Ezzel a betegséggel százalékolták le. Csak négy évig volt életveszélyes, akkor még nem voltak gyerekeink, most abszolút ártalmatlan, rendesen le van szedálva. Ettől még betegesen függő személyiség (orvosi igazolással), és sajnos tényleg nem lehet őt orvosi ellenőrzés alá helyezni, mert megszűnt a lehetőség. Kemény valutáért be lehetne tolni vmi magán otthonba, talán. Gyűjtjük a manit.
Wáá fogjatok le :S Néha megtudnám folyatni ezt a bestiát :@ Most éppen arról tartott előadást, hogy én micsoda felháborító módon nevelem a gyerekeimet.
Ha elég idős lenne én is betolnám valami idősek otthonába komolyan :(
A szakdolgozatomhoz keresek minimum fél éve együttjáró párokat, vagy házaspárokat, akik mindketten kitöltenék a negyed órás, online, névtelen kérdőívemet. Nem baj, ha nem tökéletes a kapcsolat, illetve az anyós sem:)
Egy közösen végzett tevékenység után kellene kitölteni, ezért kicsit bonyolultabb, mintha egy sima kérdőív lenne. A részletesebb tájékoztató és a kérdőív a linken található meg:
www.kerdoivem.hu/kerdoiv/357125684/
lesz egy tájékoztató is (opcionális a részvétel), ahol részletesebben beszámolok a vizsgálatról, iletve fel lehet tenni a felmerülő kérdéseket.
minden párnak sok köszönet a kitöltésért, nagyban hozzájárultok vele a szakdolgozat elkészüléséhez!
Volt valaha egy OPNI nevű intézmény, amely az ország (egyik) legnagyobb alapterületű intézményében működött, többhektáros, ősfás parkban. Valakik inkább luxusszállót akartak a helyén... Na, be is lett zárva. Azóta az ilyeneket nincs hová tenni.
ez a paranoid-skizofrén-depresszió igazolt orvosi diagnózis, vagy házi találgatás? Csak azért kérdem, mert ha igazolt orvosi diagnózis, akkor a helyedben sürgösen eltávollítanám a házból, mielött rátok gyújtja vagy kést fog a gyerekekre. (Tuuuudom, tuuudom, kicsi a statisztikai esélye, meg be van állítva, csak azért én személy szerint nem szeretnék az a 326247-ik lenni, aki a statisztika szerint rámegy egy ilyen dologra. Azt sem értem, ha az orvos tud róla, hogyan hagyhatja, hogy az illetö egy háztartásban éljen kicsi gyermekekkel.)
Sziasztok Az én anyósom papiron paranoid-skizofrén depressziós. Van három 7 év alatti gyerekünk. Ő a negyedik. Szerencsénkre pár száz éves próbálkozás után jól reagált a gyógyszerekre. Született energiavámpír. Velünk él. Egy agyrém. Kiút nincs, a páromat nem okolhatom. Gyakran gondolok nagyon csúnyákat róla, keményen és egyenesen beszélek vele. Azért igyekszem a jó tulajdonságait észrevenni és értékelni. Ritka pillanatok ezek, de azok mindig felemelőek. Csak azért mondom ezt, mert a legrosszabbaknak is vannak jó tulajdonságai, azt kell kiaknázni.
Főzött:) Anyósomék nem ettek, csak tortát. A férjemmel együtt mentünk volna, hiszen van köze a fiam születéséhez:) Anyósomék legnagyobb sajnálkozására. Tavasszal mondtam anyósoméknak, már nem akarok több születésnapot tartani. Na a kis erőszakos juszt is megmutatja, hogy akkor is neki van igaza. A férjem itthon alig szól hozzám (ami nem hátrány) A fiúktól mégis elvárja, annak ellenére, hogy így viselkedik velem, jópofizzanak az ő anyjának. Hülye helyzet. Anyósom ugye bebizonyítja, hogy juszt is lesz születésnap. Ma egy hete itt voltak, de ennek ellenére kedden felcipeli a férjem a fiúkat hozzájuk, mert apósom születésnapja van. Brr... A fiúk kerülni akarják a konfliktust. A kisebb fiamnak a két karon összesen öt zh-ja lesz. Azt mondta, csak felnéz azután siet tanulni. Kíváncsian várom leesik e a férjemnél, hogy azt mondja a fiának, csak telefonálj születésnapra, és inkább tanulj. Nem fogja mondani, mert anyucija megsértődne. Megint, mint mindig anyuci a fontos. Ezzel nem fog közelebb kerülni a fiam a nagyszüleihez, csak még egy lépést távolodik, hiába megy oda. A barátnőjénél nincs ilyen születésnaposdi, ennek ellenére sokkal jobb családi hangulat van náluk. Ezt nagyon is látja a fiam, hogy így is lehet. Sógoromék is elég buták. Ha nincs születésnapi trakta, akkor már egy telefont sem érdemeltek a gyerekek. Úgysem jöttünk ki túl jól egymással, sokkal békésebb így.
Így azért jobban hangzik. :-) És főzött a férjed? ;-) Az mekkora koppanás lett volna nekik, ha a kutyát ráhagyjátok a férjedre és anyósékra, ti meg az ünnepelttel és a barátnőjével szépen kirándultok. :-D (Tényleg, miért nem lehetett így csinálni? Elvégre megbeszéltétek. Vagy eleve a férjed is ment volna veletek?)
Nem láttam vendégül. és főleg nem hívtam. A fiam 20. születésnapja volt. Jól elterveztem, hogy elmegyünk aznap kirándulni barátnőstől anyósék nélkül és majd egy erdei vendéglőben ebédelünk. Szép terv volt, de a kutyánk lábát meg kellett műteni, és nem lehetett felügyelet nélkül hagyni. Gondolom anyuci kicsi fia boldogan elmesélte, hogy mégis itthon leszünk., majd bejelentette, hogy jönnek az anyjáék vasárnap délután. Programot gyorsan átszerveztem, szombaton jött a fiam barátnője, hiszen nem szíves látja a "szerető" nagyszülőket, ha itt vannak megáll a levegő. Közöltem a férjemmel, a szombat az enyém, vasárnap azt csinál amit akar, azt főz amit akar. Hoztak egy tortát a cukiból, felvágtuk, a fiam az első szelettel engem kínált meg. Mondtam neki, nem én vagyok a legidősebb. Tündéri fiam megjegyezte, de én vagyok a másik ünnepelt, hiszen az az én napom is:) Anyósomék meglehetősen savanyú képet vágtak:)
Anyósom is remekelt.. Álszent képpel nézi, hogy milyen fekete a festés a nappaliban. Ártatlanul megkérdeztem, náluk hogy oldották meg a szobafestést. Válasz az apósom szólt, a barátjának, és együtt kifestették. Jó, mondtam, akkor szóljon a fiának, hogy szóljon a barátjának:) Mindig ilyen lekezelőek, egymással is. Nem kell ez nekem. Ma találkoztam a munkám során valakivel, aki emlékezett rám szintén munka miatt úgy 25 évvel ezelőttről. Nem emlékeztem rá. Ő igen, férfi volt. Jó arcmemóriája volt. Arra emlékezett, hogy milyen vidám nő voltam. Gondolom, nem csak az arcomat nézte annak idején:)) Azt mondta megmaradt a kedves vidámságom. Jó mélyről ástam elő, de sikerült!
Sajnos, az ilyen kekeckedő, lekicsinylő megjegyzésekben tobzódó alakoknál semmit sem segít, ha kimutatod, mennyire rosszul esnek az efféle megjegyzések. Sőt, mivel az ilyen sz...házi alakok éppenséggel élvezik, mikor másokat megaláznak vagy másoknak a lelkébe gázolnak, ez a pofa éppenséggel élvezni fogja a szavai hatását.
Sajnos, itt nincs mit tenni, fel kell vállalni a konfliktust. Fel kell tenni a fapofát, és valami ilyesmit benyögni: - Hm. Valóban? És mire alapozod, hogy a fiúból nem lehet jó vezető? A te véleményed szerint milyen képességei hiányoznak ehhez?
Innentől kezdve csak jól jöhetsz ki az egészből. Miért?
Azért, mert a kekeckedő barom előtt csak az alábbi két út áll:
1.) Időben észbe kap, és sűrűn elnézést kér, nem úgy gondolta, visszavonja, máris másképp gondolja stb. Leégeti önmagát. Te meg győztél. Sajnos, ebben az esetben nem győztél eléggé, mert ha bocsánatot kér, nincs okod a továbbiakban megszakítani a kapcsolatot.
2.) Akkor győzhetsz igazán nagyot, ha kiakad rajta, hogy valaki rá mert kérdezni, milyen alapon vont le egy efféle következtetést. Az ilyen kis házi diktátor nincs hozzászokva, hogy bárki bármilyen verdiktjére rákérdez, tehát alighanem bele fog menni a szócsatába. Innentől kezdve gyakorlatilag alig van esélyed rá, hogy elsöprő győzelmet ne arass. Hiszen az illetőnek az állítása igazolásához arra van szüksége, hogy kifejezetten sértő véleményeket fogalmazzon meg a házigazda fiáról. Szélsőséges esetben akár addig is elmehet, hogy gyalázza a fiút. Ha ügyesen irányítod a beszélgetést - vajon kitől örökölte, szerinted az apja mit rontott el stb. :-) -, akár még odáig is elmehet, hogy a ti neveléseteket kezdi durván kritizálni, keresetlen szavakkal illetve a fiú szüleit, azaz benneteket is. Akik mellesleg a vendéglátók vagytok az ominózus vita idején. Mármost az ilyesmiért - vendéglátó fiának leh...lyézése, vendéglátó nejének lek...vázása, netán a vendéglátó házigazda személyének gyalázása - minden civilizált országban oda vezet, hogy ajtót mutatnak az efféle "kedves" vendégnek. A nem civilizált országokban meg akár oda, hogy fejét veszik, vagy tesznek valami érdekeset a kávéjába. :-) Mivel mi nem egy beludzs törzs tagjai vagyunk, egy szolid seggberúgás is elegendő. Érdemes hozzátenni, hogy a soha viszont nem látásra...
Félreértés ne essék, a magam dolgában mindig sokkal ügyetlenebb vagyok, és nagyon sokszor csak későn jut eszembe a helyes megoldás, nem a kellő időben és helyen. :-(
Változatlanul nem értem, miért játszod a játszmájukat. Érdekes módon hozzám csak olyan vendégek jönnek, akiket szívesen látok (vagy legalábbis kedvelek annyira, hogy a kedvükért udvarias legyek, még ha nem is a legjobb számomra az időpont), olyanokat nem fogadok, akiktől kiütést kapok. Ha annyira zavarna, te is megmondhatnád, hogy nem leszel otthon.
A jó szándékodhoz kétség sem fér. Ügyesen, ne legyél nekik sok. Most csiszolódnak egymáshoz, idő kell nekik.
A kiseb fiam már hat éve jár a barátnőjével.
Most nagyon jó a viszonyunk (szerintem, de a fiam szerint is.) Vigyázok, hogy így is maradjon. Anyósoméktól nem kaptunk szinte semmit, mégis úgy érezték, hogy nekik beleszólási joguk van mindenbe.
A férjem sosem állította őket le, hogy megvédje a fiait.
Most volt a fiam születésnapja, tényként közölték hogy kijönnek. Igyekeztem elviselni őket. Nem megy.
A fiam egyidőben két szakot is felvett az egyetemen. Küzdő típus, szerintem menni fog neki,
Apósom közölte vele minek vette fel a menedzser szakot, belőle úgysem lesz vezető.
Ha nem segítik az unokáikat semmivel, akkor legalább a lelküket ne bántsák.
Van némi ellentmondás. Ha az a megállapodás, hogy ugyan van kulcs a lakáshoz, de nem mentek egymáshoz akkor ha nincs otthon senki, hogyan tudtad telepakolni a hűtőt.
Szőnyeg ügyben igazad van, felkopik a lakk. Ennek ellenére én is kiírtottam minden szőnyeget.
Erre lehet azt mondani, hogy bár akkor lett volna annyi belátásod, mint most. :)
Az első anyósommal én sem voltam jó viszonyban. Mégis tiszteltem azért a makacsságért, amellyel tartotta magát az utolsó percéig, nem engedve elveiből. Hogy ez számára sem lehetett jó, az egy percig sem kérdés nekem, és szerintem neki sem volt az. A második anyósomnál sokkal bölcsebb voltam, sikerült is megmaradnunk a szívélyes távolba maradás intézményénél, 2-3 havonta találkoztunk, pont elég is volt ahhoz, hogy a jó viszonyunkat fenntartsa.
Most én vagyok anyós. Ott hagytuk a fiunknak a lakást berendezve, és a héten odaköltözik hozzá a menyasszonya. A múlt héten voltam náluk, nem voltak otthon, a hűtőjüket raktam tele élelemmel. Van kulcsom a lakásukhoz, és van kulcsuk a mi házunkhoz, de kimondva a szabály, hogy senki sem állíthat be a másikhoz előzetes megbeszélés nélkül, pláne úgy, hogy nincs otthon senki. Láttam, hogy elkezdték átalakítani a lakást, pl felszedték a szőnyeget, ami a parkettát védi, nincs helyette más letéve. Szerintem el fog használódni védelem nélkül a parketta, de semmi közöm hozzá. Levittek a pincébe több bútort is, köztük az egyik kis szekretert, ott tönkre fog menni, de MEGKÉRDEZEM majd tőlük, hogy ELHOZHATOM-E onnan, ha nem tartanak rá igényt, mert itt találok neki helyet és sajnálnám, ha tönkremenne. Ugyanakkor, ha azt mondják, hogy NEM, semmi probléma, hiszen az övék, és ha feldarabolják és tűzre vetik, az ellen sem lehet kifogásom. Amikor ott hagytam azt a lakást, és azt mondtam, hogy innentől, ami itt maradt, mindennel sajátokként bánjatok, abban ez is benne volt.
Anyósként azt az aranyszabályt tartom be, hogy nem beleszólni semmibe. Megszólalni csak akkor, ha tanácsot kérnek, és ha megfogadják, amit mondok, jó, ha nem, úgy is jó. Nem könnyű, hiszen sok mindent másképpen csinálnék, mint ők, ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy Rómába nem csak egy úton lehet eljutni. És azt is tudomásul kell venni, hogy a fiam elsősorban már nem hozzám, hanem a jövendőbelijéhez tartozik. Amíg élek, és azon is túl, mindig én leszek az anyja, és éppen ezért kell magamat távol tartanom attól, hogy kell-nem kell módján belekotkodácsoljak az életébe, az életükbe.
Lassan már egy éve nem tartjuk a kapcsolatot anyósommal. Sem én sem a férjem. A múltkor megpróbált kibékülni a férjemmel, amit nem elleneztem, és meg is mondtam az embernek, hogy nem gond, ha az anyósom engem nem szeret, mert az a normális, ha a fiát szereti, a menyét szeretnie nem muszáj. Az összejövetelük vége az lett, hogy a férjem továbbra sem keresi anyósom társaságát, mert az nem képes abbahagyni a mocskolásomat, és bocsánatot sem hajlandó kérni tőlem. De ez a kisebb baj. A gondok ott kezdődnek, hogy a férjemmel is azért akart békülni, hogy egy halom szivességet kérjen tőle. Tök jól elvan a fia nélkül, ha épp nincs szüksége semmire. na ennyi a probléma az anyósommal.
Hízott a májam, mert épp az idén Anyós pajtásom is rájött, hogy lecsót befőzni jó. S mivel én már 5-6 éve csinálom, meg arra is rájöttem, hogy egy picike citromsavval el lehet érni, hogy a színe is megmaradjon, most először én mondhattam el neki valamit, amit addig nem tudott.
A topiclakóknál hogy működik ez az ötletbörze oda-vissza?
Ezeket a történeteket pedig gyűjtik, ha nem is a szó legszorosabb értelmében véve. Nekem például iskolai feladatként van megadva Életút-interjú készítése, ami része a záróvizsgának. Lehetőleg minél idősebb és jó emlékezettel megáldott személlyel kell elkészíteni, lehetőleg egyszerre. Születésétől napjainkig tartó időszakra vonatkozóan, és amire ő emlékszik, de a családi legendárium is szervesen kapcsolódik hozzá, az is nagyon fontos. Szóval én szívesen meg is írnám, ha valakinek volna kedve mesélni. Amúgy is szeretem az érdekes történeteket. (Természetesen anonimitás biztosításával, valamint a mesélő által a leírtakat ellenőrizve.)
Kiváló, dokumentumnak is értékes írást tettél be, külön köszönet érte! Nem ártana, ha több ilyen is lenne, mert nagyon elkélne a mai gyerekeknek is, szülőknek is. Ma ott tartunk, hogy egyik ismerős gyerek nemrég azért szipogott, hogy ők "milyen szegények". Anyukája nem értette a dolgot, nemrég vettek szép nagy lakást, fel is újították, a gyerekeket kocsival hordják iskolába stb. Kiderült, hogy a 12 éves fiúcska amiatt tartja magukat szegénynek, mert ő az egyetlen az osztályban, akinek még nincsen mobiltelefonja.
Nem ártana, ha legalább olvasnának arról, mi a szegénység. Meg arról is, hogy hogyan lehet méltósággal viselni. Félreértés ne essék, nem kívánom, hogy a gyakorlatban is részük legyen benne, de az öntudatuknak és a vállalkozókedvüknek sokat használna, ha látnák: az emberség nem cuccfüggő.
Hogy ON is legyen: az anyósok-apósok sokat segíthetnek ebben az unokáknak.
Feltétlenül olvasd el! Az írónőről néhány adat: soha nem tanulta az "írás mesterségét", soha nem járt egyetemre, viszont nyitott szemmel-füllel-szívvel élt és él. Figyelt, megértett, átérzett dolgokat, és most, túl gyermekei felnevelésén olyan testi-lelki állapotban van, hogy bármely korombéli (huszon-harmincéves) azt mondaná, hogy "igen, így akarok kinézni tíz-húsz-harminc év múlva, és csak így szabadna élni"! Szerintem Te, Borzimorzi, hasonló csodákra lennél képes!
Drengács Margit egyébként három-négy év alatt ezt a könyvet, és két további folytatását is megírta, így mostanra eljutott a születése előtt történt családi eseményektől mostani életéig. (2. kötet: Kerti virág, 3. kötet: Gyógyvirág - ezek sajnos nincsenek a neten.)
Mielőtt bárki megvádolna: nem vagyok könyvügynök! Csak hozni akartam egy példát arra, hogy a 35-40-50-60-... életév nem jelenti azt, hogy az életnek és az új lehetőségeknek vége.
Hogyne, a való életben is. Pedig jól neveltek, megtanították, hogy a szám arra való, hogy becsukjam, a szemem és a fülem pedig arra, hogy nyitva tartsam. Mégis hajlamos vagyok túl sokat beszélni. Az egyik legnagyobb hibám.
Mostanáig nézegettem a Hellingerrel kapcsolatos linkeket. Ez az ember valamit nagyon tud! Nem vagyok pszichológus és a rajongásra való hajlam is hiányzik belőlem. Teológiailag sem vagyok művelt. De egyszerűen érzem, hogy igaza van. Fura, mert nem az eszem felől fogott meg, hanem az intuícióm felől. Az pedig nagyon ritka, hogy valakinek is sikerüljön, mert szinte soha nem hagyom, hogy az intuíció irányítson.
De most már tényleg elhanyatlok. Jó éjt! Igen élvezetes volt Veled beszélgetni. Nem tudom megfogalmazni, pontosan miben, de azt hiszem segítettél. Köszönöm.
