A Smer-SD 29,5 százalékkal nyerné a választásokat, a második 12,4 százalékkal az SaS, a harmadik pedig 12,1 százalékkal az SDKÚ lenne. A Focus szerint biztosan bekerülne a parlamentbe a KDH is, 9,2 százalékkal, az SNS pedig 7,7 százalékot szerezne.
Elég jó eredményt produkált a Híd, 6,5 százalékot mértek Bugáréknak. Őket az MKP követi 5,2 százalékkal, míg utolsóként a HZDS is bekerülne kerek 5 százalékkal.
A felmérés eredményei szerint egy SDKÚ-SaS-KDH-Híd-MKP ellenzéki koalíciónak 78 mandátuma lenne, ezzel kormányt alakíthatnának.
Hát sokan akiknek a Híd párt szimpatikusabb országos szinten, simán átszavaznak. De parlamenti választások esetén más a helyzet. Például én sem szavaztam a Híd polgármester jelöltjére, mert úgy éreztem a független jelöltnek több esélye van a szlovák koalíció ellen. A képviselőkre pedig keverve szavaztam, kit hogyan ismerek.
Somorján nagyon lealázták a Bugár támogatta jelölteket, pedig az saját pálya elméletileg neki.
A polgármesterjelölt, akinek Bugár személyesen kampányolt harmadik helyre futott be éppen úgy, mint Komáromban a Híd erős embere, a volt polgármester Bastarnák.
A helyzet nem ennyire egyszerű. Az MKP, Csáky és Duray vezetésével eléggé szélsőséges irányt vett fel. Ez tulajdonképpen a magyarság elég nagy részének, a parlamenti választások tükrében, a magyarság több, mint felének nem tetszett. Most Csáky és Duray lemondásával talán kezd megváltozni, és talán visszaviszi a jelenlegi vezetés a régi irányvonalba. Ha ez megtörténik a Híd felesleges és elveszett, ha nem történik meg a visszaváltozás, akkor a Híd teljesen átveszi az MKP szerepét.
Lehet okolni Bugárt, de a legnagyobb hibát a Csáky-Duray kettős okozta a párt irányváltásával. Bugár alapíthatott volna 20 pártot is, a magyarok úgyis az MKP-t választották volna, ha nincs MKP irányváltás 2006-ban.
Ez szerintem magyarázkodás, bár érdekes a véleményed, és kiváncsi is vagyok rá, mert helyi vagy.
Persze, a nullához képest bármi jelentős előrelépés, nálunk is ezzel vigasztalta magát az LMP a zakó után.
Ugyanakkor ahhoz képest, h milyen hatalmas lendület-többlete volt Bugáréknak, plusz kormánypozi, nem tudtak legyőzni egy parlamenten kívüli pártot, sőt. (Összehasonlításul, noha itt más a választási rendszer, de egy P-en kívüli, kiesett párt, mondjuk az MDF, nulla mandátumot szerzett most ősszel.)
Ennél pedig csupán rosszabbak lesznek a köztük lévő erőviszonyok, hiszen Bugárék aligha fogják tudni teljesíteni a sok ígéretüket kormányon, törvényszerűen kopnak, a szlovák kormánykoalíció szétesőben, az MKP pedig megkapaszkodott, érdemes bele pénzt és energiát fektetni.
Hát a dolog nem ennyire egyértelmű. A Hídnak még ilyen jó eredménye nem volt helyi szinten, mivel még csak kiépülőben vannak helyi szinten.
Viszont a Híd-MKP harc elég sok szlovák jelöltet juttat posztra, mivel a magyar szavazatok megoszlanak. Például én is adtam szavazatot Híd és MKP képviselő jelöltre is.
Az MKP jelöltje, Bárdos Gábor kétharmados többséggel győzőtt.
NAGYMEGYER
Néveri Sándor, az MKP jelöltje hajszállal vezet, két szavazóhelyiség maradt még el, eddig 17 szavazttal vezet. Újabb infó szerint már csak négy szavazat előnye van.
Hát, ehm:) A gyakorlat azt mutatja, hogy a cigányok valamivel jobban tartják a Felvidéken "magyarságot" mint a magyarok. Egyrészt magyar iskolába is könyebben beíratják a gyereket. Valszeg ha nem lennének cigányok, akkor már nagyon sok helyen bezárhatták volna a magyar alapsulikat.
Úgyhogy ők már benne vannak a fogyasztói társadalomban nyakig, csak a munka világába nem akaródzik nekik sehogy besomfordálni.
De ha bejutnak nemnagyon akarnak visszamenni a putriba. Az az egyetlen járható út pedig kikupálni őket, mással hiába próbálkoznak. Itt a tótok el akarják falazni, meg elkülönített iskolákba tenni(a gestapo rendesen megbélyegezte a szlovák gondolkodást), de az hosszútávon csak rontani fog a helyzeten. Oltják a tüzet már X éve, és semmi értelme csak pénzherdálás. A multik például elég jól felszippantják őket, felhasználják kéznek, ha "parasztnak" lesz jobb munkája, rá lesznek kényszerülve a cigányokra. Nameg akkor is ha a cigányok ilyen tempóban növekesznek. Szerintem lesz egy szint, aminél megállnak. A munkanélküliség ha 15% pl., akkor nem lesz 40% cigány az tuti:). Csak folyamatos ötleteléssel lehet őket beolvasztani,
>>a mai kormány kialakíthatna egy ilyen rendszert, megvan hozzá a fölénye, nem a cigányok döntik el a választást.
A kikupált cigány semmivel sem rosszabb munkaerő az egyébnél, pláne, ha a végzendő munka még fekszik is neki,.... az entertainment műfajban elég sok dolgot szeretnek csinálni. Jó példa a német-cigányok esete, a szintik üzemeltetik teljesen önállóan a búcsus-mutatványos műfajt. Maguk találták ki, maguktól csinálják. Külön érdekes, hogy ezek a cigányok sok esetben német vezetéknévvel rendelkeznek és általában falusi környezetbe lettek uradalmakra letelepítve kovács, gőzgép kezelő-fűtő stb. munkákra is. Mára közülük nem kevesen magukat sváb ősökkel rendelkezőnek hiszik, és ami a röhej, hogy fel is veszik a sváb sztereotípiák spórolós, munkaszerető életvitelét, sőt egyéb etnikai külsőségeket.
Szóval a cigány is ember és nekünk magyaroknak van keresnivalónk a Felvidéken a magyar anyanyelvű cigányok forgatásával....kutyaharapást szőrivel, maradjanak csak itt a kezünk alatt a boxosok, mi nem ismerhetjük be mint a románok, hogy csődöt mondunk egy probléma megoldásával, amikor keresni is lehet azon.
A cigányokkal meg az a szitu, hogyha a munkanélküliség 0% volna, akkor az összes cigány is dolgozna. Márpedig ha dolgoznak, akkor meg tudják valósítani az igényeiket és újabbakat is begyűjtenek. Ahogy gyűjtik az újabbakat, akkor szép lassan éppolyan fogyasztói társadalommá válnak, mint akár a szlovákok, vagy a magyarok. Ez oda vezet, hogy megnőnek az igényeik, és igényelni fognak dolgokat. Majd ezekről a "dolgokról" nem fognak akarni lemondani a gyerek végett. Akkora a mentalitásuk részben konszolidálódik a "fehér" mentalitáshoz, többek között a tradícióik elvesztésével is jár. A folyamat fordítottja megfigyelhető azok a "fehérek" példáján(itt nem akarok senkit sem minősíteni), akik úgy élnek mint a "cigányok". Tehát a cigányság szaporodásának megoldásához legfőképpen a munkanélküliségi arány a kulcs. Csak be kell rántani a cigókat a fogyasztói társadalomba, onnantól már megy a gőzös. Teszkószatyor, tartóstej, és légpárásító szerkezet:) rulezz.
De bizony megtörtént az áttörés. Amíg a cigányok körébe a kilencvenes évektől beindult egy gyerekszám növekedés felé mutató trend, az megtört és csökkenésnek indult, Budapesten éa a nagyvárosokban brutális ütemben.
www.demografia.hu/letoltes/kiadvanyok/Demografia/2007_1/Janky2.pdf (a vége közelében)
Ezekre a kutatási eredményekre épített a ballib egy fogyasztási szintet emelő támogatási szisztémát és a Budapesten megfigyelt, az átlagos termékenységi rátához hasonlító szülési hajlandóságot mutató állapot azóta is fokozatosan teret nyer ott, ahol kicsit jobban tudnak élni a cigányok a nyomortól. A 40%-os arány elérése Magyarországon nem valószínű, max a 15-20%.
Az a gond, hogy nem szemléled az országot egységes egészként.
A magánpénztár hiába vesz kincstárjegyet, nemzetgazdasági szinten nem történik megtakarítás, a társadalom egyik zsebéből a másikba rakja a pénzt.
Ha viszont kincstárjegy helyett részvényt vagy autópálya kötvényt vesz, akkor a kincstárjegyet valaki másnak kell eladni. Tehát az ország nettó semmivel sem takarít meg többet. Te azt hiszed, hogy többet takarítasz meg, de majd téged fognak megadóztatni jobban, hogy visszafizesd a kincstárjegyet...
Vagy szerinted Hitler miatt nem szaporák a mai német fiatalok?
Mókás ez a népszaporulat siránkozás. Közben meg a buszra nem lehet felférni a sok cigánytól, tudnak reppelni, hegedülni, utánpótlás is van akármennyi. Mire fel ez a nagy pánik. Népszaporulatot illetően teljesen nyugodt vagyok. Szlovákiában legalábbis némi segéllyel bármikor meg lehet nyitni a titkos szelepet.
Már megbocsáss, de a németek, vagy osztrákok igenis történelmi alapakon viszonyulnak a magyarokhoz(határokon innen és blabla:). A történelmi tapasztalataik azt mutatják, hogy a magyarokkal iszonyatosan ki lehet baszni. Inkább abban reménykedek, hogy történelem-felejtőkórt fognak kapni, az sokat segítene.
meg lehet ezt előzni szerintem, mondom, kicsit noszogatni kell őket a távozásra, lásd a román cigányok, olyan szociális rendszer van, amelynél nem érdemes otthon maradné, célszerűbb elmenni Nyugatra lopni, koldulni, sőt, talán még dolgozni is.
a mai kormány kialakíthatna egy ilyen rendszert, megvan hozzá a fölénye, nem a cigányok döntik el a választást.
a kelet-európai cigók áradata után pedig még a németek is rájönnek arra, h nem minden a liberális tolerancia.