Jel 11.3-4
"Két tanúmnak meghagyom, hogy szőrzsákba öltözve ezerkétszázhatvan napig hirdessenek bűnbánatot.
Ők a két olajfa és a két gyertyatartó, amely a föld Urának színe előtt áll."
Zak 4.14
"Erre ő: Ez a két Fölkent, akik az Úr előtt állnak az egész földön."
Szűzanyánk, a Napba öltözött Asszony üzenetei.
Miként a bélflóránk, és az állatok bélflórája, és a talajok növényeket szolgáló mikrobiológiai élete azonosságokat, párhuzamosságokat, és hasonlóságokat mutatnak, és mutatják a szükségességüket
Úgy a lelki életünk, a magunk és mások lelki élete, az Isten Házának, az Egyházak lelki élete is egybe kötött, és egymásra ható, és szükséges
Amennyi bennünk a szentség, az kihat Isten Házának a megszentelődésére, és Isten papjainak megszentelődése is megszentel minket
És abban a hiányosságaink is ható tételek, mint ahogy mások hiányosságai is ható tételek
Hogy ami sötétséget meg megtudna szüntetni az Isten Háza, az Isten akaratában, azt a mélységünk akaratában nehézzé tesszük a számára
Így amit nem tesz meg, az azért történik meg, mert nem tesszük
Így a világ sötétségének szenvedtetése, amit meg elszenvedünk, az abból adódik, amit nem teszünk, illetve pont abból a sötétségből, amit teszünk
Abban meg mindig is jeleskedünk, hogy megmondjuk a másiknak, hogyan tegyen
Amit teszel a másikkal az lesz a sorsod, és amit teszek a másikkal, az lesz a sorsom
És hogy ez simogatja a hájadat, vagy kikezd téged, az tőled függ
Ha szapulom magam, avval is dicsekedhetek
Ha meg akkor hallgatok, amikor azt mondja, mond el, nemcsak én, hanem te is a kárvallottja leszel
Hogy meg a hasznos bélflóra melyik baktériuma az amelyik a legkisebb, és legkevésbé szükséges, mindegyik szükséges
Nemigen van olyan, aki amikor az Isten Szavában felismeri a Bölcsességet, ne akarná megérteni
Sőt az önmagukban elveszettek is olyanok, hogy meg akarják érteni, és az elveszettségükből kifolyólag uralni akarják, hogy még jobban uralkodhassanak mások felett
De ez ebbéli törekvésük az állásuk szerint nem egyéb, mint hiábavalóság
Miközben aki keresi a Bölcsességben az Igazságot, neki a hasznára válik
Egyébként is az Istenhez, vagy az angyalaihoz úgy közelíteni, hogy megmondjam, hogyan értsenek, vagy parancsolóan, az nem más, mint a dőreségem, ami rosszabb, mint az értetlenségem
Isten a legtökéletesebb szabad Szellem, és az angyalai is szabad szellemek
Nem mondhatom Neki, és nekik sem, mit tegyenek
Kérni kérhetem őket, és várják is tettre készen, hogy kérjek
És kérdezhetem őket, hiszen várják a kérdéseimet
Az Isten az Isten, az angyalok meg részesek
Magam meg pór vagyok pórból
Ha magas lóról közelítem őket, az a távolodásom tőlük
Ha meg megtört és bűnbánó szívvel, az a közeledésem hozzájuk, hallótávolságra közelítek hozzájuk
Hogy mit és mennyit tudok tenni, s mennyit tudsz tenni, és mennyit tud tenni, az az összességében nem arányos azzal, amire az Isten képes
Magunkra a korlátosság jellemző, Istenre a korlátlanság, miközben a gyermekeiben szeret
És folyamatokban szeret
Ha a Teste értelmezésében a Szavát veszem, ha a Vérének értelmezésében a tetteit
Az is mutatja, a gyermekeiben szereti
És hogy hányszor mondjuk, hogy szerencsénk volt, és hányszor gondolkozunk véletlenben, közelebb kerülünk a megértésre, amikor kijelentjük, nincs véletlen, hiszen nincs is
És ugyan a bizonyosságban szeretnéd, miközben akkor tudunk jól mérlegelni, ha teljesen magunk tudunk dönteni
Ami meg nincs másban, mint a Szavának mérlegelésében
És a megoldás mindig ott van a tetteinek követésében
Pároddal kapcsolatban minden rendben van, ha sokat gondol rád, és ha sokat gondolsz rá, és minél többet gondoltok egymásra, annál inkább egymás társaságában érzitek jól magatokat
És nem tudsz többet gondolni a párodra, mint ahogy rád gondol az Isten
És ahogy kezdesz az Istenre gondolni, úgy fedezed fel a gondolatait az irányodban
És a gondolataiddal együtt jár a beszéded, így elkezdesz az Istennel beszélgetni, először is imában, majd mindenféle gondolatokkal, amik imává válnak előtte
És ahogy pároddal szívesen töltöd az idődet a közös gondolat párbeszédben, úgy az Istennel is szívesen az eltöltöd az idődet
És ahogy pároddal szívesen együtt vagy a hallgatásban is, úgy az Istennel is szívesen együtt vagy a csendben
És ahogy szívesen teszel a párodért, úgy szívesen tesz érted az Isten
És mennyivel szívesebben tesz a kérésedben, ha abba belefoglalsz másokat is
És mennyire nehéz elviselni téged, ha a párod a figyelmedet kéri, és ennek ellenére máshol járnak a gondolataid
És nehéz mestersége van az Istennek veled szemben, ha rád gondol, és meg is szólít téged, te meg másra gondolsz
Miközben amikor az Istennel vagy, ott vagy, ahol leginkább szeretsz lenni
Mikor az Istenben vizsgálom a Szeretet küzdelmeit a hét szellemében, kezdve a szeretettel
Ez a megfogalmazás nem véletlen
Ez a szemlélődés az útja, hogy magam is, és te is, felvállaljuk az Isten hét szellemének a küzdelmeit
És ez helyénvaló, és fontos, hiszen a hét szellem közül csak egy ad életet, miközben az Isten adja a hat szellemhez a kegyelmeit, de a hetediket magamnak kell kiküzdenem, és küzdened
Az első szellem a szeretet, amiben könnyen tehetem, hogy a gyűlöletem legyen a szeretetem, és teszem is, és teszed is, hogy az irigység és a fösvénység a szereteted
És hogy ez a szeretet nem üdvözít minket az nem kérdés
És ha azon vagyok, hogy okos legyek az ég kérdéseiben, és abban kioktassak másokat, de magam nem cselekszem, a lábon kiszáradt fa többet ér, mint a szeretetem
És még ha akarom is a tiszta szeretetem, de rend és komolyság nélkül, nem tudom megtartani
És ha fellépek a tisztaság hegyére, de nem vagyok türelmes, amit megszereztem, elveszítem, nem más veszíti el, hanem jómagam
És minden tökéletességem az első hatban, mit sem ér könyörület nélkül
Sokkal inkább azt tegyem, hogy gyakorlom a könyörületet, és akkor megszerzem azzal a másik hatot is
És semmi más sem visz az égbe, hanem csakis a könyörület, amit meg vér verejtékkel kell kiküzdenem, hiszen az ellentétes azzal, aki vagyok, és azzal, aki vagy
Hogy hogyan is alakul az információáramlás közöttünk, abból sokat nem tudunk elhárítani, és sokat elhárítunk magunktól
Megértjük, amikor a nézettségért küzdenek, mint ahogy magunk is ki akarjuk fejezni magunkat
Amikor az a motivációnk, akik nem vagyunk
Miközben a lényeges kérdésekben menekülésünkkel bekerülünk a hal gyomrába, mint Jónás próféta
És mivel elhárítunk, abból kiindulva, akik vagyunk, ezért sok minden nem jut el hozzánk
És megtörténhetne, amikor az Isten Szavát választjuk, hogy az értéktelent leválasztja tőlünk, és elkezdene ösztönözni az értékesre
Betegségeink négyötöde olyan, amelyeket könnyűszerrel elkerülhetnénk, de hát hogyan tudhatnánk meg a hogyanait, ha az a négyötöd nagy hasznot hoz másoknak?
És mivel látjuk a hasznot, ezért nem hallgatunk Jónás prófétákra
Akik menekülnének a beszédtől
Ráadásul a saját hangunkkal is elnyomjuk a hangukat
Lelki betegségeinkkel meg még rosszabbul állunk, hiszen azok száz százaléka elkerülhető lenne, ha a hangunkkal nem próbálnánk elnyomni az Isten Szavait
De Ő máshol áll, mint Jónás próféta, hiszen kijelentheti, és ki is jelenti, akkor ha nem fogadtál be engem, akkor kapd meg magadat
Aki meg befogad engem, annak megadom az örök és boldog életet
Egyetlen jólétben élő ország sem tudja elviselni, ha a jóléte részben a hadiiparra, részben gyomirtóval termesztett takarmányokra épül, és megáll a hadiipara, és már nem veszik meg a mérgező takarmány növényeit
Egyrészt ne panaszkodj akkor, mert nincs hozzá jogod, másrészt ne ítélj, mert akkor avval magadat ítéled el
Isten előtt nincs kicsi, és nincs nagy feladat
Hanem meghallgat
Ha a hallgatást választod, ne csodálkozz azon, ha hallgat
Isten előtt nincs kis bűn, és nagy bűn, hanem bűn van
És vagy találkozik bűnbánó lélekkel, és akkor kiárasztja a kegyelmeit, vagy annak adja, aki rászolgált arra
Amikor meg ad, nem mérlegel, hanem korlátok nélkül ad
Az övéinek mindent megad, ami a szükségük
A lelki halottnak a szükséglete az élet
Ha nem tud a haláláról, attól még megvan a szükséglete
Ha rád olvassák a bűneidet, a halálodról értesülsz
Isten minden műve jó, és igazságos
Nem fogod elkerülni, hogy megtudd, mit tettél, és mit nem tettél
Isten azon van, hogy fájdalmak nélkül eszmélj, miközben inkább a kényelmedet választanád
Hanem amikor azt gondolod, hogy én vagyok az ász, és a gondolatom is első a gondolatok között, szenvedteted a másikat, aki éppen azon van, hogy az én-nel szenvedtessen téged
Lelki értelemben gyilkoljátok egymást, és abban érzitek jól magatokat, hiszen mindkettőtök gondolata az, hogy én vagyok abban a győztes, miközben a gondolatotok teljesen idegen a teremtésben, így nem tartotok más irányba, hanem egyenesen a halálba
Mint aki disszonáns hangokat csal ki egy hangszerből, és nem hajlandó meghallani a saját zenéjét annak, ami
És nem lehet mondani az Istenre, hogy nem tűrt eleget tőled
Megbolygattad a rendjében a földet, a vizeket, és az eget, és a levegőjét
Ezért engedélyt adsz a földnek, a víznek, és a légnek, hogy válaszoljon
Ha meg a válaszáig nem térsz meg, nem változtatsz az önös akaratodon, megtudod ki vagy, hogy fel tudd ismerni azt, aki nem vagy
Ugyan azt gondoltad, a jószándákod elég, de nem, messze nem elég
Aki meg meg akar tudni, az Istentől megtudhat
Aki meg azt gondolja, önmagban tud, megtudja, hogy tudatlan
Hogy meg minden módon ölitek egymás lelkét, azzal nem lehet mit kezdeni, mert saját magad vagy az akaratod
Ébredésünk velejárója a tisztulásunk, egyrészt gondolataink tisztulásában
Ami maga után vonja a beszédünk és cselekedeteink tisztulásait
És maga után vonja a bennünket utunkon végigkísérő minden szellemi felpörgött tevékenységét, ami szolgálja a testünket és ezáltal szolgálja lelkünket a szellemünkben
És mivel a szemünk és értelmünk takart, azért mégis a töredékben eljuthat valameddig az értelmünk
Ha vesszük a bennünket szolgáló bélbaktériumokat, akik maguk is egyenként egy egy gondolat, és így maguk mellett tudhatják szellemi kísérőiket is, így az ő tevékenységük is fokozott, a szellemi tisztulásunk következményeként
És más megérthető példa a villámok környezetében a levegő ionizált összetevői, amelyek szellemi feladatot látnak el érettünk
És hogy hányféle és milyen számos szellemi segítséget kapunk, az szám szerint, és forma szerint sem felfogható
De hogy az mennyi segítséget jelent nekünk testileg is, segítve az egészségünket, az belátható
Kezdve azzal, hogy sugallatot kapunk arra nézve, hogy törődjünk az egészségünkkel
Hogy hívják.... -A sovány kutyát? AnoRex. -A borostás papot? Szőrzetes -A jós legkisebb fiát? Jóska. -A hullajó bulit? Kopor Show. -Azt a nőt, aki nem vette be a tablettát? Anyu! -A vallásos szuperhőst? Á-Men -A sivatagi kocsmát? Porozó. -A papok edzőjét? Tréningatya. -Szent István szellemét? Vajkrém. -A tetovált bálnát? Ábráscet -Röntgen úr feleségét? Röntgenné Ultra Ibolya - Albert Einstein torz testvérét? Frank Einstein. - A vámpírok adminisztrátorát? Vérelszámoló. - Azt a ragadozót, amelyik bűnözőket eszik? Gonosztevő. - A hortobágyi rendőr kutyáját? Pulice. - A kakukk drogját? Kakukkfű. - A lassú postást? Levéltetű.
Miközben sokak azon vannak, hogy sokat szerezzenek, és azt mások kárára teszik, ha nem téged ér a kár, nem foglalkozol velük, közömbösséged mutatja a rokonságodat velük szemben, a rokon pedig imádkozik a rokonáért
Mikor úgy nyerészkednek, hogy az másoknak betegséget okoz, és nem átallanak hazudni a forgalmukért, miközben nyilvánvaló a számukra mit tesznek, amíg nem betegedsz meg, közömbös maradsz, közömbösséged mutatja a rokonságodat, a rokon pedig imádkozik a rokonáért a betegségében
Mikor tudatosan azon vannak, hogy megöljék a lelkedet, hogy örök halálba taszítsanak téged, és ehhez felhasználják a tudatlanokat eszközül, ugyan maradsz magad is tudatlan, vagy felméred a tettüket
Rokonná teszed magadat a szándékukban, vagy megmented a tudatlanokat, imádkozni fogsz értük?
Hogy hogyan gondolkozok, a magam számára is megdöbbentő lenne a felismerés, ha annak ismerném fel a gondolataimat, ami a bensőjük
Hiszen abból indulok ki, aki vagyok, és mindenki más azon kívül esik
És bizonyára gondolatot ébresztene bennem a felismerés, ha megismerném a többiek gondolatait, akik magukból indulnak ki, és én sem vagyok más a számukra, mint aki kívül esik a gondolataikon
Miközben minden más, minden kicsiben, és nagyban egymás kiegészítői, és segítői, sőt az életük függ a másiktól, így a ténykedésük is a másikért szól
És minél jobb szolgálatot tesznek, annál jobb szolgálatot kapnak
És az ébredésem velejárója, hogy kiegészítőjévé váljak másoknak, miközben az ébredésükben kiegészítik a hiányaimat
Az első énemben nincs távol tőlem a pusztítás, a másik énem velejárója a gyarapítás, és a béke
Az első és a második énem meg nem tudnak egy fedél alatt lakni
Vagy szolgálom a mammont, vagy szolgálatomban úr leszek a föld felett
Ha egyedül csak magamhoz vagyok irgalmas, és egyedül csak azokhoz, akik kedvesek nekem, akkor semmit sem ér a gazdagságom, jobb eladom a vagyonomat, és elosztanom a szegények között, hogy jutalmam lehessen az a mennyben
Ellenben, ha arra használom fel a hasznomat, hogy bőkezű lehessek az ínségesek között, akkor áldás van a vagyonomon