Igen, én sem szoktam egy szobor előtt hajlongani, de ha előtte állok, imádkozom az Úrhoz, de olyankor nem a szoborhoz vagy szenthez imádkozom. Művészettörténeti szempontból gyönyörűek a katolikus templomok, ezáltal valóban sikeresen visszacsábították a hívők egy részét az ellenreformáció során.
A katolikus szentképek evangélikus megfelelői szintén meg voltak találhatók, főleg az idősebb falusi evangélikus nők házaiban.
Ezek a festmények általában bibliai jelenteket, Jézus Krisztust, nem egyszer azonban magát az Atyaistent ábrázolják.
Mivel az evangélikus vallás fő központja a legutóbbi időkig Észak-Németország és Württemberg volt, ezen festmények feliratai nem ritkán német nyelvűek.
Szülőfalumban én is egy sor ilyen festményt láttam, általában öreg házaspárok vagy magányos öreg nők szobáiban.
A fő különbség persze az, hogy a festmények és szobrok az evangélikusoknál és anglikánoknál nem tárgyai a kultusznak és a liturgiának, csupán a templom mérsékelt és ízléses díszítésére szolgálnak.
Általában én is meg szoktam csodálni a katolikus templomokat, de csak úgy, mint az emberi művészet nagy alkotásait.
A gótikus és a korai barokk nekem pl. jobban bejön, a kései barokkot már túl csicsásnak találom.
Egyébként Huldrych írásától eltérően egyes protestáns egyházakban, pl. az anglikánoknál és a lutheránusoknál meg vannak engedve (bizonyos határok között) a templomokban a festmények, sőt még a szobrok is.
A mi evangélikus templomunkban lévő oltárfestményről korábban már írtam, de van két szobor is az oltár két oldalán, az egyik Péter, a másik pedig Pál apostolt ábrázolja.
Csupán a kálvinizmus és a radikális irányzatok vitték végig azt, hogy a templomokból száműzték a kultikus festményeket és szobrokat, de még ők sem teljes mértékben.
Sok, főleg erdélyi és észak-magyarországi református templomnak pl. gyönyörű festett fakazettás mennyezete van, ami szintén azt jelzi, hogy azért a református hívek sem érték be annyival, hogy tök fehérek legyenek a templom falai:-)))
Az Úr asztalát pedig általában szép, népi motívumokkal hímzett terítőkkel takarják le, ahogy én megfigyeltem.
Erdélyben azonban már láttam olyan kálvinista templomot is, ahol a szószék tetején non plusz ultraként a helyi földesúr (!) lovasszobra állt. Igaz, hogy kicsike, 30-40 cm-es szobor volt, de csak szobor:-)))
"Az ún. "szentek" kultuszának semmiféle bibliai alapja nincs, tehát joggal került törlésre a liturgiából."
Ez igaz. A Károly Bibliában is van szó szentekről, de ott annyiban, hogy ha befogadjuk szívünkbe Jézust, akkor megvagyunk pecsételve a Szent Lélekkel, és ezáltal szentek vagyunk, de felhívás is van a bibliában: Szentek legyetek...! Nem szeretnék túlzottan elmenni a teológia irányába, de ha igény van rá, kifejtem. Katolikusként én mindig megcsodálom a templomokban a szentek szobrait és festményeit.
Visszatérve picit a fenyőfaállítással kapcsolatos írásodhoz és az én írásomhoz: Mint azt már írtam, a fenyőfának volt elődje, egy termőágat függesztettek a gerendára vagy a szobasarokba. Akkoriban úgy vélték, hogy bizonyos értelemben a paradicsomkertbeli tudás fája is elődje a karácsonyfának, dehát ez butaság. Úgy tartották, hogy a papírláncok a paradicsomi kígyót, a dió a jó, az alma a tudás fáját, a gyertyák Jézus világosságát jelképezik.
A mi falunkban régen, még a II. vh. előtt, amikor a nép nagy része még német anyanyelvű volt, a nagyon rossz gyerekekre a nagymamák gyakran így szóltak rá: "Du Jesuit - Te jezsuita".
És ez bizony nem dícséret volt:-)
A jezsuitákkal szembeni ellenérzés még abból az időből származott, amikor az ősök az égbenyúló stájer hegyek között éltek és csak titokban, családi házakban, pajtákban, tanyákon gyakorolhatták evangélikus hitüket.
Mária Terézia ellenreformációs törekvéseinek legbuzgóbb végrehajtói a jezsuiták voltak, akik egykori leírások szerint nem válogattak az eszközökben.
Ha rábeszéléssel, térítéssel nem ment, akkor bizony nem riadtak vissza a fizikai erőszak eszközeitől sem...
"Hogy miért nem gyújtunk gyertyát, annak pedig az a magyarázata, hogy a gyertyagyújtás a hallottak lelkéért való cselekvés, lényegében olyan, mint az értük való imádkozás. Vagyis felesleges dolog. Hisszük ugyanis, hogy ha az ember meghalt, már semmi nem segít rajta. Ha hívő volt, nem is kell hogy segítsen, mert üdvözül, ha meg nem volt hívő, úgyis mindegy, mert elkárhozik. Nincs sermmiféle "purgatórium", ahol a holt lélek várakozik egy kicsit, mialatt az ittmaradottak kiimádkozzák neki a mennyországba való bejutást. :)"
A magyarázatoddal lényegében egyetértek, de a gyertyagyújtás úgy is fölfogható, mint az elhunytakról való megemlékezés. Ez esetben már nem minősül a halottak lelkéért való imádkozás helyettesítésének, ergo nem sérti a protestáns hitelveket.
Én ilyen értelemben szoktam gyertyát gyújtani az ősök sírján.:-)
"ezen kívül a protestánsoknak nem ünnep a halottak napja, sőt általában nincs senkinek "napja", ahogy a katolkikusoknál a "nevesített" szenteknek, a "név nélküli" szenteknek (mindenszentek), sem a szentnek nem minősülő halottaknak. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne emlékeznénk meg a halottainkról, de ez nincs időhöz kötve. "
Most hirtelenjében nem tudom, hogy nálunk evangélikusoknál hivatalos egyházi ünnep e nov. 1-e, de azt hiszem, hogy igen.
A mi gyülekezetünkben ilyenkor délután istentiszteletet tartunk, régebben a kommunizmus alatt ez a templomban volt, újabban "kihelyezett" istentisztelet van a temetőben, a ravatalozónál.
(Nálunk a temető önkormányzati tulajdonban van, az előző rendszerben a komunista hatóságok nem biztos, hogy jó szemmel nézték volna, ha ott istentisztelet van).
Az ún. "szentek" kultuszának semmiféle bibliai alapja nincs, tehát joggal került törlésre a liturgiából.
"A katolikus egyházba jószerével "beleszületik" a hívő, mert már a keresztség által odatartozik, és nem tekintik feltételnek a személyes megtérést. "
A tradicionális vagy magisztrális protestáns egyházakba (evangélikus, református) is "beleszületik" az ember, hiszen ott is teljesen elfogadott és széleskörűen elterjedt dolog a gyermekkeresztelés.
Ami meg a személyes megtérést illeti, azt meg nem nagyon erőltetik...
Kissé kezd elmenni az egész topik a teológia irányába.
Nekem ez nem gond, de azok, akiket a reformáció és ellenreformáció történelmi vonatkozásai érdekelnek, lehet, hogy nem nagyon tudnak vagy akarnak a hittanbeli kérdésekhez hozzászólni.
Mondom, nekem mindegy, majd a topiknyitó szól, ha nem tetszik neki.
A változatosság kedvéért az ádventi koszorú is protestáns, pontosabban lutheránus eredetű. Az 1830-as években "találta ki" egy német evangélikus lelkész.
Néprajzosok szerint egyébként ez is pogány germán tradíciókra megy vissza...
"Nem azt mondtam, hogy nem égeti, hanem hogy protestánsnak a vallásával nem fér össze az efféle rituális játszadozás (sem a halottak napja mint ünnep). "
Ezzel a kitételeddel én tiszteletteljesen nem értek egyet.
Szerintem a gyertyagyújtásban önmagában semmi rossz nincs.
Persze nem ez a protestantizmus vagy tágabb értelemben a kereszténység lényege, de nekem nem jön le, hogy bűnös dolog lenne, ha halottak napján gyertyát gyújtok az őseim sírjánál.
Ha szerinted igen, akkor fejtsd már ki egy kicsit bővebben légy szíves:-)
Féloff: a vicc teljesen rendben volt, egymás között vannak olyanabbak is. :)
Érdekességképpen: a jezsuiták nem végeznek "toborzást", azt tartják, hogy amíg az Istennek jezsuita kell, addig jezsuita lesz. Ha nem kell több, akkor nem jön több.
ON:
Engem a középkori viszonyok közt inkább a gyújtó hatású protestáns prédikátorokra emlékeztetnek a jezsuita prédikátorok.
A Szent Lélek (Szent Szellem) kinyilatkoztatja magát mindazoknak, akik hisznek Jézus Krisztus Urunkban és elfogadják Őt, mint megváltójukat. ( Ap.Csel.2:38-39;Lk.11:13) A Szent Szellem adománya Isten szuverén cselekedete annak érdekében, hogy a "láthatatlan" Krisztus Testét (gyülekezetet) felépítse. Az egyház (Krisztus Teste) Isten szolgálatára és imádására rendeltetett, valamint a szentségek gyakorlására, és a jó cselekedetek véghezvitelére. Elsődleges feladata, hogy tanítványokat neveljen és a léleknyerés. Amikor Isten átformálja az ember természetét, az ember a társadalom átalakulásának fő eszközévé válik.
Nagy örömömre szolgál, hogy ilyen értékes és szép dolgokról beszélhetek Veletek.
Szerintem a HiT-gyüli fikázását hagyjuk, van erre topik bőven. Én ugyan soha nem voltam HGY-s alkalmon, de egyszer elmentem a BAGYba, ami azért onnan származott ki. Nekem sok minden furcsa volt, de....
- ismerek olyanokat, akik a HGY-ben tértek meg Jézushoz (nem is egyet, az ismerősi körben is van, a tágabb családban is van ilyen),
- ha Istennek nem volt méltóságán aluli, hogy valakit a HGY-ben szólítson meg, akkor ne akarjak én bölcsebb lenni Nála.
Ismétlem: nekem furcsa és idegen volt. Ugyanakkor asszem egyetlen mérce van: aki Jézus Krisztust ÚRnak, Megváltójának vallja, az jó irányba megy. Lehet, hogy sok mindenben tévelyeg, de jó irányba megy. Az Isten Szentlelke majd elvégzi tisztító munkáját. A másik meg hiába énekli angyali szépen az énekeket, böjtöl, adakozik, jár istentiszteletre, misére, tudja kívűlről a Bibliát ... ha köze nincs az ÚR-hoz, ez csak a kultúrájának része...
A Hit gyülekezéről borzalmas véleményem van, kiváncsiságból elmentem régen egy sportcsarnoki rendezvényre, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek a látványtól: néhány ember a lenti részen a prédikáció alatt hátrafele kezdett futkosni, néhányan lefeküdtek a földre és letakarták őket zöld lepedővel, megint néhányan pedig úgy viselkedtek mint az epilepsziások. Két embert kérdeztem meg, hogy ez mit jelent. Az egyik azt mondta, hogy ószövetségi történeteket élnek át, a másik pedig azt, hogy a Szent Szellem munkálja belőlük ki ezt. Én eljöttem onnan. Ennek semmi köze a protestánsokhoz. Mindenkinek kötelező jeleggel kell leadni a fizetésének 10%-át, melyet tizednek neveznek. Kiváncsiságból mentem el, de soha többet nem megyek. A tanításban olykor mond okos és szép gondolatokat, melyek valóban protestáns elveket vallanak, szépen beszél Jézusról, de éppenhogy ezzel csapják be az embereket.
Magam is utaltam arra, ha jól emlékszem, hogy mindkét értelemben használatos a keresztény/keresztyén foglaom. De nem titok ez sem Huldrych, sem tündi-bündi sem mások előtt.
Ugyanakkor amilyen szövegösszefüggésben előkerült (ha az enyéim vagytok, üldözni fognak titeket - mondta az ÚR Jézus), abban az értelemben csak a valóban Krisztushoz tartozókra igaz, a kultúrkeresztényekre nem. (Jézus soha nem beszélt a keresztény kultúráról, Ő arról beszélt, hogy aki én utánam akar jönni, ....)
A legtágabb talán az, hogy valamelyik ősét valahol megkeresztelték.
A másik vége, hogy valaki rendszeresen templomba, gyülekezetbe jár és tagja is annak. Esetleg, ráadásul még a vallása hitelveit el is fogadja, mitöbb az erkölcsi tanítás megvalásítására igyekszik...
Nekem ezekkel a fundamentalista protestáns gyülekezetekkel szemben nagyon komoly fenntartásaim vannak. Egyrészt ismeretlen eredetű pénzekkel tömik őket, másrészt pedig destruktív, társadalomellenes eszméket vallanak.
Ott van például mindjárt a hitgyüli nevű szörnyszülemény, aminek a viselt dolgairól olvastam egy megdöbbentő könyvet.
Bartus László: Fesz van.
Nomeg sajnos személyes tapasztalatom is volt, mert egy barátnőm hitgyülis volt, de hosszas nevelő munkával hála Istennek sikerült őt kitérítenem onnan:-))
Örülök ha örülsz. :) Ha írhatok magamról annyit, hogy én meglehetősen gyakran járok a Ferenciek terén lévő katolikus templomba, gyakorló katolikus vagyok, de nagyon gyakran járok más, protestáns helyekre is, a tanítás miatt. Én nem egy egyház vagy egy vallás alá szeretnék tartozni, én csak kereszténynek vallom magam, mivel Krisztus Teste = gyülekezet. Azonban csak egy gyülekezete van Istennek, mindannyian oda tartozunk, nem kell szétválasztani. Az apostolok, próféták, evangélisták, pásztortanítók és papok tehetségét Jézus adta azért, hogy szolgáljanak a hívők felé, és hogy szolgálatot teljesítsenek Krisztus Testének (gyülekezet) felépítéséért. Visszatérve a reformáció-ellenreformáció témához, a szentek körüli hitvita is meglehetősen érdekes téma.
Amiről Te beszélsz, az persze igaz, abból a szempontból, hogy a katolikusoknál a kereszteléssel felvételt nyertünk Jézus tanítványainak közösségébe és a Katolikus Egyház tagjává leszünk. De ettől még nem lesz a belső emberben keresztény és hívő. Konceptualizálnunk kéne hogy ki a hivő? Az apostolok idejében általában felnőtteket kereszteltek, mivel ez egy egyéni döntés volt, hisz Isten szabad akaratot adott. Amikor azonban egész családok tértek meg, a szülőkkel együtt a kiskorú gyermekeket is megkeresztelték. Innen eredetezhető.
Amit a 362-esben írtam, az katolikus felfogás. Utána lehet nézni hittan könyvben. Amit pedig a 364-esben írtam, azt pedig egyes protestáns felfogások vallják magukénak.
Igen, amit írtam, az a megtérés lényege is egyben és a katolikus felfogást tükrözi, ugyanis az a Lajos atya tanított engem még erre hittanon, aki a Vasárnapi újság című műsorban is szokott prédikálni. Egyes protestáns felfogások szerint, aki befogadja szívébe Jézust, vagyis őszintén elmond egy üdvözítő imát, és elfogadja Jézust megváltójának, azt a Szent Lélek megpecsételi és formálja őt Isten képére a megpróbáltatásokon keresztül. A megkeresztelés által még nem születünk bele, csak papíron. Ezt az embernek magának kell eldöntenie, Isten szabad akaratot adott.
Igen, a hit Isten ajándéka. A katolikusok szerint Jézus mindnyájunktól hitet és önkéntes csatlakozást kíván. Azért hiszek Jézus Krisztusban, azért vagyok keresztény, mert Jézus igazolta istenségét és meggyőzött, hogy végtelenül szeret minket. Jézus Krisztusban való hitem azt jelenti, hogy nemcsak elfogadom, Hogy Ő a megváltó, hanem életemet is szerinte alakítom, ergo rábízom magam.
