Kedves fórumozók, ez egy provokatív topic lesz szándékom szerint.
Tekintve a válások mags számát, és azt, hogy - nemcsak itt, de egész Európában, sőt a keresztény kulturájú országokban is - egyre több a szingli és egyre kevesebben képesek egy házastárs mellett több évtizedet leélni, biztos, hogy annyira ragaszkodni kellene a hagyományos egy férfi efy nő, gyerekek családmodellhez?
Én még nem nagyon találtam rá jó megoldást, de akit érdekel ez a kérdés, és tud valami okosat, ne fogja vissza magát!
A házasságot, mint intézményt az én környezetemben is mostanában sok sok támadás éri. A házasság intézménye valójában régi, de ez még nem teszi elavultá.
sokan írjátok, hogy a közös lakás, a közös hitel, a közös nyaraló, a közös gyermek sokkal jobban összetart, mint a házasság papírja. Elgondolkodtatok már azon, mi lesz akkor, ha a hitelt visszafizetitek, sikerül még egy lakást venni, a gyerekek kirepülnek otthonról?
én szeretem a feleségemet, mert az enyém, szeretem, mert ilyen és szeretem mert a társam, de a legfontosabb és a nem házasságban élőknél ez hiányzik szeretem, mert szeretem, szeretem olyannak amilyen most, szeretem mert Őt kaptam azért, hogy szeressem és szeressen, akkor is szeretem, ha éppen nem szeretetreméltó Tapintatos, türelmes, figyelmes, áldozatkész, őszinte és megbocsájtó vagyok
Nekem és a feleségemnek is fontos volt a házasságkötés és az isteni áldás, hogy ez elavult és megmosolyognivaló az lehetséges, Mi hiszünk abban, hogy egymásnak lettünk teremtve, együtt éljük le az életünket Isten előtt
Hogy ettől több pénzünk lesz e, nagyobb házunk, nagyobb asztalunk, szebb autónk, több/okosabb/szebb gyerekünk azt nem tudom, viszont a házasságunkat nem fogjuk megkérdőjelezni sosem
Sokan mondják, hogy a házasságban a szabályokat nem szeretik...van valami amit lehet szabályok nélkül játszani? Jó az, ha valamit szabályok nélkül játszunk?
az en gyerekemnek ugyan semmi hatranya nem szarmazott ebbol,a tobbseg nem is tudja,hogy nem vagyunk osszehazasodva..Az apja nevet viseli ,en meg a sajatomat.
De ennyi erovel a 2 nagy gyerekem meg a sajat apjaet,ezert vagy egy tucat nev van a postaladan:)
Mi azzal,hogy ot vilagrahoztuk vallaltunk kozosseget abban,hogy ot egyutt is neveljuk fel..persze ez ugyanugy nem sikerulhet esetleg,mint ha hazasok lennenk..Bar 7 eve mukodik,ebbol a gyerek penteken lesz 4 eves:))
Szerintem van kulonbseg. Termeszetesen ez a kulonbseg nem a gyerek iranti szeretetet kinyilvanulasban talahato meg bar gondolom ezt nem is feltetelezted komolyan:), hanem sokkal inkabb egyeb helyeken. De ez csak az en velemenyem es teljesen elfogadom, ha masok nem igy gondoljak. Addig jo amig mindenki a sajat elvei szerint elheti az eletet:)
En is voltam mar hazas de ez nem vette el a kedvem a hazassag intezmenyetol. Elso hazassagom nem sikerult jol, de egy kevesbe sikeres kapcsolat kialakulas 2 emberen mulik...tehat en is o is hibaztunk es idovel rajottunk, hogy annyira nem figyeltunk oda, hogy mar nincs mit vissza epiteni.
Ez a negativ elmeny azonban az en velemenyemet nem befolyasolta magarol a hazassag intezmenyetol. Parommal evekig elettarsi kapcsolatban voltunk de most, hogy babat szeretnenk osszehazasodunk. En sem Mo-n elek most mar tobb mint 14 eve de ez nem befolyasolt semmit ezzel kapcsolatban.
Nekunk van egy "torvenytelen" gyerekunk,aki az egvilagon semmilyen hatranyban nincs a torvenyes tarsaival szemben.
7 eve vagyunk egyutt es papir nelkul is remekul mukodik a joban-rosszban.Vannak celjaink,van kozos gyerekunk,van egymas fele iranyulo elkotelezettsegunk papir nelkul is.
Nem tudom,ha egyikunkkel tortenne valami,akkor lenne-e a masiknak hatranya /feltetelezem,hogy igen/,de erre nem fogok epiteni akkor,mikor egy vadidegen elott igergetek fut-fat.
Szerintem a polgári házasságnak van "súlya". Ha másként nem is, de családjogi és vagyonjogi oldalról mindenképp. Úgy tudom, te külföldön élsz - lehet, hogy ott az élettársi kapcsolat jogilag egyenértékű a polgári házassággal, de itt nem.
Érzelmi oldalról meg ott érzékelném a súlyt (első házasságkötésről beszélek), hogy egy fiatal pár, akik addig "csak úgy" együtt éltek és még nem voltak abban biztosak, hogy együtt is szeretnék felépíteni a közös jövőjüket, azok esetében ez egy "szövetségkötés" arra, hogy közös célok érdekében, egybevágó tervek és elképzelések mentén induljanak el egy hosszú úton... Arra nincs garancia, hogy végig is haladnak ketten azon a bizonyos úton, de esély van rá és ebben kell is hinni.
Azonban az egyházi házasságkötéssel nekem is fenntartásaim vannak. A jövőt előre kiszámítani nem lehet, így olyanra nem tehetek Isten előtti esküt, amiben nem lehetek teljesen biztos. És ezzel nem a társában (esetleg önmagában) nem bízik meg maradéktalanul az ember, vagy nem elég jóhiszemű, hanem egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a felnőtt emberek személyisége is folyamatosan változik és néhány év eltelte után - részben külső körülmények hatására - úgy megváltozhat a házasságban élő két ember személyisége, életmódja, felfogása, stb. hogy azt képtelenség egymással összeegyeztetni. Szóval ha még csak nem is arról beszélünk, hogy valamelyik fél félrelép, vagy alkoholista lesz, vagy csak a munkájával/hobbijaival/külön baráti körével, stb. törődik - hanem arról, hogy az évek során eltérővé válhat két, korábban azonos értékrend, életszemlélet, más vágyak és célok, prioritások fogalmazódnak meg... Esküdjünk föl arra, hogy soha nem változunk?
tudod,en nem vagyok vallasos,tehat az egyhazi szentseg szamomra nem jelent semmit..a polgari hazassagkotes pedig annyira semmitmondo,hogy csak ezert felesleges....termesztesen tiszteletben tartom,ha valakinek mas a velemenye pl az egyhazi eskuvorol
"Én nem tartom a boldogság útjának a házasságot -, semmi okom sincs rá. Életpálya, mint a többi - sok esetben még ma is a legelfogadhatóbb. Nem kell tőle semmi rendkívülit várni, hanem helyesen kell betölteni."
Szerintem meg az ember tisztelje a szuleit, csaladjat. Mit szolnal, ha a Te gyerekeid ez mondanak Neked? "
kolcsonadom Neked a szuleimet csak 1 hetre,sirva fogsz konyorogni,hogy vegyem oket vissza.
Amennyi banatot,keseruseget okoztak mar,nem hiszem,hogy feltetel nelkul tisztelnem kellene oket.Azt megkoszonom,hogy felneveltek es kizarolag erre tekintettel allok meg veluk szoba egyeltalan.Arra pedig kinosan vigyazok,hogy a sajat gyerekeimet megkimeljem attol a legkortol,amiben en nottem fel.
Persze nekik ez sem tetszik,de nem hagyom,hogy az en szuk csaladomban is eluralkodjon az a szeretetkenseg,amiben en felnottem.Ha ezek utan az en gyerekeimmel olyan lesz a kapcsolatom,amilyen nekem a szuleimmel,csak magamat okolhatom
"Vagy ha az iskolaban ezzel csufoljak, hogy zabigyerek."
Szerintem ez utoljara talan a haboru elott fordulhatott elo, de az biztos, hogy nem az utobbi husz-harminc evben. Ma mar az a gyerek log ki, akinek a szulei egy fedel alatt elnek es meg mindig beszelo viszonyban vannak egymassal. Mar ha a statisztikakat nezzuk.
Nem tudom, milyen környezetben élsz, a barátaim közül többen élnek együtt évek óta házasság nélkül, mégis stabilabb a kapcsolatuk, mint sok "törvényesített" párnak. A hűség, a szeretet, az elkötelezettség, a bizalom stb. nem papírfüggő. Mint ahogy a házasságlevél se garancia semmire, nézz csak körül. Szerintem nem az anyakönyvi kivonat, hanem a kapcsolat minősége számít, az pedig a benne élők személyiségétől függ.
Kedves Gabiii, félreértettél. Én nem az élettársi kapcsolat ellensége vagyok (én is éltem ilyenben). Egy jó élettársi kapcsolat is lehet olyan stabil, mint a házasság. Amikor azt írtam, hogy "ki-be járnak a pótszülők", arra utaltam , hogy tényleg vannak olyan emberek, akik évente vagy pár havonta összeköltöznek és elválnak. Ha valaki egyedülálló, akkor ez elsősorban a saját problémája, de ha már gyerek is van a képben, neki ez komoly lelki terheket okoz. Ezért egy felelős szülő valamennyire tekintettel van az utódjára is, ha új kapcsolatba kezd.
miert gondolod,hogy ott,ahol a felek nincsenek papirral osszekotve,hetente valtogatjak a potapukat-anyukat??
En azt gondolom, igen. Ha nem is hetente, de gyakran. Lehet, hogy Te kivetel vagy. Sok ferfi azert nem nosul, meg akkor sem ha gyerek van, hogy barmikor le tudjon lepni.
A gyerekek szempontjából sem mindegy. Az olyan családokból, ahol ki-be járnak a pótszülők, többségében idegbetegek nevelődnek ki."
miert gondolod,hogy ott,ahol a felek nincsenek papirral osszekotve,hetente valtogatjak a potapukat-anyukat??
Az en kisebbik gyerekem igen stabil hatterrel nevelkedik anelkul,hogy a szulei ossze lennenek hazasodva.A ket nagyobbrol ezt nem mondhattam el,pedig hazassagban eltunk.Most papirunk az nincs,de stabil,monogam ,osszetarto csaladunk az igen
A topic címe egy nagyon jó kérdésfelvetés. A saját véleményem az, hogy még mindig a házasság a legjobb keret az ember számára. Ugyanis ha jól sikerül, egy kellemes biztonságérzetet nyújt.
Én már volt, hogy befaragtam a "házassággal". A válás után úgy éreztem, talán soha nem lennék képes újra házasodni, de pár hónap után visszataláltam eredeti önmagamhoz.
Egyébként még egy harmonikus házasságnak is vannak buktatói. A legnagyobb veszély az unalom. A szenvedély hiánya is veszélyes lehet. Jönnek a kísértések. Ezeket vagy tudja kezelni az ember, vagy nem. Az eredmény egy punnyadt unalom lehet, amitől az ember depressziós lesz.
Vannak olyan tudományos eredmények, amelyek bebizonyították, hogy a szerelem kezdetét és elmúlását bizonyos hormonok, kémiai vegyületek is nagyban befolyásolják. Ráadásul a legnagyobb szerelem sem tart emiatt néhány évnél tovább. Ha valaki rózsaszín álmokat kergetve házasodik, 99%, hogy csalódni fog. A maradék 1% talán azért nem, mert előbb elpatkol, mielőtt a szerelem elmúlna.
Én mégis azért vagyok házasságpárti, mert a meleg, szerető családi légkör az, amire az embernek pszichológiai szempontból szüksége van. Ilyen családot pedig csak egy stabil házasság alapjára lehet felépíteni. A gyerekek szempontjából sem mindegy. Az olyan családokból, ahol ki-be járnak a pótszülők, többségében idegbetegek nevelődnek ki.
Mintha arra is megesküdött voléna, hogy "jóban" sem hagyja el... Most akkor ez a tételeidet csak félig igazolja... Félig meg cáfolja...
Teljes cáfolatnak meg ott az az évi párezer, aki hiába esküdött, mégiscsak meggondolja...
Asszem az a bajod, hogy - noha látszólag a házasságról beszélsz - valójában egésszen más mondókát ismételgetsz: Olyasmit, hogy " Isten törvényeit pedig be kell tartani, és akkor minden jó lesz... Ha nem, akkor meg nem! És ez tuti, mert kislány koromtól mindenki ezt mondta."
Ez pedig olyan alapigazság, amiről valószínüleg senki se akarna vitatkozni veled. Én se...
Csak akkor ezt mond, és ne akard elhitetni velünk, hogy szerinted csakis az intézmény határozza meg a kapcsolat minőségét.
Ami meg nyilvánvalóan nem igaz. Akkor se, ha szerinted a két állítás egymás szininímája!
Gabi, attól tartok, hogy ez a téma túlságos vörös posztó neked is és nekem is ahhoz, hogy bármiféle kompromisszumra juthatnánk, vagyis értelme volna ezen vitatkozzunk.
Ebben egyébként igazad van, az illető valóban hibázott, mikor elment. Mentségére a férfiak szokásos klimaxos megőrülése vitte el, és mentségére legyen, hogy visszament ápolni az első asszonyt.
Abban viszont szerintem nincs igazad, hogy a párom csak úgy magától megváltozhatna úgy, hogy egy rettenetes kibírhatatlan ember legyen belőle, anélkül, hogy a dologban nekem részem ne volna, tehát ez ne múlna jórészben rajtam is.
