a gyerekeid gondolom már felnőttek, élik a maguk életét, s el tudják dönteni milyen viszonyt ápoljanak az apjukkal, inkább magaddal törődj, te hogy akarod folytatni, a sebeket meg majd az idő begyógyítja
:-) ezért vagyunk itt, hogy egymást megerösitsük, hogy nem látom én a dolgot rosszul! Bizz magadban, de ne a múltban és föleg ne olyan emberben, aki egyszer (vagy többször is) ugymondd cserben hagyott!
A férfiak látod, döntésképtelenek és büszkék. Aztán meg tönkremennek bele. El kell engedni a múltat (nehéz), de hangolódj inkább arra, hogy van a Földön még valaki a számodra!
persze, kivülről hasonló tanácsokat adnék magamnak. meg aztán egyébként is igazatok van, magam is igy gondolom. csak egyébként állandó megerősítésre van szükségem- ha megkapom, akkor minden oké, ha nem, akkor mindenben bizonytalanná válok. majd csak vége lesz ennek az átmeneti állapotnak és merek újra bízni-elsősorban magamban.
A konfliktusok nem múlnak és hozzá mindig újabbak érkeznek. :(
Nekem az a tapasztalatom, hogy amikor elébe mentem 2 lépést mindig 3-mal vetett vissza- a végén. nekem az a fő bajom, hogy teljesen mást mond a szívem és mást az eszem. Mi már évek után ugye ott tartunk, hogy ő mindig azt mondja h visszajönne csak várjam meg a tempoját- amig lezárja azt a kapcsolatot. Az eszemmel azt gondolom, h mégis csak vele van két gyerekem - de már érzem, hogy ez megalkuvás lenne a biztonság irányába. Ráadásul nem is hiszem el, amit mond, csak talán jó lenne elhinni? mert a régi érzelmi biztonságot adó életem után vágyom... A szívem azonban teljesen mást mond, csak ott meg nem nekem kéne lépkedni. Lassan teljesen felőröl, hogy mindenkit megértsek csak épp engem ki ért meg?
ááá lesz még valaha normális élet?
nem tudom én sem mi a jó. nyilván ha valaki úgy gondolná, hogy csak velem és csak mindig és örökre ..álmodik a nyomor
Nagyon magába fordult mindenki, sikerült a konfliktusokat megoldani? (Jó Nektek!) Kérlek, mondjatok vélemény.
Túl vagyunk a birósági "randevún". Nekem sikerült a gyerekeim apját teljesen ignorálni, ugyhogy azt sem tudom, hogy volt felöltözve.
Az egyik gyereke is részt vett ezen a "szeánszon". Amikor meglátta, barátságosnak mondható hangon üdvözölte, de többet nem. A gyerekünk sem tett közeledö lépést hozzá, azon kivül, hogy szembenéztek egymással. Azt mondta az apja szürke volt és nagyon megtört.
Kell e egy ilyen embernek még 2 lépést elébe menni,megkönnyiteni az útját, mert valószinü belátta a hibáját és minden fáj neki, csak nem tudja, hogy kezdjen a múlt tisztázásához?! (a birósági döntés alapján is vesztesnek bizonyult)Ha azt mondjátok nem, akkor ekkora úr lehet valakiben a büszkeség, ami valószinü felemészt!
szerintem mindenki jobban járna. Ez igy volt nálunk is, "elfelejtettem" nevetni. A történések idöszakában a gyerekeknek is meg kellett küszködniük a saját lelki konfliktusaikkal és akkor jövök még én. Nem akarom a gyerekeimet terhelni magammal, ezért kerülöm tudatosan a támát. Segiteni ugysem tudnak!
Nem mondom, vannak órák, fél napok, amikor megfeledkezem magamról és elsodor a még meg nem "emésztett rész", de egyre ritkábban.
Januártól - a birósági döntés után - :-) beiratkozom egy tánciskolába, csak a tánc szeretetéért. Ezt már régen is szerettem volna, de nem volt partnerem, majd ott lesz. De van még egy pár dolog, ami segiteni fog visszatalálni teljesen magamhoz.
Ez a társaság dolog is olyan, hogy ritka, amelyik nem hullik szét. Pont ilyen dolgok miatt, elválnak, elköltöznek stb....
mostanában úgy csinálok, mintha nem is tudnék bulizni pedig aztán rééégen....csak sajnos a társaság is már rég szerte széjjel - manapság pedig komolyat " játszom" - most valahogy ez a szerep jutott :) a régi énemet is előkéne kotorni - lehet mindenki jobban járna :)))
na látod, hogy nem hiába van velünk az erö :-)! valamibe kapaszkodni kell. Ezek szerint elértél a fázishoz, hogy
nyugodtan "viseled" a történteket. Igen, ez az idö dolga.
Részemröl tisztában vagyok vele, söt nem is szeretem azt, ha dolgokról nem beszélünk. Én beszélös fajta vagyok, de nem akarok a gyerekeim agyára menni, hogy mindent még jobban vesézzünk ki. Ök se hozták fel a témát és a közeljövöben azért legyen velem az a nyavalyás erö:-), hogy mindinkább eljussak arra a szintre, ha bármi hir érkezne az apa felöl, nekem legyen mindegy, ne akarjak kérdésekre választ kapni stb... Ez nem az én gonoszságom, ezt ö vezette be, "a képtelen vagyok kulturember módjára kommunikálni" arra jutottam, ezt a még megmaradt büszkesége nem engedi, dehát mostmár legyen arra büszke, amiben él, ahogy ünnepel - ugye a szedett, vedett asztaltársaság csak nem lehet mindegy - neki.
A szilveszter az engem nem érint meg, mert többnyire áthorkolta, én szivesen táncolok, bulizok, ha van kivel. 25 évig nem volt, ill. egyszer, amikor elköltöztem egy idöre otthonról és úgy adta az Isten, hogy hajnalig sikerült egy társaságban táncolni.
Gyakorlom a "fapofa" poziciót, a még elöttem álló birósági randevúra. Nem szeretnék semmiféle dühöt, elégedettséget, egyáltalán semmit kimutatni. Erre már nincs szükség. Nade majd az erö....:-)
jól "viseltem" - sőt talán az első kari ( nekem azért már volt kettő ), ami totálisan úgy, hogy ez teljesen így volt jó, ahogy volt. és pont ilyet kérek jövőre is :) - ha még kérhetek valamit a Jézuskától, igazán még meghallhatná, idén nem is kértem semmit se :)
egyébként nyilván nem kiktatható és az h nem beszélünk valakiről - ott van mindenkinek az agyában/szívében.
szerintem az a jobb szint, amikor már nyugodtan beszélhetsz is róla és nem érint meg úgy, hogy ettől rossz érzésed legyen, vagy padlóra kerülj - de ehhez idő kell. már a túlélés is egy nagyon fontos dolog!
és most jön a szilveszter, nekem az talán rosszabb volt eddig mindig - hogy a témát fennhagyjam és nyafoghassunk valamin mindig :P pedig aztán az erő ugye velünk van :)
valószinü újraépithetö! A mostanit túléltem :-) furcsa volt, de nem volt rossz. A gyerekeim még kaptak 1 sms-t, hogy "boldog karácsonyt". Hogy mit kezdjenek vele, szerintem az apjuknak sem lehet világos. Dehát a megszokás..... mindannyian kerültük a témát "apa". De idövel ezek szerint az apa is kiiktatható, mint az emlékek amire az ember idönként kénytelen visszagondolni. Itt voltunk, ott voltunk még közösen ebben az idöben stb...
A család egysége felbomlik, aztán lassan mindenki magához tér, hogy a mostanival kell továbblépni.
a leirt történetekböl látom a karácsonyt van aki nagyon kellemesen élte meg, várta, jól érezte magát. Neked, ha igy irsz róla, biztosan fájó lesz, ha a kislányoddal csak beszélsz egyet. Ez tényleg kemény. Megpróbáltam elképzelni, mi lenne, ha forditott lenne a helyzet és nekem lenne korlátozott az idöm a gyerekeimmel találkozni, vagy mint a mi esetünkben, távolságot tartok tölük. Egyszerüen nem tudom elképzelni!!!
De tényleg furcsa dolgok történnek az ember életében! Ki érti ezeket? Én nem, az biztos :-(, de ezen is át kell valahogy esnünk.
tudod, ez nem hogy szomorú, hanem nevetséges. Az ismeröseim, akiknek elmondtam, elsö reakcióként, "ne beszélj marhaságot, ezt nem hiszem el..." egy vén bohocót csinált magából, és mindezt nagyon gusztustalanul.
Szóval az életben minden elöfordul. Ki mikor bolondul meg, mikor fogja a kapuzárási pánikjára, azt hiszem az ember a társát sem ismeri ki soha (ezekután).
Mostmár egyáltalán nem zavar a karácsony, hogy le merészeltem irni a korát, - ugyan korábban utaltam arra, hogy vénember, nameg a vénasszony - mert felmértem, mennyi marhaságot spórolok meg azzal, hogy ez a "lepedöakrobata" :-) nem lesz a körünkben. Az embernek az válik természetessé, amit eddig megélt és a karácsony elötti készülödések nálunk egyenlöek voltak a diliházzal. Most nincs ilyen és egész nyugodt vagyok és jól érzem magam. Nincs feszültség, kitakaritottam mindenhol? El ne felejtsek valamit bevásárolni, jaj a fejem hogy néz ki, el kéne jutni a fodrászhoz is stb...mindenre jut idöm, csak soha többet ne kivánjon boldog karácsonyt! :-)
