"Tehát ahhoz, hogy magyar nyilak kárt tegyenek benne ott és akkor, ki kellett bontania páncélját."
Valószínűbb,hogy nem volt a közelében íjász,mert ha van tuti nem vetkőzik hanem izzad.
Tehát messziről is képesek voltak pont lövésre az íjászaink.
"Ismert, hogy kénytelenek voltak közelharcba bocsátkozni, amit elvesztettek."
Mert "meglepték"a fősereget annak ellenére,hogy Berthold figyelmeztette őket....
Nem a sereget csalták ott kelepcébe,hanem a vezéreket.
"Adódik a válasz, hogy kilőtték alóluk a lovat. Mivel????
Adódik a válasz, hogy a német nagyszámú számszeríjast is bevetett, esetleg vízre kevésbé érzékeny ideggel,"
Én számszeríjat a XII.sz-tól tudok akkor az aktuális pápa ki is átkoza e fegyver használóit.
A százéves háborúban volt számszeríj kontra botíj és a botíjas angolok nyertek részben a tűzgyorsaság miatt részben az elrededt eső jobban gátolta a számszeríjászt.
A kilőtt lovakat pedig tudták volna pótolni a vezetéklovakból,mert minden katonának volt több lova akkor a vezéreknek ne lett volna?
Ha nem voltak vezetéklovak,akkor ez nem hadjárat,mert hadjáratra fejenként több lovat is vittek.
A svábokat is szétverték,Konrád fordította a vereséget győzelemmé,de ennek a megokolása is hihetetlen,ugyanis Bölcs Leo megírta a "turkok"nem zsákmányolnak míg üldözni való ellenség van a közelben.
A közelharcban valószínüleg lemészárolták volna eleinket,bár nem veszteség nélkül..A kérdés az,hogy is fajulhatott kézitusává ez a "csata"?Ha az eső miatt nem használhatóak az íjjak akkor ellovagolnak,mert ezt sem a gyalogos sem a nehézlovas csapatok nem tudták volna még megzavarni sem....
"Súr feltehetőleg egyike volt a nyugat-magyarországi avar törzsi előkelőknek, akik a főhatalmat kezükben tartották a honfoglalás után és akik meggyengültével jutott az az Árpádok kezébe"
Szerintem Súr besenyő származású az Osl nemzetség tőle ered,vagy e nemzetséghez tartozik.
A hazatérés után az Árpádok kezéből egy pillanatra sem esett ki a hatalom,mert Bulcsú követtársa egy Árpád-ház tag,Tormás.De szinte minden hadjáratban szerepel egy fejedelmi családhoz tartozó herceg.
Hadjárataiban pedig hű vezértársa a szintén fejedelmi házhoz tartozó Lél.
A zavar Árpád korai halála után beálló,családi viszály miatt alakulhatott ki.
Árpád,Zoltát és utódait jelölte ki örökösének,sokáig úgy is tanultuk,hogy Zolta,Taksony,Géza,Vajk egyenesági utódlás következett be.Tarhos,Üllő és Jutas ága viszont fellázadt ez ellen és a törzsvezérek is kétpártra szakadtak.Az elfogott és meggyilkolt vezérek,Fajszot támogatták,és halálukkal hárult el az akadálya annak,hogy az Árpád leszármazott Taksony,legyőzhette a szintén Árpád leszármazott Fajszot.És itt nem csak Fajsz bukott hanem Üllő és Jutas ága is,mert a győztes Taksony kizárta őket az Árpád házból.Legtovább Tarhos ága tartott ki, azt meg Koppány "lázadása"miatt zárták ki.
Mondta valaki is, hogy mészárlást, tömeges pusztulást szenvedett volna a magyar haderő?
Éppen, hogy nem.
Az augsburgi vereség mögött nem az van, hogy szarrá verték a magyarokat, mert nem verték.
Ez a haderő amúgy elég erős kellett legyen arra, hogy miközben jelentős területet lefedve begyűjti az értéket, közben csataképes kell, hogy legyen, tehát szükségszerűen sokan voltak, de kétségtelen, hogy messze nem egyforma harcértékű elemekből állt a kalandozó sereg.
Amúgy fémdetektoros kincsvadászok találnak elég szép számmal leletet.
>>A bűnöző módra akasztás viszont egy üzenet volt, hogy a Német-Római Birodalom uraként nem fogja tűrni a kalandozásokat, élet-halál küzdelemmé teszi azt.
Az üzenet nem csak a magyaroknak szólt, hanem azoknak is, akik a magyarokat behívva erősítették pozícióikat.
Nagy eséllyel a kalandozások abbamaradása mögött az állt jórészt, hogy az erőskezű császár árnyékában nem nagyon volt, aki merte volna hívni őket.
>>"Konrád herceg, mindenek közt a legkiválóbb a csatában, a csata fáradságától szenvedvén, amit a szokatlanul heves napsütés okozott, meglazította páncélzatán vértje szíjait, hogy némi levegőhöz jusson. Ekkor egy nyílvessző fúrta át torkát és azonnal megölte".
Tehát ahhoz, hogy magyar nyilak kárt tegyenek benne ott és akkor, ki kellett bontania páncélját.
Hülyék voltak a honfoglalók, hogy úgy bocsátkoztak küzdelembe a közismerten és rendszeresen páncélba burkolt nyugati hadakkal, hogy csak akkor volt esélyük leteríteni őket, ha levették a páncélt?
Nem voltak hülyék.
Normál esetben volt olyan seregrész, amelly képes volt a páncélt áttörve megsemmisíteni a nyugati harcosokat, csak éppen ott és akkor ebben a megeredő eső akadályozta őket.
Ismert, hogy kénytelenek voltak közelharcba bocsátkozni, amit elvesztettek.
Ismert, hogy Augsburgban a vár előtt elvonuló nagyszámú magyarból arra következtettek, hogy nem volt csata, tehát nem igaz, hogy a túlerő kelepcébe csalta volna őket ....és nagy eséllyel a hadrend zöme nem is harcolt.
Ismert, hogy nem volt túlerőben a német, hanem éppen, hogy csak 5-6.000 fő lehetett a sereg létszáma, ebből 1000 gyengén páncélozott csehet szét is vert a martalék.
A magyar erő a térségben kb. 20.000 lehetett, a csatában valószínűleg a fele vehetett részt.
Ismert adalék, hogy a magyar nyilak a pajzsokról is lepattogtak, tehát nagyon gyengén tudtak csak lőni.Miért???? A német netán vassal borított pajzsot használt újításként?
Lélt és Bulcsút nem csalták kelepcébe, hanem a csata helyszíne közelében hajóra szállni kényszerültek és Augsburg felé lefele sodródva fogták el őket.
Felvetődik a kérdés, hogy miért nem lovon menekültek, simán képesek lettek volna bárhol átusztatni és menekülni.
Adódik a válasz, hogy kilőtték alóluk a lovat. Mivel????
Adódik a válasz, hogy a német nagyszámú számszeríjast is bevetett, esetleg vízre kevésbé érzékeny ideggel, amik ha a páncélozott magyar főerő állományában nem is tettek nagy kárt, de a lovakat kilőtték és a földre kényszerült harcosok könnyű prédát jelentettek.
Valószínáleg a magyar harcosok íjaikat, nyilaikat elhányva bonyolódtak kézitusába és menekülésbe, míg az oldalszárnyon elhelyezkedő segéderők lovaik hátán léptek meg és vonultak el Augsburg előtt... azt a látszatot keltve, hogy érintetlenek.
Katonákban feltehetőleg nem volt hatalmas a veszteség, ellenben odalett a hadiszer java, a főerő elhányt tegezeiben levő páncéltörő hegyű vesszők, amiknek hiányában másnap, hiába sütött ki a nap, már nem volt tanácsos újabb küzdelembe szállni.
Lélt és Bulcsút valóban méltatlanul kezelték, hiszen váltságdíj reményében fogva tartásuk lett volna a kifizetődőbb.
A bűnöző módra akasztás viszont egy üzenet volt, hogy a Német-Római Birodalom uraként nem fogja tűrni a kalandozásokat, élet-halál küzdelemmé teszi azt.
Feltehetőleg még ennek sem lett volna perdöntő ereje, de viszont a profi kalandozói mag elvesztése és lassan pótolható hadiszer következtében a magyarok között hatalmi átrendeződés mehetett végre, aminek során olyanok kezébe ment át törzsszövetségi szinten az irányítás, akik nem voltak érdekeltek olyan versenytársakat kinevelni, akik veszélyeztethették pozícióikat, míg saját maguk viszont nagy eséllyel nem rendelkeztek azokkal az eszközökkel, hogy képesek lettek volna betölteni a kínálkozó űrt. Érdemes keresni, hogy melyik törzsek szállásterületén kerül elő a legtöbb esetben vasművességre utalő nyom...mert nem egyforma.
Nagy eséllyel egy kombó hatás volt az, ami megszüntette a kalandozásokat és nem az, hogy Augsburgban jelentős katonai vereséget szenvedtek volna a magyarok.
>>Crassust legyőző párthus herceg neve Surena..Augsburgnál hitványul,alattomosan tőrbecsalt és meggyilkolt vezéreink egyike Súr..
Súr feltehetőleg egyike volt a nyugat-magyarországi avar törzsi előkelőknek, akik a főhatalmat kezükben tartották a honfoglalás után és akik meggyengültével jutott az az Árpádok kezébe.
Nagy eséllyel, a Tárkány-Bakonyszombathely(már a kora Árpád-korban vásártartó)-Hánta(prépostja egyuttal pozsonyi prépost is)-Súr települések környékén húzódó, vízjárta legelőkben, zsíros földekben bővelkedő, fontos kerekedelmi úttal átszelt vidéken rendezkedett be a Pannónia hegy mentén.
Ez a már a rómaiak alatt is megművelt vidék a korabeli gazdálkodási szisztémához talán a legoptimálisabb adottságokkal rendelkezett az ország területei között.
Szerintem a Sur az méltóságnév lehetett és valami fényes, fiatal, szent szinonímájaként Surját a Napistent kell érteni alatta. Ha még idevesszük, hogy Sur vezér jelképe a kereszt, ami nagy eséllyel svasztika gyökerű, akkor azt is könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy ő volt maga Szvatopluk (szó szerinti jelentése= szent ifjú) a frissen terjedő katolikus vallást gyakorlók körében isten fiát égi glóriában, talpig aranyban megtestesítő földre szállt hatalom, aki a helyben talált földműves rétegek felett istenkirályi mivoltában uralkodott.
Az arany ajándékot szívesen látó Szvatopluk közelebb áll a szintén ragyogó fémekkel láttatott Sur/Surenához, mint az ezüstöt, a Hold kivetüléseként preferáló átlagos honfoglalókhoz.
"A magyar népművészetben gyakori, korai emlékei 17—18. sz.-i geometrikus díszű → lőporszarukon láthatók, a mo.-i példányoknak ez a legjellemzőbb, középpontba állított motívuma. A 18. sz.-i → fafaragásban is gyakori még a svasztika, főként a dunántúli mángorlókon, itt többnyire összekapcsolás nélkül állnak egymás mellett a rozetták, köztük nagy számban svasztika. A későbbiekben azonban a → virágozás erőteljes előretörése nyomán a svasztika ezt a központi szerepét elveszti és rendszerint virágmotívumként illeszkedik a mintázatba. Valószínűleg ezáltal alakult ki a svasztika népnyelvi forgórózsa neve. — A 19. sz.-i népművészetben a svasztika már rendkívül ritka.
Boldogult legénykoromban a mi vidékünkön sem(és lehet van ez irányú tapasztalata más vidékeken élőknek is)volt kifejezetten egézségbiztosítás más faluban élő leányzónak udvarolni.Mert az egy dolog volt,hogy a leány vagy családja szívesen fogadta az udvarlást de a falubeli legényekkel is meg kellett "harcolni".Tárkány Szűcs Ernő jogi népszokásokat összefoglaló könyvében épp ilyen példák alapján is kapcsolja a vérszerződést a komasághoz.
"Mert melyik forrás írja, hogy a karkhai tisztnek köze van bármiféle vérszerződéshez?"
Bírói tisztség,és mivel törzsszövetségi rang,minden törzsünk felett elláthatja feladatát.
Vérbulcsú nevének jelentése vérkavaró,vérelegyitő és ez utal a vérszerződésre.
Mert békét nem szkanderral dönt el két pld kürt-megyer törzsbeli vitája kapcsán hanem vérszerződéssel.
Miért lett volna vita e két törzsbeli közt?Pld "nőrablás".Abban az időben ez komoly dolog volt és ha halál eset is történt közben a nemzetségnek kötelessége volt bosszút állni,ami testvérháborút is előidézhetett volna.Ezt akadályozta meg a karcha.És nem úgy,hogy aki nagyobb súlyt emel fel azé az igazság,hanem békebíróként.Tehát Bulcsú név jelentése nem "izom"
„elsõ fejük [ti. a magyaroké] az Árpád nemzetségbõl soron következõ fejedelem, és van két má- sik is, a gyula és a horka, akik bírói tisztsé- get viselnek, de van fejedelme minden törzsnek is”.
"Ha közbejött valami gixer, akkor persze bajban voltak, mint ahogy Augsburgnál a hirtelen megeredő eső köveztkeztében meglazult ideg miatt képtelenek voltak alkalmazni a szükséges, páncélt, páncélinget átütő erőt"
"Konrád herceg, mindenek közt a legkiválóbb a csatában, a csata fáradságától szenvedvén, amit a szokatlanul heves napsütés okozott, meglazította páncélzatán vértje szíjait, hogy némi levegőhöz jusson. Ekkor egy nyílvessző fúrta át torkát és azonnal megölte".
Augsburgnál 910-ben volt csata.
955-ben pedig:Anonymus."A bajorok és svábok elvetemült és álnok módon ejtették foglyul Lélt meg Bulcsút és az Inn folyó mellett akasztófán végeztek velük"
Ha ez hadjárata alatt történt volna Bulcsúnak,nem ilyen sarkosan fogalmazott volna.
Szánakozna kicsit,hogy a túlerő legyőzte és elfogták,kivégezték.
Egy hadjáraton lévő lovasíjász harcos 6 óránként cserélte az íját,mert több volt neki.
De itt még vezetéklovuk sem volt....Mert életszerú,hogy körbefutották őket a német gyalogosok,vagy nehézlovasok és megszerezték a vezetéklovaikat....
"A parthusok csoportokba oszolva nagyobb távolságból lőtték ki nyilaikat minden irányból; arra nem is volt szükség, hogy pontosan célozzanak, mert a rómaiak sűrű és tömött arcvonalát még készakarva sem lehetett elhibázni. A nagy és erős, ügyesen meggörbített íjakból kilőtt nyílvesszők hatása félelmetes volt, mert ellenállhatatlan gyorsasággal csapódtak a célba. Ettől kezdve kétségbeejtőre fordult e rómaiak helyzete, mert ha hadállásukban maradtak, tömegesen megsebesültek, ha pedig megkísérelték, hogy rátámadjanak az ellenségre, semmivel sem értek el jobb eredményt, s veszteségeik ugyanolyan nagyok voltak. A parthusok ugyanis futás közben lőtték ki nyilaikat, amihez a szkíták után a legjobban értettek; menekülés közben érték el biztonságukat, s ezzel elvették a futás szégyenét.
Amint a rómaiak rémületbe estek a visszhangzó lármától, a parthusok hirtelen levették fegyvereikről a takarókat, és láthatóvá lettek margianéi acélból készült, vakítóan fénylő sisakjukban és mellvértükben; minden csillogott rajtuk élesen és tükörfényesen, lovaikat is bronz- és acéllemezek borították. Legnagyobb és legszebb volt Szuréna méd divatú ruházatában, festett arccal és középütt elválasztott hajjal. Szinte már nőies szépsége nem is illett vitézi híréhez, azért sem, mert a többi parthus szkíta módra megnövesztette homlokán a haját, hogy ezzel is félelmetesebb külsejük. Első szándékuk az volt, hogy lándzsáikkal a rómaiakra rontva az első sorokat hátrálásra kényszerítik; mikor azonban látták, hogy a nagy mélységben pajzsukkal szorosan egymáshoz felzárkózott katonák szilárdan és mozdulatlanul tartják állásukat, visszavonultak, s úgy tűnt fel, mintha szétszóródnának, és soraik felbomlanának, pedig közben észrevétlenül körülvették a rómaiak négyszögét. Crassus ekkor könnyű fegyverzetű harcosait küldte rohamra, de alig jutottak előre, máris nyílzápor fogadta őket, mire gyorsan visszavonultak a nehéz fegyverzetűek sorai közé, s ezzel rendetlenséget és félelmet keltettek, mert megtapasztalták íjaik félelmetes erejét; a nyílvesszők áthatoltak védő fegyvereiken és keresztülütöttek mindent, amibe belecsapódtak, akár kemény, akár puha volt."
Crassust legyőző párthus herceg neve Surena..Augsburgnál hitványul,alattomosan tőrbecsalt és meggyilkolt vezéreink egyike Súr....
Nem tudok képet bemásolni:(Ha neked megy megtennéd,hogy Szt.László és egy párthus herceg képeket egymás mellé bemásolnád ide?:)Ha nem sikerül nem baj:)
Az egykori leírásokból is világos, hogy a magyarok legfontosabb, szinte csatadöntő fegyverének az íjat tekintették. Íjaink hírnevét dicséri a 924. évből Modena városának templomi könyörgéséből ismert ima: "Krisztus hitvallója, Isten szent szolgája, oh Geminianus, imádkozva könyörögj, hogy ezt az ostort, amelyet mi nyomorultak megérdemlünk, az egek királyának kegyelméből elkerüljük… Kérünk téged, bár hitvány szolgáid vagyunk, a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!" (A sagittis Hungarorum, libera nos Domine). Ezzel fohászkodtak védőszentjükhöz, Szent Geminianushoz. Regino prümi apát 908 táján jegyezte fel a következőket: "A magyarok sok ezreket ölnek meg nyilaikkal, amelyeket olyan ügyesen lőnek ki szaruíjaikból, hogy lövéseik ellen alig lehet védekezni".
Cs. Sebestyén Károly régész és néprajzkutató a honfoglaló magyar és avar sírleletek tanulmányozása alapján előbb elméletileg majd a valóságban is rekonstruálta az akkori kor félelmetes fegyverének szerkezetet, alakját és méreteit. A rekonstrukcióval, majd annak gyakorlati alkalmazásával többen (Jakus Kálmán, Fábián Gyula, Grózer Csaba, Hidán Csaba, Hajdú Gábor, Kassai Lajos és mások) foglalkoztak. Egyik rekonstrukciót Fábián Gyula végezte el a Békés-Povádzug-i temető 55-os számú sírjában talált maradványok alapján.
- A nyilak. A nagyhegyű nyilak többsége hadinyílként szolgált, de a nagyvadakra is ezt használták. A nyilak élét általában köszörülték, de volt olyan nyílhegy is, amelyet rozsdásodni hagytak, s így vérmérgezést okoztak vele. Sokféle zengő nyilat is ismertek, amelyek röptében fütyülő, zizegő, zúgó, brummogó hangot kibocsátó nyíl ijedt felugrásra vagy figyelő megtorpanásra késztette a vadat, a nyíl vasa pedig azonnal súlyos vagy éppen halálos sebzést okozott. Hím szarvasokat bőgés idején a nőstény állat hangját utánozva vagy a nőstényt a szopós állat hangját utánozva nyíllal megállásra késztette. Vízen, nád, káka közt rejtőző víziszárnyast a ragadozómadár rikkanását hallató nyíllal felrebbentették.
- A nyílhegyek. A nyílhegyeket nem az íjasmester, hanem a kovácsok készítették és a harcosok fenték ki élesre. Liudprand cremonai érsek írta, hogy a magyarok 898-i észak-itáliai felderítő útjuk után téli szállásaikra tértek vissza és egész télen át fegyvert kovácsoltak és nyilaikat élesítették. Mivel egy nyílvesszőnek könnyűnek és egyenesnek kellett lennie, igen fontos volt anyagának kiválasztása. A nyíl testének általában nádat vagy berkenyét használtak. Honfoglalóink nyílhegyei lapos pengéjűek, rövid vágóélűek, deltoid alakúak, rombusz alakúak, hosszú vágóélű deltoid alakúak, véső alakúak, villásan kétágúak, ívelt élűek, többélű pengéjűek köpüsek és szakállas hegyűek voltak.
1. A magyarok katonasága a lovasságra épült. VI. Bölcs León bizánci császár írta: "A magyarok nem kitartók gyalog megállni helyüket, mint akik gyermekkoruk óta lovagláshoz szoktak". Őseink megtalálták a paripának, mint katonai eszköznek nagy előnyeit; ezzel biztosították a hadviselés fölényét ellenségeikkel szemben. Amíg a germán páncélos lovasságánál a ló elsősorban a védőfegyverzetet szállította, addig a magyar paripa maga volt a támadófegyver. A lovas taktika legfőbb eleme a lóhátról való nyilazás volt.
2. Őseink harci ereje katonai erényeiben rejlett. VI. Bölcs León császár írja: "a magyarok nem olyanok, mint a többi népek, melyek egy vereség után le vannak győzve, hanem legfőbb iparkodásuk a vitézkedés… Egy fejedelem alatt élnek, ki kemény fegyelemben tartja őket. E nép, melynek vétkeseit főnökeik kegyetlen és súlyos büntetésekkel lakoltatják, a bajt, a fáradtságot nemesen tűri, a hideget és a meleget kiállja, s a szükségbeli fogyatkozást, mint pusztanép fel sem veszi…Karddal, íjjal és kopjával fegyverkeznek… Nagy szorgalmat fordítanak a lóhátról való nyilazásra… Óvatosak és kitartók".
3. A harmadik erény a csatában való manőverezés volt. Az ősmagyarok csatarendje több harcvonalra tagozódott, melyekkel a csatában rendkívül ügyesen manővereztek. Az első harcvonal rendszerint csak színlelt támadást hajtott végre, hogy aztán színlelt hátrálással az ellenséget a hátsó harcvonalak átkaroló mozdulataiba csalja. Messze előreküldött kémeiktől, hírszerzőiktől idejében megtudták az ellenség közeledését, s "mint szokásuk volt, hihetetlen gyorsan csatarendbe álltak". A honfoglaló magyarság csatarendjéről VI. Bölcs León császár megállapítja, hogy "csatarendjükben sűrű, mély csoportokat alakítanak ki… oldalt és hátul külön csoportjaik vannak azok támogatására, kik segélyt igényelnek és az ellenség megkerülésére… van a csatarenden kívül fölösleges erejük, melyet titokban gondtalanul táborozók ellen, vagy harcoló hadosztályok segélyére tartanak fenn… nem csupán egy harcvonalban állnak ki, hanem alakítanak másodikat, sőt néha harmadikat is… Nem mindig harcolnak nyilt erővel, legtöbbször cselben és titkos lesállásban áll játékuk… vezeték lovaikat közel a csatarend háta mögött tartják, a poggyászt pedig 1-2000 lépésre hátul vagy oldalt, elegendő őrizet alatt".
"Cornelius Tacitus a pártos-római háború kapcsán elmondja"
Tényleg ezt írja az Évkönyvekben (XII, 47): "Királyok közöttszokás, hogy valahányszor szövetségre lépnek, összefonják a jobbjukat, s hüvelykujjukat összekötözik, s csomóval szorosra húzzák, majd mikor a vér az utolsó ízekbe áramlik, könnyű karcolással kiserkentik, és egymásét nyalják: ezt titokzatos szövetségnek tartják, mint amit egymás vére szentelt meg."
Van-e jelentősége, hogy az eredetibb változat szerint szuverén felek vettek részt az aktusban? Mondjuk, Bulcsú rex (arkhón, arkhégosz) őse.
Mondjuk a welszi longbow megjelent 633-ban csatatéren, és meg is ölték vele Offrid fia Edwint, Northumbria királyát, de tény, hogy ez az egyébként később, a százéves háború során a küzdelmet eldöntő fegyver nem vált elterjedté.
Feltehetőleg kiveszett a tiszafa felhasználásának az ismerete, amikor pedig ismét elterjedt, akkor majdnem a tiszafa veszett ki észak-európai elterjedéséből.
A longbow melletti másik, páncélt átütni képes reflexíjak hatékonysága a páncéltörő nyílheggyel együtt érvényesült igazán, saját ijaik hatékonyságát standardnak tekintő nyugati haderő sokszor bemasírozott az akciórádiuszába, illetve a cselvetésekkel a sztyeppei népek sokszor kerítettek alkalmat arra, hogy lőtávolon belülre csalják a vértezett főerőket.
Ha közbejött valami gixer, akkor persze bajban voltak, mint ahogy Augsburgnál a hirtelen megeredő eső köveztkeztében meglazult ideg miatt képtelenek voltak alkalmazni a szükséges, páncélt, páncélinget átütő erőt , így a megtámadott, érintetlenül maradt főerő könnyedén ütött vissza és morzsolta fel a hadjárat elitjét, aki el volt látva a munició javával, míg következő nap a megmaradt jelentős számú érintetlen haderő nem volt képes stratégiai fordulat kivívására.
Erős gyanúm van arra, hogy csak a törzsszövetség vezető törzse, törzsei rendelkeztek ezzel a páncéltörő erővel, elsősorban azért, mert csak ők voltak képesek összegyűjteni megfelelő mennyíségű fémet és fémművest, ami szükséges volt a harcképesség fenntartásához. A törzsszövetségen belül a hatalom alapja a fémkoncentráló képesség volt, annek birtokában ugyanis úgy vonulhattak csatába bárki kihívóval szemben, hogy annak elitjét is képesek voltak nagy számban megsemmisíteni, nem csak a rosszabbul páncélozott segédcsapatokat.
Az íjászat feltehetőleg valóban nem egy hatékony fegyver, csak abban az esetben, ha használatakor a sztyeppei hatalmi filozófia érvényesül, ami a versenytárs elitek alárendelése és folyamatos kizsaákmányolása helyett a megsemmisításükön keresztül történő egyszeri vagyonszerzést preferálta. Nyilvánvalóan az előbbi a hatékonyabb stratégia.
"A mai "kelta" végre ébredezik Csipkerózsika-álmából, és keresi buzgón rokonait, mivel ő is rájött, hogy valami "nem stimmel". Élni kéne a lehetőséggel... A német gyerek a suliban azt tanulja, hogy hunok-avarok-magyarok (majdnem) ugyanaz, közben mi belefáradunk és beleununk finn-ugorságainkba (mert azt sem tudjuk, hogy tulajdonképpen mi az.)"
Justinus a pártusokról:
"A harc náluk abban áll, hogy lovaikon előreszáguldanak, majd hátat fordítanak az ellenségnek, gyakran színlelik a megfutamodást, hogy ezzel üldözőiket elővigyázatlanabbakká tegyék. Nekik is, meg lovaiknak is pikkelyes vért szolgál védelemül, mely a lovat és lovasát egész testén befedi...Minden időben lovon járnak: lovon mennek a csatába, lovon a lakomára, lovon hivatalos és magánügyeik intézésére, lovon álldogálnak, kereskednek és beszélgetnek." A magyarok harcmodorával teljes az egyezés.
Cornelius Tacitus a pártos-római háború kapcsán elmondja, hogy "a pártus királyok között szokás, hogy valahányszor szövetségre lépnek, összefonják jobbjukat s hüvelykujjukat összekötözik s csomóval szorosra húzzák, majd amikor a vér az utolsó ízekbe áramlik, könnyű karcolással kiserkentik és egymásét lenyalják; ezt titokzatos szövetségnek tartják, mint amit egymás vére szentelt meg." Mi más ez, ha nem vérszerződés?
"A honvisszafoglalás folyamán Tétény lett a gyula,és mivel két törzsszövetségi rangot nem birtokolhatott egy család,ezért a karchat elvesztette.Kál családjához került,ezért nevezte el Kál a fiát Bulcsunak.Mert a cím megszerzői az örökösüknek mikor megtehették a címet adták névnek is.(legalábbis a rokon értelmét)"
Már megint mi ez a eszeveszett szamárság, amit itt előadsz? Mire alapozódik?
Soren/Surena és Szt.László