érdekes videó, miszerint a fénysebességet csak oda-vissza tudjuk mérni, és feltételezzük hogy kettővel elosztva megkapjuk a fénysebességet :) https://youtu.be/pTn6Ewhb27k
Ha pl. a tömegek nem egyformák, akkor a keringési távolságtól függ, mi lesz az eredmény. Jó példa erre a nagyon aszimmetrikus eset, mondjuk a Föld-műhold páros esete. Ennél a keringési távolság megfelelő megválasztásával Föld felszíni óra szedhet össze sietést is, késést is, meg járhat egyformán is a műhold órával.
Nem azért nem csúsznak szét, mert a távolságuk nem változik, hiszen pl. egy torony alján és tetején levő óra folyamatosan növekvő eltérést mutat, pedig a távolságuk nem változik.
Egy speciális esetet vázoltál fel, ahol az összes körülmény együtt azt a speciális esetet eredményezi, hogy nem csúsznak szét. Nem lehet könnyen, egyszerű szabályok mentén általánosítani.
Nem ezt mondom, mert a sugárzás forráshelyét nem lehet aszerint kijelölni, hogy hol székel a testek energiája. A tömeges testek energiájának túlnyomó hányada egyébként a tömegükben koncentrálódik. Ám a töltött testekből álló rendszerek energiája részben a közöttük EM lévő mezőben tárol, de mint már többször írtam, úgy néz ki, hogy ennek nem lehet kísérletileg megállapítani a térbeli eloszlását.
A gravitációs energia elhelyezkedése pedig még ennél is megfoghatatlanabb. Mert a gravitációs energia egy nem-lokális mennyiség, azaz elméletileg se határozható meg a téridő görbületének korlátozott tartományú vizsgálata alapján. Sőt a gravitációs energiának értelmetlen dolog konkrét térbeli eloszlást tulajdonítani, hiszen függ a koordináta-rendszer választásától is. Azaz nem valami vonatkoztatási rendszertől független tenzori mennyiség, hanem egy pszeudotenzor. Ami puszta koodináta-választással eltüntethető vagy teremthető (pl. ha a koordinátákat egy a gravitációs környezetben szabadon eső forgásmentes űrhajóhoz kötjük, akkor abban eltűnik minden gravitációs energia).
Egy adott szituáció (pl. egymásba spirálozó égitestek) keltette gravitációs hullámok minden tulajdonsága kiszámolható az áltrel egyenleteivel, de azt a kérdést nem lehet értelmezni, hogy a hullámok energiája konkrétan melyik tartományok gravitációs energiájából vagy egyéb más energiájából származna. Nem lehet megmondani például, hogy két összespirálozó fekete lyuk esetén az összeolvadó eseményhorizontokon kívüli vagy belüli tartományból jön-e? Az egyenletek működnek, de azok azt mondják, hogy ez nem értelmes kérdés. És ahhoz is túl bonyolult ez a szituáció, hogy valaki valamiféle általános szemlélet, bölcselet,"gömbérzék", alapján mondjon róla valamit.
Ezzel azt akarod mondani, hogy a test energiája nem azon belül koncentrálódik, hanem jókora része kilóg belőle az üres térbe? Szóval a gravitációs hullámokat részben nem is a két bolygó kelti, hanem a közöttük lévő görbült semmi?
Bármelyik elektromos kisülésen alapuló eszköz ( pl. villanócső) is EM sugárzást bocsájt ki. Néha egészen brutálisat, például egy szédioxid lézer gerjesztőrendszere, amiben egy feltöltött nagyfeszültségű kondezátort sütnek rá egy üres kondenzátorra úgy, hogy a közöttük kialakuló hurok a lehető legkisebb hullámellenállású legyen, hogy az áramcsúcs minél nagyobb, tipikusan 100kA-t érjen el, néhány nsec. alatt. Az áramhurok túlnyomó szakasza nem a kondenzátorok fém fegyverzetében és kerámia dielektrikumában halad, hanem CO2-ben. Ez az áramimpulzus olyan nagy zavaró EM hullámokat kelt (az UV fényen kívül), ami sok méteres környezetben tönkretesz minden elektronikát, ami nincs nagyon gondosan leárnyékolva.
Egy újabb sehová se vezető angolnasiklás. Neked már a szakmád szerint is tudnod kellene, hogy az EM hullám egyáltalán nem az antennadrót fémkristály rácsából jön. Még az üres vákuumban gyorsuló elektronok is sugároznak, amit rengeteg esetben tapasztalunk, mondjuk például a szabad-elektron lézereknél.
Egy dipólantennában ide-oda szaladgáló elektronok EM hulláma ugyan honnan indul? Az antenna melyik pontjáról?
Ugyanilyen naiv a gravitációs hullámra vonatkozó kérdésed. Az ember azt gondolná, hogy legalább egy villamosmérnök nem kérdez ilyen butaságokat a gravitációs hullámokról se.
Ha ugyanazt a rendszert használod, mint Aladár, akkor értelemszerűen ugyanazokat a számokat kapod benne, amit Aladár. Aladár évenként küld, Béla meg 2 évenként (és még ritkábban érkeznek be a levelek, mert távolodik).
Ők is eltérő sűrűségűnek kell találják a beérkező jeleket.
Béla nem Aladár rendszerét használja, hanem Béláét. Nem azért, mert kötelező neki, hanem azért, mert ezt írtam a példában.
Béla rendszerében Béla évenként küld, Aladár meg 2 évenként (és még ritkábban érkeznek be a levelek, mert távolodik). Ha te is elkezded Béla rendszerét használni, akkor te is azokat a számokat kapod, mint Béla, mert abban a rendszerben azok a számok érvényesek.
Aladár az Aladár rendszerben 1 éves saját, és 2 éves Béla szülinap időkülönbségeket mér.
Béla a Béla rendszerben 1 éves saját, és 2 éves Aladár szülinap időkülönbségeket mér.
Ez teljesen szimmetrikus. Ugyanazoknak az eseményeknek a különböző rendszerekben érvényes számairól van szó.
Ha rendszerünkben Aladár áll, és Béla halad, akkor a jeleik küldését, és a beérkezését periodusidő tekintetében wgyaránt aszimmetrikusnak találjuk.
Ha a rendszerünkben Aladár áll akkor Béla rendszerében mozog. Az egymásnak küldözgetett jelek pontos "tükörképei" lesznek mind a két rendszerben. Ugyan akkora sebességgel mozognak egymáshoz képest és egyikük rendszere sincs kitüntetve.
Ha rendszerünkben Aladár áll, és Béla halad, akkor a jeleik küldését, és a beérkezését
periodusidő tekintetében wgyaránt aszimmetrikusnak találjuk. Ők is eltérő sűrűségűnek kell találják a beérkező jeleket. A te példádban is így kellene lennie, mégis szimmetriát írtál. Hogyan oldható fel ez az ellentmondás?
