Itt még nem jártam. Szonett ügyben felütöttem Szepes Erika- Szerdahelyi István: Verstan című könyvét. /Gondolat, 1981/ Még a felvételimre készülve vettem.
A szonett (olasz neve: sonetto, jelentése Virág Benedek magyar elnevezésével: "hangzatka", Kazinczyéval: "csengő dal") klasszikus formáját is Petrarca alakította ki; eredetét a canzonéra vezetik vissza, ez magyarázná strófatagolását: két négysoros strófa áll az elején, nevük quartine („négysorosak"), ezek felelnének meg a fronte két piede részének, ezután következik két háromsoros strófa (terzine), amelyeket a sirma voltáira vezetnek vissza. A quartinák rímképlete: a b a b (később lehetett a b b a is), a terzinákban vagy a c d e sorozat ismétlődik (ezek neve: rime replicate, „ismételt rímek") vagy a c d c d c d szerkezet (neve: rime alternate: „váltakozó rímek"), de egyéb változataik is kialakultak: c d c c d c vagy c d d d c c alakok stb. (a variációk száma igen nagy). Az eredeti szonettformában a sorok mind endecasillabók, később mind a sorfajok, mind a rímképletek változhattak. Ma már szonettnek nevezhetnek voltaképpen minden tizennégysoros verset, akár szabadverset is. Ilyen tág értelmezesben minden bizonnyal nemcsak a legismertebb, de a legelterjedtebb versformája is a világirodalomnak. -
Látom irodalmi ízlésünk meglehetősen hasonló.>:-))
Álom, télire
Télen egy rózsaszín és kékpárnás vagonban
utazni jössz velem.
Jó lesz. Őrült öröm. Sminden puha sarokban
csókok fészke pihent.
Szemed majd behunyod, hogy ne lásd esti békéd
megrontva az ablakon át
fintorgó démonok fekete sopredékét
s fekete farkasok hadát.
S egyszer csak valami az arcodat kaparja...
Egy pici csók lesz az, bolond pókként nyakadra
aláiramodó.
Hozzám fordulsz: "Keresd!", s a fejedet lehajtod.
S üldözni lesz időnk soká a kis bitangot,
aki - nagy utazó!
Szabó Lőrinc fordítása.
Tudja valaki, ez szabályos szonett?
2
Sápadt Ofélia, mint a hó színe, oly szép,
meghaltál, gyermekül, a folyam elrabolt.
Mert füledbe a szél, amint betört a norvég
hegyek felől, a vad szabadságról dalolt.
Mert titkos fuvalom suhant, hajad cibálva,
merengő lelkeden furcsa zsivajjal át,
hogy fák panasza közt, éjszakák sóhajára
meghallotta szíved a természet szavát.
Mert megtörte dühös hörgésével a tenger
oly lágy, oly emberi leányka-bájodat,
s mert lábaidhoz ült egy áprilisi reggel
némán, szegény bolond, egy sápadt, szép lovag.
Szabadság, vágy, egek: szegény őrült, mily álom!
megolvadtál hevén, mint hó a láng felett.
Elfulladt a szavad a roppant látomáson.
- S a szörnyű Végtelen megölte kék szemed.
3
S a költő szól: bolyongsz, csillagsugárban, este,
keresve, hol van a hajdan szedett virág;
s hogy látta a vizen, fátylai közt lebegve,
mint nagy liliomot, fehér Oféliát.
Rónay György fordítása.
A hűs, sötét habon, hol csillag alszik este,
fehér Ofélia, mint egy nagy liliom,
lassan leng tova, bő fátylai közt lebegve.
S hallalik tengenek a messzi csaliton.
Im ezrdeéve már, hogy ofélia sápadt
árnyként bolyont a nagy fekete folyamon.
Im ezredéve már, hogy szelíd tébolyának
borzong románcain az esti fuvalom.
Mellére szél simul hűs csókkal és kibontja,
mint pártát, habokon hintázó fátyolát.
Vállára fűz borul borzongva és zokogva,
s áthajlik álmodó nagy homlokán a nád.
Körötte suttogón a vízirózsa rebben.
Egy-egy fészket riaszt az alvó nyírfalomb
ága közt néha, s rá szárnyak nesze remeg fenn.
S az arany csillagok rejtelmes dala zsong.
folyt. köv. holnap. ha valakit érdekel. ha nem, írom magamnak.
Kék nyári alkonyon a szűk csapásokon
szúrós roszok között járok, majd zsenge fűben,
megérzem, álmodón, harmatját lábomon,
s hagyom, szabad feje3m a szél fürössze hűsen.
Semmit nem gondolok, s a számon némaság.
De nagy-nagy szerelem borul szívemre tágan,
s a természeten át megyek tovább, tovább,
cigánymód - s boldogan, akár egy nő nyomában.
Sziasztok. Látom más is szereti kedvenc költőmet.
(Rimbaud, ha nem tudná valaki >:-))
Zöld, keskeny szakadék, mélyén patak dorombol,
És eszelősen minden fűszálat teletűz
Ezüst rongydarabokkal, míg a kevély oromról
A nap süt: a kis völgyben pezseg az enyhe tűz.
Egy ifjú katona, nyílt szájjal és fedetlen
Fővel, míg nyaka fürdik kék vadparaj hűsén,
Alszik, hanyatt a fűben s arany felhő lebeg fenn
S ő zöld ágyán oly halvány, pedig zuhog a fény!
Lába a sásszirom közt; alszik s mosolyg az ajka,
Mint beteg gyermeké s álom mosolyog rajta, -
Oh Természet! melengesd szegény fázó fiút!
És száll az édes illat s cimpája fel nem érez,
A nap süt s keze csöndben simul csöndes szívéhez,
Alszik. S jobb oldalán két kármin szájú lyuk.
Sziasztok:-)
Nos, ennyivel hozzájárulnék a nyomozáshoz:
STUPRA 1871
Tomporunk más, mint az övék
(Nagy László szép "finoman" fordította)
Tomporunk más, mint az övék.Meglestem én,
ahogy sövény mögött az ember göncét oldja,
s pajkos fürdéskor is megfigyelhettem sorra
hatást meg arcvonást a testünk alfelén.
Vaskos-olykor fakó, de meghatározott,
erős idom, a szőr gyékénye tapézázza.
Az övékén csupán a bájoló barázda
visel hosszú s tömött selyemruházatot.
Megejtő lelemény, szentképeken a mása:
ilyen az angyalok pufók, dicső-fehér
arcán a nevető gödrök ikervarázsa.
Csak lennék meztelen! Gyönyörre űz a vér,
hogy bámuljam dicső vonásait imázva,
s zokogjon szabadon ledőlve két pucér!
Arthur Rimbaud
Kóborlásaim
Mentem, két öklöm két ronggyá rohadt zsebemben,
a köpeny vállamon már eszmévé szakadt.
Szolgáltalak, Múzsám, menvén az ég alatt,
s nem álmodott még hejh! szerelmet senki szebben!
Féltett nadrágomon nagy lyuk ékeskedett.
Kicsiny Hüvelyk Matyi, rímet pergetve léptem
s mélán. Szállásra a Nagy Medve várt az égen.
Csillaghad döngicsélt lágyan fejem felett.
Hallgattam zümzümük, s egy árok volt az ágyam
szemptember estjein s a homlokomra lágyan
mint frissitô ital, estharmat csöppje hullt;
rímeltem s míg a fák között vad árny hajolt át,
térdemre dôltem és sebzett cipôm zsinórját
pengettem egyre csak, mint lanton méla húrt!
én meg pont fordítva vagyok vele, mindig azt akarom kinyomozni, h mit gondolt a költő, miért éppen azt, éppen akkor, stb. írta. Ettől nekem még többé-kevésbé megmarad a saját értelmezésem
nekem a Rimbaud I. tetszett, a II. már nem annyira, a III. résszel, amikor afganisztánban irtja az oroszokat, meg voltam elégedve.
ha-ha-ha, mennyire eredeti és jó vicc volt ez !
Olvasgattam mostanában Verlaine-t, és pont azokat a keresztény korszakos verseket, melyek a "nagyszerű lemondást", a szent tisztaságot dícsérik, meg a Jézus sebeiből áramló üdvöt meg ilyenek, és nemtom, valahogy nekem tűnik igazán hitelesnek, vagyis nem ez az, amiért szeretem. Méghozzá azért, mert ha egy vers első háromnegyedében világi dolgokról ír, eredeti módon, hogy aztán kontrasztként kirukkoljon az ilyen, óhatatlanul kicsit közhelyes erkölcsi konzekvenciákkal - persze személyes élményszerűen átnyújtva - nos nem is tudom, ez nekem egy picit meredek. Mondjuk az egész dolog hátterét, P.V. életének naratíváját nem igazán ismerem, költőknél ezt direkt nem szoktam különösen erőltetni, mert -ez az én hülyeségem- félreviszi az értelmezést. Annak a híve vagyok, hogy mindenra a saját világunkban találjunk értelmezést, mert egyébként csak történelemóra (-persze az se baj feltétlenül).
Amennyire én tudom, ezeket Rimbaud írta.. (??) Magyarul hiába kerestem (egyébként is alig 4-5 verset találtam tőle magyarul neten :(
egy francia honlapon megtaláltam az asshole-t "Les Stupra" címszó alatt (ami gőzöm sisncs mit jelenthet. Egy másik honlapon viszont "Three scatological poems" (3 trágár költemény) néven futott az asshole a wrinkled meg egy harmadik.
Bocs, hogy csak idáig jutottam. Ha lesz időm megnézem kötetben is, de az most nincs nálam.
Találtam a neten egykét Verlaine-szonettet - angolul, melyekkel még sosem tanálkoztam. Magyar fordításukról nem tucc esetleg vmit, van-e és ha igen, hol? - Our Assholes Are Different From Theirs, Hidden And Wrinkled. Egyébként Verlaine-t nagyon szeretem én is, talán a kedvenc nem magyar költőm.
hát igazából már próbáltam, de a tonga-tonga sokkal jobb volt, uh annál maradtam :P
az ógörög fordítás nem volt a legjobb, sajnos
kultúremberek vagyunk, vagy mi a fene... :)
Ifjúkoromban az Egy évad a pokoban volt a Biblia, az isten, a minden. Nekifogtam franciául, angolul, hogy még jobban megértsem :)
a régi szép idők, hiába.. (mindez idén nyáron történt
És nyakalták az abszintot rendesen. Baudelaire állítólag meggyőződéses antialkoholista volt, ennek ellenére nem tudott lemondani a napi 12-13 (!) pohárról. Aztán jöttek is a fantáziák rendesen...
Ja, meg azért melleseleg egész jó verseket is írtak...
