Nem muszály, de néha kell. Ez egy kicsit ellentmondásos, de tapasztalat szerint ezen még korán tul kell esni, akkor talán van hatása. Később már csak elenállást, dühöt vált ki, valamint azt, hogy "túl vagyok rajta egy pofonnal" akkor mérlrgeljük, megéri-e? Általában megéri nekik.. A büntetéssel az a baj, hogy én hamarabb megunom, mint ők, tudom, ez a következetesség hiánya, de ugy gondolom, hogy azért, mert nem mehet sehová, még nem biztos, hogy az idejét pl. tanulással fogja tölteni. Szóval a verés helyett valami ésszerü kompromisszum. (nem szokott sikerülni) :-(
Skorpió!
A történetben a gyermek - mint írtam - vigyorogva öntötte a kakaót. Vagyis tudatosan, nem véletlenül. Ráaádsul ez nem volt szokása, életében először csinált ilyesmit.
Én is jobban hiszek a megvonásban, és általában sikeres alkukat tudunk kötni a gyerekkel. (Ha nem pakol el azonnal a szobájában, nem nézhet mesét, stb.) Sőt nemcsak a megvonás tud kellő hajtóerő lenni, a gyermek számára fontos, kívánt dolgok megigérésével is jó eredményeket lehet elérni.
Én is azokkal értek egyet akik szerint néha sajnos muszáj.Nem valami komoly agyba-főbe verésre gondolva, mert az hülyeség. Akit ennyire felbosszant a saját gyereke az vegyen be nyugtatót.
Sajnos egy gyereknek nem mindig lehet megmagyarázni hogy valami érdekeset tilos csinálni mert veszélyes.
Pl.:Nem lehet megmagyarázni egy önálló, kellően akaratos kisgyereknek, hogy ne szedje ki a biztonsági dugaszt a konnektorból és ne dugja bele az ujjait (belefér!) mert meghalhat. Én ekkor (és máskor is )csak annyit tudtam kitalálni, hogy kétszer szólok, harmadszorra rácsapok a fenekére.Inkább én csapjam meg mint az áram. Ha valaki jobbat tud írja meg! De csak gyermeket nevelők véleményét tartom hitelesnek!
(ui:két gyermek apja vagyok )(hivatalosan)
Hali:László
A gyereket nem kell verni, de szabad, és néha kell, legalábbis szerintem. Mivel saját gyerek nincs és még egy darabig nem is várható, nem tesztelhetem, mennyire kerülhetôek el a tarkóncsapásra bíztató cselekmények helyes neveléssel, de családban való más gyereket már ütöttem meg (de csak ha a szülô is tette, ahol nem, ott nem). Egyébként mindenkinek ajánlom a "hallgatag cowboy" vicc elmagyarázását a gyereknek, meglepôen jó eredménnyel jár.
IMHO nem szabad. Nem ér semmit, csak megfélemlíted. Meg kell vele beszélni. Nem születik a gyerek hülyének, hogy ne lehetne. Ha meg igen, akkor meg azért tökfölösleges verni... Persze azt nem gondolom, hogy SOHA, de én a "makarenkói pofonban" hiszek inkább, mint a folytonos elcsépelésben.
Szerintem embere válogatja, hogy pofoz-e vagy sem.Mindenesetre ha valaki el akarja kerülni, akkor tuti talál másik megoldást.
A pofonnal az a baj, hogy hamar elmúlik a fájdalom, ami inkább izgalom volt, épp ezért én előnyben részesítem a retorziót, ha már egyszer szükséges.Az ilyesfajta büntetések szerintem sokkal hatékonyabbak.Gondolok itt a megvonásokra meg ilyesmi.
Engem is pofozhatott apám reggeltől estig, másnap mégis hazahoztam egy intőt, de ha arról volt szó, hogy nem BMX-ezhetek...
A cimet olvasva elso reakciom az volt, hogy egy atyai pofon nem okozhat a gyermeknel lelki valsagot. Aztan rajottem, hogy az elmult kozel tizenot ev alatt egyik gyermekemet em utottem meg.
(Viszont maset mar inkabb megpofoztam volna. Hiszti, a legrosszabb fajtabol. Buszmegallo, tomeg, henterges a földön, faba szorult fereg effektus. A sajatomat is megpofoztem volna hasonlo helyzetben.)
Viszont el tudok kepzelni olyan szituaciot, amikor a gyereknek lekevernek egyet. De ezt mindig tudatos cselekedetnek kellene megelozni. (Käbszer, reszegseg, lopas, agresszio stb.
Azert sosem tudnek utni, mert ugyetlen volt, nem figyelt, -ram ontotte a kakaot- lasd lentebb. Ezek nem tudatos dologok, es inkabb a szülö feszultsegenek a levezetesere szolgalnak.
Nem értek egyet! Nem tartom optimális megoldásnak egy problémára ha a között kell választanom, hogy jobbról v. balról rugjanak fejbe. (persze ez kicsit sarkított..)
Valamilyen pozíziv cselekvésre, tevékenységre való felhívás sokkal építőbb hatású lett volna..
Sajnos nincs időm most hosszabban kifejteni mire gondolok, de majd holnap folyt. köv. ha érdekel.
Hello
Nekem van 4 gyerekem, es 4 unokam (az utobbi azert lenyeges mert valami lathato a nevelesem eredmenyebol is). Gyereket verni teljes mertekben ertelmetlen! Ezert nem szabad. De megnezem azt aki feltud nevelni egy gyereket ugy, hogy egyetlen fules sem csattan el kozben.
A szembeszomszédban volt egy család. Az apuka rendszeresen nevelte a családot, minden elképzelhető eszközzel.
A gyerek egy reggel megunta és megnézte, hogy a fater mit forgat a fejében. Baltával.
Ennyi.
sutyerák!
Ne féltsd a kölykeimet, nálunk csak végső eszköz a fizikai ráhatás. Egyébként meg az is biztos, hogy a szülő sem tud mindig higgadtan mérlegelni az alkalmazandó eszközök tekintetében, különösen, ha a kölyök valami bődületes dolgot művel. Pl: vigyorogva rád önti a reggeli kakaóját, amikor a legjobb öltönyödben sietsz egy ígéretes új állás felvételi elbeszélgetésére. Nem velem történt, szerencsére, de képzeld magad a szituációba. Ötletesek ám a picik!
Az se igazán kóser amit te irtál, mert - amit én is tudok - ha nem tudatos cselekvés a nyálcsorgatás, akkor nem értem azt a kitételt, hogy "tudván a várható büntetést". Vagy a gyerek ösztönösen sirdogálna a grafitti közben?
Egyébként meg megvédeném a párhuzamot, mert csak arra akartam utalni, hogy két egymástól független eseményt összeköt az individum (példámban a kutya, a tiedben a kölök). És azért nem értek egyet vele, mert - jóllehet nincs saját gyerekem - de volt szerencsém már egypárhoz és a pofon taktika (nem én adtam, én csak figyeltem, hogy most mi lesz) nem annyira vált be.
sutyerák!
Tévedsz, Pavlov kutyájánál nem tudatos cselekedet volt a nyálcsorgás. Ha igazad lenne, a gyerek - tudván a várható büntetésről - elkezdene sírni, miközben nagy élvezettel firkálja a falat, szórja ki a virágföldet, stb.
Gyerek nélkül persze könnyen beszélhetsz, én is vallottam olyan nézeteket, hogy a gyereket nem szabad megütni. Ma már árnyaltabb a véleményem.
Persze egy másfél éves gyereknek magyarázhatom hosszan, hogy a virágládából a földet nem dobálja ki a szőnyegre (vagy nem nyúlkáljon a konnektorba). A sokadik szólás után inkább rácsapok a praclijára.
Az a lényeg, hogy tudja a gyerek, miért kapta a pofont. Ha egyértelmű kapcsolatot tud teremteni cselekedete és a pofon között, van rá esély, hogy legközelebb végiggondolja tettének lehetséges következményeit.
Bármit lehet, amitől a kissrác (kiscsaj) fél, viszont nem szabad lássa az agressziót és a dühöt. Ekkor kialakul az, hogy ha rosszul/nem csinál vmit, akkor számára kellemetlen követelményei vannak, viszont nem egy dühöngő őrült az apja.
Ja igen, ha egyszer megvertük valamiért, akkor mindig meg kell, mert különben a gyerek egyből kikombinálja, mi okozta a különbséget, és erre rá fog játszani, és az a kép alakul ki benne , hogy neki mindent lehet, csak jól kell manipulálni a szülőket (és más embereket). Ezzel aztán jó nagyokat fog szívni.
Szerintem Lewinfiú és az öregje is nagyon jól járt el. Részletezhetném is, de idő hiányában csak ennyit írhatok:
1.) Amikor csak lehet, meg kell adni a gyermeknek a választás lehetőségét. Hiszen mindannyian a saját döntéseink révén válunk érettebbé.
2.) A gyerekek időnként tesztelik a szóbeliség és a tetlegesség közötti határt. Ha a nevelés makacsul csakis a szóbeliségre épít, akkor teljes fiaskót eredményezhet.
Ne haragudj meg Lewinfiú, de jó nagy barom lehet az öreged! Kell némi személyiségi probléma, hogy valaki ilyen alacsony szintű megoldást válasszon egy problémára!
Vagy ez csak egyedi eset volt??
IMHO, az agresszió fizikai formája nem biztos, hogy károsabb, mint a verbális, vagy lelki agresszió. Aki nem veri a gyerekét, az attól még lehet, hogy kegyetlenebbül terrorizálja, raffinált bűntudatokat alakít ki, manipulálja, stb. Másrészt, jóllehet én pszichológiát végeztem az ELTÉN, bizony ráverek a kezére, ha annak ellenére, hogy kétszer rászólok, még mindig ki akarja önteni a sörömet. Ez ellen Wagner úrnak sem lenne kifogása, gondolom.
A dolog lényege a mértéken múlik. Szerintem, aki azt állítja, hogy nem veri meg a gyereket SOHA, az olyasmit mond: én soha nem hazudok. Na ja. Gyerekkori élményem, hogy egyszer apám megkérdezte egy balatoni nyaraláson (már nem emlékszem, hogy mi volt a bűn), mit választok: nem kapok fagyit, vagy lekever egy pofontot. A pofontot választottam és mondhatom jól választottam. Ki lehetett bírni, túl voltunk a dolgon, ha a fagyi megvonást választom, akkor az egész délután elszaródik.
Tegnap a MTM Tv-2 közölt egy riportot a brutális szülőkről és a szadista pedagógusokról.
Az a szülő aki megveri a gyereket egy szadista állat stb.
Másrészt.
Rémtörténeteket mesélnek az olyan gyerekekről akiket "modern" szellemben neveltek. Vagyis inkább nem neveltek hanem a gyerekre hagytak mindent hogy ne károsdjon a személyisége.
Itt látható a két szélsőség.
A kérdés az hogy hol a határ?
Legyünk kemények vagy hagyjuk szabadon kifejlődni a gyermek személyiségét?
