Szorgos olvasója vagyok a MaNem-nek, és a véleményem a lap irányvonaláról és stílusáról, módszereiről lesújtó. De azért akadnak benne tartalmas, szellemes, jó írások (feltehetően a véletlen művei), amelyek érdemesek arra, hogy külön odafigyeljünk rájuk vagy csak jót szórakozzunk rajtuk. A topiknyitóban idézett cikken például egész jót mulattam.
BZS sosem tagadta, hogy ő igazi Yosarian. Kérdezz meg jobbosokat, vagy őt magát. Kiváncsi vagyok, letagadja-e. Azt is elismerte, hogy elárulta a Fideszt. Karakán gyerek ő.
Az írás nem "baloldalt cikiző" (hogy lehet ennyire eltávolodni a nyelv értelmétől és lelkétől?! s főleg "nemzetieknek"..?), hanem vadul bunkó és aljas.
95-ben még "kolumbiai drogbárósághoz" hasonlította a Fideszt a Népszabadságban.
Nem semmi hátrabucska azért ez sem :-)))
Lehet hogy a kokó jobb üzlet ?
íme a gyöngyszem:
„Most itt az idő az árulásra: igen, én, az alapító atyák egyike dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot. Ugyanis nem szerettem őket. Nagyon nem. Dr. Simicska körül egyre több lett a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón. Meg a titok is egyre több lett, s a titkok számának emelkedésével párhuzamosan sűrűsödtek a fontos arcú fószerek, akikkel nem lehetett emberi szavakat váltani nőről, kajáról, piáról."
Ezt írta Bayer Zsolt. Bizony.
De aztán választást nyert a Fi ...izé, megvilágosodott. Mert a fejében Megszólaltak A Hangok.
Ez a fórum az index hű lenyomata. Betesz valaki egy, a baloldalt cikiző írást (ráadásul kivételesen pozitív példaként hozva) és erre, mintha harci kürt szólalt volna meg, 6-8 balliberális pióca ráveti magát és egymásra licitálva fikázza. Mintha bolgárúr műsora lenne nyomtatott alakban.
Ilyenkor gondolom nem várja senki, hogy a jobboldal is megszólaljon?
Ezeket BZS írta igazi Yosarianként:
igazi Yosarian válasz erre | adatok | e-mail 2001.04.09 17:21 (509)
[...] ezúton közlöm a Danone cég illetékeseivel, amit az Index törzsközönsége régóta tud, vagy sejt: az igazi Yosarian álnév mögött Bayer Zsolt áll [...]
S mert tudjuk, hogy a híradók hivatalos hírei mögött és alatt van ismét az igazság. Mert jól ismerjük azt az újságíró-fajtát, akiről már Márai Sándor is megemlékezett: „(…) A világban sűrűn sündörög ez a fajzat. Mint a poloskák, szívják a Szellem vérét. Bűzösek, csípéseikkel kellemetlenkednek mindenkinek, aki tehetséges vagy jellemes. A demokrácia és a bolsevizmus egyformán jó palást számukra, e rendszerek redői között szaporodnak, melegednek, mint falusi pásztor prémes, meleg gubájában a bolhák.”
Bayer,a Kazinczy-díjas írta:
"hisztériazsidók és seggnyaló, pitiáner, szar cenzor, faszomért, kibaszott, te szerencsétlen, együgyü, demagóg proletár, bazmeg, geci, lebasszák, kommunista, aljas, tenyérbemászó pofájú, rothadék geciputtony, kurva kibaszott, lábszag és mucsológus, gyáva, sunyi szarok, szarjankó, köcsög gecit, baromállat, pufajkás hazaáruló geci, baszd meg, szarrakás, disznófossal összekent dávid csillag, bazdmeg, okádék, nyáladzás, gennyláda, görény "
Valamint
"csókold meg a seggemet, a bélférget kikúrták a tévétől mint macskát szarni, bekúrták a sittre, sábeszdeklit baszott a fejére. A proli apoteózisa. A tőrölmetszett igazi proli a surmó a házmester, aki nagy hangon szid a gangon, liberális idióták, köcsög Csepeli, szarzsák Bolgár, csak ahhoz a darab macskaszarhoz fűzi bensőséges kapcsolat, Hogy te mekkora nagy fasz vagy, Hangos vagy, buta és f@szkalap, pofán basszam azt a vén rohadékot, Lantos viszont egy rakás szar, Menj a picsába ! "
Bayer Zsolt: A nyúl, meg a disznó 2002. augusztus 31. 19:01
Bayer Zsolt, a polgári körök augusztus 31-i, Magyar Televízió előtt tartott tüntetésén elmondott beszédének teljes szövege
„Az egyik legvidámabb tapasztalat az életben, ha az ember olyan célpont, amelyet nem találtak el.”
Barátaim! Szeretettel köszöntelek benneteket az idei vadászati idény kezdetén. Az esetek többségében megtisztelő és jó dolog meghívást kapni a hajtóvadászatra. Talán egyetlen kivétel, amikor az embert nyúlként invitálják a nagy eseményre.
Az idei vadászati szezon rendhagyónak ígérkezik még egy ok miatt: most ugyanis egy, a szocialista-liberális kormány jóvoltából a börtönből frissen kikerült köztörvényes bűnöző fújta meg a kürtöt. A hatalom, a hálózat kormánya mára Kende Péter és Tasnádi Péter arcvonásait öltötte magára. A szörnyarcúak megbízói pedig elégedetten dörzsölgetik fehér kesztyűs kezeiket, mert attól hiszik magukat úriembereknek, hogy a piszkos munkát senkiháziakkal végeztetik.
Piszkos munka pedig akad éppen elég. Mert túl sokan vagyunk. Mert még nem sikerült teljesen elhallgattatni bennünket. Mert együtt vagyunk, hiszünk az igazunkban, s nem adjuk meg magunkat. Mert kidugtuk fejünket a mindent elborító médiavilág mocsarából. Mert semmiképpen sem akarunk tökéletes fogyasztók, hamburgerzabáló zombik, a Nagy Testvért bámuló konzumidióták lenni. Mert nem vagyunk hajlandóak elhinni, hogy a Tshcibo a legtöbb, mi adható. Mert élünk a gyanúperrel, hogy ha a fejét három irányba mozgató, intelligens fogkefe lesz tényleg a legfontosabb, akkor a világ megérett a pusztulásra. Mert nem gondoljuk, hogy attól vagyunk európaiak, ha nem vagyunk magyarok többé. S mert tudjuk, hogy a híradók hivatalos hírei mögött és alatt van ismét az igazság. Mert jól ismerjük azt az újságíró-fajtát, akiről már Márai Sándor is megemlékezett: „(…) A világban sűrűn sündörög ez a fajzat. Mint a poloskák, szívják a Szellem vérét. Bűzösek, csípéseikkel kellemetlenkednek mindenkinek, aki tehetséges vagy jellemes. A demokrácia és a bolsevizmus egyformán jó palást számukra, e rendszerek redői között szaporodnak, melegednek, mint falusi pásztor prémes, meleg gubájában a bolhák.”
Most ismét előkerült az összes. Mindegyik, akiket jól ismerünk. S most azt mondják, mi tiportuk lábbal a sajtószabadságot, és nincs jogunk tüntetni a jussunkért. De van! Mert az elmúlt négy esztendőben mindössze annyi történt, barátaim, hogy más hangok is hallatszottak a mocsármédia egyszólamú kórusa mellett. Ezeket a más hangokat most levadászásra ítélték. Szilenciumra ítélték. Anyagi, egzisztenciális ellehetetlenülésre ítélték. Ezt tették negyven éven át. Van benne tapasztalatuk.
De most itt vagyunk. Ameddig vagyunk, s ameddig ilyenek vagyunk, addig nem lehetnek nyugodtak és elégedettek sem a hatalom mai birtokosai, sem a médiavilág felkent papjai, az üresfejűek és az üres lelkűek.
Barátaim! Szolzsenyicin azt mondta: ha hirtelen mindenki elkezdene igazat mondani, 24 óra alatt megbukna a diktatúra. Ezért van az, hogy soha senki nem félt annyira az igazságtól, és soha senki nem akarta annyira a médiát, mint a náci, és legjobb tanítványa, a kommunista. Amikor százezer szovjet katona védte őket, akkor is rettegtek az igazságtól, most pedig betegesen rettegnek tőle. Persze azt fogják majd kérdezni ártatlanul: de hát hol van itt kommunista? A helyes válasz az, az igazság az, barátaim: hogy mindenhol. Mert a kommunista nem vész el, csak átalakul. Leginkább bankszakemberré alakul, becsületes nagyvállalkozóvá, nagytőkéssé, a magántulajdon szentségének hirdetőjévé. No és persze a sajtószabadság nagy barátjává. Ma senki sem óvja jobban a sajtó szabadságát, mint az egykori cenzorok. Cenzor és hajdani „megfegyelmezett” ma egymás vállát lapogatják, szeretik, tisztelik és kölcsönösen feltételezik egymást. Egyik a hatalomban ül, másik a sajtóban hazudozik, kéz kezet mos, s aki nem tűri ezt a velejéig rothadt konszenzust, azt levadászásra ítélik.
Gondoljátok meg, mi lett volna, ha az elmúlt négy évben valamelyikünk azt találja monani, hogy levadássza mondjuk a hét törpét… A hét porcogós gyűlöletmestert. A botrány megjárta volna még a messzi Amerikát is. Most pedig, a börtönkosztot nem kedvelő bűnöző, akiből a mocsármédia sztárt csinált, bejelentette, hogy egyenként fog levadászni bennünket. Kiket is? Tóth Gy. László barátomat. Molnár Tamás barátomat. Bencsik András barátomat. Lovas István barátomat. Itt állunk, egy sorban. Innen üzenjük a bűnözőnek és a fehér kesztyűs, gyáva hobbimészárosoknak, hogy bennünket nem lesz elég levadászni! Most már mindannyiunkat le kell vadászni. Benneteket is, akik eljöttetek nemet mondani a hazugságra, a lelkiterrorra, a piszkos kis lopakodó diktatúrára. Ez a vadászat sikertelen lesz, barátaim. Mert a polgár egyebek mellett arról is felismerhető, hogy nem hajlandó félni soha többé.
Barátaim! Az idei vadászati szezont ezennel megnyitjuk! Az idény jelszava: sok nyúl is disznót győz. Még akkor is, ha előbb-utóbb az összes disznó megkapja majd a nagykeresztet…
S a legrosszabb hírünk, amit el tudunk nekik mondani: a Sajtóklubot folytatni fogjuk! Mert bennünket megállítani már nem lehet!
Néhány példa: "hazug, gyáva szörnyeteg, velejéig rothadt és hazug, pofátlan, posztkommunista yuppie, leviharzott, dagadt, testileg és agyilag lepusztult, mocskos, beszari, lelki nyomorék, az emberiség salakjai, félkegyelmű, büdös disznó, kacsacsőrű emlős, trotty, félkretén, totál gonosz, súlyos fertőző beteg és undort keltő rovar, gyógyíthatatlanul visszataszító". (Az utóbbi kitételek miatt 300 ezer forint büntetésre ítélte a bíróság.)
Júj, ezt nagyon elszúrtad. Ágnes asszonyt a Képes 7-nél tanították meg arra, hogy a szakmában nincs tegeződés. Ezt kéri számon a szocikon. De Bayeren nem.
A nem tudás hatalom 2004. szeptember 27. (7. oldal)
Seszták Ágnes
Azt mondja a miniszter, felháborító, hogy a bölcsészkari felvételi tesztkérdések között volt egy latin mondás. Milyen alapon, kérdezte Magyar Bálint, amikor a gimnazisták kilencven százaléka nem tanul latinul. Először azt hittem, a miniszter viccel, de mint utóbb kiderült, egyáltalán nem. Nagyon is komolyan gondolta, hogy ma egy érettségizett diáknak, aki az ELTE Bölcsészettudományi Karára jelentkezik, nem kell ismernie egyetlen latin mondást sem. Hogy aztán a felvételi tesztek tartalmáról ne is szóljunk, hiszen némely válasz felér egy hajdani szilveszteri kabarétréfával. Ha jól emlékszem, valamikor a hetvenes évek végén volt az első nagy tanügyi reform, amelyben Babitstól József Attiláig alapos kurtítást végeztek a magyar irodalom tanításában. Hol vagyunk már ettől… Akkor ugyanis komoly vita bontakozott ki arról, hogy fontos-e Berzsenyi, vagy hogy hány órát kell foglalkozni Az ember tragédiájával. Azóta alaposan változott a tanügyi szemlélet. Tulajdonképpen csoda, hogy van még magyarirodalom-óra. Végül is minek? Az olyan író, mondják a tinédzserek, aki ötszáz oldalas regényt ír, nem komoly ember, Petőfi is több versszakot pazarol arra, hogy miként akar meghalni. Minek ez a körülményes duma? És minek ezeket megtanulni, hiszen az állítólag egyetemi tanári címmel rendelkező médiaszemélyiség arra büszke, hogy életében egyetlen verssort sem tudott fejből idézni. Nem szól rá senki, hogy talán kevesebbet nyökögne beszéd közben, ha annak idején megtanulja a Toldi előhangját vagy első két énekét. A memoriter tanulása nem merénylet a diák szabad ideje ellen, hanem szókincsgyarapító módszer. Hiányát látjuk, tapasztaljuk naponta. Újabban sportot űznek az internetes csevegőportálok szereplői abból, hogy fittyet hánynak a magyar helyesírás összes szabályára, hihetetlenül rongálva ezzel az amúgy is szennyezett magyar nyelvet. Most, hogy az alsó tagozatban megszabadítják a diákokat az osztályzástól, újabb csapást mérnek bármiféle szellemi erőkifejtésre. Az évek óta hajtogatott tantervi könnyítés révén lassan odáig jutunk, hogy iskolába járni sem lesz kötelező, ha tetszik a diáknak jár, ha nem, akkor otthon szörföl a világhálón. Lassan, de biztosan felszámolódik az iskola és a tanulás mindenfajta presztízse. Buktatni nem szabad, a lexikális tudás felesleges, a készségtárgyak mellőzhetők, azokat nem kell komolyan venni, testnevelésből nem négy vagy öt, hanem jó, ha egy óra van hetente. Az érettségi kiváltja a felvételit, még egy próbával kevesebb, ha rosszul akarom érteni, akkor tizennyolc éves korig egyetlen komoly megmérettetéssel sem kell szembenéznie az ifjú nemzedéknek. Természetesen ez nem vonatkozik mindenkire. Csak a nagy átlagra. A kevés kiválasztott igen szigorú iskolákba jár, erején felül tanul, magasan teljesít, elitsportokat űz, folyékonyan ír és olvas. Ez utóbbi állítás egyben minősíti a magyar átlagoktatás színvonalát. Az egyetemeken háromszor annyian tanulnak, mint annak előtte, ennek igazából örülni kellene, ám kérdés, mennyit ér az a diploma, amit önköltségi alapon szerez meg a tulajdonosa. Ez év őszétől megszűnik a katonaság, csodás húzás, populizmusában fél választási siker. Halkan kérdem: maradt még valami, ami nyomokban hordoz némi kihívást, kíván valami fizikai vagy lelki erőfeszítést? Az lesz a legnagyobb próbatétel, hogy Oki vagy Kuki bejutnak-e a Való Világba? Esetleg hogy képesek leszünk-e szótagolva elolvasni egy feliratos filmet a multiplexben?
Amikor a Képes 7-hez kerültem, főszerkesztőm azt mondta: Nincs több tegeződés! Az embereket tiszteljük, uram és hölgyem, a tegezős bratyizás elmegy a mozgalomban meg az illegalitásban az elvtársak közt, de nem a szakmában.
Bayer Zsolt vagyok, 41 éves, solymári gyerek. És nincsen kettőnknek hely a nap alatt, Gyurcsány. Téged nem érdekel, hogy miért, de mégis elmondom.
Amikor a Képes 7-hez kerültem, főszerkesztőm azt mondta: Nincs több tegeződés! Az embereket tiszteljük, uram és hölgyem, a tegezős bratyizás elmegy a mozgalomban meg az illegalitásban az elvtársak közt, de nem a szakmában.
Ágnes asszony ezt elmondta munkatársának, Bayer kollégának is? Tudjátok, a fetykázás, petizés, lackózás jeles képviselőjének.
Két nap Őszödön Stier Gábor 2004. október 16. 7:00
Magyar Nemzet Libamáj, borjú és rétes – néhány jó falat, amelyet a baloldal megreformálását sürgető illusztris vendégek útravalóként magukhoz vehettek, mielőtt az egyik budapesti luxushotelból – példátlan biztonsági intézkedések közepette – csütörtök este célba vették Balatonőszödöt. Csak következtetni lehet, hogy az informális találkozó mennyi pénzbe került valójában.
A számok ismeretéből következtetni lehetne a megtett biztonsági intézkedések nagyságára – hangzik a Miniszterelnöki Hivatal érvelése. A statisztikáknak ugyanakkor csak a protokolláris része ismeretes, vagyis az, hogy tizenegy állam- és kormányfő, valamint kétezernél is több fontos személyiség volt a magyar állam vendége. A Gyurcsány Ferenc: Egy sikeres miniszterelnök naplója című vékonyka könyvecskébe persze a házigazda ennél nyilván jóval többet is feljegyzett, a baráti összejövetel anyagi vonzatairól azonban ő is elegánsan hallgat.
Azt, hogy a négy balatonőszödnyi vendégsereg számláját nem az MSZP rendezte, László Boglár kormányszóvivő tegnap egyértelművé tette, vagyis fogalmazhatunk így: adófizetőként mindannyian a találkozó szponzorai lettünk. A költségeket ugyanis – amelyek valószínűleg a csillagos eget verdesik, hiszen tartalmazzák a diplomatahad utaztatásától az étkeztetésen keresztül az elszállásolásig mindent – természetesen nem a nyájas háziúr finanszírozta. De fogalmazhatunk úgy is, az MSZP ezt egyszerűen ellopta a központi költségvetésből, a zsebünkből.
Célszerű feltenni azt a kérdést, vajon beleilleszkedik-e az európai politikai hagyományokba, hogy egy kizárólag pártérdekeket szolgáló esemény költségeit ne annak haszonélvezője fizesse? Vagy a színpadiasan kifordított gyurcsányi zseb már azt szimbolizálja, hogy ezentúl a szegénység enyhítéséről papoló urak pezsgős vacsoráit is a kisember állja? Azt senki nem vitatja, hogy miniszteri szint fölött valóban kijár az államilag finanszírozott koszt-kvártély, arra azonban még aligha volt példa, hogy egy párt közpénzekből csapott volna ekkora mulatságot.
Kérdés persze az is, mire volt jó a nagy elzárkózás, ha odabent tényleg csak az zajlik, amit Gyurcsány egy minapi nyilatkozatában mesélt. Vagyis hogy leveszik a zakót, kényelmesen hátradőlnek, és elbeszélgetnek. Arról a kormányfő persze már nem elmélkedett, hogy a csúcsot megálmodó külhoni ideológusok eredetileg azt tervezték, önmaguk fényezése helyett inkább építő kritikát fogalmazzanak meg a baloldal számára. Hiába, a tükörbe nézés nem a „mi” szocialistáink műfaja. Vannak ennél fontosabb feladatok is. Gyurcsány Ferenc a minap maga fejtette ki: a balatonőszödi találkozó lényege nem más, mint hogy brit kollégáját eztán nyugodtan szólíthatja akár Tonynak is. Merje valaki még azt mondani, hogy mindez nem ér meg néhány rongyos százmilliót a hazának!
Arról pedig már igazán nem a szervező tehet, hogy a tanácskozás veszekedéssé fajult, amikor Irak kérdésében alaposan egymásnak esett a spanyol és a brit miniszterelnök. A Bush feltétlen szövetségeseként számon tartott Blair és az iraki kivonulás mellett döntő José Luis Zapatero éles vitájában Gyurcsány Ferenc – szembeszegülve a magyar lakosság túlnyomó többségének vélekedésével – a brit álláspontot tette magáévá. A lényeges véleménykülönbségek kiütközése után némileg megmosolyogtató az a végső dokumentum, amelyben a résztvevők leszögezik: „kizárólag többoldalú keretek között képzelhető el a világ országaiban jelentkező gondok megoldása”.
