Itt megírhatod a más helyen minimum 'fél-offnak' számító gondolataidat, legyen az bármi, ami eszedbe jut gyermekkorról, családról, közös együttlétekről, nagymama főztjéről, egyszóval az élet íz-emlékeiről.
Nálam nincs sok szakácskönyv, csak a lényeges. Egy régi Inyesmester pl. no meg néhány későbbi. A Dobos félét egyszer karácsonyra kaptam itthon és rendkívűli módon élveztem.
Van egy csomó kinyomtatott és régebbi újságokból kivágott. Ezek szoktak föleg ötletadóként szolgálni.
"Természetesen" megvan Dobos C. Franczia szakácskönyve, és az Új Időké is (a többi ~100 mellett), utóbbi használható,
bár a szakácskönyveket ötletadó mivoltjuk miatt olvasom. Kivétel persze néhány desszert, ahol 'fontos a pontos' - bár a cukorból ezeknél is lehet jócskán spórolni.
PS köszönöm a cikket, szerintem a lecsós változat sokkal jobb volt. Németeknél ettem valami hasonlót, tehát marha töltve darált disznóval, nagynon nem ízlett.
Csáky rostélyost régen vendéglőkben volt a menün, nagyon szerettük. Sajnos ezer éve nem láttam, azt hiszem eltünt az állami vendéglátóiparral együtt. Sajnos nem tudom milyen volt az eredeti. Mint mondtam a dedikált szakácskönyv eltünt. Anyám betegsége alatt több segítő volt, feltehetően valakinek megtetszett. Mondhatnám szerencse, hogy csak ez az egy könyv tünt a lakásból. Nyilván csak olvasmánynak jó, mert arra emlékszem, hogy nagyon komplikált dolgok voltak benne. Gondolom, mint a Rákoczi mester féle szakácskönyv. Főzni abból se nagyon lehet. Olvasmánynak ajánlom a Dobos József féle szakácskönyvet, tényleg igen élvezetes.
Teljesen más. Kedvenc hentesem csillaga leáldozóban van, igen bánatos vagyok miatta.
Az első csoportképen, a 10-es számot viselő Csáky Sándoral együtt töltöttük az ostromot. Végig ő főzött az egész pincére a meglévő raktárból + az elesett lovakból. Hogy kerültünk oda? A pince a Salgótarjáni Kőszénbánya központjában volt. Miután apám a cégnél dolgozott, sok mással együtt mi is oda mentünk le az ostrom elől. Szerencsére a cég, bőséges raktárról gondoskodott. Csáky a cég "kantinjának" főzőtt, ahol apám szerint frakkos pincérek szolgáltak fel a dolgozóknak. (Ronda kapitalizmus) Volt is tőle egy dedikált szakácskönyvünk, ami sajnos valamikor eltünt, már apám is kereste de nem volt meg.
A felnőttek nagy derültségére Csáky álmában beszélt, persze mindig valami ételről volt szó.
Nem vitás, hogy 2020 az üres nézőterek és maszkban játszó zenészekről lesz emlékezetes. Sírni tudtam volna, mikor a különböző közvetítéseken csak a néma csend volt a produkció végén. Vagy mikor a humorista a valóban nagyon jó és szellemes év végi összefoglalóját közönség nélkül adta elő, a poénoknál se taps se nevetés. Rohadt egy év volt az biztos.
A főzősben, hogy a tésztanyújtásról beszéltünk, jutott eszembe, hogy gyerekkoromban mit is árultak közértben? Akkor még sarki fűszeres volt. Só, cukor, liszt, fűszerek, kannából kimérve a tej, tejföl. A pulton a kassza mellett nagy üvegben színes cukorkák, amit kimérve árultak. Azért szerettem közértbe menni, mert pár fillérért vehettem mindig cukorkát. Talán akkoriban lett kész tészta is. Nagyanyám le is szólta azt a lusta és pazarló háziasszonyt, aki készen veszi, meg hogy nem is olyan jó. Arra biztosan emlékszem, akkoriban jelent meg a dobozos tejföl, mikor megtudtam, hogy a karácsonyi ajándékokat nem is a Jézuska hozza, és illik viszonozni is a szülőknek. Úgyhogy anyámnak karácsonyra dobozos tejfölt vettem. Meglepetés is volt, mert már egy hete az ágy alatt rejtegettem.
Tésztát nyújtani szerettem. Az asztalnyi nyújtódeszka, nyújtófa, gyönyörű sárga tészta a liszttől fehér deszkán. Vágtam én is belőle kockát, szélesmetéltet. A cérnametéltet csak anyám vághatta. Csak csodáltam az elképesztő sebességet. 1-2 levélnyi tésztát hagytunk megszáradni, amit szárazon csuszának összetörtünk A nylonzacskó még nem volt kitalálva, vászonzacskóban tároltuk. Egyszerre nem sokat készítettünk.
Tényleg! :) Hú, ez de maszek! ... Nem jutott volna eszembe.
Egyszer magyarórára feladat volt kevésbé ismert szavakat gyűjteni. Népiest és szlenget, amit akkor talán jampinak mondtak. Szántam időt a feladatra. Átmentem Mamikához, tudott sok népit. Az apám meg hentes volt, alig győztem leírni. Aztán menőztem vele a suliban.
Homokról jut eszembe: csináltunk egy homokbuckát, a tenyerünkbe fektettünk egy kisebb kést (hegyes véggel kifele) és feldobtuk megpörgetve. Az nyert, akinek egymás után a legtöbbször élével állt bele a kés a buckába:D Azt hiszem ekkor kb 10 éves lehettem:)
És ugyanebből az időből (75-ös évek) a szlenghasználat: ha valami (BÁRMI) qrvajó volt, vagy tetszett egy egy dolog/étel/mozdulat/jó történet, arra azt mondtuk, hogy "maszek". Anya mondta, hogy rosszul használjuk a kifejezést, de akkor az volt a menő, aki szlengben beszélt. (A maszek igazi kifejezését gondolom nem kell itt magyaráznom:)
Unokatesómék lakótelepen laktak. Ott volt ilyen szőnyegporoló. Nagyobb fiúk bandáztak ott, és kiváltság volt, mi nem is mentünk oda. Ha nem volt ott senki, ketten kipróbáltuk a porolót.
Amikről írtam, az még az első hely volt, ahol laktunk, 8 éves koromig. Volt 2-3 nagylombú fa. Az aljába kiöntve két vödörnyi homok, az volt az én játszóterem, és Bundi kutya a játszótársam. Még a homokpogácsát is hagyta a pofájába nyomni. Az utcában több házban volt hasonló korú gyerek. Egyik fiú megmutatta, hogyha a földigilisztát kettévágjuk, mind a két fele él tovább és elmászik.
Na itt a bibi. Nálunk sós volt és rövid szélesmetélttel.
Nagyon behúzott a téma. Azóta is jönnek egyfolytában a gyerekkori emlékek. Álmomban is, végigmentem azon az utcán.
Nagyon sovány és örökmozgó gyerek voltam. Valószínű azért szép emlék a zsíroskenyér. Kellett az energia. Alig van olyan emlékem, hogy asztalnál ülve ebédelünk.
Legfinomabb volt Mamika (nagymama) köménymagos frissensült kenyere. Olyan aha élmény, mert látom magam, mint egy színes fotót, nyári színes kert, barna fakerítés, háttérben az utca, és egy irdatlan szelet kenyeret majszolok. Nem voltak szabályos szeletek. A kis fehérkontyos Mamika magához ölelte a nagy kenyeret, első vágásnál a késsel keresztet rajzolt a hátára, és úgy szelte fel.
A tejleves a felmelegített cukrozott tejben kifőzött cérnametélt volt. Energiabomba:DD
Mi volt a játszóterem? A mostanra társasháznak mondandó többlakásos belső udvar (annakidején cselédlakás volt) SZŐNYEGPOROLÓján történő lengés és leugrás. Hogy ki tud messzebbre ugrani. Nos, akkor repedt el valamelyik alkarom.
Jujujj, a tejleves! Milyen viszonyban voltál vele? Arra gondoltam, mi volt, amit kimondottan utáltam. Hát a tejleves. A nagymosás napjához kötődött, mert gyorsan megvolt. Utána valami tészta, mert a tészta főzővize volt a keményítő a pamut ágyneműhöz.
Igaz, nem az 50-es években (65-ös vagyok) voltam kisgyerek, de a cukros zsíroskenyérre nagyonis emlékszem. A szüleim 1969-es válása előtt még sorban álltunk a hentesnél a téliszalámiért, a banánért, és a csak Karácsonykor kapható narancsért.
Válás után már csak a cukros zsíroskenyér, meg az Anya által annyira imádott lecsó maradt, szigorúan egyplatnis villamosbetáplálálos rezsón főve. Akkor még utáltam a lecsót, most imádom.
Ja, meg a tejleves. Emlékszik még valaki a tejlevesre?:))))
Nagypapi ide irányított, és milyen igaza volt. Belefeledkeztem a topik elejébe.
Kezdésnek beírom azt, ami alapján ajánlva lett ez a hely. Aztán jönnek fel sorban az emlékek. És milyen kedves, hogy távolról is mennyi "közös" emlékünk van. Zacskós kakaó, fagyasztott szilva, cukros zsíroskenyér, kakasos nyalóka....
Az 50-es években voltam kisgyerek. Heti kétszer mentünk piacra, hűtőszekrényünk még nem volt. Nem is ismertem olyat, hogy háromfogásos ebéd. Leves után tészta, és annyi. Gyerekként ez kimondottan jó volt. Vasárnap délután volt valami sütemény. Leginkább csokis piskóta. Soha nem éltem át, és nem is hallottam akkor éhezésről. Az egyáltalán nem zavart, hogy a vacsora zsíroskenyér. De az milyen változatos tudott lenni, és én választhattam. kimondottan jó visszaemlékeznem rá. Fokhagymás pirítós kacsazsírral. Zsírban sült kenyérszelet a szikkadtból. Kristálycukros zsíroskenyér a legfinomabb puhából, vagy pedig pirospaprikával, lilahagymával, esetleg lekvárral.
Kezdek abba a korba érni, mikor a tegnapi ebédre nem emlékszem, de a gyerekkoromra igen. :)
