Keresés

Részletes keresés

cirmos Creative Commons License 2000.02.07 0 0 941
A MÁV közleménye szerint hétfőn tizennégy állomásról 496 dolgozó szólította fel a
szakszervezeti vezetőket a sztrájk beszüntetésére, a vasutasok csaknem 94 és fél
százaléka nyilatkozott úgy, hogy dolgozik, már hatvan mozdonyvezető is a munkát
választotta. Így a MÁV már gyorsvonatokat is tudott indítani a Budapest-Szeged útvonalon.
Közben a vasúttársaság vezérigazgatója írásban nyújtotta át a reprezentatív
szakszervezeteknek az egyeztetések előmozdítására vonatkozó javaslatát. Kukely Márton
szerint olyan feltételeket kell teremteni, hogy a megbeszélések az eddiginél higgadtabban,
tárgyszerűbben folytatódjanak. A MÁV Rt. vezérigazgatója azt javasolta, hogy jelöljék ki
azokat a szakértőket, akik ezt elvégzik. A tárgyalás állásáról este nyolcig egyik fél sem
nyilatkozik. Magyarország történetének leghosszabb vasutassztrájkja lesz a mostani, ha
éjfélig nem születik megegyezés. Az eddigi rekordot az 1904-es hatnapos
munkabeszüntetés tartja. Az idén február elsején kezdődött demonstráció eddig közel
hatszázmillió forint kárt okozott a vasúttársaságnak, egy százalék béremelés ugyanakkor
hétszámillió forintba kerül a MÁV Rt-nek.
gpsz Creative Commons License 2000.02.07 0 0 940
Világosítson már fel valaki!!! :)
Most miért megy a sztrájk?
Talán kevés az ami másnak elég? A 8,5%-ot elfogadták sok helyen nem?
Meg akartják nyírbálni a szakszervezetek jogait? ...pontosan milyen jogokról van szó? Lehet, hogy rosszul értettem... DE! pl.: tényleg a mozdonyvezetők szakszervezete irányítja a mozdonyvezetők képzését? Ez vicc ugye? Hogy juthattak ilyen monopol helyzetbe? Én bizony hoznék a szomszédos országokból mozdonyvezetőket, ahogy ezt már valaki megírta pont irt és úgy rúgnám szét a seggüket mint a szél!

---
Egyébként ezen a téren szerintem nincs jól informált ember! Az az érzésem, hogy még a tárgyalóasztal két felén sem tudják néha miről van szó.

---
Kíváncsi lennék ha pl. az egészségügyben sztrájk lenne és az elégséges szolgáltatásban csak az életmentés szerepelne és pont ekkor kapna egy vasutas gyereke (aki aztán semmit nem tehet az egészről!) mondjuk középfül gyulladást. Bizonytalan mozgás, életre szóló halláskárosodás stb...DE ÉL! Bele gondolni is szörnyű. Kedves vasutas nézz a porontyodra aztán gondolkodj! A TE MUNKÁD LÓFING ANNAK AZ ORVOSNAK ÉS ÁPOLÓNAK A MUNKÁJÁHOZ KÉPEST AKI MEGMENTI A GYERMEKED ÉS MÁS GYERMEKEK ÉLETÉT.

---
Én spec. nem engedném, hogy n+1 szakszervezet működjön a cégemen belül. Lehet, hogy egy kis törvénymódosítás lesz a dologból?

...

Előzmény: Fecóka (939)
Fecóka Creative Commons License 2000.02.07 0 0 939
Sztrájkolók/nem sztrájkolók aránya:
Én mindent elhiszek. Még azt is, hogy tényleg a vasutasok 95 %-a sztrájkolna, csak így még fizetést is kapnak. De: Valószínüleg a társadalom is nagyobb szimpátiával viseltetne a sztrájk iránt, ha a vasutasok 95%-a sztrájkolna, mert akkor elhinnék az emberek, hogy itt valóban komoly gond van. Így viszont meg lehet nézni a hozzászólások nagy része miről tanuskodik. (a kifejezetten politikaiakat inkább hagyjuk. :-)) )

kkalmi:
A sajtóirodáról azt hiszem nem is ebben a topicban írtad, hogy a sajtóiroda vezetője akarja megszüntetni a vonalakat, meg ő mond mindenfélét, amikor nem is vasutas. Igaz Ö nem vasutas. Ö PR szakember. Ennek a topicnak a hozzászólásaiból is lemérhető, hogy nagyon jó PR szakember! A mellékvonalakat nem ő akarja bezárni. Ö a felső vezetéstől kapja az információit, és javaslatot tesz arra, hogy milyen lépéseket kellene tenni, hogyan kellene "tálalni" bizonyos dolgokat. Ha a szakszervezeteknek is lenne PR-osuk, akkor valószínüleg nem akarták volna megakadályozni vasárnap? annak a három személyvonatnak az elindítását, hanem a MÁV-ot kényszerítenék a mielöbbi megállapodásra, és nem az utasokat szivatnák.

Mi közünk van nekünk a vasutasok fizetéséhez? Semmi. Nem is érdekelne. De mivel nem mennek a vonatok, ezért aztán most ez a téma. Bár nem tudom megfigyelted e, hogy már egyre kevésbé foglalkozik veletek a média. Én is azt mondom. Mivel a MÁVnak amúgy is veszteséges a személyszállítás, az utasokat meg nem kéne szívatni a MÁV belügyei-bérvitája miatt, ezért az ÖSSZES személyvonatot el kellene indítani! Vagy már belegondoltál abba, hogy ugyan fennakadást, kényelmetlenséget okozott ez a sztrájk, de azért nem állt meg az élet! Már nem annyira fontos, kihagyhatatlan szereplő a MÁV, a vasút, mint régen!

"Akik nem tudnak busszal bejutni dolgozni, akiknek a buszjegyet nem fizeti a munkáltatója, stb... "
Miért nem tudnak busszal bejutni? Mert az ott áll meg a falu közepén, és nem kell másfél, két km-t gyalogolniuk a vasúthoz? Mellesleg akinek nem fizeti meg a buszbérletet, annak nem fizeti meg a vasúti bérletet sem.

"1. Átlag: napi 200 utas, de ez nem egyenletesen oszlik el, hanem a reggeli, és a délutáni órákban van a legnagyobb igény, ami azt jelenti, hogy ekkor van a legnagyobb kapacitásra szükség, azaz több busz kell és azok sem lesznek egyenletesen kihasználva."
Tehát reggel kb. 80, meg délután-este is 80 utas. Nappal meg késő este, 40. Akkor miért napi 14-16 vonatot indít a MÁV? (Te írtad, hogy mennyi munkája van egy ilyen helyen dolgozó vasutasnak)

"normális utaskiszolgálás.) "
De azok a szemét MÁV vezetők bunkók az utasokkal! Bezzeg a jegyvizsgálók! :-)

"Környezetvédelem: Ha egy egyszerű mellékvonalakon közlekedő BZ motorkocsi közlekedik, km-enként átlagosan 0,5 litert fogyaszt. Ha személygépkocsi közlekedik, km.-enként átlagosan 0,05 litert fogyaszt. Tehát, ha 10 személygépkocsi helyett a 10 ember vonattal utazik, a környezetet közel ugyanannyira károsítja..."
Akkor a MÁV ezt az összeget mint környezetvédelmi támogatást kapja a környezetvédelmi minisztériumból, hogy a veszteséges vonalakat fenntartja! De tudtommal nem így van. De ne arról meséljünk, hogy jaj ezek a szemét MÁV vezetők meg akarják szüntetni ezeket a jó kis mellékvonalakat (mellesleg nekem is nagyon tetszenek ezek a kisforgalmú vonalak) És mi van azokkal a BZ-kkel, amelyeken 1-8 utas megy (ebből mondjuk 2 fizető utassal, mert a többiek vasutasok?) És mi a szarért járatják a BZ vezérek a BZ-k ugyanolyan motorját, mint ami a Volánbuszokban van? Ennyit a környezetvédelemről. Mellesleg az út akkor lenne igaz, ha az utak 100%-os kihasználtságuak lennének, és nagyobb forgalmat már nem viselnének el. De általában ezeknél a mellékvonalak környékén lévő utak sincsenek éppenséggel lestrapálva. (Hál istennek!)

"Abban a bizonyos 2800 km.-ben benne van a Balaton északi parti vasútvonal is, és a Nyugati-Vácrátót-Vác is. Ezek, ugyanis nem kellenek a nyugati vevőnek, mivel nincs rajtuk nemzetközi átmenőforgalom."
A Balaton északi részét sajnálnám, bár nem tudom mekkora ott a forgalom. Bár tartok tőle, hogy gazdasági szempontból az év nagyrészében tényleg nem éri meg fenntartani. De idegenforgalmi, politikai szempontból biztos fontos. Azt azért nem hiszem, hogy tényleg meg is szüntetik. Nyugati vevő: Mert az a szemét Francia vasút idejön és megveszi az egész Hegyeshalom-Budapest szakaszt, és nem által majd francia vasutasokkal dolgoztatni igaz? Ezt Te sem gondolhatod komolyan!

Fecó

Előzmény: kkalmi (919)
Csülök Creative Commons License 2000.02.07 0 0 938
Rotika, írod: "A vasutasok a pufajkás Horn idején miért nem fröcsögtek. Be voltak sz..va Gyulától"
Tévedsz (legalább is remélem).
Akkor is sztrájkoltak, csak akkor te más szemüveggel nézted. :(
Előzmény: Rotika (937)
Rotika Creative Commons License 2000.02.07 0 0 937
A vasutasok a pufajkás Horn idején miért nem fröcsögtek. Be voltak sz..va Gyulától.
Ugyanez volt a taxis-blokád idején, a komcsik szépen hátulról támogatták és buzdították a taxisokat. Mit képzelnek ezek magukról, egy veszteséges cég miből adjon???
A szolgáltatásról már ne is beszéljünk!!
Egyébként egy kezdő orvos nem keres annyit, mint egy váltókezelő.Végül is egy iskolát végeztek nem??
Intruder Creative Commons License 2000.02.07 0 0 936
SZVSZ az alábbi esetben éri meg vonattal menni:
- nyugdijas, katona v. diák vagy esetleg a cég fizeti a jegyet.
- nagyobb városba mész és nem kell átszállni
- ahová mész ott vár valaki, vagy nem kell messzire menni az állomástól
- egyedül mész, ilyenkor tényleg klassz az IC tudsz olvasni, dolgozni, aludni szóval tényleg kényelmesebb az autónál.
- IC-vel mész
Viszont minden más esetben pl.: ha már kettőnél többen utaztok - család,gyerekek stb... - tele csomagokkal, esetleg át is kell szállni, az állomás mindentől messze van, esetleg több helyre is el kell menned, akkor bizony se nem olcsóbb se nem kényelmesebb.

Üdv.
Intruder

Előzmény: Derek (932)
putyi Creative Commons License 2000.02.07 0 0 935
Üdv...

Én nem olvastam el a fórumot, csak azért szólok ide, mert már nagyon tele van a ...-öm a vasutasokkal. Mit képzelnek ? Kik ők?
Más is sztrájkolhatna, hogy kevés a fizetése... Ráadásul a vasutasok nem iskeresnek rosszúl.

ÁÁÁÁ dehogy kategória az egész...

Nem véletlen a mondás:

Hülye, hülyébb, leghülyébb, rendőr, postás, vasutas

freeze flash Creative Commons License 2000.02.07 0 0 934
Mi sem azért vittünk egy rakat ruhát, mert vonatozunk, hanem mert nyaralni vittük a gyerekeket a nagyszülőkhöz. Vagyis ki kellett bányászni egy-két ruhát a bőröndből. O.K., mi voltunk a hülyék, miért adtunk nyáron világos ruhát a gyerekekre. Egyébként nem a földön csúsztak és attól lettek koszosak... ;-)))) Valószínüleg egy egyedi eset volt az a piszkos vasúti kocsi... :-)

Te vonattal szeretsz járni, én autóval. Ennyi.
Mellesleg SZVSZ ha a peremidőket is beleveszed, nem biztos, hogy gyorsabb és kényelmesebb a vasút. /Kijutás a pályaudvarra/állomásra, vonatozás, leszállás, eljutás a célba./
Én sem a vasút megszüntetéséért küzdök. ;-))))))
Van olyan barátom, aki azért jár mondjuk Szegedre, vagy Nyíregyházára vonattal, mert közben tud dolgozni.
Az meg, hogy az utazás gk-val adott helyre mennyi időt vesz igénybe, szerintem erősen függ az arrafelé menő utaktól is. Van, amerre jobb, van, amerre nem annyira. Amerre én járok, arra pálya van.

Attól, hogy a jegyváltás kötelező korhatárára rosszul emlékszem, még a vonatok koszosak.
Ez nem csak az én véleményem, úgy gondolom. Itt mintha többen mondták volna, a vasutasok közül is...

Előzmény: Derek (932)
Szykla Creative Commons License 2000.02.07 0 0 933
T. Viol!
Úgy látszik, már arra sem emlékszel, hogy Te reagáltál az én beírásomra, nem fordítva. Egyébként Te hajtogatod ugyanazt. Ezért nem lehet Veled vitatkozni.
Üdv.: Szykla
Előzmény: viol (920)
Derek Creative Commons License 2000.02.07 0 0 932
"Egyszer !!!!!!!!!!! a fiam kérésére megtettem, vonatoztunk. Miután félóránként kellett a gyerekeken a ruhát cserélni, mert
" olyan redvás lett az állítólagos "első osztályon", hogy nem mertem kiengedni őket a folyosóra, a feleségem kabátja,
ami véletlenül beért az ülés karfája és az ajtófal közé, olyan szinten lett olajos, hogy kidobtuk, akkor most újfent
megkérdem: "

Ne hadovalj mar itt osszevissza 1969 ota utazom a Szeged-BP-Nagykanizsa vonalon, de azert nem volt ra szuksegem , hogy 5 valtas ruhat vigyek magammal meg masodosztalyon sem.

"MI A JÓ BÜDÖS FRANCÉRT JÁRJAK VASÚTON?! Drága, és _sz@r_. Bocs, de ez az igazság. "

Ne utazzal ki nem szarja le. Ha neked jobb peldaul lemenni Szegedre az E-5-oson kocsival, mint legkondicionalt vonaton, akkor csinald, ja es lassabb kocsival. Eleg gyakran jartam pestre regebben , de eszembe nem jutott volna Szegedrol kocsival menni, mikor a vonat kenyelmesebb, es gyorsabb is. Lehet olvasni, sorozni, aludni is akar.

"hogy nem múltak el már "ezek" hat évesek, tudod, akkor legszívesebben lebontottam volna a pofáját..."

Meg erre is rosszul emlekszel, mert 4 eves kortol kell a gyereknek jegyet valtani.

Előzmény: freeze flash (931)
freeze flash Creative Commons License 2000.02.07 0 0 931
Kedves Kálmán!
:-))))))))

"2.Nem biztos, hogy vesz autót, de akinek van, az áttér arra, mert ha 2 fő utazik, már a busznál olcsóbb!! A vonat 3 fő együttutazásakor még versenyképes lehet az autónál: kényelem, stb. Ehhez azonban arra van szükség, hogy normális szolgáltatást lehessen nyújtani. ( Pl. jó csatlakozások, tiszta és pontos vonatok, normális utaskiszolgálás.)"

/Bocsi: SZVSZ a buszjegy relatíve olcsóbb a vasútnál bizonyos vonalakon - nem véletlenül!!!!! - , de ne legyen olcsóbb.../
Vonat, 3 fő, versenyképes?! Kényelem????!!!! :-OOOO K-é-n-y-e-l-e-m ????
Te nem vagy magadnál!!!! Bocs. Ne pl. egy Trabanthoz mérd... Bocsánatot kérek a Trabant tulajdonosoktól!!! Bocs, de _mi_ ebben a kényelem? :-DDDDDDD
Most nekem abban szerinted mi lenne a kényelmes ?! :-O és gazdaságos, ha mondjuk Anyámhoz utaznánk Győr-Sopron megyébe, hogy + feleség + két kölök + csomagok kibumlizunk innen BKV-val a pályaudvarra /taxi nem játszik ugye ebben az esetben, habár _sokat_ járok vele, mert az felnyomná az üsszehasonlítási költségeket... :-)))/, ez kb. min. 1,5 óra lenne. Elmegyünk oda, ahova akarunk, koszosan, büdösen megérkezünk kb. 2,6 óra múlva, majd némi cipekedés árán újabb fél óra után odaérünk Anyámhoz. Mindezt qrva drágán.
Ehelyett sajnos beülünk az autóba csomagostól, és háztól-házig 1 óra 45 perc alatt /nem egészen szabályosan, de nem is mondja azt a bakter, hogy legel a tehén/ odaérünk, ahova kell. Kevesebbért. Most akkor kérlek, magyarázd már el nekem, miért menjek vasúttal?!
Tényleg kíváncsi lennék az indokaidra!!!
Tedd meg, hogy válaszolsz erre, jó? :-)))))))
Egyszer !!!!!!!!!!! a fiam kérésére megtettem, vonatoztunk. Miután félóránként kellett a gyerekeken a ruhát cserélni, mert olyan redvás lett az állítólagos "első osztályon", hogy nem mertem kiengedni őket a folyosóra, a feleségem kabátja, ami véletlenül beért az ülés karfája és az ajtófal közé, olyan szinten lett olajos, hogy kidobtuk, akkor most újfent megkérdem: MI A JÓ BÜDÖS FRANCÉRT JÁRJAK VASÚTON?! Drága, és _sz@r_. Bocs, de ez az igazság.
És erről _nem_csak_a_vezetők_tehetnek_.
Amikor a krokodillehelletű kaller megkérdezi a láthatóan éppen totyogó lányomról, meg a másfél évvel idősebb fiamról, hogy nem múltak el már "ezek" hat évesek, tudod, akkor legszívesebben lebontottam volna a pofáját...

Mint többször említettem: anyai Nagyapám Vasutas volt.
Ahogy Te is írtad: akkor még volt becsülete ennek a szakmának.
Most már konvergál a nullához. Sőt.
És Ti ebben erősen közrejátszotok. Gondolom én.

Üdv
freeze flash

/Mellesleg a fő szagszervezeti vezetőitekről alkotott véleményedet SZVSZ jó lenne nem ilyen sűrűn változtatni... :-))))))))))/

Előzmény: kkalmi (919)
iceland666 Creative Commons License 2000.02.07 0 0 930
kkalmi!

Hozzászóltál és én reagálnék. Nos akkor:

"A zsarolás, és a jogszerű sztrájk fogalmával érdemes lenne megimerkedned."

Már csak az a kérdés, hogy ki zsarol kit, mert ugye abban egyetértünk, hogy a helyzet kezd a visszájára fordulni. :-)))

"Nem hiszem, hogy a saját pozícióját félti. Ugyanis a szakszervezeti tagok újraválasztották a múlt évben."

Sztálint és Hitlert is......., csak őket a párt tagjai. Ettől még nem lettek rendes emberek. (Remélem ezzel nem sértettem meg érzéseidet, mindössze tükrözni szeretném a személyről alkotott véleményemet.)

Előzmény: kkalmi (919)
iceland666 Creative Commons License 2000.02.06 0 0 929
Számomra csak az nem világos, hogy ki lesz ennek az egésznek a nyertese? (Már ha lesz...)
Mert ugye, ha a Máv adja fel szakszi barátaink hatalmas hozzáértésüknek, kitartásuknak és szervezőkészségüknek tulajdonítják majd a sikert. Miközben mindannyian tisztában vagyunk a sztrájkolók-munkát felvevők arányával. Ha a szakszik dobják be a törülközőt, akkor pedig Máv kerül helyzeti előnybe - arról nem is beszélve, hogy a demolesztáló magatartást tanúsító dolgozók, egy fegyelmire, de minimum fejpaskolásra számíthatnak. És ebben az esetben szerintem újra gondolják, majd az a bizonyos három évre szóló javaslatot is.
Előzmény: nyers (928)
nyers Creative Commons License 2000.02.06 0 0 928
:)))))
Egyébként is! A drámai, hatalmas sztrájk 6. napján 10-15 hozzászólás. Kifujt ez, ahogy a sztrájk fog: "Nem bummal, csak nyüszítéssel." A nyomorult. nem sztrájkoló vasutasok közül meg jó néhány ezer KSZ nélkül mehet az utcára, mert a piacoknak (lásd Audi már Gyesevél) annyi. Ez aztán érdekvédelem! Bravó Borsik, bravó Gaskó, bravó Márkus, bravó Kálmán
Előzmény: freeze flash (913)
nyers Creative Commons License 2000.02.06 0 0 927
meg annak a 4000 birka mozdonyvezetőnek, és főként a seggfej szakszi vezéreiknek, aki úgy ment a közutáltatnak, mint vak ló a betonfalnak, és csodálkoznak majd, hogy holnap-holnapután szinte semmiért be kell fejezniük a sztrájkot.

A vezetés meg egy viccnek is rossz duma, egyet kinyirtak a sztrájkolók, az utódjának egy év alatt három, vagy négy sztrájkkal kedveskedtek (mult január, augusztus, decdember, most január, meg ez a szar), a Sipos István előttiek is birták vagy két évig. Egy szó, mint száz itt van 56.000 jó fej, meg 3 kurva jó fej szakszui vezér, a hülye MÁV vezetők, meg csak hullanak, mint a legyek?! Ahelyett, hogy enneka príma társaságnak kitaposnának még a négy keréken guruló, pontatlan, lerobbant WC-k üzemeltetésére még néhány milliárdot? Ugyan!

Előzmény: kkalmi (923)
Intruder Creative Commons License 2000.02.06 0 0 926
Kedves Kálmán!

Azt írod:
"Ha a mostani sztrájkra gondolsz, a fizetés a legkisebb probléma. A bizonyos 4 pont közül ez tűnik a legkönnyebben megoldhatónak. Ami nehezebb: a vezetők nem akarják a kollektív szerződést, azt, hogy a privatizációt a szakszervezetek kontrollálják"
Nos lehet, hogy bedőltem a MÁV és kormány propagandájának de qrvára úgy néz ki, hogy nem emiatt tart még most is a sztrájk, hanem mert a szakszervezetek nem akarják elfogadni, hogy az infláción felüli(!) béremelés - a GDP növekedés fele (nesze neked nem megbecsült vasutas!!!!) -ne alanyi jogon járjon.
Persze biztos én tudom rosszul....Azt egyébként én sem értem, hogy jön össze a - javarészt külföldi tulajdonú 'szemét kizsákmányoló' - magáncégek forgalom növekedéséből származó GDP növekedés az állami tulajdonú veszteséges MÁV alkalmazott Kovács József mozdonyvezető fizetéséhez.....;-)

pindiy Creative Commons License 2000.02.06 0 0 925
Bocs, figyelmetlen voltam.
Előzmény: Intruder (924)
Intruder Creative Commons License 2000.02.06 0 0 924
Bocs de ezt a poént már lelőttük. A válasz
initex 2000-02-03 13:11:58 (829) hozzászólása.

Üdv.
Intruder

Előzmény: pindiy (922)
kkalmi Creative Commons License 2000.02.06 0 0 923
Sajnos az a kor már régen elmúlt, hogy a vasutasok megbecsült emberek voltak. Ez a Máv reform után sem lesz így, mert ez nem reform, hanem rombolás. Köszönhető ez a vezetőknek...

Kozma Kálmán

Előzmény: MrPete (921)
pindiy Creative Commons License 2000.02.06 0 0 922
Azér a MÁV is érdekelt egy kicsit a sztájkba.
Nem csinálja addig se azt kb 300 millás veszteségét naponta.
Előzmény: MrPete (921)
MrPete Creative Commons License 2000.02.06 0 0 921
En csak egy dolgot nem ertek ebben az egesz szarakodasban: Hogy a f@szba lehet az, hogy egy vallalat altal kifizetett bereket egy makrogazdasagi mutatohoz (barmelyikhez is) kotik? Milyen kozvetlen koze van egy vasutasnak a GDP novekedesehez? Telleg, csak az egesz vilagon bevett szokas, hogy a vallalatok _sajat_ mutatoik (nyeresegesseg, bevetelnovekedes) alapjan novelik a bereket, csak kis hazankban szeretnek garantalni a realbernovekedest az egyeni teljesitmenyjavulas figyelembevetele nelkul. Legyen ez valami vedendo magyar sajatossag (hulyeseg).

Meg meg egy dolog: vki itt alabb azt hozta fel, hogy ha a MAV engedett volna akkor mar jobban jart volna ( bicikli helyett nem kell robogot venni, vagy vmi ilyensmi parhuzam volt). Csakhogy: akkor ennek soha nem lenne vege, a mozdonyvezetok minden evben tekintelyes realbernovelest tudnanak kiharcolni (amit persze nagyon megerdemeltnek ereznek, hisz nelkuluk nincs vasut, vagymi?), amit persze mindig megadnanak, mert "ugysincs annyi mozdonyvezeto, ezt meg kibirjuk.." Es akkor ez igy jo lesz?

Az az erzesem, hogy most egy darabig nem lesz sikk vasutas egyenruhaban teblabolni az utcan...

viol Creative Commons License 2000.02.06 0 0 920
T. Szykla!

Te nem vitatkozol, hanem kinyilatkoztatsz és ugyanezt teszi a kormány és a MÁV vezetés is.

Javaslom, hogy ezután óránként írd ki magadból ami beléd szorult és ne a másokéra reagálj.

viol

Előzmény: Szykla (918)
kkalmi Creative Commons License 2000.02.06 0 0 919
Fecóka ! (884)

"-mennyi ember veszti el a munkahelyét (nem csak a vasutasok), és ennek milyen további következményei vannak
A vasutasokon kívül ki veszítené el? "

Akik nem tudnak busszal bejutni dolgozni, akiknek a buszjegyet nem fizeti a munkáltatója, stb...

"Napi 50-200 utasról beszélünk, ez ugye 1-4 autóbuszos töbletet jelent a teherforgalomnál meg mondjuk 3-4 kamazzal többet. Mert azt nem értem, hogy miért terelődne feltétlenül egyedi közlekedésre? Akinek eddig nem volt autója, az most hirtelen vesz, mert nem megy a vonat? "

1. Átlag: napi 200 utas, de ez nem egyenletesen oszlik el, hanem a reggeli, és a délutáni órákban van a legnagyobb igény, ami azt jelenti, hogy ekkor van a legnagyobb kapacitásra szükség, azaz több busz kell és azok sem lesznek egyenletesen kihasználva.
2.Nem biztos, hogy vesz autót, de akinek van, az áttér arra, mert ha 2 fő utazik, már a busznál olcsóbb!! A vonat 3 fő együttutazásakor még versenyképes lehet az autónál: kényelem, stb. Ehhez azonban arra van szükség, hogy normális szolgáltatást lehessen nyújtani. ( Pl. jó csatlakozások, tiszta és pontos vonatok, normális utaskiszolgálás.)

Más:
Környezetvédelem: Ha egy egyszerű mellékvonalakon közlekedő BZ motorkocsi közlekedik, km-enként átlagosan 0,5 litert fogyaszt. Ha személygépkocsi közlekedik, km.-enként átlagosan 0,05 litert fogyaszt. Tehát, ha 10 személygépkocsi helyett a 10 ember vonattal utazik, a környezetet közel ugyanannyira károsítja, tehát ennél több utas vonattal utazása már azt jelenti, hogy sikerült tenni valamit a környezetünk megóvása érdekében. Ennek további előnye, hogy nem terhelik a közutakat és a kapacitások növelése érdekében nem kell újabb területeket elvenni a mezőgazdaságtól, a természettől.

"Van némi fogalmam róla, de amiket leírtál az akkor jelent feladatot, ha naponta 14-16 vonat közlekedik (ezeket a vonatszámokat Te írtad!) és nem 4-5 félig, vagy teljesen üresen! Nem azokat a vonalakat akarják megszüntetni, illetve bezárni, vagy az utasforgalmat megszüntetni rajta, ahol van forgalom, hanem ahol NINCS! A MÁV az egy fuvarozó cég! Tudomásul kéne venni, hogy változik a világ! "

A helyzet az, hogy nem csak azokat a vonalakat akarják bezárni. Abban a bizonyos 2800 km.-ben benne van a Balaton északi parti vasútvonal is, és a Nyugati-Vácrátót-Vác is. Ezek, ugyanis nem kellenek a nyugati vevőnek, mivel nincs rajtuk nemzetközi átmenőforgalom. Az első 1000 km.-en tényleg úgy tűnik, hogy kicsi a forgalom, de ennek okait is meg kellene vizsgálni. Ezt az elmúlt években a mellékvonalak forgalmának, szolgáltatási színvonalának rontásával érték el. Ezt folyamatosan végig tudtam kisérni a 86.-os vonalon, mivel '93 óta szinte naponta utazok ezen a vonalon. A menetrend manipulálása, vonatok sebességének ideiglenes csökkentése (4-5 hónapig 40km/ó, utána minden változtatás nélkül ismét 60 km/ó), a vonatok számának csökkentése, mind hozzájárult ahhoz, hogy jelenleg kb 25%-ra esett vissza a személyforgalom. Mindezt azért csinálták, hogy bebizonyítsák, nincs szükség erre a vonalra (sem). Ez az egyik ok, amiért továbbra is tartom azt a véleményemet, hogy ez a vezetés nem fogja megoldani a vasút helyzetét, ezért adja át a helyét olyanoknak, akik nem a leépítéseket, hanem a fejlesztéseket akarják.

"Valaki azt írta, hogy a mozdonyvezetők hülyék. Nem igaz! Csak esetleg baromira nem érdekli őket semmi, csak a saját fizetésük. Van ez így. "

Ha a mostani sztrájkra gondolsz, a fizetés a legkisebb probléma. A bizonyos 4 pont közül ez tűnik a legkönnyebben megoldhatónak. Ami nehezebb: a vezetők nem akarják a kollektív szerződést, azt, hogy a privatizációt a szakszervezetek kontrollálják. Mindkettőre meg van a saját érdekük. K. Sz.-t nem akarnak, mert a bértábla visszavezetésével le kellene mondani a 30% feletti béremeléseikről. A privatizációhoz pedig nem kell magyarázat...

iceland666 ! (893)

" Miért nem lehetett például - a Máv-hoz hasonlóan - többféle javaslattal előállni? Félreértés ne esék én nem vagyok elfogult a Máv irányában, de számomra sajna az jött le az elmúlt hetek hireiből, hogy inkább a Máv az, aki hajlandó lenne a megegyezésre, csak nem azokkal a feltételekkel, amelyket a "szakik" tettek le az asztalra. "

A MÁV ugyanazt ismételgeti november óta. Csak azt hangoztatják, hogy újítanak. Én végigolvastam a kiadványaikat, de semmi újat nem tettek le. Sőt az Interneten egy elég durva hazugságot is megjelentettek: Megállapodásnak tituláltak egy tervezetet. Amikor azt az állomásokra szétküldték, előtte kézíratilag hozzáírták, hogy "tervezet". Ezt az Interneten nem így jelentették meg, félrevezetési szándékkal. Ez egyértelmű diktátum volt!
Mellesleg a MÁV sajtóiroda annyit hazudozott már, hogy bíróság előtt lesz kénytelen felelni a vádaskodásaiért, és a rágalmazásaikért, úgyhogy hiteles információkat onnan senki ne várjon!
.
A szakszervezetek több javaslatot tettek, engedtek is követeléseikből.

wiat ! (895)

"Megejtem első hozzászólásomat, azon okból, hogy most éppen egy kollégiumban ülök, mert a jelen körülmények között, az egyébként 7 órás utam egy hétvégés lenne, csak haza.
Az egészről, pedig az a véleményem, hogy ez nem sztrájk, hanem ZSAROLÁS. Zsarolják a MÁV-ot, a kormányt, és eközben velem tolnak ki. "

A zsarolás, és a jogszerű sztrájk fogalmával érdemes lenne megimerkedned.
Egyébként sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél, de ezért a kormány és a MÁV vezetés a felelős!

Szykla ! (904)

"Akárki is ez a Gaskó, számomra a tavalyi sztrájk óta az ország egyik legellenszenvesebb figurája. Meggyőződésem, hogy most is csak azért erölködik görcsösen tovább, hogy azt higyjük, ő a keménylegény. Pedig csak a saját pozicióját félti. "

Nem hiszem, hogy a saját pozícióját félti. Ugyanis a szakszervezeti tagok újraválasztották a múlt évben.
A MÁV sajtófőnöke, aki egyébként a vasúthoz semmit sem ért, a nagy lelkesedésében, szerintem egy vez. ig. helyettesi pozícióra pályázik, kiválasztott egy szakszervezeti vezetőt és lejárató hadjáratot kezdett. Meg kellene nézni,hogy mit is keres ilyen ember a MÁV sajtó élén, akinek a vasúti alapfogalmakat külön "tolmács" fordítja.

joebacsi ! (909)
"Nem, nem stimmel amit mondasz!
A sztrajk egyszeri X millioba kerul most.
Egy beremeles EVENTE X millioba.
Van kulonbseg. "

A szakszervezetek csak mostani béremelésért harcolnak, a MÁV ajánlotta a 3 éves megállapodást.
Van különbség!

Kozma Kálmán

Szykla Creative Commons License 2000.02.06 0 0 918
T. Viol!
Te most ugyanazt a hülyeséget ismételted meg, amit korábban is értettem, de akkor is hülyeség volt. Lásd a további reagálásokat. Talán megérted belőlük. Bár kételkedem benne. Épp ezért nincs is kedvem hozzá, hogy vitatkozzam Veled.
Üdv.: Szykla
Előzmény: viol (907)
nyers Creative Commons License 2000.02.06 0 0 917
A MÁV ingatlanok privatizációjáról írtam "legyen nyilt pályázat, a legtöbb lét adó kapja, amit eladnak, és abból tessék normális vasutat csinálni!". Mire Te " ugye te sem gondolod komolyan. Ebben az országban, ebben a társadalomban, ilyen erkölcsi normák melett????? :-)))))))))) Elég ha csak a Postabankra gondolsz, micsoda átmentések mentek ott végbe a Princz távozása előtti"

Nagyon is komolyan gondolom! Lopni ugyan mindenképpen loponak, de ha ezt elvileg is megengedhetőnek tartjuk, akkor még többet, mert egy ilyen erkölcsi normákat természetesnek tartó társadalomban még tovább-pofátlanodnak.
Ezt, hogy legyen nyílt tendereztetés, speci követlehetnék a szakszik, és akkor megvetésem helyett a tiszteletem (na jó, a rokonszenvem) az övék lenne. De így??! :(((( Ha már ilyenek az erkölcsök, elvileg is helytelennek tartom, hogy még több mohó szájat tűrjünk a fazékhoz törleszkedni! A zsírt is lenyalják a már hústaln léről. Ha lopnak, nekem tök mindegy, melyik banda szakít nagyobbat, és intézzék el egymás között valamelyik hangszigetlt hátsó udvaron, ne pedig a közterületeken randalírozzanak!

Mellesleg a MÁV legalább valami olyasmit mondott, hogy fejlesztésre kelljen fordítani a lét. Inkább, mint bérre és jólétre, mert az szakszi bér lesz, és aparatcsik jólét!

Előzmény: iceland666 (916)
iceland666 Creative Commons License 2000.02.06 0 0 916
"Mondom, legyen nyilt pályázat, a legtöbb lét adó kapja, amit eladnak, és abból tessék normális vasutat csinálni! Ne lopjon, aki közel van a tűzhöz, ezéárt a nyilt pályázat, de ne lopjon a szakszakszis rutya-rety se! Ne mondják meg, hogy kinek a pénze jó. Aki többet ad azé!!! Ha vasutfejlesztésre forditják...

Nyers!
Mindem tiszteletem ellenére, ezt ugye te sem gondolod komolyan. Ebben az országban, ebben a társadalomban, ilyen erkölcsi normák melett????? :-)))))))))) Elég ha csak a Postabankra gondolsz, micsoda átmentések mentek ott végbe a Princz távozása előtti hónapokban....

Előzmény: nyers (914)
Intruder Creative Commons License 2000.02.05 0 0 915
:-)))
Előzmény: freeze flash (913)
nyers Creative Commons License 2000.02.05 0 0 914
Egy linket adtál, a január 24-i, azótA öt napja sztrájkolnak és egyezetnek, tehát a dolgo vagy így áll, vagy nem, de a dög hosszú szövegből is csak az alábbiakat találtam, ami összefüggésbe hozható az általad írottakkal:

"Az érdekképviseleti oldal a hétfői tárgyaláson többek között azt terjesztette elő, hogy a
szakszervezetek kapjanak előzetes tájékoztatást a MÁV-üzletrészek, a
MÁV-káefték, valamint a társaság kezelésében lévő ingatlanok értékesítéséről és
az ezekből származó bevételek felhasználásáról. Ez üzleti titkok közvetlen
hozzáférését jelenthetné számukra, illetve a bizalmas tárgyalások előzetes befolyásolását."

És ez a követelsés életképtelen ......-ság! Ha azt követlnék, hogy legyenek nyílt pályázatok, ok, és ízlésem szerint az is rendben, hogy "kapjanak tájékoztatást" az "ingatlanok értékesítéséből származó bevételek felhasználásáról".

Ismereteim szerint a MÁV azóta rég vállalta, hogy ezek csak fejlesztésre fordíthatók. Az pedig, hogy a szakszi urak és rutyájuk retyéjük is mazsolázhasson, hát ne!!!
Mondom, legyen nyilt pályázat, a legtöbb lét adó kapja, amit eladnak, és abból tessék normális vasutat csinálni! Ne lopjon, aki közel van a tűzhöz, ezéárt a nyilt pályázat, de ne lopjon a szakszakszis rutya-rety se! Ne mondják meg, hogy kinek a pénze jó. Aki többet ad azé!!! Ha vasutfejlesztésre forditják...

Előzmény: kkalmi (912)
freeze flash Creative Commons License 2000.02.05 0 0 913
/Az elmúlt egy hétben 2x néztem csak be a netre, olvasom a dolgokat, de:/

Kedves Kálmán!!!

"Visszakérdezek: Akkor a társadalom miért a mi, vasúti dolgozók fizetésével foglalkozik? Ennyi erővel nekik sincs semmi közük hozzá!"
Tényleg semmi B+. Bocs! Azon az apró tényen kívül, hogy a társadalom fizet Benneteket.
Valóban semmi köze hozzá... :-O

"Ehhez azonban tényleg át kell alakulni a MÁV-nak, de nem a mellékvonalak felszámolásával, hanem a vezetés teljes lecserélésével, és ( főleg a vezetés) létszámának drasztikus csökkentésével, de ezt inkább idézem:"
Namármost, ha lecserélik a teljes felsővezetést, a problémák megoldódnak, mert akkor az új emberek azzal kezdik a napot, hogy mielőtt bemennének 9.00-ra a márványlépcsős irodájukba, előtte már 5.00-kor a hozzájuk rendelt területi egységen tartózkodnak, és elsőként kitakarítják a vagonokat, amennyiben szükséges, lemossák kívülről is. Ezen csoport egy része, a reggel munkába induló Utasokat egy-egy felessel, vagy forró teával várja az állomás/pályaudvar bejáratánál, ezzel is növelve az utasok komfortérzetét. Mire minden készen áll, felkeltik az Ügyeletes MozdonyVezetőt, aki ellenőrzi a kiadott munka minőségi elvégzését. Eme tevékenységében támogatja Őt egy VezérKalauzokból álló háromfős Bizottság is, melynek tagjai szintén naponta cserélik, minimálisra szorítva ezzel a korrupció lehetőségét.

Még tudnám folytatni... ;-)))))
Ti meddig sztrájkoltok?!

Üdv
ff

kkalmi Creative Commons License 2000.02.05 0 0 912
Itt a cím:
http://www.mav.hu/publicrel/k2001241.html

A dokumentum magyarázata később.

Kozma Kálmán

Előzmény: nyers (910)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!