Nem kell kitekerni magadat. Fallacinál nem az a kérdés, hogy az európaiak tettek-e hozzá valamit a középkorhoz, hanem hogy az arabok, ő azt állítja, hogy semmit. Fallaci írása merő sületlenség, ami egy ilyen géniusznál nyilván nem a tárgyi tudás hiányából táplálkozik, hanem rosszindulatból és nettó rasszizmusból.
A görög tudományt, amit az európai kultúra forrásának tekintünk, valójában a muszlimok fejlesztették tovább. Az arab-iszlám civilizáció hatalmas tudást adott a reneszánsznak. A reneszánsz művelői az arab-iszlám tudományt tartották a legfejlettebbnek. ... A kor többi vallásában a betűk ismerete a papok privilégiuma volt. Az iszlám kifejezetten bátorította híveit az olvasásra. A mecsetekben kezdetektől fogva írni, olvasni tanították a híveiket. A muszlimok szívesen átvették más kultúrák tanításait is. Az iszlám már a legelső napjaiban is olyan tudáshoz jutott, amelyről az európaiak évszázadokig még a létezéséről sem tudtak. Az ókori görög tudósok, filozófusok műveinek lefordításával az arabok váltak a görög tudásnak örököseivé. A keresztények ebben az időben pogánynak tekintették a görög és római szövegeket. ... Az arabok által bevezetett újítások közül volt egy, amely mindennél nagyobb hatással volt Európára. Ez volt a papír, ami a kínaiaktól érkezett a kereskedelmi kapcsolatok révén. A papír a pergamennel szemben olcsón előállítható. A mórok számos papírgyárat hoztak létre. Cordoba könyvszeretete legendássá vált. A francia királyi könyvtár 900 könyvből állt, Cordoba 70 könyvtárában több mint félmillió kötetet őriztek.
A könyvek az akkori világ legfejlettebb csillagászati ismereteit tartalmazták. Tovább fejlesztették a görögök által feltalált műszert, az asztrolábiumot. Az asztrolábium lehetővé tette az éjszakai navigációt.
Muhammad Al Idriszi cordobai geográfus 1139-ben elkészítette a világ térképét és leírását. A könyv már gömb alakúnak mutatta a Földet, míg az európaiak ekkor még kitartottak amellett, hogy a Föld lapos. Végső soron ezzel tették lehetővé a nagy földrajzi felfedezéseket.
A cordobai tudósok jóval előbbre jártak európai társaiknál, különösen ami az orvostudományt illeti. Olyan műtéteket hajtottak végre, amelyet Európa más részein még évszázadokig nem láttak. Leghíresebb sebész Abul Kászim volt. 30 kötetes életművén több, mint 40 évig dolgozott. Felállította az orvostudomány teljes rendszerét. Egyes sebészeti eljárásai még a huszadik században is népszerűek voltak.
Ez volt az első civilizáció, ami az állami politika szintjére emelte az egészségügyet. A nyolcadik század végétől kórházakat építettek a lakosság minden rétege számára. A kórházakban oktatás is volt, ahol az orvosi gyakorlatot tanították. Itt mutatták be, hogy a konkrét betegséget hogyan kell kezelni. A kórházakban mindenütt volt gyógyszertár, és ott a rászorulók az orvos által felírt gyógyszereket közvetlenül beszerezhették.
Abdul Natisz orvos 1241-ben Galenus elméletét tovább fejlesztve, téves nézeteit kiküszöbölve elsőként írja le, amit kis vérkörnek nevez az orvostudomány.
A matematikában hatalmas fejlődés zajlott le, bevezették az arab számjegyeket, az indiai eredetű nullát, amit nemzetközileg elismertté tettek. Maga az algebra szó is arab eredetű. A matematika fejlődése a bonyolult építészeti munkát is segítette. Sehol nem volt olyan kifinomult építészet, mint Andalúziában. A Granadában található Al Hambra épület együttest egyetlen arány határozza meg, Pütagorasz geometriájának alkalmazásával. Az épület szépségét a matematikai leleményességnek köszönheti. ... Az olasz költészet az iszlám kori Sziciliából született, innen ered a trecento költészet, amelyet Dante Alighieri reneszánsz humanista, a világirodalom klasszikusa is művelt. Isteni színjáték című művében arról ír, hogy a filozófiai tudás elvezet Isten igazságához, mely tételt öt évszázaddal előtte az arab filozófusok írtak le. Panteonjában az arab filozófusok megkülönböztetett helyet kaptak ... A reneszánszt általában Itáliából származtatják, ahol az ókori műveltség iránti érdeklődés a kultúra és a művészetek fellendülését hozta magával. A reneszánszként ismert korszak során alapjaiban megváltoztak a világról alkotott elképzeléseink, az ember művészetekhez, tudományhoz, Istenhez való viszonya.
Ám a reneszánsz alapköveit nem Itáliában, hanem egy Toledó nevű városban fektették le a muszlim mór birodalomban, az Ibér félszigeten. Itt a két kultúra elkerülhetetlenül összefonódott. Toledó elementáris erővel hatott a kontinens intellektuális fejlődésére. A város a bölcsesség tárházaként működött. Toledóban valamennyi elveszettnek hitt tudományos munkára ráakadhattak. Az angliai oxfordi egyetemet a Toledóban járt fordítók alapították. A Toledóból származó tudásra alapították tananyagaikat a párizsi és bolognai egyetemeken is. Európa mindinkább magáévá tette az arabok által feltárt tudást.
Michael Scott britt tudós, aki könyvtárosa volt II. Frigyes német-római császárnak, arabból fordított tudományos munkákat a császár részére. A legismertebb latin fordító a tizenkettedik században Gerard da Cremona, Toledóba ment, megtanult arabul és több mint 70 művet fordított le. Az arabról latinra lefordított könyvek a tudományos megismerés nélkülözhetetlen alapjait jelentették Nyugat-Európa egyetemein. A keresztény európai gondolkodókhoz eljutottak az ismeretek, amelyek átalakították Európát.
A kezdetben Párizsban, majd Kölnben működő Albertus Magnus (Nagy Szent Albert) személyében testesült meg a keleti és a keresztény szellemi javak egyesülése. A kereszténység számára hozzáférhetővé tette Arisztotelészt. Vele kezdődik nyugaton a komoly természettudományi érdeklődés, amelyet addig a teológia teljesen kiszorított. Megteremtette annak feltételeit, hogy tanítványa, Aquinói Szent Tamás a keresztény dogmák mellett bizonyos szabad mozgást biztosítson a tudománynak.
A reneszánsz tehát valójában nem újjászületés volt, hanem egy szakadatlan folyamat, amelyet évszázadokkal korábban indítottak útjára a muszlimok. Az iszlám hatását az európai gondolkodásra soha nem ismerték el eléggé.
"Azt hittem saját gondolataidra fogsz hagyatkozni és mások gondolataira, különösen nem nem TGM-re aki elég sok marhaságot hordott már eddig is össze."
Ezek az én gondolataim is, egyetértek TGM-mel a kérdésben. Nem fárasztom magamat, ha már ő ilyen szépen összefoglalta, miért (volt) alávaló, fasiszta gondolkodó Fallaci.
"amit a rendes emberek szokasairol irsz kulonosen arrol hogy nem gyulolkodik-azzal elsegesen egettertek.. "
Nem azt írja, hogy rendes ember nem gyűlölködik, úgy általában bármi, bárki ellen, hanem, hogy rendes ember nem gyűlölködik ÁLTALÁNOSÍTVA egy csoportra:
"Rendes ember nem arabozik, nem zsidózik, nem cigányozik, nem négerezik, nem buzizik, nem büdösprolizik. Nem oláhozik, nem bozgorozik."
A kedvedert megneztem mit mond rola a Google. Magyarul egy kislexikon prezentaciot elsonek. Igaz ott aztr irja hogy Kordobabba (tulajdonkepen Cordoba-n ban) szulletett en voltam Toledoban a szulloi hazaban...
amit a rendes emberek szokasairol irsz kulonosen arrol hogy nem gyulolkodik-azzal elsegesen egettertek.. Ami a zsido befolyast az ugyneveett europai kulturara illeti (azert ugynevezett mert abban az idoben amirol irsz nem voltegy egyseges europai kultua..ajanlom Maimonides Mozes Toledoban szullett es Tiberiasban meghalt all round tudos es "humanista" koltot es teologust aki mar az o ide jeben probalt a kereszteny es a zsido kultura koze hidat epiteni.." Leveleim a tevelygoknek"-nem tudom igy es magyarra van egyaltalan leforditva egy eleg friss ujra felfedezetje a mai erdeklodoknek-tanubizoysagot tesz az uygnevezett interakciora a mor-kereszteny-zsido gondolkozasban
Tamás Gáspár Miklóssal egyetértve ("A harag és a büszkeség" c. könyv kapcsán):
Oriana Fallaci fasiszta könyve http://www.es.hu/index.php?view=doc;5512
Franciaországban tavaly Fallaci addigi kiadói (a Gallimard és a Grasset) visszautasították a könyv megjelentetését, erre aztán a Plon vállalkozott. Az Emberi Jogok Ligája és a Licra (antirasszista szervezet) bíróságnál próbálta elérni - hasztalan -, hogy a könyvbe a dolgozat fajgyulölo tartalmára figyelmezteto mellékletet tuzzenek. A MRAP (vagy Mrap: Mouvement contre le racisme et pour l'amitié entre les peuples) szintén bírósághoz fordult, szokatlan módon a könyv betiltásáért folyamodva. ... Fallaci szerint az Iliásztól a fölvilágosodásig mindent az európaiak teremtettek, s ezt - meg a reneszánszt meg a modernséget - az arabok akarják lerombolni. Vajon Fallaci azt is gondolja, hogy mert a nok az elmúlt hétezer évben nem voltak a magaskultúra nagy alkotói között, ezért a nok is alacsonyabbrenduek, és fogják be?
Az nem üt szöget a fejébe, hogy a zsidók is csak az emancipáció pillanatától kezdve játszanak szerepet az európai muvelodéstörténetben? (Korábbi teológiai kultúrájuk, bármilyen értékes, zárvány maradt a keresztyén Európában, csak az utóbbi néhány évtizedben integrálódott visszamenoleg.) Az nem gondolkoztatja meg, hogy a büszke európai kultúra jog szerinti örökösei hozták létre Auschwitzot és Kolimát - hogy a Reconquista és a gyarmatosítás iszonyatairól, a gépesített tömegháborúról, Drezdáról és Hirosimáról ne is beszéljünk? Az iszlámista terror borzalmaiból inkább következtethetünk az arabok hitványságára, mint a napalm és My Lai borzalmaiból az amerikaiakére, az etiópiai, eritreai, szomáliai, líbiai gyarmatháborúk poklából az olaszokéra? ... Umberto Bossi, NATO- és EU-szövetségesünk kormányának tagja, párttársaival két teherautónyi sertésürüléket (ha tetszik, disznószart) zúdított az új milánói mecset elé. Nos? Az olaszok mind rasszista, hülye tahók? ... Effélékkel kell foglalkozni most amiatt, hogy a világhíru sztárriporter ocsmányságokat okád (hogy saját stílusában próbáljak fogalmazni) óriási sikerrel, mi tagadás. Szóval van szalonképes rasszizmus, szalonképes fasizmus? ... Tiszaeszláron vérvádolni aljasság - hát ez nem aljasság? ... A fajgyulölet és a fajüldözés oszthatatlan: minden egyes válfaja fönntartás és mellébeszélés nélkül elítélendo. Oriana Fallaci, mint minden kocsmai uszító, nem annyira a terroristák, mint inkább a bevándorlók és menekültek ellen ágál. ... Rendes ember nem arabozik, nem zsidózik, nem cigányozik, nem négerezik, nem buzizik, nem büdösprolizik. Nem oláhozik, nem bozgorozik. ... Rendes ember nem adja ki, nem fordítja le, nem vásárolja meg a szánalmas Oriana Fallaci fasiszta könyvét.
"Amit te itt Izraelről előadsz az szó szerint megegyezik a baloldal érveivel ami viszont teljes mértékben azonos a szélsőjobbéval."
... és biztos vagyok benne, hogy pl. Pamela Anderson domborulatairól is ugyanaz a véleményem, mint a szélsőbal és a szélsőjobb uszítóknak. Ilyenek vagyunk. :)
u.i.: döntsd el végre, hogy a világ bolondult meg, és megy szembe veletek, vagy ti bolondultatok meg (már régen), és mentek szembe a világgal...
"Szemet az akit en annak valok.. igyx aztan nem olvasunk mast csak oylat aki-ami megerositi eloiteleteinket.. es akkor meg egyet lehet pluszba ervelesunkhez idezni..csodalatos félvilág !"
Ferdítesz. Nem aki, hanem ami. Szemét az, AMIT annak vallok. Épp elég Fallacit olvastam ahhoz, hogy hányingerem legyen tőle. Szemetet ír (ha pálfordulása volt, szólj...). Ahogy "zsidókérdésben" nem veszem a kezembe Hitler és Goebbels legjobb munkáit, úgy Fallacit is odateszem ezek közé: a pöcegödörbe. Oda való.
Gavriel,ha oszinte vagyok Veled akkor azt mondom,nem latok megoldast ,hacsak..az ido..egy masik generacio..
Ha azzonban azt veszem hogy Izrael megegyezett Egyiptommal (Jordaniaval nem csoda) sot a West Bankel s elvan valahogy akkor lehet hogy ott is lehetne...
A Gaza-i ovezetben egyre tobben elnek egyre roszabbul..A Hamas nem csak egy politikai hanem egy tarsadalmi szervezet is,amely penzt ad,iskolakat nyit meg es uzemeltet es a masik resznel(Fatah) becsuletesbb,fanatizmusa ad erkolcsi erot... es amig a Hamas(amit ha jol tudom az izraeliek "talaltak" ki )penzhez jut addig el fogja latni ezt a funkciot amivel fuggosegbe tarthatja a gazaiakat..
Ezert hiszem azt hogy egis a gazdasagi lehetosegek javitananak a helyzeten
Most hallom,egy izraeli milliardas (Savan?Sban?) egy egyiptomi kozvetitessel vasarlasi ajanlatot tett a katari emirnek az Al Dzazeera arab tv.megvasarlasara ..igaz ?
Igazad van..egyoldalusag az amit leirtam.. Abban az esetben ha ez a b nezopont a masikresz vitalis erdekeit nem veszi szamba akkor az annyibol szelsoseges hogy a vlemeny kovetkezmenyekent szesoseges az eredmeny..tehat nem ad a amsiknak lehetosegt hogy sajat hatarozata szerint eljen.. Meg egyszer: ebben a konfliktusba amely ket igen konmoyl sulyu erdek kozott van,szemlyes erzeseom miatt az izraeliekkel tartok azzal vigasztalom magfam hogy a palesztiniknak lehetne mas helyen exisztenciat csinalni akar individualis kezdemnyezes alapjan...mig az ott szulletett izraeleiknek sehol sincs iylen lehetoseguk (mint nemzet). En is igazsagtalan vagyok elsimerve azzonban hogy ez igazsagtalan.. Megoldast nem lehet talani csak az egyik fel elkpzelese szerint.. a kozos gazdasagi erdek,munaklehetoseg es nagymeretu tiszteletben tartasa a amsiknak,leg etne a megoldas ugyanaazon a teruleten.. de mikro elsz erre eret a ket nep ?
Tulajdonkpen vaalszoltam ra.. A Te velemenyed attol szelsoseges tehat csak az egyik resz erdekeit helyzetet vesti figyekembe hogy Te Magad is resze vagy a problemanak... Sajat exisztenciad ,gyermekeid exisztenciaja lenne veszelybe ha elismerned hogy a gazaiak (direkt nem palesztinokat vagy westbankieket irok) lehetlen korzlmenyek kozott elnek..amelynek oka a mindket oldali turelem es szolgalatkeszseg hianya..
Az en meszi asztalomtol,szekemtol nezve ,miutan szeretem a barataimat ott,latom keservesen birjak a helyzetet de nem tehetnek mast,latom hogy otthon kezdik magukat erezni ott ,sot, gyermekik kizarolag ott vanank otthon ,lattom miylen magatartasnak lennek kitevee meg egy olyan orszagba is mint MO,drukolok nekik tiszta szicvbol. Ugyanakkor ertem hogy ok nem gondolnak a helyzetbol kiindulva azokra a sajnalatra erdemes emberekre akik maguk meg nem mentek el a terrorig.. Hogy nem mernek nekik segiteni ebbeol a helyzetbol kijonni mert joggal felhetnek hogy hatulrol megtamadjak oket.. hoy oylan meretu erdekellentetek halmozodtak fel hoyg ezeket nem tudjak feloldani geeraciokon kersztul es hogy mind ket fel meg egy jo idaigenergiajuk es anyagi taratlekuk egy agy reszet a masik figylesere estleg megsemmistesere kell hogy koltsek.. A Te szelsoseged ababn merul ki hoiyg adva leben a helyezt nem yaj korolod azt a humanitasodat amelyet mas esetben biztois gyakorolnal..
Hogy Te igy gondolkozol az a legtermeszetesebb a vilagon.. Mi itt a velemenyek alaposagarol kezdtunk-gondolom-vitatkozni. Es ha levezsunk minden erzelmet szimpatiat es maradnak a legaltalanosabbak akkor a dolog nem mas mint egy oylan harcba velemnyt mondani ahol az egyik resz a fizikai leteert harcol egy olyan helyzetbe amiben hoztak miutan kegyetlenul uldoztek es megoltek a hozzatartozoit es ahol a amsik resz egy remenyet vesztett elkulonitett es lehetosgeitol megcsonkitott lakosag...
A reagalsok a ketrezrol egymasra nem lehet meg most mas,mert nem erett meg az egyutteles vagy egymas mellett eles gondolata.. erre egyik resz sem ad valodi alapot.. Az izraeli erszrol alapos a yganu hoyg minen szabadsag ujabb terrort es nem megegyezst hozz magaval mig a amsik oldal azt hiszi hohy nincs jovoje egy Izraelbe vagy egy oyílan teruleten ahol megmarad az izraeli ellenotrzesigy vagy ugy..
Amit Kobzarrol irsz azt majd o valsazolja meg,erdemben a veemeny nyilvanyitasroil egy velemenyen vagyunk.. Meg csak annyit hogy Te is eppen a vita dinamikajatol kenyszeritve szelsosegesig vedett a Hazadat?Izraelt. En aki minden sovinizmust,gyuloletet zsigerekbol elutasitok es megprobalom a szimetria peldaival ellensulyozozni,nem mehetk el a mellett hogy a palezstinokkal szemben a Te velemnyed is a helízetbol a helyzetdbol es az elmenyidbol adodva szelsoseges.. Mert nem mehtunk el a mellett hogy a mai gazaiak nem tehetnek a zsido nep uldozteteserol..megis valamilyen modon ok erzik meg a kovetkezmenyeit.. Az arab orszagok tudatosan izolaltak a palesztinokat,remenytelene tettek a helyzetuket mert ahelyet hogy gondoskodtak volna integraciokrol (hiszen ezrevel vanank helyek ahol tehetsges palezstinok megtalabnak szamitasukat,tudtommal ok a leg ertelemsebbek az arabok kozott hagyjk elni a szegenyes tamogatasbol) . Ettol fuggetlenul egy gazai ma elo gazai szemszogebol Izrael ewlvette az elet teruket,bezatrja oket egy fal moge(iylnekor nem gondolnak a soraikbol jovo gyilkookra,terroristakra )... Hogy lehet semlegesnek itt megtalani az igazsagot ? Izrael a meztelen exisztenciajaert harcol,olyanok legtobbuk akik ott szulletek,nem mehetnek sehova.. palesztinok az eletuk jobbra valsaert kuzdenek egy olyan teruleten amit evezredek ota sajatjuknak tudnak... A szelszoseges vadak ellen meg kell vedni izralet..de semlegesektol nem lehet kivani hoyg ne alssak meg az ellenfel nyomorat sem. Magyarorszagon most a ygulolet az ur..volt mar igy...nem az orszagra gondolnak hanem az ellenfel megsemmisitesere elfelejtve hogy az is Magíarorszag ..nem a mient-ert van a harc hanem a politikai magyar sajat neptars megsemmisitesere.. A fiatal emerek nem ismerik a tortenelmi elozmenyeket csak maguktol valsztott olvsmanyokbol,ahogy no a szubjektivitas ugy elsz a mar megformalt velemnyel ellentmondo forras szemet...