Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Startpatronos-ólomlövedékes, muzeális céllövő fegyverek, Keserű Sniper, Bartal és hasonló társai. Miután már jó pár száz darab forgalomba került eme remek fegyverből, megérdemel egy topikot, ahol eszmét lehet róla és muzeális, akár elöltöltős társairól cserélni.
Hentesipari, szögbelövő és egyéb, nem szabványos patronok, töltények hirdetése TILOS, törléssel és tiltással jár!
Igen, azokat a fegyvereket alakítja át, amik nem mennek át a pklv-ben élesnek, mert gyárilag alkalmatlanok ( a Török fegyverek között jócskán előfordulnak )
Egyet értek vele, hogy a betétcső önállóan képes lövést leadni, amit a lőszer nem és a lőszerben a töltényhüvely és a lövedék nincs fizikailag elválasztva, ez az értelmezés , mely szerint ilyen is lehet, az első fecske a Dragon volt talán 2006-ban.
Igen, csak ha olyan kormányunk lesz megteheti, hogy nemzeti önrendelkezés keretein belül csinál ezeknek külön kategóriát és minden mehetne tovább, de mi nem érjük el az ingerküszöböt a politikában, ha vadászok lennénk biztosan megoldanák. Jól értesültek szerint ez még csak a tervezet, tervezete, mire végig megy a bizottságokon, módosítók, szavazás, átmeneti idő, már lehet, hogy más hobbink lesz bő tíz múlva.
Borzasztóan veszélyes lehet az a pár ezer muzeális ami a nép kezében van...
Persze csak irónia... Amúgy annyira értelmes lenne ezt bevonni mint anno a flobertet.
Vagy a 7.5 J alatt tartani a légpuskákat. Miközben meg olyan nyilpuskákat lehet már venni ami tárból adagolja a vesszőt ami olyan brutál főleg vadászheggyel hogy halálos sérülést lehet okozni vele.
Nem visszamenőleges, de komplett kategóriát betilthatnak/ellehetetleníthetnek. Lásd 2004., flóbertek, 2012.-ben is erősen rezgett a léc, a "szakportál" is már kész tényként írta a muzeálisok bizonyos csoportjának betiltását. Ide kerültek volna a tömködős gumisok meg a perkussziós gyújtású hátultöltős muzeálisok. (Sharps, Gallager és társai.) Szerencsére ez elmaradt.
Ettől még mindig lehetne szerelt lőszerként értelmezni a betétcsövet, ha önmagában az eredményt nézzük. Van hüvely/köpeny, csappantyú, töltet, lövedék. A startpatronos Sniperben ugye szintén. Csakis a szavakkal, fogalmakkal, értelmezéssel játszadozunk, a fizikai valójában alapvetően teljesiti a szerelt lőszer ismérveit. Miközben erősebb is a flóbertnél, szerencsénkre jelenleg meg van ideologizálva, miért nem az.
A lényegi különbség a jogi háttér értelmezése. A mindenható szemében a betétcső jelenleg fegyveralkatrész, nem töltény. Ezért is lenne a szabatos neve kivehető töltényűr, mert az ítészek elfogadták, hogy ezt a szerepet tölti be. Node egy fegyveralkatrészt, egy töltényűrt nem vethet ki a fegyó lövés után. Ez szerintem elég logikus, ami nem szokásjogon alapszik, hanem érveléssel levezethető. Persze ott is emberek dolgoznak, kb. mint a műszaki vizsgaállomásokon. Van, aki érti is a szabályokat, van, aki nem is ismeri, csak hibás következzetések alapján csinálja, amit szerinte szoktak.
Persze, ezért írtam, hogy a konverziók sorsára jutnak. Jelenleg azok is megmaradtak, mert nem visszamenőleges hatályú a változás. De semmi akadálya, hogy bármikor ellenkezően döntsenek.
Igen, ha eljutunk oda, akkor a meglévő darabok felértékelődnek. Lásd Arme cuccok. Kevés volt, már nem is készül, egyre drágább, ha felbukkan egy példány.
Nekem is csak a Vateráról derült ki. Talán nem olyan precíz a kivitelezés, mint a Farkas Arms, de ugyanazt tudja, és olcsóbb volt annyival, amennyivel ez belefér. A hüvelykiemelő kidolgozottsága pl. a Farkas Armsokon szebben el volt dolgozva. Ezen csak annyit hegesztettek fel, amennyi a funkciót ellátja, de nem maradt anyag a szép lecsiszolásra, a kissé szabálytalan varrat látszódik. De nekem megfelel, ioyen kompromisszumot elfogadtam az ár tekintetében.Év elején kapott kártyát, igy a télen készülhetett.
És a lényeget kifelejtettem, a betétcsőben a lövedék a tölténytől el van különítve jellemzően egy un. szűkítéssel, szerelt lőszert nem lehet bele betölteni, ez alap követelmény.
Úgy hallottam, az volt az elutasítás indoka, hogy a múltban kivehető betétcsöves puskák léteztek, de tárból adogatók nem. A betétcső abban különbözik a szerelt lőszertől a hozzáértők szerint, hogy a ha a szerelt lőszert magában elműködteted, vagy szétnyílik vagy kiköpi a lövedéket értékelhetetlen röppályával és energiával,a lövés leadásához töltényűr kell. A betétcső önállóan is képes lövést leadni, csak rosszabb szórásképpel és csekélyebb csőtorkolati energiával.
Steiner azt írta, hogy azokat a söréteseket amik éles fegyvernek megbuknak a pklv-ben, azokat alakítja betétcsövesre. Amilyen áron kínálja az átalakításait, akár lehetne hagyományos tömködős is, falra nagyon drágák, lakásvédelemre meg nem jók.
Azt írta, ha valami történik vele, vagy időközben hirtelen jogszabály változás lesz, nem szeretne közellenség lenni, ez szerintem érthető.
Pedzegetik, de a jog szerint ami eddig muzeális volt, az az is marad, mind a gumizható gázok, legfeljebb egy startpatronos, ólomlövedékes fegyver vagyonokba fog kerülni, de mire ez a hazai jogrendbe átültetésre kerül, a hozzáértők szerint 8-10 év.
Borzasztó egyszerű ellenőrizni, írni kell egy mail-t a szomszédjának és meg fogják válaszolni, nagyjából,
Tisztelet PKLV Kft Vezetőjének!
Szeretnék érdeklődni, hogy lehetséges tanusítvánnyt szerezni olyan muzeális fegyverre, amely szekrény vagy csőtárból adogatja lövés közben az önálló betétcsöveket.
Válaszát megköszönve, maradok tisztelettel!
Gipsz Jakab
Már is megtudjuk, hogy valós az állítása vagy ferdített.
Szerintem, ahogyan olvasom, nála már nincs motiváció, azt meg, hogy kinek, mit fejlesztenek, csak ők tudják. Olyat olvastam tőle, hogy a Bonnie-t nem elsősorban hazai piacra szánják, mert eu-s vizsgálati jel kerül bele, elvileg bárhová mehet, ha van aki megrendeli, nem kell boltot közbe iktatni.
Sok dolog nincs lefektetve, csak úgymond az egymásra ható szabályokból levezetve. Így lehet egy Atlas Zalán, vagy HD22 muzeális puska mifelénk, hogy a muzeális előltöltős fogalom tágan van értelmezve.
A forgótárak nem adogatják a betétcsövet. Eleve, a betétcső azért létezhet, mert úgy tekintenek rá, mint egy kivehető töltényűrre. A rendes revolverben mindegyik furat töltényűr. No és senki nem is mondja egy revolverre, hogy adogatja a töltényt. Beforog a töltényűrrel együtt, és ott is marad a hüvely. A szekrénytárasban a tokban van a töltényűr. Amikor behelyezed a betétcsövet, a kivehető töltényűrnek a fészkébe, az statikusan van bent a lövések alatt, és utána ugyanúgy benne is marad, amíg ki nem nyitod, így lehet ráfogni, hogy betétcső, nem töltény. Amint ezek tárból kerülnének adogatásra, és minden lövés után kivetésre, már tényleg rá lehet mondani, hogy az valójában töltény ( mint sokan most is szigorúbbban véve a szabályokat akként tekintenek rá, de egyelőre ilyen téren szerencsére nem ők a PKLV. ) Akkor pedig szerelt , gumis töltény, ami ugye nem lehet engedélymentes. Ezen vonal mentén lehet a revkóban betétcső, de tárból adogatva már nem.
Szerintem Steiner tisztában volt, hogy mit vesz, hiszen Keserű a legjobb tudója, hogy a betétcsővel csak egyes lövést engedtek neki, tárvól adogatást nem engednek. Ezt a vásárláskor biztosan elmondta, de amaz tisztában is lehetett vele, hiszen ő is a piacon van.
Mi van, ha egyesek még előleg utalása után is meggondolják magukat, és utána visszakérik a pénzüket. Még azzal is foglalkozni, a visszautalást, küldést menedzselni, ami plusz energia, akár némi pénzkiadás is.
Minek a Bonnie? Mert az hiánypótló darab és akik viselésre szeretnének valami stabilabbat, azoknak pont betalál. A Bonnie egy nagyon várt termék, mert a piacot uraló spiáter revkók mellett csak a HW nyújt nívósabb anyagot. ( A pár acél konverzió, vagy gyári import acél statisztikailag a nullával egyenlő. ) Van réteg, aki még acélban is venne viselhető, tartós revolvert. A HW 88 sem olcsó, az mellett egy modernebb külsejű revolver már választék lenne. No és , mint kiderült, külföldi megjelenést is tervezett, ott meg ugye startpatronost, gumist nem lehet eladni. Viszont egy CNC alu revkót nagyon is az ott szintúgy uralkodó spiáter revolverek mellett. Csak az nem jött össze.
Közben itthon lehet, hogy egyesek írogatnak-ezt azt, hogy mi kellene, de venni alig vesznek. Pláne drága cuccokat. Gumis piac beállva, vevő alig lézeng. Tele velük a piac. Gumis/startpatronos modellel arányait tekintve már Dunát lehet rekeszteni, de egy jó, nem spiáter revolver baromi ritka. Nekem is van egy startpatronos puska, gumis néhány, van acél Pitbull is, meg betétcsöves Revenge. Nekem nem hiányzik a sokadik permutációja ezeknek, ellenben nagyon várom a Bonnie-t, amire érdemes kiváltani a viselésit. A spiáterek ötéves vizsgakényszere annyira nem nagy idő. Ami volt öntöltőm, nem is vizsgáztattam újra, inkább leadtam róla a viselésit. De tíz már hosszú idő, és arra egy pici alu revkó pont frankó lesz.
Ráadásul már pedzegetik, hogy az úniós szabályozás szigorúbbra akarja venni a muzeális fegyver definícióját, és majd csak a szó szerinti előltöltős, valós antik modelleket formázó darabok lehetnek azok. A hazai gumis, startpatronos cuccok meg a konverziók sorsára juthatnak, ha átvesszük. Onnantól maradnak a riasztópisztolyok, és előrelátó, ha a palettán van egy olyan cucc is, amit a jövőre nézve is megfelel.
Miért a forgótárból megengedik betétcsövet adagolni? Ez nekem kicsit úgy hangzik mintha inkább rá mondunk valamit aztán vagy elhiszik vagy nem. Nincs semmi ilyen lefektetve.
Becsapták, mert nem dolgozott ki normális rendszert, bemondásra eltett termèkeket előleg nèlkül, aztán meg ment a sírás, hogy nem mentek èrte. Egyszerűen nem èrtem mièrt zárkózik el az előlegtől, egy teljesen bevett szokás mindenfèle cègeknèl mindenfèle területen! (Csak náluk nem) Komoly problèmái vannak a Keserűnek a kommunikációval, meggyőződèsem, hogy egy virágzó cègnis lehetne megfelelő kezekben. De most is mit csinál?! Mindenfèle fórumon ès posztok alatt kommunikálnak a vevőkkel, a kommentelők legnagyobb százalèka elmondja, hogy de jó lenne egy ilyen-olyan gumis, betètcsöves, startpatronos pitbull, stb... Erre lefejlesztenek egy gázriasztó bonit, meg más gázos pisztolyokat! Minek?!
Korábban azt írta, hogy a szomszédja nem engedi tárból a betétcsöveket adogatni, Steiner is hiába vette meg a találmányát, csak egylövetű betétcsövesre csinálhatja a gyárilag csőtáras söréteseket.
Igen, ez nem egy vevőbarát hozzáállás, sajnos, engem konkrétan megütne a guta, ha potyára mennék fel. Legalább annyi tisztesség van benne, hogy nem tette licitre, fix ára van, ha jól emlékszem 150 bruttó kártyával együtt. Szerintem egy próbálkozást telefonon megér, bár azt írta korábban sokan becsapták.