Csodálkozva látom, hogy ennek az imádnivaló, de sokat vitatott kutyafajtának nincsen saját topicja! Segítsünk azoknak, akiket szépségükkel elbűvölnek, de annyi ellentmondásos információ miatt nem merik ezt a kutyafajtát választani társuknak! A husky is, mint minden kutya, a gazdája jellemét tükrözi idővel, lehet belőle fenevad vagy szelíd szobakutya is, de mindenképpen a középút lenne az igazi. Vannak alapvető hibái, de előrelátással, neveléssel ezek korrigálhatóak! Profi husky tenyésztők és amatőr kutyatartók fogjunk össze és segítsünk, hogy az emberi tudatlanság miatt ne kerüljön olyan sok husky menhelyre, próbáljuk megmutatni, hogyan kell őket úgy nevelni, hogy ők is élvezzék az életet és mi is élvezhessük megtisztelő társaságukat!!! Ajánlatokat csak hasznos nevelési tanácsok kíséretében szeretnék látni ebben a topicban!!!
Gratulálok a kis kutyushoz..., biztos nem lesz vele könnyű dolgod, de majd meglátod, mennyire jó! Szerintem nem lesz gond az a szobatisztaság, arra nem emlékszem, hogy az gondot okozott volna pár napnál tovább. Nagyon régen volt, nem is emlékszem, de azt tudom, hogy a "gyere ide" az virslivel történt, és egy óránál biztos nem vett több időt igénybe! Igazán csak az a gond, hogy az utcai viselkedésre megtanítsd, hogy ne szaladjon el, dehát ebben sajnos én nem tudok segíteni, én meg sem próbáltam:-( De mindenképpen sok boldogságban lesz részed, majd mutass róla néha képet!
Pénteken én is husky gazdi lettem :) 3 hónapos a kis gyönyörűm, Majának neveztük el. Csak hát tényleg eléggé problémás kiskutyus... ott kezdődik hogy nem lehet egyedül hagyni mert amint nincs ember a közelben már kezdődik a hiszti nyafogás nyüszögés..:D Remélem ti mint gyakorlott huskysok tudtok nekem majd segíteni, tanácsot adni, mondjuk elsőként abban hogy hogyan lehetne szobatisztaságra nevelni. Még a kis seggére sincs szivem rácsapni picit se...nem tudom mi lesz igy :D
délután elvittem kicsit sétálni, picit futottunk is meg 10-15 fok volt de ugy lihegett szegénykém estére olyan fura lett de lehet hogy csak azért mert ma elvitték a másik kutyánkat mert sokszor nekiment Dieselnek, és arra gondolok h ez miatt kedvetlen vagy legalábbis remélem:)
Nagyon helyes! Remélem megmutatod majd nagyobb korában is, szerintem egy éves koruk után sokkal szebbek, nem ilyen erősek a "vonásaik". Vicces volt nézni a régi képeiket, nagyon sokat változtak.
Klassz a bilétája, és örülök, hogy már jól van!:-)
Hát igen, tudom hogy jobb részletesen leírni, hiszen én is így tanultam másoktól hogy mikre kell figyelni más kutyabetegségeknél!
Amúgy jobban van már, 2 napig kapott infúziót, imádtam, mikor 2.nap mentünk akkor már elevenebb volt ugye és ő addig nyavajgott míg az asztalon mellém nem jöhetett, aztán felült rá rakta a fejét a vállamra, nyüszített egyet aztán a mancsát is rakta már:D olyan édes volt, doki megjegyezte hogy ilyen anyás kutyát nem sokat látott még:) Imádom!:)
Nagyon aranyos vagy, hogy ilyen részletesen leírtad az egészet, tapasztalatból tudom, milyen jó kiírni magunkból az ilyen fájdalmakat, izgalmakat! Ráadásul hasznos is lehet hasonló esetben bárki számára atapasztalatod!
Szegény kutyuska, jól megjárta! bizony korán megtanulta, milyen is a betegség, a fájdalom.
Remélem most már nem lesz sok gond, meggyógyul.
A tenyésztés azért egy komoly dolog, ahhoz nagyon kellene érteni. Nekünk is volt egyszer szülésünk, de többet nem vállalkoztam rá, ha komolyan veszi az ember, nagyon nagy meló, felelősség. Ráadásul azt gondolom, a huskykra nincs túl nagy igény, nem a legkönnyebben kezelhető fajta, bár nekem kizárólag a szökésük miatt volt velük problémám, amúgy a világ legaranyosabb és legjólneveltebb kutyusai közé tartoztak. Na persze nem mindenkinek ugyanazok az elvárásai!
Azért nem írtam egy ideje mert megint rosszul volt:S
Tegnap volt pont egy hete a kullancsos eset, mikor ugye bevittük.
Lám tegnap előtt elkezdett sántítani, mondom mi a fene baja lehet szegénynek, jo ez semmi, evett, ivott, mászkált, pisilt kakált minden ami kell.tegnap reggel is még evett aztán mentem suliba, utolso orám végén jártam már kicsengetés elött 10 percel, errefől csörög a telefon nem tudtam felvenni elöször, Apám volt az, visszahívtam, mondja hogy azonnal menyjek haza mert nagyon rosszul van a kutya, nem mozdul, nem eszik meg semmi, csak nyüszít.
El is indultam, fél órán belül haza is értem, nézem a kutyát, fekszik a teraszon. Jobban megvizsgáltam, a lábánál volt nagyon érzékeny meg a fején, ami a két mellső mancsa között volt, így volt neki kényelmes. hát érdekes helyzetbe feküdt, mert ugye a két mancsa között volt a feje, a lába viszont mint mikor az oldalán fekszik igy kinyújtva.Hát jó, felhívom anyámat h hívják a dokit, akit persze nem lehetett elérni ez volt D.u. 2kor, aztán bnőm átjött mert sík ideg voltam, felhívtam 4 kor anyámat h akkor sikerült e beszélni a dokival, hát mondta h nem ugyhogy vagy keresünk itt helyben dokit vagy holnap bevisszük Szegedre, mondom NEM, majd akkor keresek, bnőm tudott is 2 állatorvost, egyik a rokona is,azt hívtuk fel, aki 8ra ért ki hozzánk megvizsgálta és akkor már mindene fájt Dieselnek, akárhova nyult a dokinő mindenhol csak vonyított olyan hangosan és olyan hirtelen h mind összerándultunk mikor neki állt.Adott neki fájdalom csillapítót mert ugye igy nem tudta megállapítani h mi baja lehet, hol fáj neki.aztán megmérte a lázát 41 egész valamennyi volt, mondta h bekell vinni a rendelőjébe, aranyos volt mert bevitt magával minket.Felraktam arra az asztalkára, aztán dokinő kiküldött minket barátnőmmel, h várjunk a várakozóba, persze fel-alá járkáltunk, hallottuk h nagyon vonyít.tiszta ideg voltam, aztán dokinő kijött, benéztünk a kutyára, láttuk hogy a dokinő férje fogja a kutyát ő belé meg folyt az infúzió.Visszajött a doki, és mondta h amikor volt ez a kullancsos baja és bevittük rendelőbe megkellett volna hogy kapja akkor az infúziót mert így a kullancs mérge nemtudom mit kezdett el a kutya vérében művelni és így a veséje tönkre is mehet, vagy a kutyát el is viheti:(
megkapott egy egész üveg infúziót, aztán megmérték a lázát 40 egész valamennyi volt, aztán megmérték hogy hány kiló, utánna lerakták a földre kicsit mászkált, szédelgett, lefeküdt kapott megint kullancs ellenit, b vitamint, meg még valamit. aztán mondta a doki hogy Holnap (azaz ma) vigyem vissza, pisi mintával együtt, de pisi minta már nem kell mert miután kijött Diesel a várakozóba kipisilt magából vagy két litert, hát 1 óra ota csak feküdt meg az infúzió is, aztán adott egy szem Meloxan nevű gyógyszert hogy adjam be a felét reggel, ez ilyen csont erősítő ha jol olvastam.Mostmár látszatból is jobban van mert mászkál, előbb pisilt, meg evett hus levest,pár szem répával, most pihen szegénykém, van mit kipihennie.Sajnálom hogy már ilyen kis korban megkell tapasztalnia az ilyesfajta fájdalmat, de mostmár remélem hogy semmi baja nem lesz ugy kb mint nálad hogy 11 éves koráig.
A Dokira viszont akinél elsőnek voltunk annyiból haragszok hogy szolhatott volna h ilyenféle komplikáció felléphet, vagy még a másik ha már ugyis a rendelőjébe voltunk akkor igazán adhatott volna a kutyának infúziót, főleg hogy tudta hogy előfordulhat ilyen, és szerintem jobb megelőzni a bajt, mint utánna esetleg nehezebb kezelni, vagy esetleg már nem is lehet kezelni.
A szememet kisírtam már tegnap rendesen bevolt vérezve, be is lázasodtam én is. :S
De aztán estére már mind2en jobban lettünk.
Amúgy én majd venni akarok mellé egy kislányt, és tenyészteni szeretném őket, de megvárom míg legalább másfél éves lesz Diesel, hogy azért rendesen kiismerjem a fajtát.:)
Ezért nem akarom ivartalanítani.
Egyébként 2 nappal ezelőtt töltötte be az 5 hónapot:) kapott tőlem egy csont alakú bilétát amibe bele lett gravírozva a neve, meg a tel.számom:) majd készítek képet ha jobban lesz, vagy estére rakok fel:)
Jajj, nagyon helyes!Érdekes a szeme! Én kifejezetten barna szeműt szeretnék majd, de főleg nem kék szeműt.
Vigyázz is rá nagyon, sok-sok örömöt fog még okozni! Persze bosszúságokat is vsz., dehát "csak" kutya!:-)))
És nem kell félni, ha jól mennek a dolgok, akkor hihetetlenül egészségesek! A másik kutyusom is életében először 11 évesen lett beteg..., az igaz, hogy utoljára is, de az nem rajta, és nem is rajtam múlott, én már egészségesen vittem be a kórházba! Most már azt gondolom, hogy ivartalaníttani kell őket a lehető leghamarabb, bár ahogy mi jártunk, az éppen ennek a veszélyét vetíti elő:-((( Mégis..., ennek előbb, utóbb meg kell történnie, és akkor talán jobb előbb, sok felesleges izgalomtól megóvhatjuk magunkat!
A kullancs viszont nagyon kellemetlen, én az első gond után sosem jártam velük olyan helyen, ahol kullancsveszély volt, mert bár elég kevés az esélye a fertőzött kullancsnak, de maga a nem fertőzött kullancs is nehezen észrevehető ilyen nagy bundában! Attól rettegtem állandóan, hogy nem veszem észre, kimászik belőle, és lepetézik a kertben, aztán...:-(((( Frontline a megoldás, csak hát azt anyagilag bírni kell.
Minden jót és sok örömöt kívánok nektek!:-)))
Remélem máskor is jössz, új hírekkel, új képekkel! Most már végre én is tudok róluk írni, még ha olykor homályosan is látom a billentyűzetet!:-(
Na ti szegények, jól megfizettétek a tanulópénzt! Az én öreg kutyám 12 éves volt, amikor először beteg volt, egyértelműen kullancs miatt, csak gyengült, és tea színű volt a vizelete. Talán az lehetett a baj nálatok, hogy már beteg volt, és ezért nem tudta megemészteni a csontokat. A fő az, hogy már jól van, vigyázz rá!:-)
Egy mostani képed nincs róla? Azért egy éves kor után nagyon megváltozik az ilyen kutyusok külleme, sokat szelidülnek az arcukon lévő formák, színek. Úgy látom kék a szeme, de sötét keretben, ez tetszik! Így biztos nem rózsaszín a szeme körül a bőr. Ugatós a kutyus? Emiatt aggódom, mert szeretném, ha nem lenne ugatós, de mostanában egyre inkább azok a huskyk is, szerintem genetikailag manipulálják őket.
Végig olvastam a fórumon irtakat, sajnálom a kutyusaidat!
Nekem pont egy vörös huskym van,Diesel a neve, nagyon édes, most lesz 5 hónapos.Rendesen rám szokott ijeszteni, nem is azért mert elszökik, hanem mert mindig van valami baja, sajnos utóbbiról én tehetek leginkább a tudatlanságom miatt.
Megcsípte egy kullancs amit ugye ekkora bundába nem igen lehet észrevenni, csak ha már tele van :S És egyik napról a másikra kezdett legyöngülni, elöször azt hittük hogy az miatt hogy bezabált(csirke comb, fasírt, szendvics, ezeket azért kapta mert van egy büfénk és ezek eladhatatlan külsejüek voltak, nem volt egyiksem romlott)késöbb egyre csak romlott az állapota, fehéredett a nyelve és csak feküdt az ajtóba, kapott tejet (tudom hogy nem tudják megemészteni de állítolag meghajtja a kutyát)aztán már sem tejet, sem vizet nem ivott, eröltetnem kellett sajnos, aztán szerdán reggel kimentem hozzá, mondtam neki hogy Pisi ilyenkor megérti hogy mitakarok, messziről láttam hogy nem szép a pisi színe, odamentem megnéztem, véres vagy legalábbis nagyon barna volt a pisije.Eléggé megijdetem, felhívtam anyumat, elmeséltem mi történt, mondtam neki délután hívja ki az állatorvost majd hazaviszem a kutyát(mamámnál vagyunk mind2en)aztán elmentem otthonrol, mire hazaértem, már hányt is és ami még rosszabb ömlött a vér az orrából.Ekkor már olyan szinten megijedtem hogy már sírtam hogy elveszíthetem,ismét felhívtam anyumat, mondtam neki mamámhoz navigálja az orvost, az orvos kérdezte hogy ehetett-e mérget, mivel sehol nem méreggel irtjuk a rágcsálókat igy aztán ezt kizártuk(ezt telefonon közölte) miután kiérkezett megvizsgálta Dieselt mondta hogy tele van a bele csontokkal(ez volt a fő gond amit én okoztam neki, hiszen egy 6hónapot benem tölött kiskutya nem is kaphat csontot, Csirkét meg egyátalán nem.hülye voltam...)azután megmérte a lázát, 40 fokos láza volt:S
Két dolgot mondott ami baja lehetett, az egyik a kullancs, a másik a mérgezés.Mivel a láz meg a fehér nyelv meg miegyéb arra utalt hogy ez csakis kullancs lehet, de mivel a vizelete véres volt és az orrábol is ömlött ezért viszont a mérgezést mondta.Kapott egy kullancs ellenit, meg hashajtót vagy valami olyasmit a csontok miatt(belevoltak keményedve a belébe) mondta hogy ettöl hasmenés hányás pisi nyáladzás lesz nemkell tartani max 2 óráig tart ez.Jó, hányt, kakált, pisilt a nyála folyt, kb 2 óráig tartott, ezek után már kicsit megvoltam nyugodva szegénykém meg a lábán alig bírt állni, fent feküdt végig a teraszon.Kimentem este mellé kicsit simogatni dédelgetni hogy mostmár nem lesz semmi baj, erreföl mit ad isten, meglátom hogy lent a földön volt még egy hányás, megnéztem közelebbről, tiszta véres volt a hányadék, ujból telefonáltam, ekkor már olyan ideges voltam hogy elveszítem h már ugy sírtam h szegénykám odajött hozzám és bökdösött az orrával, mintha csak annyit mondana nincs semmi baj.Doki mondta kecskeméten van, 11-re mennyünk a rendelőjébe, infuziót kell h kapjon.Jöttek is értünk de ekkora már javult az állapota tiszta élénk volt, de azért megvizsgálta a doki,láza nem volt már, étvágya is visszajött, vett tőle vért, vártunk 5 percet, szerencsére megalvadt, Mivel egy mérgezett kutya elvérzett volna az orrán,pisiben, beleiben stb.Igaz mondta a doki hogy nagyon híg a vére és ez ujból a kullancsra utalt.
kapott görcs oldót hogy ne fájjon a hasa.hazahoztuk, ment is egyből a vizes tálhoz:) azután hagytuk hogy kialussza magát,másnap már nagyon élénk volt adott pacsit ugrált játszott a másik kutyával.Ma meg már ugat, rohangál felenné az egész kutyakonzervet dobozostul, szóval kimondhatom hogy meggyógyult, 2 hét és a vére is normális lesz.
Viszont egyet nem értek vele kapcsolatban, ugye ez a héten történt, és most hogy már jólvan, mikor meglát a teraszon elkezd szűkölni, vonyítani ugatni közben rohangál fel-alá, olyan pózban mintha leakarna ülni, de kicsit jáccós póz is, nem értem. meg akkor is szűköl mikor simogatom, és a kezemtől is tart kicsit. nem tudjátok mitől lehet?
Egyébként ezeket leszámítva nagyon okos, és ügyes kutyus, én nem bántam meg hogy ilyen kutyust vettem,osztogajta a pacsit, hízeleg, és ugy fut mint egy kis vadállat, szinte elesek ha ugy viszem futni, most tanulunk bicikli mellett jönni, bár most hogy legyengült így várok a teljes felépülésig.Szóval Diesel ahogy a doki mondaná tipikus szánhuzó:)
Jaaj nekem is annyira tetszenek a vörös színű huskyk. De először egy fekete fehér szép pofájú legyen utána jöhet a vöröske :-) Nekem még pénzt is kell rá gyűjtenem, sok szempontból, mert először egy kertes házat kell vennem, aztán a kutyusra kell spórolni...Még ez hosszú idő :-(
Nagyon gyönyörű a kutyád, és nagyon jó, hogy annyira szereted!
A képed nézegetése után nézelődtem az oldalon, és nagyon megtetszett valakinek az írása, aki a kis malamutját vitte a Népszigeti kutyaoviba. Én is nagyon szeretném, ha jólnevelt kutyusom lenne, túl öreg vagyok már a szökdösődéshez, sétai vonszoltatáshoz...:-)! Köszönöm az ötletet! Bár itt a közelünkben is van kutyaiskola, de talán az tényleg jobb lenne.
Nemrégiben hosszas lelkitusa után azt a döntést hoztam, hogy tavasszal veszünk egy kis vörös huskyt. Bármennyire is próbáltam más, könnyebben kezelhető kutyusokban gondolkozni, egyszerűen képtelen vagyok más fajta kutyát elképzelni a kertünkben!
És hogy miért vörös? Ennek a legfőbb oka az, hogy ne legyen olyan, mint a másik kettő volt, de már régebben is kacérkodtunk a lányokkal a gondolattal, hogy ha a kisebbnek lett volna kiskutyája, akkor vörös papát választottunk volna...
És hogy miért csak tavasszal? Azért, mert néhány napja született meg az első unokám, és, bár nem itt laknak, de remélem, hogy gyakran lesz itt, és azt szeretném, ha ők is együtt nőnének fel, ha nagyon fontosak lennének egymás számára.
Nem tudom annak idején írtam-e, hogy valami sorsszerűséget véltem érezni abban, hogy ilyen gyorsan és épp most, az unokám születése előtt vesztettem el őket. Az idősebb már túl idős volt egy kisgyerekhez, a fiatalabb meg kifejezetten félt a gyerekektől (ennek oka van, de az hosszú), és talán az is fontos volt, hogy én túl legyek ezen a hatalmas lelki traumán, amit átéltem. Bár túl nem vagyok még, de természetesen valamelyest csökken a fájdalom. Szóval ha a sors rendezkedett, akkor biztos volt valami terve! És ráadásul nem sokkal a kutyusok elvesztése után egy kis vörös huskyról álmodtam, és azt a boldogságot, amit akkor pár pillanatra éreztem álmomban, nem lehet kitörölni az emlékezetemből!!! Szóval a döntés megvan, csak egy telet kell átaludnom!
Nekem egy husky keverék kutyusom van, akit tavaly nyáron fogadtam be... A legnagyobb baj vele is az volt, hogy túl sok energiája van és nem tudja lekötni. Otthonról nem szökött még meg, de séták alkalmával volt, hogy eltűnt órára és koszosan jól kifáradtan jött haza, de amugy neveléssel már sokkal hamarabb visszatér, bár az orra még mindig elcsalja vadászni :-D
Ha sétálni mentek, akkor próbáld meg, hogy sok kutya közé viszed és hogy lefáradjon a nagy játékban, mert akkor nem igazán lesz ereje a szökésre.
Beneveztem egy fotó és videópályázatra, ha tetszik akkor légyszi szavazzatok rá :-P
Amikor még igazán "sportoltak", akkor nem volt digitális gépünk, de van sok videófelvételünk róluk. Ezek a próbálkozások a kicsi részéről az utóbbi években nem találtak partnerre. Miután a mamának 13 évesen kivették a méhét többé nem volt az a fürge kislány:-( Azért volt még három szép, nyugis éve:-)
Jó lehetett, csak gondolom a baba kicsit lemaradt a növésben:-)Fura azért, hogy egy egyéves kutya már akár anya is lehet, egy egyéves gyerek meg éppen csak hogy lábra áll.
A mi kutyusunk négyévesen szült, 5 kiskutyát, de az egyiket elaltatta az orvos,mert életképtelen volt. Nem fogjátok elhinni, de az eset után sokáig, több alkalommal, az anyakutya pacsikkal ostromolta az állatorvost, egyértelmű, hogy a kiskutyáját kérte vissza! Csodálatos anya volt! Képzeljétek el, hogy amikor már kevesebb volt a teje, akkor kiöklendezte a kicsiknek azt az ételt, amit ő kapott. Majd frászt kaptam, amikor megláttam, én klopfolóval törtem össze a csirkenyakakat a kicsiknek, ő meg csak úgy "eléjük tette", azok meg csak úgy lógtak rajta, ha közéjük ment. Volt amikor órákig nem engedtem ki, gondoltam, talán elfelejti, de amint kiment, rögtön adta nekik a kaját. Attól féltem elpusztul, csont és bőr volt már. És aztán, amikor ketten maradtak..., de jó is volt nézni, ahogy tanította harcolni..., naphosszat bírkóztak... Na, most nem folytatom...
Szukát szerintem semmiképpen, biztos összeverekednének. Amikor nekünk kiskutyáink voltak akkor is a két lánykutya nem jött ki egymással, csúnya balhék voltak. Elég érdekes kérés, egy fiú kutyát lehet, hogy adnának kölcsön, de mégsem mehetsz oda emberekhez ilyen kéréssel:-)
rakok be én is képet..egy tavalyi és egy idei. azon agyaltam a szökési problémával kapcsolatban, hogy szereznem kellene egy kutyát kölcsönbe, kideríteni, segít-e ha egész nap van társasága. jó lenne egy bármilyen ivartalan kan vagy egy fiatal békés szuka is talán... de hova forduljak ilyen idióta kéréssel? :))
Együtt nőttek fel :-) A védőnő rosszul lett mikor meglátta jó jó tudom nem illik vagy helyes de felnőttek mind a ketten probléma nélkül :-) Tudom milyen rossz egy kutya elvesztése főleg ha kicsi kora óta a mienk de szerintem az élet tovább megy. A kajával nekem is van úgy hogy 1-2 napig nem esznek a kutyák egyszerűen nem kell nekik bármit adok nekik bár nem mondhatom soványnak őket igencsak jó húsban vannak:-)
Konyhai idill esténként:-) Ilyenkor kaptak száraz tápot, cica kajával keverve, hogy jobban egyék, dehát így sem ment gyorsan. A háttérben van az öreg, ő ráfektette a fejét evés helyett:-) Ekkoriban már nem mozogtak túl sokat, csak a napi séta volt reggelente, napközben csak heverésztek:-( A kicsi még csak 11 éves volt, ő még játszott volna, de a mamája már nem.
Én mindig a konyhában etettem őket, mert nem voltak túl falánkak, és kinn nem lett volna célszerű. Ráadásul a kicsi, mintha provokálni akart volna, lefeküdt az étele mellé, és amíg a nagy evett, addig csak feküdt. Amíg a nagy befejezte, csak figyelt, amikor úgy csináltam, hogy na most már elveszem, akkor nagy kegyesen, csiga lassúsággal eszegetett. Addig az öreg nem mert kimenni, mert akkor mellette kellett volna elmennie. De olyan okos volt, hogy idővel megtanult nekem jelt adni, ha hívni akart, akkor ugatott egyet, mindig csak egyet..., kb. egy percig figyelt, ha nem reagáltam, akkor újra ugatott..., addig, amíg nem mentem segíteni neki. Olyankor közéjük álltam, és akkor a kicsi nem mert semmit tenni, ha elment mellette. Csak az volt a baj, hogy ilyenkor általában nem is ette meg az ételét, így már nem volt benne semmi pláne:-( Elég rossz evők voltak, főleg a kicsi, ő sovány is volt, a nagy azért nem, sőt, egy kicsit túlsúlyos is, ezért élte túl az első májgyulladást, voltak tartalékai..., de a másodikra már nem voltak..:-(((.