"Sok zenekanak kötöttek bele sokmindenébe, de ők részint nem gyakran adták be a derekukat egyáltalán, ha mégis, akkor sem „Nem adom fel” címmel adták fel a dolgot.. ;-)"
:) Számomra a Nem adom fel szövege egyértelműen nem az Amerika dal ügyéről, hanem a zenekarosdiról, a művészi önkifejezésről és általában a korlátok közt valamilyen szinten mégiscsak megvalósítható emberi szabadságról szól, ezért nem érzem ellentmondásnak. Mindezekhez képest az a tény, hogy néhány szöveget nem engedtek megjelenni, lényegtelen.
1: Jópofa, hangzatos sztorikat nem célszerű véresen komolyan és szó szerint venni, különösen, ha művészemberektől hallod, nagyobb társaságban. Ha egy zenekar történetesen egy frissen átadott stadionban lép fel külföldön, akkor jó eséllyel ezt otthon úgy fogják előadni, hogy "mondtuk nekik, hogy csak akkor megyünk, ha építenek nekünk egy új stadiont". Röhögünk velük ezen egy sort és ennyi.
2: '86-ban volt szerencsém nagyobb távolságokat utazni a Szovjetunión belül. Fárasztó, megterhelő és körülményes volt, pedig nekem nem kellett közben még színpadra is állnom. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy akkoriban a SzU-ban nem létezett se szabad mozgás (külön engedélyek nélkül szinte még a szomszéd utcába se mehettél át), se emberi utazási körülmények, se használható térképek, csak óriási távolságok – ráadásul folyamatosan a nyakadban lihegett pár ügynök – akkor nem nehéz belátni, hogy ép eszű ember ezt, ha tehette, megpróbálta megúszni.
Már csak azért is, mert a hetvenes–nyolcvanas években meglehetõsen hektikusan mûködött a hatalmi elnyomás és a cenzúra. Például a Prológ és trialóg megjelent a Loksi lemezen, de a Rádióban nem játszhatták (merthogy „elvtelen pacifista”), ugyanakkor megjelent egy KISZ által támogatott válogatás-nagylemezen is
Akkoriban nagyjából így nézett ki a "szigorúsági" rangsor: rádió, lemezgyár, tévé.
Jaj, dehogy is, nem erről van szó, hogy itt csak pozitívumot lehet és kell is írni, ugyan. Én például nagyon örülök, hogy lehet picit beszélgetni is, meg véleményt cserélni, és ráadásul normálisan, kulturáltan, ez tényleg tök jó.
Nyilván az, amit én írtam, az rólam szól, nem csak a könyvről (ami egy tök szubjektív dolog valahol), lehet, hogy Neked van igazad, és valóban én vagyok rettenetesen elfogult a négy fiatalemberrel. Mert tény, hogy az vagyok, és meggyőzhető is vagyok bizonyos esetben. Tényleg örülök, ha más nézőpontokat lehet olvasni, például amit te írsz és csepp rosszindulat sem volt a részemről, amikor azt írtam, hogy "ki mit lát bele" egy könyvbe, vagy filmbe, pont, hogy pozitívum, hogy ennyire más hatást vált ki emberekből. Ettől nem von le az értékéből. (Belőlem a Csillagok háborúja pl. röhögőgörcsöt vált ki, ami miatt egyszer egy baráti társaságomban majdnem megvertek.)
A könyvből nem fogok tudni idézni, mert kölcsönadtam.
Viszont hatalmas pirospont a spontán alliterációdért!! "a könyv a kevésbé kardinálisak kupacába kerülvén egy költözésnyivel le van maradva" (bár a "le van maradva helyett írhattad volna, hogy "kikerült kedvenceim köréből" :)))
Nehéz úgy megszólalni (lehet hogy nem is kéne?.. ;-) ) hogy a kritikus hangok kapcsán a „ki mit akar belelátni” vagy (korábban) a „rosszindulat” merül fel, így rögtön védekezésre kényszerülök. Elnézést, szerintem bőven kibírja a zenekar ha van egy más vélemény, még ha nem is tudok mindent bíróság előtt bizonyítani ;-) Mindazonáltal szerintem éltszerűbb hogy az ember ELŐSZÖR meghallgat és elolvas valamit (meglehetősen sokat hallgattam és olvastam, magyar rockzenei irányokból), és az UTÁN alakít ki véleméynt. Fordítva nem is igen érné meg, hisz egy csomó jó zenétől esne el az ember. (Akit bánt az esetlegesen kritikus hang, bátran ugorja át a hozzászólást :-).)
Kevésbé szimpatikus nem attól lesz egy ember/zenekar, ha panaszkodik, ha gondjai vannak, hanem a módtól, ahogy azt teszi: nem volt egyszerű a múlt rendszer, de kevés zenekarnak voltak olyan lehetőségei (lemez, film, színház, turné), mint az LGT-nek – nekem ehhez képes sok a még további elismerésekre áhítozó megszólalás, a mondott könyv méltatlankodó panaszkodása (persze ezt sem tudom most azonnal írásosan „bizonyítani”). Emlékezetes nekem és kívülről nézve megmosolyogtató, ahogy elmesélik hogy (sok zenekarhoz hasonlóan) gondjuk akadt ezzel-azzal a dalszöveggel, konkrétan egy „Amerika” című számot nem engedett a gyár megjelentetni eredeti módon. A hatalmas iródia a dologban, hogy ebből lett a „Nem adom fel”… Sok zenekanak kötöttek bele sokmindenébe, de ők részint nem gyakran adták be a derekukat egyáltalán, ha mégis, akkor sem „Nem adom fel” címmel adták fel a dolgot.. ;-)
De nem kell hogy egyformák legyünk – mondjuk most már kíváncsi lettem ismét a könyvre, kíváncsi lennék hogy valaki be tudja-e idézni az itt megemlítetteket. Nekem a könyv a kevésbé kardinálisak kupacába kerülvén egy költözésnyivel le van maradva, így nem tudom elővenni.
Esküszöm, nem az elfogult rajongó beszél belőlem, de nekem nagyarcúság nem, emberközeliség, természetesség, a dolgok elmesélése, a rosszak és a jók is, na az lejött a könyvből. Ettől is szép a világ, egy ugyanazon könyvről, egy ugyanazon zenekarról mennyi mindent el lehet mondani...
Gyakran hallom, hogy mennyit panaszkodik a zenekar. Miért panaszkodás, ha elmesélik, hogy büntibe került Laux, mert egy zenészt felkértek egy helyettesítésre? (Ha jól emlékszem, ilyen volt a könyvben.) Az miért panaszkodás, ha elmesélik, hogy a megérdemelt pénzt az amerikai dolgokért nem kapták meg és olyan volt a helyzet akkor, hogy jóképességű elvtársokon át jutsz el elvtársakig, akik egy tollvonással eldöntik a művészek sorsát?
Legalább annyi jó dolgot, mint csalódást lehet ebben a könyvben olvasni, persze, ki mit akar beleolvasni, ki mit akar belelátni. Ugyanígy egy tök egyszerű balatoni koncertbe is.
De hát, ahogy lentebb olvastuk, véleménykülönbségek vannak.
Az én véleményem leginkább az, hogy ne essen az eső augusztus 18-án, a Balatonnál.
A könyvben nincsenek ilyen részek, megnéztem. A szovjet turnékról szinte semmi nincs, azokat ki kellett húzni (a romániai és a kubai turnékról szóló részekkel együtt), úgy mehetett nyomdába. Valószínûleg egy tévés vagy rádiós interjúban hallhattad ezt. De ha már hivatkozol rá, jó lenne pontosan idézni. A saját tapasztalataimból tudom, hogy az embert gyakran megcsalja az emlékezete, és óhatatlanul átalakítják az emlékeket az érzelmi adalékok – esetedben az ellenszenv. Amivel különben semmi bajom (de gustibus non est disputandum), de jobb lenne, ha legalább nagyjából a tények alapján beszélnénk meg a dolgokat.
Az LGT volt akkora név (a Szovjetunióban is), hogy megtehette, hogy csak néhány (nem egy, hanem öt, hét, négy) nagyvárosban játszik, és ki tudták harcolni azt is, hogy ne kelljen elmenni az Urálon túli területekre. Az Omega pedig azt is ki tudta kavarni (pedig õk aztán igazán nagy névnek számítottak odakint), hogy egyáltalán ne kelljen a Szovjetunióban játszaniuk. A V'Moto-Rock nem volt ilyen helyzetben, õk végigcsináltak egy rendes szovjet turnét, annak minden nyûgjével együtt, errõl lehet olvasni a megfelelõ könyvekben. A visszaemlékezésekbõl az derül ki, hogy nem volt annyira nagyon jó dolog egy szovjet turné, legalábbis voltak kellemetlenségek, és így nem szívesen vállalták be a zenekarok. Ha pedig nem volt más választásuk, akkor természetesen igyekeztek minél jobb feltételeket kiharcolni maguknak. Nem értem, hol itt a nagyarcúság.
tehtube: a könyv határozottan úgy meséli ezt, hogy a zenekar szinte "megzsarolja" a szervezőket: "csak akkor megyünk, ha nem kell utaznunk, és egy helyen lesz sok koncert" - és ők teszik hozzá nevetve, hogy a közönséget utaztatták. De nincs meg valakinek a könyv? Beszkennelhetné, hátha megcsal az emlékezetem. Az enyém meg nem tudom hova lett.
A Szovjetunióban nem voltak "normális" turnék. Az egy helyből normálatlan ország volt. Abszolút meg tudom érteni, ha valakinek nem volt kedve körbeutazgatni benne. Turnézott ott egyáltalán nyugati zenekar?
Próbált volna meg a szerencsétlen közönség központi szervezés nélkül Moszkvába utazni a brezsnyevi Szovjetunióban! :)
De ha most jobban belegondolok, nekem nagyon úgy néz ki, a Presser vezette LGT egyszerűen a hetvenes években maradt fejben. (Persze talán nem is lehetett volna másképp.) Ebből a szempontból nézve teljesen logikusnak tűnik a pályájukkal kapcsolatos minden publikus döntésük azóta is, beleértve ezt a legújabb koncertet.
"Erre a sztorira nem emlékszem, de ha így volt, az teljesen természetes." - na most gáz, mert nem találom a könyvet.. :-) Az érdekessége nekem nem az hogy egy nagy zenekar így turnézik, hanem ahogy ez felvetődött, mert a könyvben pont azt mesélik el (nagy kényelmesen, mint egy amúgy "háttérbe szorított", problémákkal küszködő zenekar), hogy nem hajlandóak másként - mert az eredeti meghívás "normális" turnéra szólt, egy-egy koncertre több városban, ezt kellett az ő kérésükre valahogy átbarkácsolni, különben nem mentek volna. Ezt a "nagyarcúságot" éreztem a könyv sok megszólalásában, sok egyéb interjúban is - de érzem hogy ciki így hogy nem tudom pontosan idézni... bocsánat. Megpróbálok utánanézni.
a kényelmez zenekar Moszkvában adott 6-8 koncertet
Valamint más szovjet nagyvárosokban is. 1979-ben öt városban játszottak, 1981-ben hétben, 1984-ben négyben.
a közönséget utaztatták hozzájuk, buszokkal (!)
Erre a sztorira nem emlékszem, de ha így volt, az teljesen természetes. A szitu ahhoz hasonló, mint amikor nálunk játszik egy neves angol rockzenekar. Budapesten lépnek fel, esetleg egy vidéki nagyvárosban, és a más városokban lakó közönség odautazik, hogy láthassa õket. A zenekarnak persze jó: nem kell annyiszor felépíteni a színpadot, nem kell annyit utazni, a nagyvárosokban biztosítottak a rendezett körülmények, nem kell félteni a cájgot – és ha így is többször megtelik a csarnok, miért ne így csinálják? 1985-ben a Dire Straits négy egymást követõ estén játszott a BS-ben, nyilván ugyanilyen megfontolásokból.
ezzel együtt a mostani szituációt nem érzem olyan problémásnak, mint néhányatok
Úgy látom a hozzászólásokból, hogy csak rumci érzi problémásnak. (De továbbra sem tudom, milyen alapon.)
Asszem, most már tartozom némi magyarázkodással: igazán nem akarok a zenekar fogadatlan prókátora lenni, csak szeretek a tényekbõl kiindulni, és valahogy preferálom a józan megfontolásokat.
Amúgy pedig úgy látom azokat az idõket, hogy minden rockzenekar kapott kisebb-nagyobb pofonokat a hatalomtól, és persze mindenki próbált talpon maradni, ki így, ki úgy. Lehet méricskélni, kit mennyire basztattak, és milyen kompromisszumok mentén próbált boldogulni, de ezek meglehetõsen összetett dolgok. Elég sok cikket, könyvet és interjút olvastam ezeknek az idõknek a rockzenéjérõl (no meg benne is éltem) ahhoz, tudjam: a sommás ítéletek tévútra vezetnek.
Már csak azért is, mert a hetvenes–nyolcvanas években meglehetõsen hektikusan mûködött a hatalmi elnyomás és a cenzúra. Például a Prológ és trialóg megjelent a Loksi lemezen, de a Rádióban nem játszhatták (merthogy „elvtelen pacifista”), ugyanakkor megjelent egy KISZ által támogatott válogatás-nagylemezen is. Vagy egy másik zenekar egy idõben ki volt tiltva több megyébõl, miközben a zenekarvezetõrõl mindenki tudta a szakmában, hogy besúgó. És akkor ott volt még a húzd meg – ereszd meg hatalmi játék, és hogy ez kit mikor melyik fázisban kapott el. Aztán a pitiáner csinyovnyikok, a korrupt ügyintézõk, vagy éppen Erdõs doktor, aki egyszerre volt intelligens és cezaromán, szellemes társalgó, ugyanakkor született szarkavaró, a nagypolitikához túl kicsi, a kispolitikához túl nagy.
Szóval lehet ezekrõl az idõkrõl sztorizni és elmélkedni, de sokszínû és bonyolult viszonyokkal áthatott hatalmi tér volt az, amiben az akkori zenekarok megpróbáltak valahogy boldogulni. Nyilván megvannak mindenkinek a rémtörténetei – és közben mégiscsak virágzott Magyarországon a rockzene...
"Szóval ennyiben mégis ott van abban a hatalmi térben, miközben valami egészen mást próbál eljátszani." - bevallom, nekem messze nem kedvencem a zenekar (így elnézést, hogy felbukkanok...), de ugyanezt éreztem a réges-régi LGT-könyv olvasásakor is: az egész könyvet, szinte minden interjúját áthatja a korlátozott lehetőségeken való kesergés, közben olyan történetek színezik az életművet, mint az szovjet koncert, aminek szervezése közben kijelentette a zenekar, hogy nincs kedve turnézni (messze van, hideg van). Így az történt, hogy a kényelmez zenekar Moszkvában adott 6-8 koncertet, és a közönséget utaztatták hozzájuk, buszokkal (!)... Furcsa világ ez (már a zenekaré), ezzel együtt a mostani szituációt nem érzem olyan problémásnak, mint néhányatok.
Úgy gondolom, mindkettőtök nézőpontjában van valami. Egyetértek azzal, amit az értékek viszonyáról írsz, és nekem sem tűnik úgy, mint ha valami abszurd hatalmi térben jelenne meg a LGT ezzel a koncerttel. Másrészt viszont tényleg szerintem is van a dologban disszonancia - bár ezt nem egy a pillanatnyi helyzetre vonatkoztatnám, mint rumci. Nekem úgy tűnik, Presser már egy kicsit túl sokszor panaszkodott (és panaszkodik a mai napig) a zenekarát ért mindenféle hatalmi begáncsolásokra ahhoz képest, hogy milyen nagyvonalúan fogad el bármilyen támogatást a hatalomtól, ha éppen úgy fordul a szekér. Szóval ennyiben mégis ott van abban a hatalmi térben, miközben valami egészen mást próbál eljátszani. Én úgy gondolom, ez az ő problémája (tehát nem a zenekaré; a másik három tagtól sose hallottam, hogy ilyen játszmákat tolna), de persze mivel Presser a zenekarvezető, ezért az egész LGT-re vetül a dolog.
Sziasztok M Attila vagyok tudtok nekem segíteni ,érdekelne engem LGT ritka lemezek Jappán LP, Holland, és Angol EMI ,SP kislemezek? Szeretném ha tudnátok segíteni beszerezni a lemez gyűjteményem kiegészítéséhez! Ha akartok velem LOKSI-rol dumálni ,vagy egyébb érdekességeget közzétenni, az is érdekel nagyon, régi gyűjtő vagyok, és nagyon nagy rajongással szeretem az LGT-ét .A facebokon is eldudtok érni, raktam fel pár lemez ritkaságot egy keveset ,de van még rengeteg amit több mint 35 éve gyűjtök.Én nevelő othonban nevelkedtem, és már 12 éves koromtól rajongó vagyok, ott kaptam az első bakelit lemezemet, egy nevelő tanártól karácsonyra , mert nekem ez vólt a kivánságom egy LGT lemez volt ami a mai napig is megvan .A facebokon Marinka Attila néven vagyok fent aki akar az jelőljön be, én egy barna bőrű szakállas fotóval vagyok a képen . Várom az LGT-és rajongók jelentkezését!!!!! Sziasztok M Attila
