Pénteken megalakult Magyar Családtudományi Társaság egy fideszes képviselővel és a NEFMI támogatásával. A társaság küldetésnyilatkozatában káros jelenségnek tartja a házasság előtti szexuális kapcsolatokat, az élettársi kapcsolatokat és a nem heteroszexuális viszonyokat.
Egyébként az "azexuális szexológus" szinonímájaként használjuk mondjuk az "absztinens borszakértőt" és akkor máris mindenki érti, hogy mire gondolok. :)
A pszichiátria igen keveset tud az öngyilkosságról. Az onkológus pedig semmit sem tudna a rákról, ha kizárólag tankönyvből ismerni, netán néhány kémiai képlet állna rendelkezésre.
A rákkutatás is a tapasztaláson alapszik, ahogy a pszichológiának sincs más eszköze, mint a megfigyelés és az abból levolt következtetés.
Egy klinikai pszichológus szart sem ér, ha nincs mögötte legalább 10 év klinikus, ahogy egy kezdő onkológus sem a szakma csúcsa.
Egyébként a büdös életben nem fogok rájönni, hogy a klerikális szemléletnek miért fekete báránya a szexualitás.
Azaz sejtem, csak ezt bizonyítani éppoly lehetetlen mint Isten létét vagy nem létét.
A szexualitás az emberek közötti legmagasabb fokú közelség, nemtől, kortól és szinte minden mástól függetlenül. Olyan erők hatnak, amelyet tényleg csak tapasztalással, mégpedig nagyon széleskörű tapasztalással lehet csak igazi mélységében megérteni. És persze nem árt tanulni és figyelni közben.
Miért bűn ez? Minden szexuális kapcsolat alapja kell legyen, hogy csak és kizárólag a másik örömére történhet bármi. Akkor miért megalázó, miért bántó?
Már sokkal korábban írtam, hogy ha egy hagyományos családmodellben sokkal inkább előfordul az egyik fél dominanciája, ráadásul éppen a klerikális kultúra (nagyon is hasonlatosan a mohamedánhoz) évszázadokon keresztül csak a férfi szexuális vágyát fogadta el, a nőiség az anyasággal volt egyenlő, a szexualitását élvező nő egyenlő volt a prostituálttal.
De van olyan tudás, aminek elengedhetetlen alapja a tapasztalás. A család (közösség, társadalomtudomány, szociológia, pszichológia, stb.) pedig olyan egység, ahol az egymáshoz fűződő viszonyok a meghatározóak. Tehát mondjuk egy család, egy párkapcsolat mibenlétét tapasztalás nélkül értékelni olyan, mintha valaki úgy akarna a kulinaritásról véleményt alkotni, hogy nem hajlandó kóstolni, ízlelni...:)
Csak egy példa. Elképzeltem hogyan fogom nevelni a gyerekemet. Azután az élet keresztülhúzta a tervemet, mert a valóság (gyakorlat) egészen más, mint a jóindulatú elvek. A mai napig meg tudom mondani ha valaki gyereknevelési tanácsokat osztogat, hogy van-e gyereke.
Persze nem minden a tapasztalat, de házasság, család és szex témakörben tanácsokat (főleg tudományos tanácsokat :))) osztogatni személyes tapasztalat nélkül bizony elég bizarr.
Szarkazmus? Újabb fogalom bedobva a bábeli csűrcsavarba, zűrzavarba. Közönbösség? A cinizmus meg közlékenyebb szarkazmus? De ott lebeg valahol a kissé úgymond elértéktelenedés, vagy csak az értékmentességhez való ragaszkodás, vagy a társadalmi konvencióktól való írtózkodás. Ez volna az nagy liberális szabadosság? Ha gondoljátok beszéljük meg ezeket a szerintem nem is lényegtelen dolgokat. Mivel én sem a szarkazmus sem a cinizmus ""betegségében"" nem szevedek. De már én sem vagyok lelkileg egészséges. Én is tudok bizonyos élethelyzetekben, akár cinikus, akár kissé szarkasztikus is lenni. :-((
Nézd, azért az élethez kell egy adag cinizmus is... anélkül nehéz lenne elviselni azt a sok faxságot, amivel a modern kor embere nap mint nap szembesülni kénytelen... persze ebben sem jó átesni a bizonyos ló túloldalára...
A monogámia és a házasság képmutató hazugságai valamint érzelmi és szexuális elfojtásai immáron sok - sok évszázada fejtik ki rendkívül alattomos , káros , pusztító és romboló hatásaikat az emberi lélekre.
Amikor pedig a társadalom ez ellen ösztönösen , zsigerből , tudat alatt egyre inkább fellázad , az inga sajnos átlendül a túlsó oldalra : a szintén mérhetetlenül káros és pusztító önzésbe , züllésbe és hedonizmusba.
A legalapvetőbb probléma viszont akkor keletkezett , amikor az emberiség több ezer , több tízezer évvel ezelőtt abban kezdett el hinni , hogy a világot egy mindenható , természetfeletti , tudatos és személyes zsarnoki hatalom teremtette meg és az uralkodik felette.
Ennek a kicsinyesen irigy és önző zsarnoki hatalomnak egyfajta leképeződése az emberi irigységen és önzésen alapuló , s így rendkívül káros monogám házasságnak az intézménye.
"az igenytelenseg" írád... aztán meg "lehet cinikusan is allni a dolgokhoz"
Ugye nem baj az, ha egyenlőségjelet tennék a kettő közt. Cinikusan állni, létünk, avagy nem létünk kérdése is valahol a családhoz?
De szólhat bárki cinikus, aki család nélkül géntechnológiai alapon klónozással született. Jajj annyi már itt a lelkileg klónozott ember, hogy teljesen el vagyok szömpöntyörödve. :-((((
"hogy a katolikusok családjai alanyi jogon rosszak."
"A felek kifele csudajó katolikusok. Befelé viszont vagy személyiségzavarosak, vagy tesznek az elvárásokra sokszor."
"befele robbanó családbomlásokról volt szó"
Nekem kicsit zavaros a kép. Azt tudom, hogy aki gyakorolja is a vallását, nemzetre, fajra, felekezetre tekintet nélkül ott sokkal kevesebbszer, mint akik meg nem. De mivel ez PC kategória nem is nagyon vizsgálható felmérhető ez a dolog.
Igaz. A vallásgyakorlás nem immunizál a családbomlás ellen senkit sem, pláne a mai világban.
Olyasmi ez, mint az X fényvédő faktoros leégés elleni napolaj, kence-fice krém. Felrakom magamra a kenetet.
"Persze, ha valaki tele van elvárásokkal... minél több van, annál több mindenen fog megütközni..."
igazad van, egyetertek, de az igenytelenseg es a vaskalap kozott egyensulyozni kell, vagy lehet cinikusan is allni a dolgokhoz.
Az előzőről még eszembe jutott egy gondolat... az állatvilágban, amikor azt látjuk, hogy a kölykök egy falkában vagy alomban egymást gyepálják, kergetik, szóval játszanak, voltaképp semmi mást nem tesznek, mint tanulják azokat a viselkedéseket, amire majd felnőttként szükségük lesz - köztük első helyen (legalábbis a hozzánk hasonló horda/falka lényeknél) a konfliktusok kezelését, amin majd az életük fog múlni abban a családban/hordában/falkában...
Az ember viszont ebben ilyen "tornából felmentett" lett a társadalmi evolúcióban, mert először megkapja instant módon a család rendjét és a család védőburkát, aztán az óvodai/iskolai elvárásokat és rendeket, aztán a társadalom rendjét mega házirendet meg a munkahelyi kódexet, de voltaképp akár a végtelenségig is megúszhatja, hogy megtanuljon önmaga egy problémát értékelni, és egy konfliktust kezelni...
Maximálisan egyetértek... sőt, azt gondolom, hogy az ilyen eleve feladott helyzetek voltaképp igalmatlan kicseszések a felekre nézve, mert meggátolja őket abban, hogy tanulhassanak a hibáikból... az illető belekezd egy párkapcsolatba és az egy idő mulva válságba jut, és akkor belekezd egy újabba, ami szintén, makjd egy újabba, ami szintén... és eltelik az élete, anélkül, hogy bárki is rávezette volna, mit csinál rosszul... szóval a párkapcsolatra való képesség, az zömmel tanult dolog, úgy meg nem lehet tanulni, hogy valaki a nehézségnél mindig feladja.
Persze nyilván, ha az ember nem adja fel, akkor is lesznek sikerek, meg lesznek kudarcok, de az igazi kudarc az, amikor az ember még tanulni sem tanult semmit egy kudarcból...
Szóval a problémamegoldó gondolkodást meg a konfliktuskezelést bizony tanulni kell.. és a mai tudásunk szerint sacckb egyféle módon lehet, úgy, hogy az ember problémákat old meg, és konfliktusokat kezel... és belejön...
