Sok esetben csak állomáskezelő van , esetleg vonatjelentő őr , nincs forgalmi szolgálattevő vagy éppen nem lehet vagy nem célszerű az ilyen szolgálati helyeken a vonatkeresztet lebonyolítani.
Régebben a teherforgalom a 1968 as koncepcióig jelentősebb volt e miatt a mainál jóval több helyen volt árúforgalom.
A körzetesítéssel sajnos elpusztították ezeknek a megálló rakodóhelyeknek a többségét is.
Maiakra példa Szilvásvárad mrh. Személyzet nélküli szolgálati hely ugye itt elveszett szakasz: Szilvásvárad-Putnok ahol volt több mrh is: Királd, Csokvaomány , Nagyvisnyó-Dédes
De: nem azt írtam hogy "minden", hanem azt, hogy "jónéhány".
Azért emlékeztetnélek arrea, hogy 1960-ban (meg 1963-ban) sokan bizonygatták, hogy felesleges Diesel-mozdonyt vásárolni ...
Még próbamenetek is voltak ...
Pedig már 1928 környékén a Fadrusz utcában épített lakásokat olcsóbban (azaz piaci áron) kellett adni, és így vették meg a mai tulajdonosok nagyszülei, az akkori "környezetszennyezőnek" tartott vasút miatt.
Az más kérdés, hogy mostanában éppen ott tiltakoznak ... (a vasút felújítása-bővítése ellen)
Adony -Pusztaszabolcs Ab hívójelére és Új-Dombóvár Ud hívójelére gondoltam.
Még egyszer. Utoljára. a hívójelek nem rövidítések. Kódok. arra szolgál tak/nak, hogy ha valaki távírón vagy LB telefonon kerget valakit, akkor a hívott felek tudják, hogy éppen kergetés alatt állnak. Rövid és hosszú jelek sorozata. Az, hogy a megjegyzését elősegítendő betűket is rendeltek hozzájuk, már más történet. Az is más történet, hogy ezeket a betűket sok szolgálati ág szerette meg állomásazonosítóként használni.
Tudom, a 150 év alatt még jónéhány szokás annyira berögzült, hogy változtatásuk reménytelen, illetve nem célszerű.
Igen, ez így van. Továbbra is gőzösök közlekednek, mert az a szokás. a távközlés leragadt a Morse-távírónál, a a bizber meg három zöld fénnyel jelzi, ha Rendezőcsoportra járnak be a vonatok. Vagy mégsem?
Még azt akartam írni, hogy a megadott dokumentációban 80 mrh. és 11 rh. megnevezést találtam, ezek között olyanokat is, ahol nemrég még megállt a vonat.
Izé, a nicked mellett egy 7-es szám van, én meg kb. 2013-tól eléggé visszafogtam a vasutas fórumok olvasását, néhány v_peti kaliberű olvtárs áldásos munkásságának köszönhetően.:-)
Mi ez a kettősség, amire gondolsz? Szerintem semmilyen hatályos dokumentumban nincs olyan, hogy Új-Dombóvár és Adony-Pusztaszabolcs állomás.
Például az állomások hívóneveinek listájában: Ud, illetve Ab (ez utóbbi második betűjében nem vagyok egész biztos).
AB? Adonyszabolcs? (Aztán idézhetett SM-et is...)
Izé. Ezek a hívójelek kódok. Nem rövidítések. Valaha a nagyrészük többé-kevésbbé rövidítésekből képződött (de Ebes miért Z? Budapest-Keleti miért SU, Budapest-Nyugati miért PV, Budapest-Józsefváros miért PF?), de onnantől fogva már nincs közvetlen kapcsolatuk az állomások neveivel. És még azt sem mondhatjuk, hogy egyértelműen azonosítanának bárkit is, hiszen egy hívójel több üzletigazgatóság területén is fölbukkanhat.
Tehát, jól értem, hogy a hívójelekre mint történeti eredetű rövidítésekre hivatkozva állítod, hogy a "megálló-rakodóhely" mint foglaom csak tévedésből maradt benne az utasításokban?
A Börgönd-Szabadbattyán szakasz a VPE nyilvántartása szerint a 44-es vonalhoz tartozik. A megszűnt megállóhelyek csak akkor szerepelnek a HÜSZ-ben, ha jelenleg is megállíthatók ott vonatok. Fövenypusztára nem lehet megállást megrendelni a VPE-től.
Basszus, most beégtem. Akartam küldeni egy e-mailt, ezért rámentem aa adatlapodra, és az e-mail címedből már tudom, de azt nem tudtam, hogy nicket váltottál.
Elnézésedet kérem, viszont egyúttal azt is kérem a régi ismeretségünkre tekintettel, hogy hidd el, hogy mi nem tudunk róla, hogy nincs már mrh., ezért szorgalmasan dolgozunk ezzel a fajta szolgálati hellyel, pláne, amíg nálunk ez a hivatalos.:-)
és amit kifogásoltál, hogy mi lesz, ha a személyforgalom megszűnik, marad rakodóhely:
Annyit jeleztem, hogy nem az utazóközönség részére meghirdetett menetrendkönyvet kellene alapul venni a szolgálati hely besorolásánál, erre hoztam föl példának Moha és Moha Rakodó állomásokat, amik már nem szerepelnek a nevezett kiadványban.
ui.: Bóly rh, mert megszűnt a személyforgalma? Ez biztos?
Igazad lesz: csak a Dunántúlon találtam ebben a rendkívül részletes adattárban 24 mrh. megjelólésű szolgálati helyet; és amit kifogásoltál, hogy mi lesz, ha a személyforgalom megszűnik, marad rakodóhely: ilyet is találtam: Nagygyimót és Bóly rh. megnevezésű szolgálati hely.