Mostanában nem gondolok , ezért nem szoktam ide benézni.
Mivel úgy hiszem te fiatal vagy , nekem a gyerekeim lehetnek olyan korúak mint te, ezért most azt látom nem volt okos hogy ilyen lelki sebekkel világra hoztam őket.
Babatervezés van nálunk, de inkább csak az én részemről. Férjem csak akkor gondolkodik a témán, ha megfenyegetem, hogy elhagyom. Ő inkább nem akar gyereket a betegségem miatt.
Abban nagyon igazat adok, hogy egy nyomás alatt alatt vannak a szegényebbek, hogy minek akarnak gyereket!? (A legszegényebbek viszont akár számolatlanul is szülnek).
A kisbaba neveléséhez leírnám, hogy mostanában sokat kattogok a témán, hogy talán nagyon rossz képet közvetítenek a popsikenőcs- és a terhesvitamin-reklámok. Persze, fontos az is, hogy az anya gondoskodjon meg etesse a kicsit. De én azt írnám le egy kis füzetbe már a friss szülőknek is a kórházban, hogy azt a gyereket majd el kell egyszer engedni! Ha nem tanul meg a saját lábán megállni, akkor örökre a szülei nyakán maradhat.
Talán a beteg embernek ennyi előnye van a "normális" szülővel szemben, hogy lelkileg jobban tudja, mire van a gyereknek szüksége. Nem a kezeletlen betegekre gondolok, hanem aki már átment terápián. Én is a világ minden kincsét odaadnám, ha egészséges lehetnék, félre ne érts. De ha már úgy alakult, hogy van ez a nyavalyám, akkor így kell gyereket vállalnom.
Szerintem a betegnek abban az esetben nem szabad gyereket vállalnia, ha nem tud magáról gondoskodni. Ha beteg, de azért csak elvan valahogy a hétköznapokban, akkor a gyerekről is fog tudni gondoskodni. Én valahol a kettő között vagyok jelenleg.
99 %ban tiszteletben van tartva a baba akarata. Az anya leginkább a a jólétén és kényelmén munkálkodik, eteti, itatja, altatja, tisztába teszi, fürdeti. És a kicsi nagyobb részt örül ennek, mosollyal, később odabújással fejezi ki háláját.
Most nem olvastam vissza, de korábban mintha aggódást olvastam volna tőled, hogy mi lesz a kicsivel a hideg szobában , ezért gondoltam, hogy tán babavárás van, vagy tervezés.
Bizony nagy dilemma , hogy aki nem teljesen egészséges az vállalkozhat e rá. Vagy ha szegény.
Nagyon komisz világban élünk.
Nekünk is nagyon nehéz volt, kívülről nézve meg pláne felelőtlenség, de ekkora társadalmi nyomás, hogy csak a jómódú szaporodjon talán nem volt.
Vagy csak nem éreztük.
Régebben volt egy sorozat a Spektrumon amelyben 6 gyerek sorsát követték születéstől 6 éves korig.
És volt benne egy anya aki kéz nélkül született. Állandóan mezítláb volt, a babát a lábával pelenkázta.
Nehezen is járt ha jól emléxem. Nagyon megrázó volt. Elképesztő sorsok vannak.
Szerintem már a kisbabának is van önálló akarata, amit tiszteletben kéne tartani. Ráadásul vannak, akik csak azért szülnek gyereket, mert a saját életük problémáját nem sikerült megoldani. De vannak, akik örök gyerekek maradnak, és a gyerekszülésig sem jutnak el. Mi a jobb, ha egy beteg embernek beleszületik a szegénységbe a gyereke? Vagy éppen nem nyomorognak, de valami defektje van a szülőnek, és a gyerekből is beteget csinál? Olyan hírt is hallottunk, hogy pl. a szülő fényevő volt, és éhenhalasztotta a gyerekét. Nem akarok negatív reklámot csinálni magunknak, de talán jobb, ha nem szül valaki, ha bizonyos mentális problémái vannak.
Az ilyen ember, aki a betegsége miatt nem vállal gyereket, általában a szüleivel van erős kapcsolatban, kevesebb a barátja, ismerőse. Szerencsés, ha van testvére, aki támogatja lelkileg. Sajnos a szülők halála után nagy bajba, de legalábbis magányba sodródnak az ilyen emberek. Nekik segítene a szociális háló, és a klubok, ahol sorstársakkal találkozna. Ez Pesten kívül sehol nem megoldott az országban, ezért rendkívül magányosak, sőt kiszolgáltatottak a hasonló problémákkal küzdők vidéken. A szülőknek is egy állandó szenvedés, hogy mi lesz a gyerekkel, ha ők elmennek?
Ritka ember az, aki vállalja a barátságot egy olyannal, aki állandó támogatásra szorul. Valahol ezt meg is lehet érteni. Általában az iskolatársak, gyerekkori barátságok nem maradnak meg ilyen esetben, mert már az is kudarcokkal teli volt. Sajnos, lehetnénk kedvesebbek is, de ha az ember sz.rul érzi magát, akkor úgy érzi, semmi értelme semminek, és nem tud úgy odafigyelni a partnerre vagy a beszélgetőtársra.
Itt inkább csak céltalanul provokáló nikkek vannak.
Most ugye magadról beszélsz? Sajnálom, ha zavar a véleményem, de én legalább leírtam az érveimet.
Kölcseyről még egyszer leírom, attól, hogy zseniális műveket írt, még lehetett egy beteg ember. Akármilyen nagy ember, nem szabad szentírásként tisztelni minden sorát. Pl. a Himnusz azon soráról, hogy a magyar nemesség "Bendegúznak vére", sokszorosan bebizonyosodott, hogy nem igaz. A további túlzásokról nem is beszélve, hogy minket mindenki csak bántott, ami másoknál meg úgy csapódik le, hogy a magyarok mindig csak panaszkodnak.
Elismételhetném, hogy mennyi kárt okozott a történelmünkben, hogy időnként a magyar nemesség ilyen hazug legendákban hitt stb. Ezt nyilván neked nagyon nehéz feldolgozni, tehát inkább hanyagoljuk a témát.
Talán olvasod még, bocs, hogy csak most válaszolok. Szerintem aki városban lakik, annak több esélye van a melegedésre, pl. bemegy egy plázába. Vagy egy hajléktalanszállóra. Most szerencsére jó idő van, de amíg hideg volt, szerintem azok voltak legnagyobb veszélyben, akiket nem ért el a szociális háló. Pl. tanyán lakó vagy városban a lakásukban fagyoskodó idős emberek szoktak sajnos meghalni a kihűlés miatt.
Semmi fika nem volt a kommentemben, csak arra próbáltam rávilágítani, hogy aki nem teljesen magatehetetlen, az nincs akkora veszélyben a hasonló helyzetekben. Én pl. a férjemet addig noszogattam, hogy vágjon össze végre rendes tüzelőt, hogy egész jól telt az elmúlt pár hét. Én nem tudom összevágni vagy megvenni, de szerencsére a háztartási teendőket el tudom látni. Amúgy rettentően szereti halogatni a dolgokat, ezért is veszekszünk sokat. Nagyon el tudok keseredni, ha arra gondolok, hogy gyerekünk születne, és akkor mit csinálok vele a hideg lakásban? Nem arról van szó, hogy a férjem antiszociális lenne, hanem hogy nem érzi a felelősséget.
Azt nem tudom, hogy a te lakótársad miért ilyen, és hogy meg lehet-e vele beszélni az ilyen dolgokat?
De továbbmegyek, egy olyan újságíró, aki az éppen aktuális kormány megrendelésére legyárt egy egyéniséget nyomokban sem tartalmazó cikket, az mennyiben szellemi munkás? Mennyiben szellemi munkás, aki egy kaptafára legyárt 20 forgatókönyvet limonádékhoz, hiszen nem kell túl sokat gondolkodnia rajta? És az az ápoló, munkás, bárki, aki egy éles helyzetben képes megfelelően megoldani egy problémát, az valamennyire szellemi munkás is. Nem a karja erején vagy egyéb fizikai tényezőkön múlt, vagy nem csak azokon a megoldás sikeressége, hanem azon is, hogy "ott volt az esze".
Viszont egy alapvetően szellemi emberre azt mondani, hogy kényszerítsük bele abba, amihez láthatóan nincs affinitása, az viszont lélekgyilkolás.
Régen éreztem azt, hogy itt valaki őszintén önmagát adta volna, talán úgy majdnem egy éve volt egy-két nick, egyébként meg vagy rosszindulat vagy bértollnokoskodás, esetleg sértett ismerősök, ki tudja kiknek a geciskedései zajlanak itt.
Akinek rá kell jönnie egy probléma forrására, megoldására, az már félig szellemi munka, beleértve a kreatív asztalost, és a gyárban újdonsággal előrukkoló munkást is. Az már nem labdahajítás.
Jó, hogy Kölcsey nem merült bele a középszerűségbe. Hülyeségeket írsz.
Hogy valaki ennyire ne értse, hogy nem általánosítok a házasokkal kapcsolatban, és nem ítélkezem a hajléktalanok fölött, hogy a példa nem arról szól, amilyen narratívát megint rám akarsz erőltetni. Hogy soha nem érdeklődtél a munkám iránt igazán, és én nem fejeztem ki soha, hogy ez egy tovább ragozandó téma lenne, csak most a munkámról akarsz megint nagyon megtudni valamit, vajon miért? Nekem nem fontos, hogy érdeklődj irántam, ha nem akarsz.
Ami velem esett meg az a panelokban szokásos ajtólánc beakasztása.
Nem köszöntem el mikor elmentem, mert szundikált, és nem voltam oda tovább fél óránál.
Gondolom felriadt, meglátta hogy nincs beakasztva a lánc, és most ugye annyira félni kell, örökké zárkózunk, hát beakasztotta anélkül, hogy megnézte volna otthon vagyok e.
Lehet hogy ez lett volna a kényszerhelyzet amikor a padon csücsülve kihűlök.
Akinek férj van az oldalán az már megtalálta az álompasit:) Vagy nem?:(
Örülök, hogy melegben vagy. Tesóm fűt vidéken fával sokat aggódom érte is.
Ez a bénázás képletes amit írsz? Vagy tényleg sérült vagy?
Korábban nem olvasgattalak, de ez egy öngyilkos topik ezért talán leírhatom, hogy vami író szerint a legszelídebb halál a kihűlés. Én próbálkoztam is kinn maradni, de egy idő után, mivel nem voltam kénytelen maradni, ezért csak beevett a fene a melegre.
Csak érdekességképpen. A ragyogó szellem is simán éhenhalhat, ha nem tud magáról gondoskodni. Nem mintha magamat annak tartanám, de nem is szeretnék túl sok kellemetlenséget okozni a családomnak a bénaságommal.
Akit érdekel, annak leírom, hogy sikerült begyújtanom, nemsokára jó meleg lesz a lakásban. Ebben részben segített az, hogy a férjem hagyott egy kis tüzelőt tegnapról. De ami a leginkább segített az, hogy bénázásom közt az álompasira gondoltam, hogy ő mit tenne vagy mondana nekem ebben a helyzetben? Vele mindent meg tudnék beszélni, még azt is, ha öngyilkossági gondolataim lennének. És tudom, hogy ő meghallgat, és érdekli, amit mondok.
De azért az is érdekelne, hogy aki egyedül él, az hogyan hidalja át ezeket a nehéz helyzeteket? Nem pont begyújtásra gondolok, akármi más is lehet.
Mikor rákérdeztem nálad a munkahelyi problémákra, amit állítólag fontosnak tartasz, akkor is úgy pattintottál le, mint a büdös bogarat. Na ezek után kinek van kedve érdeklődni a problémáid iránt?
Azt hiszem többször leírtam, hogy ha valaki csak anyagi előnyért tesz meg bármit, arról mi a véleményem. És nem csak a lábukat széttevő nőket sorolom ide, hanem pl. azokat is, akik csak pénzért, hírnévért elvállalnak egy olyan melót, ami súlyos környezeti vagy társadalmi károkat okoz. Pl. az ingatlanfejlesztők, akik drága pénzért építik a lakóparkokat, miközben lakásínség van egész Kelet-Európában.
Már azt is leírtam, hogy a legtöbb házas ember nem csak azért házasodik, hogy meg legyen oldva a lakhatása. Jól-rosszul, de választ valamilyen szempont alapján. Biztos, hogy ebben benne vannak a megélhetési szempontok is. De az is ott van, hogy anno a Jóskát vagy a Marit szépnek látta vagy kedvesnek, akivel jó lesz az élet. Felháborítónak tartom, hogy itt és máshol is általánosítasz a házas vagy kapcsolatban élő emberekre, és lekurvázod vagy hímsovinisztázod őket. Írhatnám, hogy minket, de igazából nem vettem magamra a véleményed.:)
Aztán ez az "el tudná tartani magát"-dolog, ezt már közben te magad is javítottad, mert beláttad, hogy sokaknak még tartaléka sincsen. Mert elmegy a fizetése a kajára, rezsire, és akkor még nem volt orvosnál (és most a munkahellyel rendelkezőkről írunk!). Nekem most szerencsém volt, mert legutóbb viszonylag jó időpontot kaptam (3 hetes határidővel) a nőgyógyászati rákszűrésre tb-alapon. Nincs annyi pénzem, hogy megengedjem magamnak a magánorvost.
Majdnem úgy alakult, hogy le kellett mondanom az időpontot, és másikat kérni, aztán ki tudja, az mikor lett volna?
Tudod, sokan próbálkoztak már ezzel, de akinek van bejelentett fizetése, az reménytelen, hogy bármilyen segélyt kapjon. Aki pl. feketén megkeres négyszázezret, és bemegy kiabálni az önkormányzathoz, az nagyobb eséllyel kap mindenféle támogatást, pl. fűtésre.
A legtöbb esetben a hajléktalanok közé azok kerülnek, akik nem tudnak kiállni az érdekükért, nem mennek oda kiabálni, és nem szólítják le agresszívan kéregetve az utcán a járókelőket. Van ilyen típusú ember, hogy inkább csendben éhenhal, és nem kér segítséget. Mert pl. nem tanulta meg ezt, hogy kérjen, mert mondjuk gyerekkorában nem volt rászorulva. És felnőttként elveszítette a fontos emberi kapcsolatait, szülei meghaltak, testvére nincsen.
Fontos persze a közösségi oldal, de az is csak akkor jó, ha vannak olyan ismerőseid, akikhez fordulhatsz a kisebb-nagyobb problémáiddal. Csak éppen aki belekerül egy ördögi körbe, és elmagányosodik, annak ez nem opció. Őket csak valamiféle szociális szervezet tudja kirángatni a letargiából, de oda is el kell jutni valahogy.
Pl. az ilyen fórumokon keresztül szerintem jobb tippeket kaphat az ember, mint egy közösségi oldalon! Mert itt sorstársak vannak, és mindig van, aki kicsit jobb helyzetben van, és tud valamennyit segíteni a másiknak, aki valamiért "lentebb" van ...
Tudod, egy jó fizikumú vagy jó mozgású emberből, ügyes csapatjátékosból, dobóból stb. nem csak egy kétes hírnévvel élő sztársportoló lehet! Hanem pl. egy ügyes mesterember, aki képes megjavítani nem csak a lakásban a dolgokat. Pl. egy munkahelyen azonnal átlátja, hogy a napok óta vacakoló világítási rendszernek annyi a baja, hogy valaki bedugott egy gyufaszálat egy villanykapcsolóba. Vagy a gyárban kitalál egy olyan változtatást az anyagtovábbító gépen, ami még a tervezőmérnöknek se jutott eszébe.
Már rég baj van, ha valaki azt hiszi, hogy az intellektus vagy az ügyesség egymás fölött-alatt lévő dolgok. Ezek a viták régiek, és szereti mindenki a maga területét a másik fölé helyezni. És akkor még nem is beszéltünk azokról, akik segítő foglalkozást űznek, mindenféle társadalmi megbecsülés nélkül! Kölcseynél én továbbra is azt látom, persze csak az életrajza alapján, hogy inkább lenézte a labdázó pajtásait. Nem tudta megbecsülni az ügyességüket, azért nem vegyült közéjük. Talán ezért lett az élete olyan szerencsétlen, magányos. Na most, helyes-e egy ilyen elkeseredett ember sirámaiból himnuszt csinálni ...?
Történetesen ismerek egy olyat, aki már elkártyázta a család pénzét, és nem szívesen ajánlanám senkinek. Érdekes módon a felesége kitart mellette, pedig nem társfüggő a nő, csak talán mazochista vagy ilyesmi. De valószínűbb, hogy a válást szégyennek tekintené, mert hagyományos a gondolkodásmódja. A hajléktalanságtól a feleség fizetése menti meg a családot, bár egyébre nemigen jut pénzük. Tehát itt a rossz párkapcsolat pont problémákat okoz ebből a szempontból.
Aztán vannak azok, akik egy csúnya váláson vannak túl, ez megint egy más eset. Az elvált nőket nem fenyegeti annyira a hajléktalanság veszélye, mert általában ők kapják a lakást meg a gyerekeket. Nyugi, nem kell ebből rögtön kiolvasni egy mélyen szántó elméletet, és senki nem általánosít az elvált nőkre!, csupáncsak a hajléktalanság okairól beszélgetünk.:( Ha egy apa teljesen lenullázva kerül ki a kapcsolatból, és nem sikerül új életet kezdenie, akkor utcára is kerülhet. Neked lehet, hogy ez nem okoz gondot, másnak meg igen. Megint az elfogadás lenne fontos, ugyanis egy hajléktalan mögött legalább annyiféle sors lehet, mint egy alkoholista mögött (és nagy az átfedés a két csoport között). Csodálkozom rajtad, hogy képes vagy ilyeneket írni, hogy a "kurvákhoz" hasonlítod őket.
A válás, ha már muszáj, akkor úgy kéne történjen, hogy egyik se érezze kisemmizve magát. Ez csak akkor lehetséges, ha teljesen vagyontalanok vagy ha vagyonosak, és le tudnak mondani bizonyos dolgokról. Pont az alsó középosztály, ahol van egy kis lakás, de egyik sem tudja kifizetni a másikat, ez a legreménytelenebb ilyen szempontból. És a gyerekek neveléséhez szükség van a tartásdíjra, amit levonnak az apa fizetéséből (ha van bejelentett állása).
Szia, nem ismerem a helyzeted, de én is szoktam ilyenektől félni. Pl. most a férjem dolgozik, és még nem gyújtottam be, és 16 fok van a lakásban. Pl. ha egyedül lennék, és úgy legyengülve, mint most, akkor hogy mennék ki fát vágni? Napok telnének el, mire a szomszédok rámtalálnának, de akkor is csak azért, mert a jószágok az udvaron kiabálnának a kajáért.
Persze, ez nem feltétlenül következne be, csak éppen szoktam ilyenektől szorongani.
Akkor olyan is van még, hogy helyi önkormányzat szociális iroda. Mert ugye nemcsak munkának kell lennie, hanem legalább a kaucióra, költöztetésre való tartaléknak, és az sajnos sok háztartásban nincs, mert épphogy meg tudnak élni. Ha ilyen helyzetben lennék, biztos, hogy az önkorinál is próbálkoznék valamilyen gyorsabb pénzügyi segítség, esetleg szociális alapú lakásbérlés céljából. Igen, akkor is, ha korábban elutasítottak, vagy nem tetszik az ügyintéző arckifejezése, és egyéb kifogások.
Esetleg lett volna egy "dzsentrifiú" ismerősöd számomra, aki "elkártyázhatja" a "vagyonomat"? Kösz, nem kérem. XD
Ez egy nagy ütőkártya, a feminista bélyeggel ellátott nőknek szeretik lobogtatni az elvált pasi témát. Te sem először említetted. :) Igaz, hogy inkább hímsovik emlegetik, hiszen persze, hogy egyetlen nőnek kéne megmentenie a világ összes elvált pasiját, vagy legalább érezze magát rosszul, legyen bűntudata olyasmiért, amit soha nem követett el (vagyis nem semmizett ki válás során egy pasit sem, illetve nem követel horribilis tartásdíjat)
Azt gondolom, ha valakinek van rendes munkája, akkor addig kell menni, amíg nem talál egy albérletet. A lehető legtöbb fb csoportban benne kell lenni, a lehető legtöbb hirdetőre ráírni, főleg a frissekre, hogy első legyen az ember, és ha nagyon szorít az idő, hirdetést kell feladni ingatlan.com-on, jófogáson, és ahol lehet. Nekem egyszer egy nap alatt kellett albérletet találnom, az durva volt. Tudom, nő vagyok, ez rossz pont...
Ugyanaz a helyzet, mint a kurvaságnál. Legyen egy minimum az, hogy "nem kerülök az utcára, bármi is történjen". Benne van a pakliban, hogy mégis, de nem szabad, hogy egy opció legyen.
Teljesen más kapuk nyílnak meg egy jó fizikumú és egy jó szellemi képességekkel rendelkező ember előtt. Ha már így külön választjuk. Lehet, hogy a kis Kölcsey szomorkodott egy kicsit ezen, de valószínűleg nem sokáig. Ez csak a gyerekek világában tűnik egyenlő helyzetnek, mert a ragyogó szellem sokkal egyedibb, megismételhetetlenebb, jelentősebb a világ számára, mint egy jó sportteljesítmény.
