Keresés

Részletes keresés

AnnKa Creative Commons License 2020.11.04 0 0 17443

 

 

Ágh István: A parlamentnél

   
Földön-fektem iszonyú homorúja
gyöpös a vér s az esőlé után,
kivált alakom hány leveles tócsa
tükrözte gyűrötten tovább,
mióta menni újra megtanultam
tizennyolc évesen, már  túl az ötvenen
halálom zónájába visszajárok,
látszatra villamoshoz, kézfogásra.

Gondolja-e most valaki, milyen
történelmet, kaszálást parkosított
a csitri-szép cigány, s a mátós
utcaseprő mit söpör? platán-avart,
de nékem földbe vájó fogsort
és tenyeret, s az újra ültetett
dísztérre csinosított sírvirágok
felejtetnének, sose feledek!

Mert egész hétköznapi életemmel,
ahogy cipőfűzőm kötöm a vérengzés
terén, cigarettára gyújtok,
eldobom az érvénytelen jegyet,
ő működik, ki akkor erre voltam
véletlenül és mégis sors szerint,
fiatal arcom láthatom ma is
oda-vissza a 2-es villamosban.

AnnKa Creative Commons License 2020.11.04 0 1 17442

 

Nemzeti Gyásznap - 1956. November 4.

Budapest és más városok ostromának kezdete,
míg élünk, nem enyhülő fájdalommal emlékezünk az áldozatokra!

 

 

Ramon Cué Romano

Magadra hagytunk Tégedet

Kicsi húgunk, te drága!
Magadra hagytunk Tégedet.
Míg fényes nappal Rád törtek gyalázva,
S Európa szívéről letéptek rőt kezek.
Keresztútján a művelt világnak
Magadra hagytunk Tégedet.

Hogy körülálltuk földre tiprott tested,
A hulló jaj és forró vér felett,
Melynek árjával bepermetezted
Ruháinkat, – mi csak szónokoltunk és vitatkoztunk,
De senki előre egy lépést se tett,
Csak kezeinket emeltük az égnek,
S magadra hagytunk Tégedet.

Szemünk láttára tapostak a sárba,
Nem távoli őserdők megett,
De Európa szívében, hol drága
Múltunk őre a Fórum és a Parthenon meredt
A dómokra, mely visszhangként hordta
A vádat, amit Dante emelt érted,
Hogy bölcsesség, jog széthullt darabokra
S Beethoven dala kilencszer zokogja:
Az életünk új barbár korba tévedt.
S bár vállainkon húsz évszázad súlya,
Elárultuk múltunkat és újra
Vak félelembe fúlt a tett,
S magadra hagytunk Tégedet.

Bűvölten néztük mozdulatlan
Hogy gázol át törvényen az ellen,
S a szörnyetegnek végső pillanatban
Hogy étvágya beteljen
Áldozatként a szörnyű lakomára
Kis húgunkat dobtuk oda s holnap
Új áldozatra vajon kit sorolnak?
Bűnöd csak az volt, hogy a szabadságot
Kívántad, mint a kék magas
Büszke királya a sas.
És annyi volt hős fiadnak vétke,
Hogy hitvesüket úgy hívták “enyém”,
Hogy anyjukat is úgy hívták “enyém”,
Hogy lányukat is úgy akarták hívni,
S a földbe, melybe búzát s vért vetettek,
“enyém”-nek hívták a hazát, történelmet.
Óh Isten mondd hát vétek ez?
Ezért tiportak le, s mi szabadok
Magadra hagytunk Tégedet!

Kicsiny húgunk, te drága Magyarország!
A lelkünk mélye és a városok
Jazz-hangos éje, karikás-szemű hajnalok
A vádat hordják,
Hogy letiportak s friss véred kiált
A szabad ember foltatlan ruháján
A munkások olajos öltönyén
S a vasárnapi vasalt nadrágokon…
Nincs, ki lemossa véredet,
Mit vád-piros ajakkal égetett
A homlokunkra húszezer halott:
– “Világ porondján fényes nappalon
Megint magunkra hagytatok!” –

És üldözni fog majd e bűnnek árnya:
A béke szavát elfojtja a jaj,
A szabadság új árulást takar.
S ha ajkunk olykor igazságot hirdet
Saját vétkünkkel hazudtol meg minket,
Mert lelkük mélyén érzik már a népek,
Hogy bűneiknek súlyos agyaglába
Megindult és sár tapad nyomába
És árulásuk, árulásba hal,
És nincs nagy nemzet, addig míg e bélyeg
Rajtunk ég, – és homlokunk az égnek
Nem tárhatjuk, hisz láncban a magyar.
Mert Európa szívében előttünk
Fényes nappalon megtörténhetett,
Hogy meggyaláztak szép kicsi húgunk,
S mi magadra hagytunk Tégedet.

 

Ramon Cué Romano spanyol jezsuita pap verse.

 

Fordította: Tollas Tibor

 

AnnKa Creative Commons License 2020.11.04 0 0 17441

Szervusztok!:)  Bajkálifóka, köszönöm szépen a válaszodat, erről pont nem olvastam.

Kedves Teresa köszöntelek.  Jó egészséget, pihentető éjszakát kívánok Nektek, Mindenkinek!:)

&

 

 

Endrődi Sándor:


Én voltam?...

Én voltam az a nyugtalan gyerek,
Ki egykor annyi álmot kergetett,
S szentül hivé: mit érez, gondol, az
Mindennél igazabb igaz?!

Én voltam az a szilaj, vad legény,
Ki szenvedélye zúgó tengerén,
Szívét tépdesve száguldozta át
Az örvényt meg az éjszakát?!

Én voltam az a dacos férfi, én,
Ki egykor az egeket döngetém,
És a világot tettvággyal teli,
Újjá véltem teremteni?!...

Mintha kiégtem volna teljesen,
El-eltűnődöm szenvedélytelen;
Fölöttem hideg téli csillagok...
Vihar voltam, most csend vagyok.

www.szozat org

Előzmény: bajkálifóka (17436)
bajkálifóka Creative Commons License 2020.11.04 0 0 17440

Bõhm András

 

      Biztató         

Akár csak Ő
a kenyeret,oszd szét
lélekmelegedet!Jusson
cinkének, fagyos
ágra,kóbor kutyának
éjszakára.Oxigén légy a
fuldoklónak,fény, a vakon
elbukónak!És ha mégis
légy éjek éje,borulj
az ember szégyenére!

Teresa7 Creative Commons License 2020.11.02 0 0 17439

Kosztolányi Dezső

 

A lelkem oly kihalt, üres

 

A lelkem oly kihalt, üres,
mint éjjel a tükör.

 

Holtan világít egymaga
a bűvös fényü kör.

 

Ő látta hajdan a napot,
a májusi eget.

 

De most belé az árvaság,
a semmi integet.

 

Elmegy, ki látja itt magát,
a táj is elenyész.

 

Övé a csönd, az éjszaka
s meghal, ki belenéz.

Teresa7 Creative Commons License 2020.11.02 0 0 17438

Szervusztok, békés hetet kívánok!

 

********

 

Vincze Erika

 

Magad vagy bennem ~

 

Szivemben mindig ott élsz,
lelkemnek már része vagy.
Nem számit most a távolság,
Magad vagy bennem a gondolat.

 

Virág és gyertya kezemben,
bennem csak halk sóhajok,
egy-egy gyertyát gyújtok,
lángjába én is beleolvadok.

 

Melegség járja át a szivem,
érzem szinte közelségedet.
Lassan becsukom szemem,
oly jó hinni, itt vagy velem!


Sirodra teszem a virágot,
a szél zúgását hallgatom,
nyugodjon békében lelked,
örökké hiányozni fogsz!

 

 

 

 

 

bajkálifóka Creative Commons License 2020.11.02 0 0 17437

Ady Endre
Halottak napján

Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón...
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!...
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk --
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!...

bajkálifóka Creative Commons License 2020.11.02 0 0 17436

Szervusz AnnKa, mi nem mentünk tesztelésre, nem birtam volna ott állni 2 órát, mivel nyugdijasok  vagyunk nem kell igazolás a munkaadónak,maradtunk november 8-ig önkéntes karanténban.

Előzmény: AnnKa (17428)
AnnKa Creative Commons License 2020.11.02 0 0 17435

 

Rakovszky Zsuzsa

Egyirányú utca

 


De ami volt, az nem jön vissza többé
soha. Az idő egyirányú utca.
Örökké zuhog a jelen, s örökké
száraz lábbal kelünk át rajta: a múlt fölissza
szempillantás alatt. Lábbal előre vissza
nem szökken a műugró a trambulinra, és nem
lesz már a csorba ép, a foltos újra tiszta,
de ha mégis lehetne, hogyha valami résen,
a kozmosz féregjáratain át
zuhannál fölfelé, míg eléred azt a pontot,
ahol elromlott minden, hogy fölfejtsd a hibás
szemig a múlt kötését, másként legyen, ne mint volt,
bölcsőjében fojtsd meg a zsarnokot, vagy
kivándorlásra bírd tulajdon nagyapádat,
vagy azon vedd magad észre: egyszer csak ott vagy
saját gyermekkorodban, épp vasárnap
dél van, most merik szét a húslevest,
s te fényes űrruhádban, dülledt üvegszemed
rájuk emelve, a jövendő elvetélt
embriója, merev térdekkel lépegetsz
feléjük, vagy csak egy hang, testetlen sürgetés
vagy tiltás oldaluknál, súgod: „Tedd!” vagy „Ne tedd!”
– az is hiába volna. Nem lehet
csak egy szálat kihúzni, ha nem az összeset,
olyan szorosra szőtt a múltak szövedéke.
Mint bulldózer tolja maga előtt
a voltak összessége a rákövetkezőt,
ami volt egyszer, annak nincsen sohase vége,
vétkes vagy áldozat: nem felejtesz, nem felejtek,
a sérelem sérelmet szül, a seb
sebezne, és nincsen, ki mint bokára ejtett
szoknyából vetkező, a múltjából kilépne,
s azt mondaná: „Igen, én ezt tettem veled,
ahogy mások velem: bocsáss meg érte!”
És ha lehetne, ha mégiscsak visszatérne,
ki már soha, megint csak gázszámlákról beszélne,
csöpögő vízcsapokról, s te is csak azt felelnéd,
amit akkor, s nem mondanád: „Ne menj még!
Fél életem viszed magaddal, hogyha elmégy!”

AnnKa Creative Commons License 2020.11.02 0 0 17434

 

Bertók László

Halottak napja

 


Halottak napja: visszapillantó tükör,
vizsgája szemnek, emberségnek,
akiket te mutatsz,
azok már nem előznek.
Sebességük fűszálak élein,
porszemeken cikázik,
arcuk
csontok roncsaiban ázik.
Mértanuk pontjai között
a közúti szabályok
érvénytelenek,
életünkre igazolások.
Meghívás nélkül jelen vannak
kanyarokban, mozdulatokban,
tekintetük, mint jelzőlámpa
bennünk villan.
Tükörbe nézünk, megalázkodunk,
mindnyájan fehér bárányok vagyunk,

virágot hintünk az útra,
fejünkre hamut,
miközben őket ünnepeljük,
azaz magunkat ünnepeljük,
hisz nincsen visszaút.
Krizantémok a temetői buszon,
fejem körül virágok,
glória, mennyei kalap,
harmattal áldott.
Fehér lobogókkal a város
kiözönlik a kapukon.
Mindenki megadta magát,
nem villog szurony.
Csak az évek, a nyavalyák
szűkülő sorfala vigyáz,
dércsípte árnyékuk felett
siránkoznak a fák,
megállók vasa, csonka keresztek
tükörképe szalad.
Arcom mögött a tejút mozdulását,
köszöntöm halottaimat.
Nagyanyámat, Katona Juliannát,
s a másikat, Farkas Katalint.
Friss fakereszt ablaka mögül
nagybátyám még némán visszaint.
Aztán újra a sejtek szava.
Ülök a buszban, térdemen fiam.
Körben a téboly tűzkarikái.
Halottak napja van.

AnnKa Creative Commons License 2020.11.02 0 0 17433

 

Dsida Jenő


Halottak estéje

 


Száz süppedő, bús őszi sír között
lángba szökken az örök béke álma,
s a szitok-szavat imádságra váltva,
arra gondolunk, ki elköltözött.

Ezer borús fej, csüggedtre eresztett
most hirtelen az esős égre néz,
ezer elzsibbadt-reszketésű kéz
puhán öleli át a fakeresztet.

És csak lobog a sok parányi láng
s tudjuk, hogy ez a hitünk és reményünk,
értünk mutat föl, mindig ebben élünk
s ebben enyhült meg minden ősapánk.

Szebb jövőnk hite most meglátogat,
s önfeledt ajkunk imában beszél:
- Ne engedd Uram, hogy az őszi szél
kifújhassa a kicsi lángokat.

Szatmár, 1925. október

AnnKa Creative Commons License 2020.11.02 0 0 17432

 

 

Dsida Jenő

Temetőben
              

Köröttem csend - és temető.
Csak néha suttog valami,
csak néha lehet hallani:
ez ő, ez ő, ez ő! -
Azután minden újra csendes,
és álmodik a temető.

Én hajtott fővel ballagok,
s a néma árnyak szembe jönnek,
s a sírkeresztek rámköszönnek,
és mind az igazi Nagyok -
Én, a halottak ismerőse,
révedő szemmel ballagok.

Utánam huhog a Jövő,
a Múlt, Jelen, a sok kereszt,
s az árnyak kara zúgni kezd:
ez ő, ez ő, ez ő! -
Azután minden újra csendes,
és álmodik a temető.

1924. augusztus 31.

AnnKa Creative Commons License 2020.11.02 0 0 17431

 

 

Dsida Jenő

Mi vagyok én?

 


Most se tudjátok?
Hisz' eldaloltam már elégszer!
- Harmatcsepp vagyok éjji réten.
Alvó virágok hajfürtjében
Villogó ékszer!

És várom, hogy majd jön a Hajnal
És sugár-létrán fellebegve
A Naphoz szállok diadallal.
- A réten pedig sajgó szívvel
Halkan, titokban fog sírni
Egy pici lepke...

AnnKa Creative Commons License 2020.11.02 0 0 17430

 

 

Dsida Jenő

Szívemről

 


Úgy képzelem, hogy a szívem
Egy furcsa gépezet:
Ereje nem a gőz,
Ereje nem a villany;
Helyökre új erő: a nóta lép.

Ez hajtja, űzi nappal, éjjel:
Legyen lázasan lüktető! -
Egy-egy bánatos, szürke dal
Útat lel néha börtönéből
És napvilágra jő.

És tovaröppen. És a szív
Halkabb lesz akkor egy kicsit...
...Ha elrezgett a végső nóta,
Leszáll a Béke
S puha kezével mindent elsimít:

Nincs többé fájdalom
Kacagás is tovament... -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Szívem felelj, mert nagy a kérdés:
Hány nóta van még odabent?

1924. április 29.

AnnKa Creative Commons License 2020.11.02 0 0 17429

 

 

Dsida Jenő

Kitéve

 


...És ha megoldás már nem lenne más,
Nyugalom-folyó partjára feküdnék.
Csobog a nagy víz és zizeg a sás.

Csaló, játékos, távoli nagy élet
zaját hallgatom kövült nyugalomban
és jégpáncélos szívem meg se dobban.

Sötét álmom lesz testemen a pólya:
Leszek ismételt, ködös ószövetség,
akit Mózesül tettek a folyóra.

Éjjel nevető csillagokat nézek,
sellő-hadat, mely a folyóra jár
és ringat, renget lágyan a kosár.

Fáraó lánya eljön csolnakán,
ébreszt, bubusgat, csókol és dalol
és én mosolygok, mintha hallanám.

Keserű, szelíd ajkam szögletére
elkésett csókot csúrgat majd a Hold:
virrasztott éjek vigasztaló bére.

Hitet talál a kétkedő Tamás,
új tízparancsról álmodozik Mózes...
És zúg a folyó és zizeg a sás...

AnnKa Creative Commons License 2020.11.02 0 0 17428

Szervusz Bajkálifóka, köszönöm a verseket! Gondoltam rád, nehéz szívnek, léleknek!

Tesztelni voltatok a családdal?

&

 

 

Dsida Jenő

Mindeneket látó dal
              

Szívembe mart egy rozsdás érc-horog.
A bérc-torokból rózsás vér csorog
s a szívem, s a föld, s a kavargó minden:
egyetlen sajgó, szédült panoráma.

Rémítenek bús misztériumok.
Nagy lepkék szárnya, mint a szél, suhog.
Isten motozza át a bokrokat
s a nagy világon nincs elbúni hely.

Versek buzognak színezüst gitáron.
Bátran kilépek, mellem kifeszítem
s a parázsló, vörös serpenyőből
bodrozó füstök csapnak az égig.

Én asszonyom: a szépséges Halál.
Hozzásíró szerelmes dalaim
úgy húznak végig a világ felett,
mint éjji, fáklyás templomi menet.

bajkálifóka Creative Commons License 2020.11.01 0 0 17427

 

Barnaby 

Mindenszentekkor...

Most hol vannak Ők,
a rég elmenők,
A félárva szentek?
Messzire mentek.

Mondd, hová mennek,
és miért sietnek?
Barátok, férjek, csecsemők
és anyák: a legszebb nők...

Szállnak az évek,
hamu a szélnek,
Por a tengernek habján.
Bár megszidnál újra! Hagynám.

Fényeket gyújtok.
Köddé fakultok
ebben a fényfaló éjben.
Megremeg a térdem,
mert itt vagy, érzem.

Gyertyaláng inog,
befelé sírok.
Könnyel csordul a viasz.
Hiányodra nem jön vigasz...

Forrás: www.poet.hu

 

( sajnos nálunk országos tesztelés és részleges lockdown van, nem mehetünk 

ki a temetökbe)

bajkálifóka Creative Commons License 2020.10.31 0 0 17426

Falu Tamás:

Esti ima

Ne fájjon a lelkem, 
Ne fájjon a testem, 
Legyen, ki felemel, 
Amikor elestem. 
Amit méznek érzek, 
Epévé ne váljék, 
Kövessen a béke 
Mint jóságos árnyék. 
S ha majd jő a halál, 
Szóljon hozzám szépen, 
S ne a hátán vigyen, 
Hanem az ölében

AnnKa Creative Commons License 2020.10.31 0 1 17425

 

 

Komáromi János: csukd be
 
 
csukd be az ajtót
ne engedd be a Világot
olyan Fény kellene
amilyet még senki sem látott
 
de most legyen Csend
hallgassuk egymás Csendjeit
ha valami...
akkor talán ez segít
 
nyugodt sötétség kellene
és álom-mentes éjszakák
mert nappal ránk zuhan
a rosszabbik "fél-világ"

AnnKa Creative Commons License 2020.10.31 0 0 17424

 

 

Komáromi János

azt hiszem
 
 
azt hiszem lassan le kéne tennem a tollat
vagy a billentyűzetet
vagy tudomisén mit...
 
azt hiszem hiábavaló az egész
semmin és semmit
nem változtatnak a szavaim
 
a soraim mind levegőbe írt
szélbe suttogott szavak
utánuk semmi nem marad
 
hol van aki elgondolkodna rajtuk
hol van aki valóban érezné
hol van aki megértené...
 
...és ha még arra sem képesek
hogy megmutassák a lényeget
akkor mindez miért?

Előzmény: Ann.Ka (14818)
AnnKa Creative Commons License 2020.10.31 0 0 17423

 

Komáromi János


és szeretned

 

 

...és szeretned kell
ha az álmok véget is értek
amikor a fény
utat enged a sötétnek
 
...és szeretned kell
hisz semmi más nem marad
őrizd az utolsó pillanatokra
számomra magadat

Előzmény: szuszmok (141)
AnnKa Creative Commons License 2020.10.31 0 0 17422

 

Komáromi János

 

Csendes délután

Napsugár érinti arcomat.
Csend van, a falevelek is alszanak.
Én sem írom a verset
csupán rajzolom.

Vonalak kapcsolódnak össze,
betűk formálódnak.
Fehér papíron, kék sorok.
Futnak, míg én álmodom.

Zuhanok az
ürességbe lassan,
szemem rebben,
a kezem mozdulatlan.

AnnKa Creative Commons License 2020.10.31 0 0 17421

 

Komáromi János

 

nyárvégi képek

szakadt-fényű nappal volt
a város fölött eltűnt a suttogás
sodrás hajszolta tovább a fuldokolva-úszó
síkos-fekete üszkös rönköket
a tőkéken felejtett fürtöket pedig
madarak szaggatták leves cafatokká

az Ősz lelógatta lábait az égről
bodros fellegekben küldte el könnyeit
ami elöntötte a szomorúság árkait
arcunkon lefelé csorogva
majd földre ért és szétterült
mocskos pocsolyákban tocsogva

mintha belül égne még a Nyár tüze
úgy csillogtak a szemek
vágyak parázslottak
de a tűznek nem volt már heve
kihűlt a fény vagy a lángot
nyelte el az Ősz szomorú fellege

AnnKa Creative Commons License 2020.10.31 0 0 17420

Szervusztok, kellemes délutánt kívánok!:)

&

 

 

KOMÁROMI JÁNOS

(Beceneve: Koma)

 

Ő így vall magáról:
/részlet/

"Azért írok, mert írnom kell, mert a versek meg akarnak születni. Nem
szeretnék senkinek megfelelni, nem figyelem a versírás trendjeit, nem
érdekelnek a címek, díjak, jutalmak... a legnagyobb öröm, ha vannak
olyan olvasók, akiknek az életéhez valamit hozzá tudok tenni a versek
által.”

 

 

Komáromi János 

 

siklott egy felhő

siklott a hajnali égen
egy felhő szelíden és néztem
ahogy átszínezi a párabodrokat
és mindig más arcot mutat
az alábukó éjjel
ahogy megküzd az erősödő fénnyel
szűkülni kezdett a pupillám
és mint a derült égből lecsapó villám
úgy ébredt fel bennem minden álom
túl az életen és a halálon

***

 

Szerk.: Gulyás Katalin

Teresa7 Creative Commons License 2020.10.30 0 0 17419

Szervusztok, szép napot kívánok!:-)

 

*******

 

Pilinszky János

 

Stigma

 

Testvértelen szád meztelen
remegni kezd és tiszta
fénnyel ragyog fel melleden
az ismeretlen stigma,
bordáid közt a drága jel,
mely örök sebet éget
és többé sose tűnik el,
csak mélyebb lesz a mély seb.
Csak mélyül és be nem heged,
örök halállal árnyal,
s te fölállsz: növő szél vezet
a megnyílt éjszakában.
Átlépve házad küszöbét
útnak eredsz a csöndbe,
nem tudva merre és miért,
hogy áldni fogsz vagy ölsz-e?
Csak mész. Köröskörűl hegyek
roppant magánya, itt-ott
kivert tanyák és félszerek
gazdátlan foltja villog,
és küldenek, hogy vándorolj,
bár buknál végre holtan
a puszta földre, ajkadon
kibékülő mosollyal.
De ekkor szűk ösvényre érsz
és hirtelen megállasz,
mögötted hosszú csönd van és
némán előtted áll az,
kiért elhagytad mindened,
száműzetésbe mentél,
mert sorsodat ki fejtse meg,
ki az, ha ő se testvér?
Megállsz előtte, meztelen
sebed kitárva, melyet
a messzeségből melleden
nehéz hatalma ejtett.
És vársz, mint fáradt katonák,
hisz nincs már senkid itten.
Ő visszanéz az esten át,
csak néz, és meg sem ismer.

bajkálifóka Creative Commons License 2020.10.29 0 0 17418

Szervusztok!:) 

———

 

Mészely József

 

Úgy indulj

Úgy indulj,
mintha valahol
nagy szükség volna rád,
mintha már
halaszthatatlan volna
az indulás.
De ha nem várnának,
akkor se tétovázz,
mintha nem is volna
másmilyen választás.

Bár számíthatsz számtalan
váratlan veszélyre,
úgy indulj,
mintha indulhatnál
véges elől
a végtelenbe

Teresa7 Creative Commons License 2020.10.29 0 0 17417

Szép napot, jó egészséget kívánok Mindenkinek!:-)

 

*******

 

József Attila 

 

MIÓTA ELMENTÉL

 

Mióta elmentél, itt hűvösebb
a sajtár, a tej, a balta nyele,
puffanva hull a hasított fa le
s dermed fehéren, ahogy leesett.

 

A tompa földön öltözik a szél,
kapkod s kezei meg-megállanak,
leejti kebléről az ágakat,
dühödten hull a törékeny levél.

 

Ó, azt hittem már, lágy völgyben vagyok,
két melled óv meg észak s dél felől,
a hajnal nyílik hajam fürtjiből
s a talpamon az alkonyat ragyog!…

 

Soványan űlök, nézem, hogy virítsz,
világ, kóró virágja, messziség.
Kék szirmaidban elhamvad az ég.
A nagy szürkület lassan elborít.

Teresa7 Creative Commons License 2020.10.28 0 0 17416

Szervusztok, kellemes délutánt kívánok Mindenkinek!:-)

 

*********

 

Gárdonyi Géza

 

Éjjel a Tiszán


Feljött a hold a Tiszára.
Csend borult a fűre, fára.
Szeged alatt a szigetnél
áll egy ócska halász- bárka.

 

Holdvilágnál fenn a bárkán
halászlegény ül magában;
ül magában s furulyál;
furulyál az éjszakában.

 

A Tiszára a sötétség
gyászfátyolként terül hosszan;
gyászfátyolon a csillagok
csillogdálnak gyémántosan.

 

Talán épp a bárka alatt
lenn a vízben, lenn a mélyben
fekszik egy nagy halott király,
halott király réges-régen.

 

Koporsója arany, ezüst,
s vasból van a burkolatja.
És a hármas koporsóban
a király a dalt hallgatja.

 

AnnKa Creative Commons License 2020.10.28 0 0 17415

 

Végh György

Kíváncsiság

Jó volna egyszer más ember szemével
megnézni-látni kívülről magam:
mert érdekelne, hogy ki és miféle
az, akié a szájam és hajam,
hogy ki az, ki a szívem bitorolja,
aki használja lábam és kezem,
ki minden szervem elkoptatja sorra,
aki feléli lassan életem?

Vajjon tudnék-e lenni jó barátja?
Irigyelném-e titkon életét?
Mit váltana ki belőlem halála?
Örülnék-e, vagy könnyet ejtenék?
Jó volna egyszer más ember szívével
érezni ezt halálos komolyan.

Jó volna egyszer más ember szemével
pártatlanul megnézni önmagam.

Előzmény: AnnKa (17414)
AnnKa Creative Commons License 2020.10.28 0 0 17414

 

Végh György

Önarckép, túl a férfikor delén

Napfény, derű kevés. Annál több éjszaka.
Sok nekilendülés. Torzók. Ritkán egészek.
Vad ujjongás helyett: avar-ború-enyészet.
Magány. Depresszió. Neuraszténia.

Mellőzöttség. Kétség. Erő, küzdés soha.
Buddhás köldöknézés. A gyáva is merészebb.
Élet-távol, halál-közel: közöttük ing a mérleg.
Írásra béna ész. A semmi ostroma.

Van fény, tudom. De csak homály teng-leng agyamban.
Hetedizigleni apai-ősi átok.
Roncsolt idegrendszer. Rongy frontátvonulások.

A többi csúcsra ért. És én meg lent maradtam.
Sorsom hová vihet? A mélybe. Vagy semerre.
Mindenki önmaga legsúlyosabb keresztje.

(Szigliget. 1972. május)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!