Többször szó esett már a topikban a var-khun sírok kirablásáról, és nem egy régészt, illetve más kutatót idéztünk róla, hogy az első elkövetők var-khunok lehettek. Itt van például a 7780. bejegyzésből egy rész Friesz Kázmér megfogalmazásában: "Feltűnő volt, hogy a legtöbb sírt – mindjárt a temetés utáni években – megbolygatták, kirabolták ... Egyik avar népcsoport a másikat rabolta ki ..."
"Valóban Ipolyi volt előbb... de már előtte is ismert volt a folyós temetkezés története. Űgy tűnik hogy senki sem vette még a fáradtságot, hogy a refomrkori vagy ne adj isten még azt is megelőző magyar tudományosság munkáiban kutakodjék a történet után"
Veszprémy László (História 2004/8): "A történethez Mátyás király egyik személynöke, Drági Tamás világkrónika-szerkesztése (1459 után) jelentős többletet ad: Attilát eszerint folyóba temették, mégpedig a Szerémségben. Annak ellenére, hogy Attilának egy magyar folyóba, a Tiszába való eltemetésének hagyománya valószínűleg 19. századi, a hagyomány gyökere maga középkori, s forrása ismét a német nyelvű irodalmi körben keresendő. Legkorábban a 1140–50 közötti német nyelvű »Császárkrónika« említi meg az eseményeket. Eszerint Budán temetik el Attilát. A valószínűleg a 13. század elején keletkezett »Szász világkrónika« már úgy tudja, hogy folyómederbe temették el, majd a szolgákat megölték, hogy senki se tudja pontosan, hol is nyugszik a hun király. Heinrich von München 14. századi rímes világkrónikája szintén tud Attila folyóba temetéséről."
Ne haragudj, de őszintén nem értem a logikádat. Miért olyan hihetetlen, hogy ugyanannak a közösségnek a tagjai kirabolnak egy ilyen sírt? Szerinted az egyiptomiak kik elől rejtegették a sírkamrákat a masztabákban és piramisokban? Miért ír Jordanes a szolgák leöldöséséről Atilla temetése kapcsán?
Hiába büntetendő a lopás, sokan zsebrevágnak ezt-azt a közértben, sőt virágzik a fémkeresős kutakodás. Régen ugyanígy lehetett ez, etnikumtól függetlenül, egyik avar szívfájdalom nélkül kirabolta a másiknak a sírját. Gondolj bele, ma már nagy értékeket nem szokás a halott mellé helyezni, sokan mégis – brahiból – összefirkálnak vagy ledöntögetnek síremlékeket.
Ez tipizálhatóan a mai gondolkodásmód visszavetítése a múltba.
Lehet, hogy már Neked az "ADOTT SZÓ" sem mond semmit ?
Ha így lett volna, amint mondod, akkor bizony ELEVE nem temetnek a halott mellé semmi olyat, amit úgyis ellopnak, mert akkor NEM LETT volna ÉRTELME !
Tehát semmi esetre sem a saját etnikumai között kell keresni a rablókat. És újra mondom: sem azok között, akiknél a vallásuk eleve tiltja az ŐSÖK bolygatását.....bárki őseinek a bolygatását !
Hiába büntetendő a lopás, sokan zsebrevágnak ezt-azt a közértben, sőt virágzik a fémkeresős kutakodás. Régen ugyanígy lehetett ez, etnikumtól függetlenül, egyik avar szívfájdalom nélkül kirabolta a másiknak a sírját. Gondolj bele, ma már nagy értékeket nem szokás a halott mellé helyezni, sokan mégis – brahiból – összefirkálnak vagy ledöntögetnek síremlékeket.
A magam részéről sokat gondolkodtam arról, a sírrablók általában milyen csoportbéliek lehettek adott korokban.
Fölmerülhet az , hogy semmiképpen nem olyanok, akiknél a HALOTTgyalázás főbenjáró bűn lenne. Tehát olyan etnikumok közt kell keresni, akiknél a temetés ezen szokása egyáltalán nem szokásos, illetve számukra ezen rítusok és tárgyak -- a maguk gazdasági hasznát leszámítva ---- nem jelentenek semmit, így pusztán a zsákmány szerzése a cél.
Borisz Iljics Marsak választotta le először a szogd stílusú tárgyakat az addig egységes egészként tárgyalt szaszanida fémművességről (Согдийское серебро; Moszkva, 1971). A szogd fémipar már a Perzsa Birodalom bukása után, az Abbaszida kalifátussal érkező muszlim hatást magába olvasztva teljesedett ki: a mitologikus vadászjelenetek helyett, amelyekben a perzsa uralkodók mint „napkirályok” szerepeltek, az edényeken burjánzó pálmalevelek – palmetták – sorozata jelent meg. Marsak a szogd fémművesség emlékeit három csoportba osztotta, és megállapította, hogy a B csoport tárgyainak egyik motívuma (három pont vagy karika a palmetták körül) a Kárpát-medencét a IX. század végén birtokba vevők fémtárgyain (tarsolylemezek, övveretek, korongok, szablyamarkolatok stb.) jelen van.
A nagyszentmiklósi kincs tárgyairól feltételezik, hogy azok Szogdiában készültek, de ezen leletegyüttessel kapcsolatban fel kell hívni a figyelmet, hogy egy újabb monográfia a varkhonitákhoz kapcsolja a kincset (Bálint Csanád: A nagyszentmiklósi kincs: régészeti tanulmányok; Bp., 2004).
A szogd fémművesség rendkívüli kisugárzása Szogdia helyzetéből következett: e terület a Selyemút fontos állomása volt, a szogd kereskedők továbbították a Kína felől érkező árukat és a helyi termékeket is Európa különböző tájaira és országaiba.
A keleti ezüstök között található néhány gyengébb kidolgozású, de a késő szászánida–szogd ötvösművészet keretébe tartozó tárgy. Ezek: az utyemilszki tál, muzsi tál, kudeszevai csésze, szalehardi tálak. E tárgyakat a később előkerült szalehardi tálak kivételével már László Gyula is magyar készítményeknek vélte. A magyar kapcsolatot B. I. Marsak és V. P. Darkevics elfogadta. A szalehardi tálakat N. V. Fjodorova mutatta be az 1990-es debreceni finnugor kongresszuson. E tárgyakat a palmettákon látható három pont, illetve a lovas lószerszámjának ábrázolására használt motívum köti a szogd B iskolához és a IX. század végi beköltözők fémművességéhez.
Szép kiállítású könyvben veheti kézbe az olvasó dr. Trugly Sándor több mint egy évtizedig tartó régészeti kutatásainak eredményeit.
A fiatal régészként alig néhány éve a révkomáromi múzeumban dolgozó szerzőt 1979 márciusában páratlan szerencse érte, amikor arról értesítették, hogy a hajógyár kollégiumának építésekor csontokra és fémtárgyakra bukkantak. Ekkor még nem sejthette, hogy a Pozsonyi út bal oldalán elterülő homokdomb milyen jelentős avar temetkezéseket takar, még ha Komáromból közel száz éve ismertek avar kori leletek és temetkezések. 1979 és 1989 között 153 sírt, melyek közül 63 lovas temetkezés volt, illetve az 1987–1989. évi ásatások alkalmával a temető délnyugati peremén avar, illetve Árpád-kori településmaradványt tárt fel, dokumentált és dolgozott fel. A feltárásokat egyedül végző Trugly Sándor kutatásainak eredményeiről számos tanulmányban, illetve egy önálló kiállítás keretében számolt be. E munkák mintegy összefoglalása a temető és a telep, valamint az előkerült leletek részletes elemzését tartalmazó kötet, amit most vehet kézbe szakember és a korszak története, régészete iránt érdeklődő.
A hajógyári temetőben nyugvó avarok valamikor 700 körül telepedtek meg e stratégiailag nagy fontossággal bíró helyen. Bár a sírokat még az avarkorban kirabolták, mivel a sírrablók elsősorban a nemesfém tárgyakat emelték ki az elhunytak mellől, a bronz-, csont- és vastárgyak szerencsére megmaradtak. Az aranyozott bronz öntött griff-fejes veretek, oroszlánfejes falerák és a lószerszámzat, valamint a férfiak öveinek egyéb díszítményei mind tanúskodnak az itt nyugvó emberek avar kaganátusbeli kiemelkedő társadalmi helyzetéről. Az elhunytak mellé helyezett lovak szokatlanul magas száma – majd minden másodikhoz tartozott egy ló, valamint a fegyvermellékletek (szablya, íj, nyíl) – jelzik, hogy az avar kagánok harcos népéhez, kíséretéhez tartoztak. Asszonyaik a korabeli középréteg divatja szerint öltözködtek, és gazdagságukat jelzi, hogy egyesek mellé még lovat is temettek, amely csak igen ritkán figyelhető meg az avarkorban. Az itt megtelepedő avarok eredetével kapcsolatban igen fontosak a szerző megfigyelései, melyek Keletre, Közép-Ázsia felé mutatnak. Ezt támasztják alá egyes itt talált leletek, illetve az utóbbi évek régészeti megfigyelései, melyek az avaroknak a 7. és 8. században továbbra is fennálló ázsiai kapcsolataira utalnak.
A komárom-hajógyári leletek között számos olyan öv- és lószerszámveret található, melyek motívumkincse és ábrázolásai szoros rokonságot mutatnak az 1799-ben Nagyszentmiklóson talált aranyedények díszítéseivel, melyeket avar fejedelmi ivókészletnek tartott László Gyula. Emiatt a 2002-ben a Magyar Nemzeti Múzeumban megrendezett Az avarok aranya – A nagyszentmiklósi kincs c. kiállításon a hajógyári leletek kiemelt helyet kaptak a vitrinekben, mint kiváló párhuzamai a kora középkor egyik legjelentősebb leletegyüttesének. A motívumok szintén arra a szoros kapcsolatra utalnak, mely e közösséget az avar kagánhoz és környezetéhez kapcsolta. Így e tekintetben csak sajnálni lehet, hogy a sírrablók az arany és ezüst tárgyak tekintetében olyan alapos munkát végeztek, és csupán a bronz, csont és vas mellékleteket hagyták meg.
Nálam ott voltak a képek is, de nem vitte be valamiért.
Namost: én nem tudom hova datálni, elfogadom amit Te írtál. Nem vagyok régész, sem kultúrtörténész.
Az hogy ezek parthus szobrok, s nem "médek" semmit nem von le abból, amit írtam, Ez a kéztartás a hinduizmusban is megvan, mint a a tanítás kéztartása.
Én egyébként egyszerűen "csak" tudom, nem tudom adatolni, azon kívül, hogy ifjúkoromban nagyapámnál több lexikonban (enciklopédiában?) láttam erről szóló képeket. Ne várd el, hogy tudjam mik voltak azok. Ha aztán ezt -mint "tudománytalant"- nem fogadod el, akkor nem. Ennyi.
Egyébként láttam én már "tudós elmétől" óperzsa-ómagyar azonosítást is, úgyhogy ha ez "csak" pártus lenne (amit erősen vitatok, mert a tanítás a méd magocokmágusok/magosz-ok privilégiuma régről és sokáig még) akkor sem dőlne össze a világ.
Ügyesen bemásoltad a képleírásaimat, de nem ezt kérdeztem, hanem hogy az említett ibér szobrocskákat mikorra datálod. Azonkívül nem magyaráztad el, hogy a hatrai szobrok szerinted mitől lennének médek.
Könnyűpáncélos római lovas és nehézvértezetű parthus kataphraktosz összecsapása
Parthus trónörökös ábrázolása egy olbiai csont ivókürtön
Parthus nagykirály ábrázolása egy csont ivókürtön Olbiából
Trugly Sándor