonatkozik, és semmiképp nem rád, vagy bárki játszótársunkra!:-))
És csak egy kérés részemről (vagy részünkről?) hogy lehetőség szerint őt ne idézzük!
Annyi jó, sőt nagyon jó költő van a magyar-, és a világ-irodalomban! Talán kibírjuk nélküle...
Hogy ne legyen üres szóbeszéd, amit az élményekről írtam, íme el is kezdem.
Nagyjából ötven éve olvasok rendszeresen. A családi könyvtár és kiváló tanáraim terelgettek a minőség felé. Huszonkét éves koromra pedig kialakult a saját véleményem is. Most leírom annak egy szeletét.
A festészet, a szobrászat (és részben a zene is) esztétikai skatulya. Ezt azonban nem mondhatom el az irodalomról. Minden olyan írás, amelyet én magam (vagy mások) szépnek neveztünk, az mindig a bóvli, giccs vagy ponyva kategóriába tartozott. (Persze, ez csak az én értékrendem.) Belegondolva azonban úgy találom, hogy a tollforgatók sokkal nagyobb súlyt helyeztek műveik tartalmára. Na, igen; hiszen általában van mondanivalójuk. (Nem csak fossák a szót.)
Azt is megfigyeltem, hogy az általam kedvelt szerzők nagyon ritkán írnak egyes szám második személyben. Az utasítgatás és parancsolgatás a papok és a politikusok stílusa, nem a gondolkodóké.
Nem vagyok hajlandó statisztikát készíteni a citált szerző irományaiból. De nagyon bőkezű vagyok, ha 1000 (azaz egyezer) szót ismételget mindig közhelyekbe rendezve. (Arany János szókincse 60 000 szó, kifejezés.)
Nagy hirtelen ennyi jutott eszembe. (Na, jó. Csak a fejembe.)
A kritikám nem Rád vonatkozott, hanem a citált szerzőre.
Nem prédikálok sem versben, sem prózában; hogy mit ne tegyél, vagy mit hogyan csinálj. Ha később kedved lesz, és visszatérsz ide verselni, akkor örömmel folytathatjuk. Te döntesz.
Úgy gondolom, a fejléc ellenére az idézetekhez akár a saját élményeinket, véleményünket is hozzátehetjük. Ez pedig tanulságos is lehet, és megelőzheti a megbántódást.
A kritikám nem Rád vonatkozott, hanem a citált szerzőre.
Nem prédikálok sem versben, sem prózában; hogy mit ne tegyél, vagy mit hogyan csinálj. Ha később kedved lesz, és visszatérsz ide verselni, akkor örömmel folytathatjuk. Te döntesz.
Úgy gondolom, a fejléc ellenére az idézetekhez akár a saját élményeinket, véleményünket is hozzátehetjük. Ez pedig tanulságos is lehet, és megelőzheti a megbántódást.
Mint a Montblanc csucsán a jég, Minek nem árt se nap, se szél, Csöndes szívem, többé nem ég; Nem bántja újabb szenvedély. Körültem csillagmiriád Versenyt kacérkodik, ragyog, Fejemre szórja sugarát; Azért még föl nem olvadok. De néha csöndes éjszakán Elálmodozva, egyedül - Mult ifjuság tündér taván Hattyúi képed fölmerül. És ekkor még szivem kigyúl, Mint hosszu téli éjjelen Montblanc örök hava, ha túl A fölkelő nap megjelen...
Szőke, pogány lány a szeretőm, engem hisz egyedül és ha papot lát rettenve suttog: csak fű van és fa; nap, hold, csillagok s állatok vannak a tarka mezőkön. És elszalad. Por boldogan porzik a lábanyomán.
Pedig fönn a kertek felé feszület is látja a csókját és örömmel hull elé a búzavirág, mert mindig hiába megcsudálja őt egy szerelmetes, szakállas férfiszentség.
Tizennyolc éves és ha nélkülem van, hallgatva jár, mint erdős partok közt délidőn jár a nyári víz s csillogó gondot ringat magában arról, hogy sohasem telünk el a csókkal és szomorú. Pirul a naptól már az őszi bogyó.
A szöveg "idézet" mivoltát jól bizonyítja a kétszer is benne maradt betűfelesleg. A "reménytelenül" szó ötödik helyére egy fölösleges L került. És mi mind a ketten ugyanarról az oldalról másoltuk a szöveget.
Abban igaza van György barátnak, hogy nincs jelentősége az idézőjelnek a topic címe miatt. Azért írtam, kinek hogy tetszik. György barát nagyon furmányos, de tetszik, hogy nem kifejezetten szabálykövető. Legalább egy kis változatosságot és lendületet hoz a játékokba. :)
Várjuk tőled a következő feladványt, de ne olyan nehezet, mint az előző volt. :)
Ladányi Mihály: Utánad kószálok Utánad kószálok amikor egy nőt követek egész este és a koszos lépcsőházakban is miattad ácsorgok csak arra várva, hogy Te nyitsz ajtót, Te sehol sem található. Ezek a versek is, amiket mostanában mondogatok, esetlenül és remélnytelenül várnak Rád. Ó nem félek a nőktől, ismerem őket, és szájon csókolom aki megadatik, de aztán újra csak egész este követek valakit aki a sarkon visszapillant és újra látom nem Te vagy. Ma is a másik utcában ring a szoknyád és én meggyújtva villanyom sokáig nézem az alvó lányt aki feljött este hisz keres valakit akárcsak én amikor egy nőt követek mert ismerős, ahogy hajába túr a szél és feketén széjjelteríti vállain Az álmaim.
Az élet hozhat olykor jót, olykor szépet, Hallhatunk mindenféle-fajta, szép meséket. Hihetünk is akár bennük, feltéve, Ha az élet személyesen mutat be elébe.
A barátság pont egy ilyen emberi kapcsolat, Meg kell találni egymás közt azokat a csatokat, Amik összefognak minket, s el nem engednek, Ez az egyik létfontosságú feltétele az életnek.
Ez már nem mese, ez maga az igazság, A mai világban már kevés az igaz barátság. Vagy ha mégis lenne, azt becsüld meg, Nem számít hányszor, ha kéri, öleld meg.
