Kolosváry-Borcsa Mihály a vészkorszak közeledtével az összes zsidó származású író nevét kiadta könyvében, majd 1944. június 16-án levezényelte azt a pogány szertartást, melynek során százhúsz magyar és százharminc külföldi író könyvének összesen 447 627 példányát semmisítették meg. Két évvel később kivégezték. Csurka a második világháború után kialakult nemzetközi helyzet jóvoltából csak a nevek kurziválásáig jutott el, így hát elérheti az emberi kor végső határát.
Esélyed nincs törvényes rehabilitációra. Azt kapta, amit megérdemelt. A szélsőjobboldal szemében meg nincs szüksége rehabilitációra. Náluk már úgyis mártír, ahogy Szálasi és garníturájának minden tagja az. Mit akarsz még?
Tudsz olyat a nyilas vezetésből, és 44 "hősei" közül, akit te nem rehabilitálnál?
Meg még egy kérdés: szerinted miért ebben a topikban vetődött fel Kolosváry Borcsa Mihály neve? Talán látsz (láttok) párhuzamot Wass Albert és Kolosváry Borcsa Mihály felfogása, politikai beállítottsága között?
Én nem ismerem Wass életútját, ez idáig rendben van. De az nincs egészen rendben, hogy itt többen is pártolják Wass Albertet, de 286 hozzászólásból mégsem derült ki két kérdésre a válasz. Röviden, érthetően.
1. Részt vett-e Wass Albert az emigrációs nyilasmozgalomban, és ha igen, milyen formában?
"és épp magyarul próbálják egyesek, megmagyarázhatatlan indittatásból ennek az embernek az emlékét bemocskolni. "
az indok megmagyarázható, mindent gyűlölnek ami a jobboldalnak fontos, gondolkodás nélkül.
idegenszivűek, akik ma is mentegetik a diktatúrát
Minden kongresszusra úgy járnak.150 éve a mnde hétköznapi viselet volt,nincs szégyellni való rajta.Kivéve,hogy azok nemesek voltak,míg mai viselőik eszmeősei még véletlenül sem közülük kerültek ki.
Aki ismeri írásait, tudja, hogy milyen szellemiségü ember volt Wass Albert.
Amikor 96-ban kérelmezte a magyar állampolgárságot, a Kuncze vezette BM jóváhagyta azt, s hogy miért nem kapta meg mégsem? Nos erre a választ Göncz Árpád tudná elmondani, aki köztársasági elnöki jogkörével élve megvétózta azt. Az író ezt kapta utoljára hazájától. Rövidesen ezután hunyt el.
Méltatlannak tartom azt, hogy épp ebben az országban és épp magyarul próbálják egyesek, megmagyarázhatatlan indittatásból ennek az embernek az emlékét bemocskolni. A halott embernek is van joga a becsületéhez. Tessék tiszteletben tartani.
Azt nem tudom megmondani, hogy érezte magát a Magyar Köztársaság képviseletében a délszláv konfliktus idején Taszárra érkező küldöttség, akik a hazánkba látogató amerikai katonai küldöttség fogadására érkeztek oda. Göncz Árpád is ott volt, nyilván gondolva arra, hogy angol nyelvtudása rokonszenves lesz a küldöttség számára.
Az amerikai küldöttség vezetője a magyar küldöttség üdvözlő szavait ékes magyarsággal köszönte meg, s bemutatkozott Huba Wass of Czege vagyok az amerikai légierő négycsillagos tábornoka.
Ezek után ki - ki maga eldöntheti, hogy mennyire igazak azok a rágalmak amelyek czegei Wass Albert háborus bűnös hungarista multjáról szólnak.
Köszönöm!
A könyvégető, a zsidókat és a baloldaliakat üldöző, a Gestaponak listákat szállítól Kolosváry-Borcsa Mihályról beszélünk, ugye?
Történetesen a nagyapámat az ő listája alapján tartóztatta le a Gestapo. Ne akard, hogy jót gondoljak róla. Szerintem ha valakit, őt teljesen indokoltan akasztották fel.
"De háborús bűnösként végezték ki a magyar újságírás egyik kiemelkedő alakját, a Magyar Sajtókamara elnökét, dr. vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály újságírót is." Na most két eset van, ha ezt a mondatot képes voltál leírni. Vagy egy nyálcsorgató, húgyagyú majom vagy, vagy pedig egy erkölcsi fogyatékos nyilas tetű.
A "háborús bűntett"-ről én sokáig azt hittem, hogy az egy komoly dolog. Majd elolvastam Karsai Elek könyvét, ahol hamar megtudtam, hogy mi az a 7-8 dolog, amiért legalábbis nálunk ezt a besorolást meg lehetett kapni. Nem mondom, hogy mind komolytalan, de a fele biztos az.
Hát igen, Magyarországon a háború után nem volt nehéz ezt a cimkét megkapni.
Megkapta például Páger antal, Fedák Sári, Kiss Ferenc és Muráti Lili is.
De háborús bűnösként végezték ki a magyar újságírás egyik kiemelkedő alakját, a Magyar Sajtókamara elnökét, dr. vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály újságírót is.
talán történhetett volna másképp is,ha például a MIÉP nem akarná nyíltan kisajátítani az írót
Ez ostobaság. Éppen olyan ostobaság, minhogy a jobboldal ki akarta volna sajátítani magának a kokárdát a választásokkor.
Akkor is bárki viselhetett kokárdát, és Wass Albertet is bárki felvállalhatja, nem tilos.