Sokan úgy próbálják meg a valóságot megragadni, hogy ők igazából egy nem valós világban élnek. Sokan felületes ábrándok, fantáziák, kósza vágyak foglyaként menekülnek a világ realitása elől. Van is mitől irtózni. Elég a híreket megnézni. Viszály, háború, békétlenség.
Sokan elvágyódnak, az álomvilágot van aki kábszerrel, más szexterápiával, néhányan fotózással vagy más módon építik ki maguk körül.
A neten gyorsan fény derül az értékek viszonylagosságára. Ami az egyik közösségben rajongásig felmagasztalt (kép), az a másikban lenézett semmiség.
Megismerhető-e a világ? Igazi valóság-e vagy csak látszat a kép? Általában a fotók, amelyek mintegy „megkétszerezik” a megörökített személyeket és tárgyakat, egyetlen pillanatnyi állapotot rögzítve róluk, mennyiben alkalmasak a valóság pontos leképezésére, és azon keresztül a világ megismerésére és értelmezésére?
A megismerés szerintem relatív fogalom, a dolgok nem ragadhatóak ki az összefüggéseikből, máskülönben elvész vagy megváltozik a jelentésük. Ezzel játszunk, amikor képeket készítünk. Az az igazán sikeres kép, amit sokan tudnak értelmezni. Hogy sokféleképpen? Sebaj. Mindenkinek más az olvasata a saját előéletétől függően.
Villém Flusser: "A technikai képet nehéz megfejteni, egy különleges okból. Minden látszat arra mutat ugyanis, hogy egyáltalán nem kell megfejteni, mert a jelentése látszólag automatikusan megjelenik a felületén - hasonlóképpen az ujjlenyomathoz, amelynél a jelentés (az ujj) az ok, és a kép (a lenyomat) a következmény. Úgy tűnik, hogy a világ, amelyet a technikai kép látszólag jelöl, maga az ok, és a kép csak egy kauzális lánc utolsó szeme, amely megszakítás nélkül köti össze a jelentésével: a világ tükrözi a nap- és egyéb sugarakat, és ezeket optikai, vegyi és mechanikus berendezések érzékeny felületen rögzítik, és ennek eredményeképpen létrejön a technikai kép, amely tehát, úgy tűnik, ugyanazon a valóságsíkon van, mint a jelentése. Amit tehát a képen látunk, az nem szimbólumnak tűnik, amelyet meg kellene fejtenünk, hanem a világ szimptómájának, amelyen keresztül a világ - ha közvetve is - megpillantható. "
Megtaláltam a zsenik topikját! Egy hónap se kellett hozzá. :)
Ezt a képemet sokáig jónak láttam, de valami mindig zavart, ha megnéztem. Most jöttem rá, hogy mi: az a nyavalyás neoncső-páros a famennyezeten. Eléggé illúzió romboló volt, így levágtam.
Nekem ezek a fotók nagyon tetszenek, főleg a "románia"-i fotók. Most azon gondolkodtam el, hogy velem van baj? Amikor először néztem a fotót, nem az jutott az eszembe, hogy ő mit is akart mondani a fotójával, hanem hogy én mit látok.
Renben is van, ha nem értessz velem egyet, és a ilágért sem haargudnék emiatt!
Végülis egyet értünk, csak annyia különbség, hgy én teszek kisérletet arra, hogy kitalálom, mi volt a szándéka a fotósnak. Ha ezt a mozzanatot elhagyjuk, és csak azt említjük, hogy bennem mi jegecesedik ki, akkor mindenben egyetértünk.Talán a megpróbálom kitatlálni, hogy nekem mit jelent-et hangsúlyosabban kellett volna írnom.
Ne haragudj, de most nem értek veled egyet. El is mondom, hogy miért nem.
Szerintem nem kell kitalálni, hogy mit akart a fotós mondani. Azt éld át (ha van ilyen), hogy benned milyen hatást vált ki.
Ez a fotós-néző viszony érdekes. Én úgy érzem, hogy akár lehet az is jó fotó, hogy feldobod a gépet és távirányítóval exponálsz a levegőben. Semmiféle mondanivaló nem lehet, mert ez véletlenszerű, de tételezzük fel, hogy egy idő után (x számú feldobás után) lesz olyan fotó, amire sokan mondják, hogy milyen jó. Itt ugye mi a francot lehet kitalálni, mert semmiféle koncepciója nem volt az alkotónak, de a nagy számok törvénye alapján mégis csak alkotott valami említésre méltót. Az viszont nagyon is fontos, hogy a nézőben mi és hogyan csapódik le. Nem mindenki ért meg bizonyos fotókat, valaki egyből rámondja, hogy egy "kalap szar", másokhoz meg egy mély tartalom jut el, attól függetlenül, hogy mit akart a fotós.
Most nem az én képemről beszéltem, hanem úgy általánosságban.
Máshogy közelítem meg a kérdést. Elébb kitatlálom, mit is kar láttani a készítő, aztán kitalálom, mit látok én. Persze idézhetném Arany Jánost: gondolta a fene. A nagy rendet fel lehet borítani kis rendetlenséggel, de akkor meg kell lennie a nagy rendnek. Ezt hiányolom abből a fotóból, nekem nem a nagy rend kis ellenpontozása látszik, ahnem a rend hiánya.
Úgy sem mondom meg, hogy mi a kép mondanivalója, vagy hogy én mit akartam. Többet ezt ne is kérdezzétek tőlem. :)
Arról beszéljünk, hogy bennetek mit kelt a fotó? Én majd tudom azt, hogy jól melléfogtam a szándékkal vagy épp nem. :)
Nekem ez a fotó kimondottan tetszik, és többnyire utálom a szimmetriát. Seeman-től tanultam, hogy szakrális témáknál jó a szimmetria, vagy ha valamit ezzel akar az ember hangsúlyozni. A túlzott "rend"-et is utálom a fotón, mert az nem elég életszerű.
Szóval, ne azt taglald, hogy mit akartam, hanem, hogy mi van. :)))
Abban meg nagy igazságod van, hogy a hely eléggé korlátozott. Ugyanis innerrel egy utcán voltunk. Féltünk is hogy mikor ütnek el. :)
Ja, és még valami, pont a szimmetria ellen van a jobb oldali nagy lámpa.
A másik fotóról (kicxsit gondolkoznom kellet, megnéztem párszor). Szóval, a szűk kivágás arra enged következtetni, hogy a pilonok adta szimmetriát, ismétlődést szeretnéd a kép fő hangulati elemévé tenni. Ha ez ihógaz, akkor ez nem sikerült. Azért, mert a két pilon nincsen a kép függőleges közepén. A kép két oldala sem egyforma annyira, hogy ezt a szimetriát erősítené. A távolabbi két pilon sincsen az első kettőhöz képest azonos helyzetben (az egyik csúcsa takart). A fönt leírtak szerint, a kép számomra a föntiek miatt inkább káosz, mintsem a szimetria nyugalma. Persze arról a helyről, ahonnan készült, nincs lehetőség azt megcsinálni, amit érzésem szerint szerettél volna. A megoldást talán (ha ebben a helyben gondolkozom) az adhatná, hogy jóval tágabb képkivágást kellene alkalmazni. ebben az esetben nem a teljes kép lenne a szimetria világa, hanem csak a kép egy részét uralná a szimetria és ismétlődés ritmusa. Kíbáncsi lennék egy ilyen képre, hogy lássam, igazam van-e.
Azért nagy kár, hogy nem ezt tetted be, mit lehetett volna csámcsogni rajta. :))
A lámpák nagy fényére szerintem a hdr lenne a gyógyír. Azt tudom, hogy az ilyesfajta fotóknál szereted, ha a lámpáknak vannak tüskéi, kicsit beégnek, de a hdr-t is lehet úgy használni, hogy ne öljön ki minden ilyen efektet.
Ó, még csak az elején tartottunk, azt gondoltuk, hogy van időnk elég. Az egyensúlyt már megtárgyaltuk. De így most már mihez kezdjünk? Kérünk másikat! :))
Ti is mindent szart írtatok, csak épp a képről alig. :)
Elmondom én is, mert azért néha próbára teszlek ám benneteket, hogy mennyire vagytok éberek. :)
Speednek abban igaza van, hogy a bal oldalon van egy bazinagy torz pilács. Ez ha jól rémlik még a 16-35 II-vel készült 16mm-en és 5DII vázzal. Szerintem az egyensúlyával semmi baj nincs, mivel stabil a monitorom. Amúgy meg soha ne felejtsétek el, hogy ezer más oka is lehet egy fotónak, mint hogy a fotós arra törekedne, hogy tényleg egyensúlyba akarná tartani a fotóját.
Ez egy próba volt, a lámpa úgy befelé dőlt, ahogy kell egy ekv. 16mm-en ha lentről fotózzuk. Ezt kiegyenesítettem, és ezzel el is basztam, mert ugyan jó lett a perspektívikus torzítás, de attól ez még 16mm-es fotó. Túl hosszúnak tűnik a híd. Ilyen esetben ekv. 24mm alá nem szabad menni. Beltérben meg tapasztalatom szerint ekv 35mm alá nem szabad, hacsak nincs kivétel. Aztán PS-b még a lámpa erős fényét is visszavettem ecsettel és jó néhány FÉ-vel. Ez látszik a fotón és elég szarul is néz ki. Hagyni kellett volna.
Szóval, szerintem UWA-nál, ekv 16mm, bátornak kell lenni és meg kellett volna hagyni az eredetit. Esetleg még a 17TS-E-vel valahogy kinézett volna.
Na, ennyit, ha már saját magamnak kell elemeznem a fotómat. :)))
