Fontos kérdés, azonban a kezdet kezdetén tisztázni kellene, milyen nyelvi rétegben kívánjuk a jelenséget értékelni. Már 1986-ban folytatott erről egy nagy vitát a Magyar Nemzet, amelyiknek a számomra az volt a legszomorúbb tapasztalata, hogy voltak, akik halál komolyan ettől féltették a magyar nyelv jövőjét. Mások viszont ugyancsak halál komolyan provincializmussal vádolták az angolos nyelvhasználat ellenzőit, és a mocsárba süllyedéstől óvták a magyart.
Tapasztalatom szerint a művelt szaknyelv nem angolosodott el, hála a Simonyi professzor nevével fémjelezhető műszaki elit felfogásának. Persze, a zsargonban és a diáknyelvben rengeteg az angol szó, fordulat, ez azonban nézetem szerint mindaddig megbocsátható, amíg van anyanyelvi alternatívája, és nem nyomul be az irodalmi nyelvbe.
A magyar nyelvészek körében gyakran esik szó egyfajta "szociokulturális hagyomány"-ról, mely talán a nyelvújítással jött létre, és mind a mai napig tart, és az a lényege, hogy nyelvünk minden nyelvi jövevény megpróbál asszimilálni, és a nyelvújító akciók gyakran sikeresek. Erre jó példa a sportnyelv. Nem a közismert futballnyelv-újításról szeretnék írni, hanem a kosárlabdáról. Ajánlom az érdeklődők figyelmébe Hartyányi Zsolt többnyelvű kosárlabdaszótárát, melynek magyar részében NINCS IDEGEN SZÓ. Ezzel szemben, ha valaki NBA-közvetítés néz a német DSF-tévéadón, tökéletes német-angol keveréknyelvet hall. Ha a magyar közvetítés ilyen mértékben lenne vegyes, a nézők nem értenék.
Kis Ádám |