Meghallgattam az uj szamot. Nem rossz. Kicsit eluntam a felénél, de az elso 3 perc tobbet ert mint az egesz astonishing dupla cd. Amit egyszer tudtam meghallgatni. Akkor is skippeltem a felet.
Olvasom, hogy a turnén egyben lenyomják az egész Scenes lemezt. Gondolom két felvonásból ez az egyik. Május elejéig van az amerikai turné, ha átjön Európába is, elmegyek rá.
The spring tour will both support the new disc and celebrate the 20th anniversary of the band’s fifth album, Metropolis Pt. 2: Scenes from a Memory. So far, dates and cities have been revealed, but no venues as of yet.
még csak amerikai helyszínek vannak, de ha az új lemez jó és Scenes is lenyomják, arra elmennék. A Train of Thought turné óta nem voltam élőben, a Budokan live dvd anyaga óta.
Az egyébként egyre inkább Engelsre emlékeztető Petrucci azt mondja, "...az eddig megírt zene súlyos, progresszív, melodikus, tekerős, de epikus is". Ami akár még azt is jelentheti, hogy az album bármilyen lehet. :)
Nekem csak most esett le, hogy ezek közben átmentek az InsideOut-hoz.
Jobb választás, szerintem, mint a Roadrunner, ami blues-rock, hard-rock heavy metal műfajokat visz. Az InsideOut-nál meg kizárólag csak progresszív zenekarok vannak.
Lehet, hogy ez a kiadó jobban fogja támogatni a progresszív ötleteket...
Ha nem lett volna Soto, aki nálam az az énekesek közt, ami a Lola T volt az autós kártyában, akkor eljöttem volna a közepénél, vagy inkább két szám után. Már a lemezt se bírtam meghallgatni egyvégtében, de a koncert, komolyan mondom, teljesen lehúzó volt. A szólók pedig a zene megcsúfolása.
Senkit nem akarok megbántani, nem cinkelésből írtam le, de hát mit van mit tenni, ez jött ki belőlem akkor.
Én voltam. :) És azt hiszem az év koncertje volt részemről!!! (bár más stílusokban és nem őrült sok koncerten voltam...).
Engem totál "megvettek kilora" a srácok. Portnoy amúgy is a nagy idol nálam, de Sheehan, ez a Bubmlefoot meg hát Sherinian is állat, Soto meg egyszerűen teljesen betölti a színpadot és együtt él a koncerttel. Rég láttam ennyire energikus frontembert élőben, talán Daniel hozta nagyjából ezt a múltheti Pain of Salvation-ön. Talán (ami szintén egy qva jó koncert volt, de ez mégis vitte a prímet).
Szerintem full jól szóltka élőben a dalok és az Alive vhogy sokkal jobban ütött a koncerten, mint a lemezen. Van bennük lendület, látszik, hogy élvezik (remélem, ez a projekt nem vérzik a 8000 másik miatt), pörögnek ezerrel. Nekem a két szólót kivéve - nem vagyok híve különösebben az ilyen szólózásoknak - egy perc üresjárat nem volt, pörgött végig. ÉS a két Falling-os nóta pedig mindent vitt. Őszinte leszek, jelenlegi állapotban jobban szólt, mint az eredeti Dream-nek, Soto messze lekörözte LaBrie vinnyogásait.
Nagyon, nagyon bejött tényleg, az elmúlt évek ilyen jellegű koncertjeiből nekem a legjobb. A 2015-ös Barba Track-es DT-hez képest végképp totál éles a kontraszt, az egy rettenetesen lapos és unalmas koncert volt. A tavalyi tüskecsarnokos Images koncert ott és akkor nagyon-nagyon tetszett és jó is volt.
DE! Maradjunk annyiban, sikerült "bizonyos" úton-módon megtekintenem a "Back to Budokan 2017"-es koncertfelvételt, amit a japán wowow TV-nek készítettek és adtak le ott. Ez egy teljesen összevágott, kikevert, profi munka, simán eladható lenne nálunk is. Azonban végignézve kb. 40 perc után, azt éreztem, unom. OK, mondom jönnek az I&W-s számok... azok tényleg pörögtek is jobban, de igazi tüzet ott sem éreztem. A Change of Seasons-t pedig át-át kellett tekernem, mert annyira laposra sikerült az előadásmódja. LaBrie vokáljai borzalmasak, látszik, hogy nem jönnek ki neki a magasak, amivel nem lenne baj, öregszik (meg tudjuk az ételmérgezés...), öregednek a hangszálai is, nyilván nem úgy fog énekelni, mint 30 éve, de szerintem szánalmasan énekelt ezen a felvételen, ritka buta és gagyi módon oldja meg ezeket a helyeket... Rudess bohóckodik az iPad-jével meg a döntögetős állványával... a többiek meg úgy vannak. Az is tök gáz, hogy bár oda van téve Petrucci-nak a mikrofon és elvileg bele is énekel, a felvételen hallhatóan a LaBrie által előre felénekelt sávokat nyomják be "backing vocal"-nak, szerintem ez is übergagyi megoldás. Akkor vagy ne is tegyenek oda mikrofont Petruccinak vagy énekelje be tisztességesen, anno, mikor Portnoy-jal együtt háttérvokáloztak, akkor érdekes módon ezt meg tudta tenni...
Mangini pedig... még mindig kap egy szólót szinte az összes koncerten, szerintem tök feleslegesen. És mindig azzal próbálja a népet kábítani, hogy a végén marha gyors lábdob mellett elkezdi ezt a keresztbedobolást, ami elsőre jó poén volt, de úgy 6-7 év után már uncsi (először a 2011-es Fezen-es koncerten láttam ezt a figurát - egyébként erre gondolok: https://youtu.be/ZmTJD3sjVIU?t=5m50s ).
Szóval nekem egy bazi nagy csalódás volt az a felvétel. És annyira azt érzem a DT-n, hogy erőlködik, hogy még 7-8 év után is azt akarja bizonygatni, van élet Portnoy nélkül és mekkora jók vagyunk és mekkora újítók és vagányak, csak hogy nem. Mármint, persze, hogy van élet Portnoy nélkül (sajnos...), de szerintem ezt marhára nem kell már bizonyítaniuk ennyi idő, Mangini-t sem kéne ennyire tolni, mert azon kívül, hogy technikás a faszi, egy nulla szerintem (stenk, hangzás, stb) és mellesleg nem kéne minden egyes új albummal úgy előjönni, hogy ez a világmegváltó új ötlet, mert sajnos egyre laposabbak a lemezek...
És bár az Sons of Apollo sem mutatott ezen a lemezén szerintem semmi olyan újítót vagy újat, hogy az nagy felfedezés legyen (szerintem manapság a zenében már nincs sok új a nap alatt), de mégis izgalmas, érdekes, pörgős, fogós számok és hihetetlen energiával teli színpadi jelenlét jellemzi őket.
Bocsánat, szívügyem a Dream Theater, mai napi a kedvenc zenekarom, de Portnoy pedig mindenekfelett a kedvenc zenészem. Nem fikázni akarom a DT-t, inkább mint szomorú csalódás élem meg ezt az egészet. Őszinte leszek, engem LaBrie személye, személyisége és énekstílusa kezd a legjobban idegesíteni már...
Én is Klári néninél tanultam és nekem is volt szerencsém a Vígadóban játszani, Antal Imre volt a konferanszié.
Ha most azt mondod, hogy te voltál az a gyerek, aki egyik szolfézsra lehorzsolt homlokkal jött be, mert kiesett a kocsiból, biz'Isten, magam alá fosok.
A videó minősége király, a "zenét" sajna csak 3 percig bírtam. Mangininak se íze se bűze, a zene koncepciótlan, dallamtalan, az eleje ráadásul hasonlított egy korábbi JP nótára, (Damage) csak ez rosszabb kivitel volt :(
A maradék 3 percben gondolom volt egy (vagy több :D ) tekerős tech-szóló, ami kielégítette a G3 közönségét.
Ez a dal pont nem a legjobbak közül való, de összességében jó lemez. Azt hiszem egyedül mész szembe a véleményeddel az autópályán. Még nem kristályosodott ki a végső pontszámom, 8 azért simán megvan. Maximum nem lesz később sem, de ahogy töviről-hegyire kiismerem, ennél inkább csak feljebb mehet. Biztató debüt, majd a második lemeznél, amikor már jól összeszoktak, mint zenekar a csúcson lesznek. (Portnoy szokás szerint piszok jól dobol, nem kell mindig villantania. Mint pl. a debüt Adrenaline Mob-on. Itt annál azért sokkal fifikásabb dolgokat is játszik.)
