Most voltam Németországban. München,Rothenburg ob der Tauber, Köln, Antwerpen, Rajna völgye, München. Klassz volt, de hát pont indulás előtti napon kezdett kaparni a torkom. Mire kiértünk, jött a tüsszögés, orrfúvás, szar közérzet. Aztán sikerült átragasztanom a páromra is. Végülis a Kölni út jó idővel telt, de mikor jöttünk vissza, München előtt 130 km-el már esett a hó, 1 fokra esett a hőmérséklet, és persze már sötét is volt. Aztán még három napig zuhogott az eső. Azért mi kitartóan jártuk a várost, múzeumokat, még az állatkertet is végignéztük, addig mászkáltunk, míg bőrig áztunk. :) Aztán utolsó napra gyönyörű, napsütéses, ragyogó őszi idő... Hát igen. Egy héttel később kellett volna ugyi menni, de ki tudhatta?!
Mindenesetre jó volt kiszakadni a mindennapokból, idén már harmadszor! :)
augusztusban spanyolországban voltunk 6-an haverok, béreltünk egy kisbuszt és elindultunk lefelé. nem barcelonában laktunk, hanem onnan 40 km-re és vonattal jártunk be. egyszerűbb volt, mint a busszal és olcsóbb is. az utolsó vonat, ha jól emlékszem éjfélkor ment hazafelé és azt mindenképp muszáj volt elérni, mert másképp nem jutottunk volna a kempingbe, nincs éjszakai járat. mindegy, ez csak a körítés a sztorihoz, ami nem olyan nagy, de akkor hatalmas volt.
két csoportra szakadtunk, mert mindenki mást akart megnézni és abban maradtunk, hogy ha máshol nem, az utolsó vonatnál az állomáson találkozunk úgyis. mi ketten szépen megnéztük azt, amit akartunk és a legvégére hagytuk a font mágicát, mert az csak 9-től vagy f10-től működik úgyis, utána mehetünk a vonathoz. el is mentünk a szökőkúthoz, csináltam egy csomó képet, mert azt akartam elsősorban. mikor végeztünk mentünk a metróhoz a pl.espanyara és poénkodtunk, hogy hahaha, mindjárt itt jönnek szemben a többiek az aluljáróban... és dobtunk egy hátast, amikor alig kimondva ezt tényleg jöttek a többiek föl a mozgólépcsőn :) akkor viszont ők már késésben voltak, de mindenáron meg akarták nézni a szökőkutat (mert másnap már mentünk tovább és előző nap nem működött, mert csak csüt-től vas-ig működik). mondtuk, hogy akkor mi húzunk a vonathoz, majd ott találkozunk. a vonathoz jött is az egyik srác, csodálkoztunk is, miért egyedül. aztán kiderült, hogy elhagyták egymást, a többiek ott várják még a pl.espanyán. és aztán, ahogy kell, ők lekésték az utolsó metrót, amivel pont elérték volna az utolsó vonatot... úgyhogy a srácnak, aki miatt lekéstek mindent, vissza kellett menni a kempingből a kocsival barcelonába értük. a slusszkulcs persze teljesen véletlenül volt nálunk...lett volna nagy anyázás, asszem, ha még a kulcs is náluk van... :)))
Nem kell messze menni, hogy ilyet láss...
Ismerek (hallomásból, haver ismeri) rk. papot DNY-Magyarországon, aki mikor először megjelent a régi pap helyett a faluban, kiszállt a kocsiból és bemutatkozott az összesereglett hívőknek. Utána meg a k*vája meg a két gyereke. Hívek meg csak néztek, de idővel megszokták... Amúgyis hülyeségnek tartom a cölibátust :).
Végülis miért ne? Rabat melletti rész volt a kalózok fővárosa, a kalózok pedig vegyes népek, mégha mórok is.. Elvégre volt ott rabszolgapiac meg minden... Ki tudja milyen vérvonalak keveredtek be ide? :)))
ismerős... ilyet láttunk mi is...
más. szerintetek hogy nézett ki ali baba? mert a marokkóiak egész végig azzal szórakoztak, hogy a fiúkat elnevezték valahogy. volt german tarzan, mustafa és ali baba. az ali babának hívott srác kb.1,70 magas, vékony, iszonyúan fehér bőrű és vörös hajú. több teljesen különbőző helyen mondták, hogy ali baba így nézett ki...
Nos, néhány szót a kompokról.
Triesztből szinte alig indul komp. Ajánlom inkább Velencét és Anconát, bár ez utóbbi lejjebb van.
Nos a deck jegy a fedélzetre szól, az air-type seat pedig sima repülőülés. Egy hatalmas teremben sűrű sorokban kb 200 ülés. Borzalmas.
A rutinos utazók egyike a kompra fölérkezéskor kipattan a kocsiból, és a legrövideb úton fölrobog az egyik felső fedélzetre. Közben lerúgja a konkurencia veséit, letépi a fejüket, és lefoglal egy kellemes szélvédett helyet.
Oda aztán föl kell állítani a sátrat, és pár sörösüveggel eléülni és őrizni, míg megjönnek a többiek.
A másik - általunk is kipróbált - módszer a kabinbérlés. A 4 ágyas kabinban 6-an simán lehet aludni. Kell 4 kabinjegy és 2 deckjegy.
:-)
Nem tudom, de biztos sokan hagyták ott a fogukat, s szép jelkép, hogy a modern idők elhozták a jóvátétel lehetőségét: akinek nincs foga, ott most pótolhatja.
hehehe
Azon a téren én is jártam...:)))
Aszongyák azér Narancsok tere, mert hogy a fővesztéssel járó események itten zajlottak, és körbe tűzködték a buksikat, úgy lógtak ottan, mint a narancsok a fán.. hmmm... vagy lódított az idegenvezető?
A már említett Djamm el-Fna téren (Marokkó, Marrakesh) láttam:
ugye egy rohadt nagy tér, tele narancsléárussal, kigyóbűvölővel, táncossal, hittéritővel, hússütővel, stb, nos, egy férfi ül a földön, előtte kartondoboz, azon különböző emberi fogak, egy mocskos zsebtükör, meg egy fogó.
Kihelyezett szájsebészeti technikus.
Kőkemény.
Na és akkor most szerezetes volt, vagy nem? Mert ugye.
1. Szereti nézni a pornót, mert nem csinálhatja, mivel szerzetes.
2. Egs szerzetes szent, és nem néz ilyen parázna oldalakat, tehát csak mese az egész.
Kolostoros szállásokról nincs tapasztalatom, de eszembe jutott Páter Pabló, ki egy szakadt transzporterrel vett föl, mikor Spanyolországba stoppoltunk. Pont úgy nézett ki, mint bin laden, csak dominikánius csuha volt rajta. Jó fej volt az öreg, a KRESZ helyett az Úristenben bizott, nehéz perceink voltak mellette ülve, de nem történt baj. Ő mesélte, hogy korábban Peruban dolgozott misszionáriusként, de kiutasitották. Ott ugyanis elég keményen katonai rendszer van, s a helyi ezredes kedvenc állata, egy dög nagy bika rendszeresen lelegelte a kolostor veteményesét. Szültak x-szer, hogy ne engedje be, de hiába. Ekkor Páter Pablo vett egy puskát, s lelőtte a bikát. (Ugyis rég ki aklartam már próbálni egyet, mondta). A húsát szétosztotta a szegények között, a fejét meg egy dobozba küldte el az ezredesnek.
Azóta újra Spanyolországban él.
Egy darabig azért kézelkedtünk a sztoriban. Egész addig, mikor is kölcsönadta a laptopját, hogy megnézzük a leveleinket. Irom be, hogy www.hotmail.com, amikor is a www.hot-nál tartva sorra gördültek le a hotgirls, hotpictures, stb.
Olaszországba indulunk nemsokára, de le lett szavazva a kempingezés. Nagyon
érdekelne, hogy hogy érdemes Italiaban olcsó szállást keresni. Hotelre nem
szivesen költenénk, elterjedt-e a magánszállás??
Hallottam, hogy vannak "Kolostor-szállás"-ok. Rengeteg a szerzetesrend és
sokan fogadnak turistákat. Olcsó és jó szállásokrol beszélnek, de nem
találok róla infót! erről tud-e valaki valamit?
Köszönettel:
Molnár Gábor
konstruplan@freemail.hu
www.extra.hu/MGP
Kompjáratokat keresek Trieszt és Görögország között. Tud valaki segiteni??
A kompok árlistájában mit jelent a "Air type seats" tipusú jegy?? Mi a különbség a "Deck"-el .
(szó szerinti forditást értem, de mit takarnak ezek?)
konstruplan@freemail.hu
Egy emlékezetes marokkói vendégség:
Alig pár órája voltunk Marokkóban, mikor a vonaton meghívott minket egy fickó magához, ha Kenitrában járunk, aludjunk nála. Másnap valóban ott voltunk, a város kb a mi Ózdunknak felel meg, felhívtuk, s taxival mentünk a lakására. Elég ijesztő volt: mint a szar amerikai filmekben, mindenhol irdatlan mennyiségű szemét, az utcán hordókban tűz égett, mellette a magnóra break-figurákat gyakorolgattak, pár méterre állt a kereklámpás Merci, mi fél szemmel a tetőcsomagtartóra dobott hátizsákjainkat figyeltük, meg a sofőr arcát: ő sem volt túl boldog a fuvartól...
Fiatal, kedves felesége volt, igaz, már két órája ott voltunk, mire kijött a konyhából. Megmutatta büszkén a két fiát, egy három, és egy fél éves kölköt, próbáltunk beszélgetni, de nagyon nehezen ment, ő angolul semmit, mi meg franciául valahol az une bier, sil vous plait szintjén. Ha egymáshoz fordultunk, s valamit magyarul szóltunk, azonnal gyanakodva-félve kérdezte, mit mondtunk? Hát még ha nevettünk valamit. Attól félt hogy őt nevetjük ki, őt kritizáljuk. Nagyon rendesek voltak, de baromi kinos, feszült volt a légkör.
Amikor is, a féléves kis Mohamed haverom ölében ült, vendéglátónk, Adil pedig elindult a konyhába, megnézni, hogy állnak az ünnepi vacsora előkészületei. Hülye barátom ekkor elengedte a gyereket, nem tudván, hogy a babák fejnehezek, az meg, mint a postamaci, csak nem hátra, hanem előre, vagy mint vasorrú bába a mágnesasztalt, egyszóval puff, lefejelte a kis alacsony asztalkát. Elég hangos volt. Azonnal fölkaptuk, így mire Adil visszafordult, (kurva gyorsan) már azt hitte, hogy tőlünk ijedt meg élete érteleme. Átvette a gyereket, aki hála istennek, nem tudott még beszélni, meg nem volt semmi baja, odaadta asszonyának, minket egyedülhagyva. Na most nem volt szabad röhögni. A feszültség, a helyzet így jött volna ki, de ha elkezdünk röhögni akkor mindennek vége. Ha akarnánk, se tudnánk elmagyarázni, min nevetünk, tuti halálos sértődés, szegények, annyira félénkek, gyanakvóak voltak.
Megvacsoráztunk. Nem röhögtünk. Beszélgettünk utána. Nem röhögtünk. Játszottunk a két gyerekkel, s várakozásainkkal ellentétben nem volt a leejtett gyerek fején turbán gézből, tapaszból. Nem röhögtünk. Lefeküdtünk a szonszéd szobába, végre egyedül, de egyikünk se mert megszólalni, nehogy elkezdjünk röhögni. Hála istennek elaludtunk, másnap reggel már egész elfelejtettük a dolgot, mikor is én, a Sátán, a Gonosz számban a búcsúreggeli egy darabjával karommal a gyerek eldőlését utánozva enyhén rácsaptam az asztalra. Nem bírtuk tovább. Ők kimentek gyerekestül a konyhába, megvárták, míg befejeztük, aztán a fickó kikisért a pályaudvarra. Ott megittunk egy kávét, szó nélkül, mi próbáltunk valamit menteni a dologból, de reménytelen volt, mondom, alig volt közös nyelv, bár ezt magyarul se tudtam volna kimagyarázni, oszt elmentünk szépen.
Életem legkínosabb élménye.
Most tettem ki életem első tengerpartot is magába foglaló nyaralásom képeit.
Jugoszláviában esett meg, és fekete-fehér filmre alkottam meg első fényképeimet...
London - Stafford - Blackpool - Chester - Fairford (Air Tattoo) - London - London - London - Cambridge - Duxford (Aviation Museum)- London
Annyi mindent megnéztünk, mégis oy kevésnek tűnik. Konzekvenció: Londonban vissza kell járni! Angliában is van még mit nézni! És Skóciába meg Írhonba még át se kukkantottunk...
Képek: az út egy hét volt.. a készült képek száma 1076 (feldolgozás alatt)
Tudtok élni, az biztos. Két éve voltam Karintiában, egész jól visszajöttek az emlékek a képeid hatására. Köszönet érte!
Örkénynek van egy egypercese, valahogy így hangzik:
Magyarok (ez a címe)
-Mész végig a folyosón, s meglátsz egy táblát egy ajtón, az áll rajta: Eintreten am höchsten verboten.
-Az mit jelent?
-Belépni a legszigorúbban tilos. De az is ki van írva, hogy No entry, Ne pas venir, (szóval franciául, erre nem emlékszem.)
-És akkor mit csináljak?
-Bemész azon az ajtón...
Újfent egy hosszú hétvégés túrára indultuk. Ami azt jelenti, hogy az utolsó pillanatig igyekszik az ember lezárni ideiglenesen a melót, egy óra alatt összerámolni a cuccost aztán rohamtempóban elindulni. Pedig már megfogadtam, hogy ez nem így fog menni legközelebb, de hát ez van. Az első szakasz már-már hagyomány. Budapesti barátunkhoz gurulunk fel megszállni, hogy másnap a csapat többi tagjával onnan indulhassunk. Páran még összejövünk este egy „túramegbeszélő munkavacsorára” …amin természetesen mindenről szó esik, kivéve a túrát. Így is jól elvagyunk, míg ki nem dobnak minket…. (pontosítok, a pincér finoman célzott rá többször is, hogy elég későn van….majd kérés nélkül hozta a számlát. Visszatérve a szállásra kíváncsian vártam, hogy most min fogok aludni.. tavaly a polifoam elég kemény volt a padlón. Most szupervastag szivacsot kaptam! Akkorát amin kényelmesen elférek! Állva…. Ezt még fejlesztjük!
Késő reggel találkozó az M7 kivezető szakaszán, a társaság szinte pontos..nem hiába engedtem a késő reggeli hét órai időpontra az indulást!
Az időjárás kissé pityergős….útközben meg is ázunk párszor.
Bármenyire utálom is, rá kell térni az A2-es sztrádára. Egy erősebb vihar elöl bemenekülünk egy benzinkútra, aztán csak nézzük miféle különleges járgányok fordulnak elő errefele.. Diabolo, Spider…
Nem hiába lett hajtva a társaság, egész jó időben érkezünk a szállásra Oberwellach-ban. Kényelmes magánszállás, reggelivel. Este elindulunk vacsorára vadászni..éhes a banda. Az első helyre nem férünk be, a második már kecsegtetőbb (van vagy 70 méterre a szállástól).
Kicsit rendezkedünk bent, „kultúremberek” lévén még meg is kérdezzük, hogy összetolhatjuk-e az asztalokat. Valahogy így: „Ööö..izé..bitte.. asztal..summa..össze..bitte.”
Válasz:” Aha..toljátok csak nyugodtan össze!” Persze magyarul….
Még szerencse, hogy időben kiderült, hogy értenek itt világnyelven! Valaki megjegyzésére, miszerint:” Végre azt eszek amit rendelni is akartam”… kiderül, hogy nem is igazán kellene tolmács… van magyar nyelvű étlap is. (Ausztria közepén van….. Szlovákia déli részén nincs…)
Első nap… a reggeli kissé késlelteti az indulást, de aztán felkerekedünk. Előző nap elég volt a sztrádából, ma abszolút mellékutat választok… annyira, hogy a végén átment földútba, tehát fordulhattunk vissza…(volt velünk két terepképtelenebb moci is). A hegyoldalban kanyargó millió kis utat nem könnyű lekövetni. Eleinte csodálkoztam, hogy a megkérdezett helyi bácsikák mit töprengenek annyit a válaszon, aztán rájöttem, hogy egy élet nem elég ennyi mellékút megismeréséhez. Két térképen három különböző variáció, plusz a GPS.
Gmünd-ben lyukadtunk ki… tisztán felismerhető volt a városka az ott legelésző tevékről és elefántokról… Mit is látnánk először Ausztriában!
Első cél a Nockberg-i nemzeti parkon átvezető panorámaút. Nem rossz..hogy tömören fogalmazzak…
Utána irány Klagenfurt.. kis közjátékként elterelnek minket a főútról..bár nincs könnyű dolguk. Elgondolkodok, hogy mi kell ahhoz, hogy egy magyar ne menjen be a behajtani tilosba! Először is volt egy elterelő tábla, erre azt mondták a felderítők, hogy csak teherautókra vonatkozik! Utána egy határozott jobbra mutató tábla… kézlegyintéssel elintézve.. Utána egy X-rácsos útlezáró sorompó, de amellett meg elfértünk….tehát ezt sem gondolhatták komolyan… utána egy három méteres földkupac az út közepén.. de hát errefele is lehetnek trehány építőmunkások… Utána egy kocsiból kiinteget egy helybéli, hogy nem-nem! Szerintem azt jelezte, hogy nincs út tovább, Toma szerint azt, hogy nincs útlezárás tovább…. Tehát irány tovább… ezt már megunta az út is, fogta oszt elfogyott. Ő nyert, fordulhattunk vissza! Klágenfurtban első cél a Minimundus. A világ híres épületeinek igen élethű kicsinyített másolatai. A bágyasztó meleg ellenére sok időt eltöltünk itt. Istit úgy kell elrángatni, ha hagynám még két napig bóklászna ott… így is csinált vagy 90 fotót… de komolyan!
A banda már rég a parkolóban tömi a buráját, de Isti még mindig benn kolbászol. A büfében nagy találmány a „Potato Dog” amiben a virsli valami krumplis masszába van mártva és kisütve… igazán finom.
Nagy nehezem összerázom a bandát, mostanra kezd világossá válni, hogy 13 ember legalább 23 felé tud szétszéledni egy pillanat alatt! Szinte félek megállni, egy szimpla piros lámpánál mire visszanézek már kávézik a csapat fele! A parkolóból kikanyarodva elindulok a forgalommal szemben… senki sem jön utánam, megállapítom, hogy csekély a kalandvágy a többiekben.
Kicsit kanyargunk a Wörthi-tó partján, majd felgurulunk a Pyramiden kilátóhoz. A panoráma fantasztikus. Hazaindulunk, de még kinéztem egy kis mellékutat, ami a térkép szerint átvág a 2000 méteres hegyen. Sajnos csak térkép szerint, valójában már földútként jön le, amit nem kockáztatunk. Igazándiból fizetős szakasz, de az automata kapukat nem nekünk találták ki. Elvégre, ha csak lefelé kell fizetni és a felengedő sorompó minden kártyakiadásnál nyit…. ugyebár…. hát leleményes nép vagyunk mi. Ennek ellenére volt egy kis affér azért a sorompóval, minekután egyik társunk megkapta a „bakter” vezetéknevet!
Hazafelé menet közvetlen előlem kiemeltek egy autóst a trapifaxosok, amitől (nemrégi emlékeim miatt) kis időre üres fokozatba állt a szívverésem.
Vacsora a „szokott” helyen… a társaság határozottan pilledtebb mint tegnap.
Második napon a Grosszglockner a cél… nem csak nekünk. Rengeteg motoros indul arrafelé, elvégre hétvége van és verőfényes jó idő. Felérkezve a vállalkozóbb szelleműek lekutyagolnak a gleccser jegére. Én inkább kicsit felfele indulok, a Ferenc József ház mellett álló fa és üveg kilátótoronyba. Továbbmenve átgurulunk a Hoctoron és a régi alagúton, majd az Edelweisplaccon nézelődünk. Ennek a magaslati nézelődésnek meg is van az ára, többek arca jól leég. Visszafele a hegy másik oldalán jövünk, de a vámot itt sem ússzuk meg, errefele meg az alagútért kell fizetni.
Este Istivel még begurulunk szétnézni Spittalba, a szokásos nyugi mindenhol. Egy utcai automatából ingyen lehet fényképes e-mailt küldeni, kipróbáltuk, tényleg működik.
Harmadnap dél felé vettük az irányt, le a Dolomitokba. Az első olasz faluba érve megcsodáljuk a falucska ferde tornyát. Nem a pisai de ez is elég ferde. Mire lefotózom már az egész banda a kávézóban hűsöl. Hát nem az a kifejezett offroader-expediciós összeállítás. Letelepedés után mi leszünk a falucska új látványossága, a helyi naplopó legalább hétszer elhúz előttünk, jól megbámulva mindenkit. Utána beszélgetni is próbál, kevés sikerrel. Végül besegít a „felszolgálásban”….és összeszedi a kávéscsészéket, egymásra tornyozza (a kanalat mindben otthagyta).. a végén a kezében lévő torony már ferdébb mint a falutornya! Közben folyamatosan beszél. Feszülten figyeljük mikor elindul befele…. beér….kis csönd… még egy kicsi… aztán ahogy az kell, éktelen nagy csörömpölés!! Az utána felharsanó olasznyelvű pergőtüzet nem értjük, de azért sejtjük miről volt szó! Szolidan fetrengünk a röhögéstől…
Udvariasan próbáljuk visszafogni magunkat…. de ettől csak rosszabb lesz!.
Cortina d’ Ampezzo – ba érkezünk, a városka látványosságaiból minket az első pizzéria érdekel. Utána teszünk egy tiszteletkört azért, de ez meg az első fagyizónál véget is ér.
Hazafele egy másik úton megyünk. Korainak (este 7) tűnik az érkezés, ezért mikor a következő benzinkútnál a banda szokás szerint eljátsza a konzervdobozból szabadult hangyabolyt, kicsit böngészem a térképet. A szállás előtti faluból (Flattach) indul valami kis mellékút be a hegyekbe, és ott meg gleccsert jelöl. Nem ismerem..meg kell nézni! Két motor kivételével mindenki jön. Sajnos az eső csepegni kezd. Kiderül, hogy az út csak a „Gleccser-alagút-expressz” –hez visz. (ez megy fel 2000 méter fölé, onnan 3120-ra visz a drótkötélpálya) Persze este nyolckor minden zárva. És hát mit látunk: egy bahajtani tilos táblát! Tehát elindulunk rajta felfele! Szépen óvatosan, elvégre esteledik, egyre jobban esik és kezd baromian hideg lenni. Egészen 2400 méterig araszolgatunk fel, ez valami karbantartó út, a kötélpálya fogadóállomásához visz, meg egy kicsit fentebb. Utána átmegy földútba.. Isti még ezen is elindul, aztán a dagonya miatt visszafordul. A látvány leírhatatlan, hatalmas sziklák mindenfelé, borongós és mégis fantasztikusan szép táj. Ha lehet még óvatosabban ereszkedünk lefelé a nyálkás, 20-22%-os lejtésű makadámon. Ez a szakasz jó kis zárása volt a három napnak. Este búcsúvacsora… reggel búcsúreggeli. Utána indulás haza… nekem nem sok kedvem volt… szívesen maradtam volna. Még az idő is elromlott….Bp-ig esőben gurultunk. Utána elállt, ennek örömére Istivel nem lehetett bírni, még átmotoroztunk a Mátrán is…. Napi 850 km-nél már tökmindegy.. A teljes táv nekünk valami 2800 km körül mozgott..késő este érkeztünk Nyíregyre…. De már holnap indulnék vissza legszívesebben!
Elso allomasunk Stafford.. most eppen itten vagyunk, egy ropke 2.5 oras repulout, + egy masik ropke 2.5 oras busz ut es nemi kocsikazas utan.
A Heathrow-n van kulon - nem fizetos - teraszhegy a nezgelodesre, csucsszuper ralatassal a felszallo gepekre.
Ami erdekes. A Central Bus Station-on az elso emberrol, akivel szoba elegyedtem angolul - persze hamar rakerdeztem honnan jott, mert a kiejtese vetekedett egy kezdo tanfolyamot epphogy latott illetoevel, aki felnottkent angoltanulasnak adta a fejet - es kiderult, hogy 46 eve Magyarorszagrol jott, most csak hazalatogatott picinyt Bp-re. :))
Rianna meséléséhez kapcsolódóan:
Milánó villamosai Ugye nem baj, hogy belinkeltem, nekem például az is utazós sztori, hogy utazhattam egy olyan villamoson, ami 1928 óta közlekedik, és mégis kenterbe veri a budapestieket komfortérzetben... Persze a Dómot is megnéztük azért :)
