Nagyon sajnálom, hogy nem találtál rá a létrákra, de óvatosságod indokolt volt. Küldök egy kis emlékezést a 2010 áprilisi utamról, talán egy kis kárpótlást is jelent a kimaradt élményekért:
A széles kocsiútról váratlanul a fák közé tereltek a jelek, mivel egy kitérőt terveztem itt a szurdokvölgy felé. Pár lépés után már látszott is az erős lejtő szakadékban folytatódó falához rögzített létra felső ága. Alig villant át az agyamon, hogy itt nem lenne jó elesni, mikor már csúszott is ki a lábam. Egy 20 kg-os zsák teljes tehetetlenségével húzott a szakadék felé.
Vadul dolgozott az agyam, és minden igyekezetemmel azon voltam, hogy elkapjam a létra villáját. Szerencsére fél méterrel az egyetlen, utolsó biztos pont előtt szelídült a lendület, és stabilizálódott a helyzetem. Az ijedségen kívül semmi bajom nem lett, de egy darabig bizony a torkomban vert a szívem. Lefelé a létrán azon filóztam, hogy nem sok esélyem lett volna a túlélésre, ha ide lecsúszom.
Ennek fényében mondhatom, a szurdok félelmetesen szép. A homokkőből kialakult fantasztikus alakzatok, a monumentális méretek, a sziklákról lecsüngő indák különös romantikát adtak a helynek.
Sok olyan szakasza van a kék körnek amire ráférne egy kis 'támogatás' ilyen az RP-DDK-n a Nagybakónaki Kőszikla szurdok és az alján a források területe. Lehet, hogy magánterület és ezért nem foglalkoznak vele? Mivel egy ideje látom, hogy Somogy - Tolna - Baranya megyében is van látható fejlesztés viszont Zalában még nem találkoztam ennek nyomaival sem. Igaz még az elején vagyok a megyének.
Ha valaki nem ír azért még olvasni nyilván tud és talán nem késő még a 'Kicikla' megmentése a kéktúrázóknak!
Szia Güszi! Egy un-ortodox ötlet: a fórumról kedvet érző önkéntes csapattal teleautó rendszerben megoldható lenne - én benne volnék. A rendbe rakott szakasz két végére meg kitáblázzuk, hogy milyen jó fejek vagyunk! :) OT?
Csak egy megjegyzés: A Tátrában újra (10éve volt az a brutális szél) pusztított a "Lengyel szél" és nemrég volt szerencsém túrázni a Fischbacher alpokban lévő Hochlantsch környékén, és ott is elég komoly viharkárok voltak.
Egy érdekes cikk az emberről és a vihar okozta fairtásokról:
Néhány éve a Bakonyban és a Börzsönyben (meg biztos más helyeken is) nagy kárt okozott az eső-szél kombó, a lepusztított hegyoldalt meg sokan az erdő"gazdálkodás" eredményének vélték. Pedig nem.
Pozitív példa egyébként, hogy a Keszthelyi-hegységben Nagymezőnél tábla magyarázza el, hogy mi történt a fenyvessel, és mit miért tesz az erdészet.
Én a magam részéről jóhiszeműen állok az erdészetek munkájához, nem gondolom, hogy a rövid távú gazdasági érdeket a környezeti fenntarthatóság elé helyeznék.
Kb. ennyit akartam ezzel megfogalmazni, az előtte levő ":(" meg arra utal, hogy én sem örülök neki.
Rendbe rakhatnák a Bózsva - Füzérkomlós közötti szakaszt is!
Az állapotok változatlanok, a hidak még bírják, de hogy hol a kék?
Méteres növények (repce) között egy időnként igen csak sáros keréknyomban tudtam menni, majd egy idő után (nem loggoltam) visszamerészkedtem, még a "nagy híd" előtt.
Jelzést nem láttam.
Keserves küzdelem volt, az ösvény még látszik, de jelzés sincs, csak a remény, hogy hamarosan vége lesz.
A hatalmas, kidőlt fa még ott van a hídon, csak elkorhad!
Ráadásul itt nem is lehet jogvita, hisz az útvonal az egykori vasút nyomvonala, pár 10.000 forint elég lenne, kimenne két közmunkás kaszával és ágvágóval, a távolság kb. 1 km.
Érdekes, hogy az országút előtti szakasz, melyet egy éve alaposan megtisztítottam, csodás állapotban van, néhány ágat kellett volna metszeni, de nagyon ki volt számítva az időm.
A Füzér - Hollóháza szakasz miatt még visszamegyek a "völgybe", több napos kiruccanást tervezek, lehet, hogy belefér majd egy alapos tisztítás Füzérkomlós felől.
Én többre értékelném, ha ezt a szakasz kitisztítanák, de ne legyünk mások ünnepének elrontói!
Akkor jártam erre, amikor a hídnak csak a vaseleme volt (talán emlékeztek a képre, beraktam), és az Alba Regia forrás helyén is csak épphogy elkezdődtek a munkák.
Ez nagyon szép lett. Tényleg csodálatos és példaértékű a forrás környezetének kialakítása.
Remélem következik a többiek(Szép Ilonka...) rendbetétele is.
Hogy mennyi jelzést kell majd helyreállítani, arról még nincsenek felméréseink, jelenleg nem is járható minden terület. Még szerencse, hogy az OKT festés dugába dőlt, mert így festőink hadba vethetők.
Azért ezt a mondatodat nem tudom hová soroljam. Viccnek azért nem mert maga a téma nem annyira vicces. Sajnos, nagy a kár.
Kritikának meg azért nem, mert nem állja meg a helyét. LEgalább is köreinkben az erdészeti munkákat kellő figyelemmel tudjuk kísérni, hisz legalább oly gyakran járjuk az erdőt, mint a kezelője. A természetvédelmi őröknél meg biztosan gyakrabban, mert őket területünkön az ujjainkon is meg tudjuk számolni és még a bakancsot sem kell levenni.
A fakivágásokról így kellő rálátásunk van, és nem vagyunk annyira elvetemültek, hogy mondvacsinált erdőirtással vádoljuk az erdészeket. Amikor szót emelünk, annak mindíg van alapja. Legalább is nálunk ez így működik.
Az a hatalmas fa, Alsópere után, a Ballai Magyal alatt a Szúnyog völgy őrzője. Áll rendíthetetlenül tán már száz éve is meg van. Ez egy bükk óriás. A Bükkök amúgy 70 éves korukra válnak termő képessé.
Kék kereszt útvonalát a városban tavaly festettük fel. Tavaly előtt pedig a Királyszállási elágazó körzetében, a Csörget völgy torkolata és Királyszállás közti szakaszt. Várat magára maga a Csörget völgy. Vasútállomás melletti beton falon a feliratunk még hiányos, bele kellene írni a km- értékeket, de nincs pontos infóm róla.
Tudni kell, hogy 2012 nyarán a Verga ZRT kivette a turistaútvonalból az Öreg Futóné - Mórocz tető szakaszt. Megbeszélésre meghívták a Veszprém megyei MTSz vezetőjét, Mag Éva asszonyt is. Az eredmény, hogy a régi piros négyzet útvonalára tették rá a KDP-t. Az pedig intenzív zárt vadász terület, a mellett nincs mire festeni jelet. Ezért lett levéve a piros négyzet is. Egy ismeretlen festőcsapat vette le és tovább hozva, a Nagy rét tetőn vitte be a KDP-be. Abba a turistaútkereszteződésbe ér bele, ahol láttad a feliratokat a fán. Mindegyik irány meg lett írva, hogy jól látható legyen. 2013 nyarán értesültem a badar változtatásról, amikor a csapatommal, a Bakonyi tekergőkkel készültem kifesteni a KDP Márkus szekrénye - Alsópere közti szakaszát. Sikerült a Verga vezetőjével, Szedlák Tiborral egyeztetnem. Elismerte, hogy el lett szúrva és elfogatta a felvetésünk, hogy Várpalota felől Kis Futónéig változatlan nyomvonalon haladhatunk, majd az általad említett jó murvás útszakaszon, a Vörös-toronyi kunyhó romja mellett menjünk le Alsópere irányába. Jelenleg ezen a szakaszon műanyag táblák vannak. most festjük véglegesre ezt az átkötő szakaszt. Sajnos, az új piros füzetében még a geodéziai torony van megjelölve. A másik, voltam fent a toronyban és nem találtam a csövön semmiféle számot. Idén tovább folytatjuk a felújításokat és a Vár völgyi szakaszt is újra festjük. Remélem, máskor is visszatérsz mi felénk! Kérlek, vidd hírét! Palotai-Bakony ébred, újra van gazdája!
"...kőkemény milliárdos nagyságrendű üzlet. Nem több, nem kevesebb." Ez így igaz. Kb 20 mrd a tiszta bevétel, és még egyszer ennyi a járulékos (vendéglátás, szállás, prostik...). Hallottam olyan schwabische jagerről aki kilövette a hivatásossal a bikáját, ő meg két hétig a csajokra ürítette a tárat. Mindezt mellényzsebből.
Ha az általad fölvázolt "csak hivatásosok lőjenek" verzió lépne érvénybe, egy évig dögszagban úszna az ország. A vadgazdálkodás tervszerű dolog: öt-tíz évekre terveznek, tudják, hogy adott évben mennyi bikát, tehenet, kocát, vadkant fognak kilőni, ezt minisztériumi szintről ellenőrzik is. Az állomány túltartott, de ha be akarnánk állítani a helyes arányt, hatalmas lenne a kár.