"Ha neked ez tetszik, akkor nyazsgem, jobb is, ha eltakarodsz az SZDSZ-ből, nyomod se maradjon."
Nem számít, tetszik-e nekem, különben pedig az Árpád-sávos például tetszik is amellett, hogy a miénk.
Ugráljanak csak, ha jólesik nekik, legalább mozognak, mit zavar ez téged, már nem is azért? Nem vonom kétségbe a jogodat, hogy zavarjon, de hogy ezzel senkinek semmilyen kézzelfogható kárt nem okoztak, az biztos.
Ahhoz sem vonom kétségbe a jogodat, hogy azt mondd nekem, hogy takarodjak, még ha kicsit el is késtél vele. A seggedet viszont nyald ki magadnak, barátom, nem vagyok senkinek a rabszolgája és nem is leszek.
Normális esetben ez nam alkotmányos kötelezettsége a kormánynak, hanem az érdeke, mert ez jó az ország lakóinak, és ha Magyarorországnak magyar kormánya van, akkor a magyar kormány és magyar nép érdekei, egybe kell, hogy essenek. Persze csak akkor ha a kormány magyar.
Nem az ördögtől való a globalizáció (sem), viszont ha már a kajánkat sem tudjuk versenyképesen megtermelni az országban, akkor gond van.
Ha nem lehetne kapni ilyen könnyen és olcsón ennyi versenyképes brazil paprikát, akkor itt termelnék meg a magyart, és ez kerülne a boltokba is. Ez így működik. Akinek brazil kell, az menjen fel az internetre és rendeljen onnan, vegye meg fűszerboltban vagy utazzon ki érte.
Én sem azért megyek Olaszországba, hogy gulyáslevest tukmáljanak rám minden sarkon.
Ha nem versenyképes a magyar áru, akkor próbálja meg azzá tenni a kormány. Igen, az Állam Bácsi. Ezért fizetjük. És ha ehhez csak annyit kellene tenni, hogy nem ad a Hankooknak annyi támogatást, aminél a teljes KKV szektor kevesebbet kap, akkor tegye meg még ma.
Azt hittem, segít az országnak, ha jönnek a multik és teremtik a munkahelyeket. Jöttek, de csak elvettek, markukban tartanak lassan mindent, és ők is egyre hangosabban zsarolják az országot. A haszon az övék, a növekvő munkanélküliség meg a miénk. Van erre szükség? Ha igen, kinek?
A végén még kiderül, hogy Horthy volt a népbarát és az igazi plebejus, mint a MÖM.
De ha neked "Rákosi elvtárs meglátogatja dolgozó parasztságunkat" vagy a "Vezér és Kancellár a Ruhr vidéken" vagy "Sztalin apánk a donyecki bányászok májusfaavatóján" kell, akkor tiszteltetem a politikai ízlésedet.
Nem volt ő ebben nagyon vétkes, inkább tehetetlen.
Nem hiszem, hogy az ő ízlésének ez olyan nagyon megfelelt, de hát ugye akkor már súlyos beteg volt és a pártja is darabokban, tehát valószínűleg kisebb veszélyt látt és távolabbit is, mint egy azonnali konfliktus kirobbantását, nem csak Csurkával, hanem akár még Borossal is.
"én egyébként (iszonyú közhely) nem valakire, hanem valaki ellen szavaztam, amikor az szdsz-re adtam a szavatomat."
Úgy gondolom, hogy az a szabad ember, aki a fontos dolgokban valami mellett, és nem ellen dönt. Ha elé teszik a szart és a fost, akkor nem választja egyiket sem.
A választási rendszer természetesen nem értékeli ezt. Nem elég, hogy nem veszik figyelembe a döntését, hanem még a szavazatát is megosztják a szar és a fos képviselői között.
"jelenleg nyilasok készülnek masírozni budapest utcáin."
Egy jépeget mutatnál róluk?
Nem lehet, hogy összekevered a nyilas masírt azzal, hogy a Vér és Becsület minden évben megemlékezik a Vár védelmében elesett katonákból?
*
Különben pedig a nyilasok is mind az ország polgárai, sőt hogy mást ne mondjak, még a liberálisok is.
Rájuk, az érdekeikre, az érzelmeikre, céljaikra, munkájukra stb., azaz az emberekre is kellene néha gondolni, nemcsak a pénzre (a sajátra természetesen). Egy dolog, ha egy cigány azt mondja, hogy azért kevés a segély, mert rosszul dolgoznak a magyarok. A politikától valami árnyaltabb megközelítést tartanék kívánatosnak, és legfőképpen olyan vezetést, amitől újra erős lesz az ország és népe, és lakói büszkék lesznek rá. Onnantól engem nem érdekel, hogy demokratikus, diktatórikus, nyilas vagy komenista az irányítás.
Vezessék jól az országot, és meglátják, nem fognak éhenhalni sem.
"Nagyapám vasutasként, élete végéig büszke volt arra, hogy Horthy ha egy menetrendszerű vonattal, de külön kocsiban, lejött felesége birtokaira vadászni, mindig kezet fogott a vonaton szolgálatot teljesítő vasutasokkal, így vele is."
Na bumm,Kadar is amikor megallt valahol a kulonvonataval
Apám természetesen magyar katona volt. A keleti fronttól Linzig, ahol amerikai fogságba került. '56 után - diplomával - évekig segédmunkás. A többit a fantáziádra bízom... :(
Nem lenyúlta HM, hanem elvették tőlünk azok, akikkel ma kell barátkozni.
Legszívesebben kódoltan kapolyiztam volna egyet, amikor elolvastam ezt a 3 falus érvet. Igen, veszteség, "aki fogad és veszít, az vágjon jó képet, és főleg állja a fogadást". Lett volna már alkalom a nyerésre is, 1999-ben. A Parlament úgy döntött Csurkát leszámítva teljes egyetértésben, hogy nem kell nekünk a Délvidék a magyarokkal, ingyen segítettünk.
Biztos felismerte a vasutast. Ő volt a Kedves Ügyfél. :)
Bizony nem ártana, ha nagyeszű vezetőink rájönnének, hogy a bányában robotoló poros arcúak, az irodákban a monitorok előtt a szemüket kifolyató adminisztrátorok, vagy éppen a patikákban az embereket gyógyszerrel ellátó hüjjepatikussok :) mind-mind az ő ügyfeleik, sőt a főnökeik, ha már demokrácia van.
Nem pedig utolsó állatok, szabotőrök és bűnözők, akik ellenében is azt csinálhatnak, amit csak akarnak.
Kedves patikusom, húsz év revizionista politika után már valóban semmi másra nem volt lehetőség. Horthy még csak első számú bűnösnek sem tekinthető, népszerű volt, a maga kora egy ilyen embert igényelt. A jutalmunkat megkaptuk érte... :(
Nagyapám vasutasként, élete végéig büszke volt arra, hogy Horthy ha egy menetrendszerű vonattal, de külön kocsiban, lejött felesége birtokaira vadászni, mindig kezet fogott a vonaton szolgálatot teljesítő vasutasokkal, így vele is.
Jó, és a 3. köztársaság hány emberrel indult és mennyi van ma? Barátom, békeidőben 300.000 fővel fogytunk (KSH). Horthy uralkodása alatt másfél millióval nőtt a poszttrianoni Magyarország népessége.
Bő 9 millió emberrel "adta át" Horthy a Trianon után még csak 7.6 milliós országot. Neki magának 4 gyermeke volt - ha valaki még értékeli a személyes példamutatást.
Ez gyarapodás, igen sok áldozat árán természetesen - de nem Horthy akart háborúzni. Tette a dolgát, próbált győzni. Sajnos nem sikerült. Az én családomban is volt nem egy áldozata a háborúnak, meghaltak a családjukért (családomért) és a hazájukért (hazámért). Kérlek, ha velem is ez történne, ne írd majd ezt is Horthy számlájához.
Nem lehet mindig nyerni, erre senki sem képes. De arra mindenki képes, hogy mindent megtegyen a győzelemért. Horthy mindent megtett, a mai hatalom viszont le sem szarja, mi lesz ezzel az országgal, mi lesz a magyarokkal (határon túl is, innen is), mi lesz a gyermekeinkkel, mi lesz a környezetünkkel, mi lesz a szép épületeinkkel, mi lesz a kisvállalkozóinkkal, és még folytathatnám.
És ami a legrosszabb az egészben, hogy úgy tesznek, mintha érdekelné őket, hogy aztán belenyúlhassanak és eladhassák. Ez már rég nem a túlcentralizált állam szükséges leépítése - éppen ellenkezőleg, az eszmei értékek eladása, a rendőr- és bankárállam megerősítése folyik.
Horthy megmondta, mit akar és azt csinálta. Akinek ez nem tetszett, az neki is tehetett egy szívességet - de nem nézte hülyének az embereket.
Ha csak ennyivel is, de még a saját pályájukon is legyőzte a wannabe demokratákat, akik nem engednek Orbánból meg a 2010-ből, ha azt kérdezi valaki, hogy miért van egyre több munkanélküli.