Hawkeye olvtárs úgy véli, hogy a magyar rovásírást cak a 20. században találták ki, az ókorban és a középkorban az ún. "nomád" népek nem tudtak írni-olvasni. Bizonyítékait itt vezeti elő.
Újabban kétségbe vonják, hogy Mátyás korában a népesség elérte volna a 4 milliót, általában 3-3,5 milliót írnak. Nézd meg a "Mit vesztettünk Mohácsnál?" című topikot, abban vitáztunk erről.
A honfoglalók népességét 400-500 ezerre becsülhetjük, viszont a településdemográfiai kutatások szerint a helyben élő (autochton) népesség száma magasabb volt, mint a honfoglalóké. A honfoglalás előestéjén itt élő népesség összlétszámát általában 600 ezer körülire becsülik, bár vannak, akik 800 ezret is írnak.
A honfoglalás meg az államalapítás között volt némi bevándorlás (pl. besenyők, de nyugatiak is), a természetes szaporulattal együtt a népesség Kr. u. 1.000 körül 1 és 1,5 millió közé tehető.
A tatárjárás előestjére meg a 2 millió körüli az elfogadott adat.
Azért a szező helyében a történeti demográfiai becsésekkel óvatosabban bánnék. (Pl.: a Mátyás-korabeli népesség, vagy ebből visszaszámolva az Árpád-kori népesség létszáma).
32. Kováts Zoltán (Szeged) kandidátus (történész) A népességfejlődés vázlata a honfoglalástól 1920-ig c. tanulmánya bevezetésében László Gyula és mások kutatásai nyomán feltárt bizonyítékokat mutat be arról, hogy az avar korszak második felében, a 7. századtól kezdve magyarul beszélő tömegek nyomultak be a Kárpát–medencébe. Továbbá – a bizánci forrásokra támaszkodva – megállapítja, a 895-ös évben induló honfoglaláskor a török nyelvet beszélő kabarokkal együtt a betelepülők száma fél millió körül lehetett. Ha a Kárpát–medencében élő, 250 évig az Enns folyóig hatalmat gyakorló avarok még ekkor is török nyelvet beszéltek volna nagy tömegeikben, akkor ma nem finnugor nyelvet beszélnénk. Hiszen az itt talált szláv töredékek is igen rövid idő múlva a magyar nyelvet beszélőkbe olvadtak be. Az újabb nyugat–európai és gyér hazai kutatási eredmények azt mutatják, hogy a 11–15. században, de még a 16–17. században is, amikor több és jobb forrásértékű anyaggal rendelkezünk, ezekben a századokban tehát rendkívül alacsony a természetes szaporodás mértéke: 2–4 ezrelék évente. Újabban feltárult, hogy az eddig ismert nagy epidémiák (pestis, himlő, lepra) mellett a népességet az állandóan jelenlévő fertőző–betegségek, az endémiák pusztították. Egy másik hazai kutatási eredmény feltárta, hogy a XV. század végéről fennmaradt portális és más összeírásokat értelmezve a Kárpát–medence népessége Mátyás király korában5 millió körül lehetett. Ha a különböző besenyő, kun, német majd román betelepülőket leszámítjuk, akkor legalább 1 milliós tömegnek kellett a Kárpát–medencében élni a IX. század végén. Az okleveles anyag egyértelműen mutatja, hogy a későbbi századokban a magyarság tömegei töltötték be a Kárpát–medencét, így a hegyvidékek folyóvölgyeit is. Ez a magyarul beszélő meghatározó népesség egy része már a VIII. század elején is itt volt. 895-ben kapott újabb megerősítést.
Provó az 50 000 éves magyar írásbeliségből (1851. hsz.):
A hettita hieroglifikus írás megfejtése csak századunk harmincas éveiben sikerült különböző nemzetiségű tudósok együttes erőfeszítése eredményeképpen. Közéjük tartozik Helmuth T. Bossert (Németország), Emil O. Forrer (Svájc), Bedřich Hroznỳ (Csehszlovákia), Piero Meriggi (Olaszország) és jelen sorok írója is. Mégis e kutatómunka még nem annyira elôrehaladott, hogy a hettita írásról megszerzett tudásunkat egy szintre helyezhetnénk a sumér vagy az egyiptomi írásra vonatkozó ismereteinkkel. Noha ezen írás általános rendszere világos és érthetô, az egyes jelek értelmezése még sok munkát igényel.
Ez az írás az egyiptomi hieroglifák nyomán kapta a hieroglifikus jelzőt, mely egyszerűen annyit jelent, hogy a hettita írás -- az egyiptomihoz hasonlóan -- képírás. Semmiképpen nem utal e szó arra, hogy a hettita hieroglifikus rendszer az egyiptomi írásból alakult volna ki, vagy bármiféle kapcsolatban állna azzal.
A hettita hieroglifikus írást kb. i. e. 1500-tól i. e. 700-ig használták egy igen nagy területen, mely Anatólia középső részétől Szíria északi részéig terjedt. Ezen írás nyelve kapcsolatban áll, de nem azonos az ún. ékírásos hettitával, aminek elnevezését az adta, hogy e nyelv a Mezopotámiától átvett ékírásban maradt fenn. Mindkét nyelvet és írást egy időben használták a hettita birodalomban, de míg az ékírásos hettita gyakorlása Boghazköj, a birodalom fővárosa körüli területre korlátozódott, és i. e. 1200 után nem sokkal el is tűnt, a hieroglifikus hettita az egész birodalomban használatos volt, és élô kifejezési eszközként kb. i. e. 700-ig fennmaradt.
A hettita hieroglifikus írás kialakulását még mindig homály borítja, de minden jel arra mutat, hogy az eredet az égei-tengeri kultúrákban keresendő (lásd: 216. o.)
A korai időszak képes jeleinek (38. ábra) jellegét megôrizték a klasszikus időszak szabályszerű feliratai, sőt még a késői korszak folyóírásában is felismerhetôek e jelek. (39. ábra, fordítása a 114. oldalon)
A szójelek struktúrája ugyanaz vagy hasonló, mint más logo-szillabikus írásokban. A szabványos hettita szótagábécé mintegy hatvan mássalhangzóval kezdődő és magánhangzóra végződő szótagot tartalmaz, mint pl.: pa, pi, pe, pu. (40. ábra) A takarékosságra való törekvés elvével összhangban nincsenek megkülönböztetve a zöngés, zöngétlen és hehezetesen ejtendő mássalhangzók. Szabványos hettita szótagábécén az i. e. első évezred elején Szíriában használatban levőt értjük.
Az ugyanebben az időben Anatóliában létező szótagábécék számos helyileg kifejlődött jelet tartalmaznak. Hasonlóképpen a korábbi -- i. e. 1200 előtti -- szótagábécék jónéhány olyan jelet is magukba foglaltak, melyek a késői korszakban feledésbe merültek. A `pa típusú' szótagok jelei mellett létezik néhány rébusz jel is, melyeket szótagjelként használtak. Ilyenek pl. a `tra' és `ara' szótagok jelei.
Soha nem lehet tudni, hogy milyen CHARLES SIMONYI ( WORD , EXCEL létrehozója) típusú emberek éltek a múltban......másrészt az INTELT is főként magyar származásúak alapították......
......( HWSW] Az Intel tegnap jelentette be, hogy visszavonul a vállalat egyik magyar származású alapító tagja, vezető alelnöke és az Intel Capital elnöke, Leslie L. Vadasz. A 66 éves iparági veterán meghatározó szerepet játszott abban, hogy az Intel a világ legnagyobb félvezetőgyártó vállalatává emelkedjen.
A bejelentés kapcsán Craig Barrett elnök-vezérigazgató a következőket mondta: "[Les Vadasz] a mérnökök mérnöke, aki remek érzékkel sejtette meg, hogy merre halad az iparág és hogy nekünk merre kell haladnunk a siker érdekében. Az Intel a félvezetőiparban kiharcolt vezető pozícióját nagyrészt Les Vadasz eredményeinek köszönheti." )......"
"... Mivel édesapám svéd diplomata volt ... A vikingek rúnaírása nagyon érdekelt. ... A rúnaírással kapcsolatban tudtam meg, hogy az a magyar rovásírásból származik. ... és saját nyelvüknek, kultúrájuknak megfelelően átformálták azt."
Mondja Dr. Allan Inovius, a Máltai lovagrend-szeretetszolgálat vezetője.
Székely Zoltán: Árpád-kori rovásjelek a Székelyföldről
A szerző három székely-magyar rovásírásos tárgyi emléket közöl, a Háromszék (Kovászna) megyei Torjáról, illetve Csernátonból. A torjai edénytöredék jeleit kiégetés előtt, a csernátoniét kiégetés után karcolták be. Mindkettő Árpád-kori település maradványainak régészeti anyagához tartozik. Utóbbi jelei hasonlítanak az ugyanitt előkerült ezüst pecsétgyűrűn látható jelekhez. A jeleket nem sikerült megfejteni, szerző a székely, illetve besenyő telepítés előtti magyar csoport tárgyi emlékeinek tekinti őket.
Az eddig ismert székely-magyar rovásírás jelei, feliratos emlékei közt kevés olyan van, amely hitelesen az Árpád-korba sorolható. A szakirodalom a homoródkarácsonyfalvi felirattöredéket tartja eddig a legkorábbinak, a 13. századba tartozónak1.
A székely-magyar rovásírás tárgyi emlékei Erdély délkeleti részéből, a székelyek által lakott Székelyföldről kerültek elő. Ezek általában templomok vagy középületek építésével vannak kapcsolatban, s azoknak a nevét őrizték meg, akik az építkezés vagy a renoválás munkálatainál részt vettek, vagy abban az időben valamilyen tisztséget viseltek. A feliratok közt bibliai idézetek is találhatók. A szakirodalomból az is ismeretes, hogy a rovásírást a székelyek a mindennapi életben is használták2. Ennek tárgyi bizonyítékai is előkerültek a székelyföldi kora középkori ásatások alkalmával, amiről a következőkben számolunk be.
Torja község (Kovászna megye) északi határvonalán folyik a Torja pataka, melynek bal partja széles terasz. Ezt a teraszt „Vármegye” néven nevezik a helybeli lakosok. Ennek egyik része, mely a patak jobb partján, az Apor-kúriával szemben van, „Kecske-gödör” néven ismeretes. Ezen a részen Coroi Artúr, a torjai általános iskola tanára edénytöredékeket szedett össze, s ezek között volt egy bekarcolt jelekkel ellátott edény darabja is. Az edénytöredékek lelőhelyén a hitelesítő ásatás egy Árpád-kori magyar település maradványait hozta felszínre.
A rovásjelekkel bekarcolt edénytöredék egy lassú korongon készült, barna színű, négy körbefutó egyenes bordaszerű vonallal díszített fazék darabja. A rovásjeleket a fazék nyaki részén kiégetés előtt karcolták be. A bekarcolt jelek nagysága 2 és 3 cm. Az egyik rovásjel a Kájoni ábécé „n” jelével mutat hasonlóságot3. A második rovásjel egy függőleges vonal, amely az „sz” betűnek felel meg4. A harmadik jel megfejtése problematikusabb, hasonlóságot mutat az alsószentmihályfalvi felirat második sorának legutolsó jelével, ami egy kazár szóelválasztó jel5. Ennek ellentmond az ezt követő pont. Lehet „cs” betű is6. A pont alatt egy másik jel alsó szárának a vége látható. Ez azt mutatja, hogy még több rovásjel is volt.
Az edénydarab jobb szélén egy vékonyan bekarcolt kereszt van. Ezenkívül a jelek felett van még két ferdén bekarcolt vonal. Ezek utólagos bekarcolások. A második edénydarab Csernátonban (Kovászna megye), a Damokos-kúria (ma tájmúzeum) udvarán, egy 7–8. századi szláv kunyhó romjai fölött levő Árpád-kori település kultúrrétegében, 40 cm mélységben, e kor jellegzetes edényeinek darabjai közt került elő. Fekete színű, gyors korongon készült, a nyakán három egyenes körbefutó borda díszíti az edénydarabot. A feliratot az edény kiégetése után karcolták be. A felirathoz hasonló jelek vannak az ugyanezen a településen talált ezüst gyűrű pecsételőjén is. Mindkét tárgyon a jelek írásutánzatnak tekinthetők. A torjai edénytöredékeken levő jelek a rovásírás körébe tartoznak. A jeleket az edény készítője karcolta be az edény falába kiégetés előtt. A felirat egyelőre megfejtetlen, a fazakas neve is lehetséges.
Torjának „Vármegye” néven ismert területe, mint a neve is mutatja, nem tartozott az itt letelepedett székelyek földjéhez, hanem Fehér megyéhez. E területnek nyugati részén, a Karatna patak völgyében besenyők laktak, ezt bizonyítják az okleveleken kívül az ásatások eredményei is7. Ezeknek az ide való telepítése a székelyekkel egyidőben vagy nem sokkal azután történhetett, mivel ugyanaz a feladat, a határőrzés hárult mindkét népre. Ezek, a székelyek és a besenyők, letelepítésükkor egy korai magyar települést találtak a „Vármegye” nevű részen. A székelyek a Torja patakának jobb partján, az Apor-kúria kertjében, a besenyők, mint későbben jöttek, a Karatna patak völgyében tepedtek le. Ezek vették át a keleti határ őrzését azoktól a magyaroktól, akik a Kárpátok túlsó oldalán építik ki a határvédelmet8. A székelyek későbbi, 12. század vége–13. század elején való letelepedését az Apor-kertben az ásatás is bizonyítja, ugyanis a cserépbogrács az itt talált kerámia közt alig volt képviselve9.
A „Kecske-gödörben” talált rovásírásos edény a települést a 11. századra keltezi, ezt bizonyítja az edény nyakának bordaszerű díszítése. Az ilyen típusú edényt a szakirodalom a 10–11. századba sorolja10.
A fentiek alapján bizonyítható az a megállapítás, hogy a „Vármegyén” az ide korán (10–11. század) letelepedett magyarság tárgyi emlékei kerültek felszínre, akik – mint a székelyek – használták a rovásírást. Ezen a nézeten van több más magyarságkutatóval együtt Németh Gyula is11. A csernátoni településen talált feliratos edénydarab és az ezüst gyűrű is a magyaroknak tulajdonítható, egy későbbi időből (12–13. század) származik. A székelyek távolabb, a domb lábánál telepedtek le, s anyagi kultúrájuk emlékei egy későbbi, a 13–14. századra mutatnak, amit az ott előkerült Anjou-kori érmek is bizonyítanak12.
1. VÉKONY Gábor: Későnépvándorláskori rovásfeliratok a Kárpát-medencében, 1987, 17–18 2. NÉMETH Gyula: A magyar rovásírás, Budapest, 1934, 31 3. Ibidem, VII. melléklet 4. Ibidem 5. VÉKONY Gábor i. m. 109 6. NÉMETH Gyula i.m. VI. melléklet 7. SZÉKELY Zoltán: Pecinegii în sud-estul Transilvaniei, Aluta, XVII-XVIII, 1985–86, 197 8. SZÉKELY Zoltán: Korai középkori temetők Délkelet-Erdélyben, Korunk Évkönyv, 1973, 226 9. Idem, Aluta, XVII–XVIII, 1985–86, 198 10.FODOR István: Honfoglalás kori bordázott nyakú edényeink származásáról, Folia Archaeologica, XXXVI, 1985, Budapest, 165 11.NÉMETH Gyula i. m. 31 12.SZÉKELY Zoltán: Kora középkori települések a Székelyföldön (XI–XIV. század), Veszprémi Történelmi Tár, 1990, I., 5
Forrás:http://www.cosys.ro/acta/cikkek/hu/szekely_z1.htm
1979 “Hititlerde Fal ve Kehanet”, Arkeoloji ve Sanat 1-2: 6-10.
1981 (mit A. Dinçol), Anadolu Medeniyetleri Müzesinde Bulunan Hitit Hiyeroglif Mühürleri / Hethitische Hieroglyphensiegel im Museum für Anatolische Zivilisationen, Ankara.
1982 “Bir Alacahöyük Mührünün Okunuşu Hakkında”, Anadolu AraştırmalarıVIII: 59-61.
1983 (mit A. Dinçol), “Elazığ Müzesi’nde Bulunan İki Hiyeroglif Mühür” / “Zwei hethitische Hieroglyphensiegel im Elazığ Museum”, Anadolu Araştırmaları IX: 285-294.
1983 (mit A. Dinçol und O. Belli), “Bir Bilgi Yanlışının Düzeltilmesi Hakkında” / “Berichtigung einer Fehlinformation”, Anadolu Araştırmaları IX: 387-400.
1985 (mit A. Dinçol), “Neue hethitische Hieroglyphensiegel in den Museen zu Ankara und Mersin”, Akkadica 45: 33-40.
1986 (mit A. Dinçol), “Eine wiederentdeckte assyrische Inschrift auf den Van-Felsen”, Anadolu Araştırmaları X: 351-58.
1986 (mit A. Dinçol), “hethitische Hieroglyphensiegel in den Museen zu Samsun, Gaziantep und Kahramanmaraş”, Anadolu Araştırmaları X: 233-252.
1986 (mit A. Dinçol), “Appendix: The hieroglyphic Inscription on Cylinder Seal No: 6948”, Ancient Anatolia (Essays in Honor of M. Mellink), Wisconsin: 83-84.
1987 (mit A. Dinçol), “Unpublished hittite hieroglyphic Seals in Regional Museum of Adana”, Hethitica VIII: 81-93.
1988 (mit A. Dinçol), “Hieroglyphische Siegel und Siegelabdrücke aus Eskiyapar”, Dokumentum Asiae Minoris Antiquae (Festschrift H. Otten), Wiesbaden: 87-97.
1989 (mit M. Poetto und A. Dinçol), “A new seal in hieroglyphic Luwian”, Akkadica 62: 21-23.
1992 (mit A. Dinçol), “Die urartäische Inschrift aus Hanak (Kars)”, Hittite and Other Anatolian and Near Eastern Studies in Honour of Sedat Alp, Ankara: 109-117.
1993 (mit A. Dinçol, J.; D. Hawkins und G. Wilhelm), “The Cruciform Seal from Boğazköy- Hattusa”, Istanbuler Mitteilungen 43 : 87-106.
1994 “The New Archaeological and Epigraphical Finds from Ivriz”, Tel Aviv 21/1 : 117-128.
1995 (mit A. Dinçol), “Die neuen Inschriften und beschrifteten Bronzefunde aus den Ausgrabungen von den Urartaeischen Burgen von Anzaf”, Studio Historiae Ardens,Fs. Ph. H.J. Houwink ten Cate : 23-55.
1996 (mit A. Dinçol),“Über die Bedeutung des Wortes hantiyarahha- im Hethitischen”, Anatolica XXII: 195-201.
1996 “Bemerkungen über einige hethitische Kleidungsstücke”, Anadolu Araştırmaları XIV: 217-228.
1996 (mit A. Dinçol) “Hatip Anıtındaki Hiyeroglif Yazıt”, Arkeoloji ve Sanat 73: 8-9.
1998 “Beobachtungen über die Bedeutung des hethitischen Musikinstrument GIShuhupal”, Anatolica XXIV: 1-5.
1998 (mit A. Dinçol und E. Jean) “Unpublished Hittite Seals in the Collections at Adana”, Anatolia Antiqua VI: 183-193.
1998 Der Titel GAL.GEŠTIN auf den hethitischen Hieroglyphensiegeln ”Festschrift für Horst Klengel, Altorientalische Forschungen 25: 163-167.
1998 “Tönerne Siegelkopien aus Boğazköy” III. Uluslararası Hititoloji Kongresi Bildirileri:167-175, Ankara.
1999 Eski Önasya ve Mısır’da Müzik, Eskiçağ Bilimleri Enstitüsü Yayınları, Ege Yayıncılık, İstanbul.
2000 (mit A. Dinçol; J. Yakar und A. Taffet) “The Borders of the Appanage Kingdom of Tarhuntassa – a Geographical and Archaeological Asessment”, AnatolicaXXVI: 1 – 29.
2000 (mit A. Dinçol) “Hitit Hiyeroglif Mühürleri Araştırmaları”, Türkiye Arkeolojisi ve İstanbul Üniversitesi (1932-1999), (Ed. O. Belli), Ankara, 345-347.
2000 (mit A. Dinçol) “Orta Toroslar Bölgesi Tarihsel Coğrafya Araştırmaları”, Türkiye Arkeolojisi ve İstanbul Üniversitesi (1932-1999), (Ed. O. Belli), Ankara, 348-350.
2000 (mit A. Dinçol) “Doğu Anadolu’da Urartu Yazılı Belgelerinin Araştırılması”, Türkiye Arkeolojisi ve İstanbul Üniversitesi (1932-1999), (Ed. O. Belli), Ankara, 369-370.
2001 (mit A. Dinçol) “Studies on Hittite Hieroglyphic Seals”, İstanbul University’s Contributions to Archaeology in Turkey (1932-2000), (Ed. O. Belli), Ankara, 315-317.
2001 (mit A. Dinçol) “Eskiçağ’da Doğu Akdeniz Havzası ve Anadolu’da Diller ve Yazılar”, Boğazköy’den Karatepe’ye Hititbilim ve Hitit Dünyasının Keşfi, Yapı Kredi Kültür Sanat Yayıncılık, İstanbul, 20-37.
2001 (mit A. Dinçol) “Studies in Historical Geography of the Central Taurus”, İstanbul University’s Contributions to Archaeology in Turkey (1932-2000), (Ed. O. Belli), Ankara, 318-319.
2001 (mit A. Dinçol) “Study on Urartian Inscription of Eastern Anatolia”, İstanbul University’s Contributions to Archaeology in Turkey (1932-2000), (Ed. O. Belli), Ankara, 336-337.
2001 (mit A. Dinçol) “Anadolu’da Bulunan İlk Çiviyazılı Tunç Tablet ve Yeni Bir Hitit Kralının Ortaya Çıkışının Öyküsü” Sanat Dünyamız, 80: 175-183.
2001 (mit A. Dinçol; J. Yakar und A.Taffet) “Die Grenzen von Tarhuntassa im Lichte Geographischer Beobachtungen” Kilikia: Mekanlar ve Yerel Güçler (M.Ö. 2. Binyıl – M.S. 4. yüzyıl) Uluslararası Yuvarlak Masa Toplantısı Bildirileri (İstanbul 2-5 Kasım 1999)-Varia Anatolica XIII : 79-85.
2001 (mit A. Dinçol und M. Salvini) “Zwei Urartäische Tontafeln aus Çavuştepe”, Studi Micenei Ed Egeo-Anatolici XLII/2: 195-202.
2001 “Anatolia, § 4 (ii) Hittite Literary Evidence”, The New Grove Dictionary of Music and Musicians, 2nd Edition, London, New York.
2001 “Bemerkungen über die hethitischen Siegelinhaber mit mehreren Titeln”, Akten des IV. Internationalen Kongresses für Hethitologie, Würzburg, 4.-8. Oktober 1999-Studien zu den Boğazköy-Texten 45 : 98-104.
2002 (mit A. Dinçol) “Grosse, Prinzen, Herren”, Die Hethiter und ihr Reich, das Volk der 1000 Götter-Kunst-und Ausstellungshalle der Bundesrepublik Deutschland 18. Januar-28. April 2002 : 82-87.
2002 (mit A. Dinçol) “Die ‘Anzeigen’ der öffentlichen Schreiber in Hattuscha” Festschrift für Fiorella Imperati, Eothen 11: 207-215.
(Baskıda) “Zwei hethitische Hieroglyphensiegel aus Yozgat und Konya”, Festschrift für Güven Arsebük.
(Baskıda) “Wer war Walmni”, Festschrift für Erich Neu.
(Baskıda) “Enkel des Königs, aber kein Prinz”, Festschrift für F.Harry Hoffner.Forrás:http://www.istanbul.edu.tr/edebiyat/kisisel_sayfalar/kisisel_bdincol.html
Urartui ékírás
Ilyeneket írtak ötvenezer éve, szerinted biztos géppapírra...
Az óegyiptomi "hold", illetve "hónap" szavak hieroglifája
A hettita "hold" és "hónap" szavak hieroglifája
Újhettita kőpecsét lenyomata
