Főleg Európa népeinek genetikai összetételéről, ami történelem során folyamatosan változott szól a topik. A neandervölyiektől kezdve. A történelmi összefüggéseken van a hangsúly.
Érdekes, és mintha egyértelművé tenné azt, hogy a történeti híradások azon közlése, hogy az avarok kivesztek/kiirtódtak a jellegzetes avar leletanyaggal társított népességnek csak egy csoportjára vonatkoztatható volna.
After a long-distance migration, Avars with Eastern Asian ancestry arrived in Eastern Central Europe in 567 to 568 ce and encountered groups with very different European ancestry1,2. We used ancient genome-wide data of 722 individuals and fine-grained interdisciplinary analysis of large seventh- to eighth-century ce neighbouring cemeteries south of Vienna (Austria) to address the centuries-long impact of this encounter1,2. We found that even 200 years after immigration, the ancestry at one site (Leobersdorf) remained dominantly East Asian-like, whereas the other site (Mödling) shows local, European-like ancestry. These two nearby sites show little biological relatedness, despite sharing a distinctive late-Avar culture3,4. We reconstructed six-generation pedigrees at both sites including up to 450 closely related individuals, allowing per-generation demographic profiling of the communities. Despite different ancestry, these pedigrees together with large networks of distant relatedness show absence of consanguinity, patrilineal pattern with female exogamy, multiple reproductive partnerships (for example, levirate) and direct correlation of biological connectivity with archaeological markers of social status. The generation-long genetic barrier was maintained by systematically choosing partners with similar ancestry from other sites in the Avar realm. Leobersdorf had more biological connections with the Avar heartlands than with Mödling, which is instead linked to another site from the Vienna Basin with European-like ancestry. Mobility between sites was mostly due to female exogamy pointing to different marriage networks as the main driver of the maintenance of the genetic barrier.
Skandináv felmenőkkel rendelkező emberek már jóval az angolszászok és a vikingek megjelenése előtt is éltek Nagy-Britanniában állapították meg kutatók egy Yorkban eltemetett római harcos genetikai vizsgálata után.
A skandinávok beáramlását az angolszászok érkezése hozta az ősi Nagy-Britanniába, az első nagyobb viking támadásra i.sz. 793-ban került sor. A kutatók azonban egy a második és a negyedik század között élt római katona vagy esetleg gladiátor maradványait tanulmányozva megállapították, hogy felmenői negyedrészben Skandináviából származtak. Az eredményt a DNS egy újfajta vizsgálatával érték el.
A csapat az új megközelítést több mint 1500, az első évezredben Európában élt embertől származó genomra alkalmazta, így például új megvilágításba tudták helyezni a germán csoportok első évezred eleji vándorlását, valamint legalább két vándorlási hullámot mutattak ki Észak-Németországból vagy Skandináviából Nyugat-, Közép- és Kelet-Európa irányába.
Igen, az örmények jártak a legrosszabbul, köztük ölték meg a legtöbbet, de sok görögöt és asszír - arab - keresztényt is legyilkoltak, a többiek elmenekültek az országból-
Egy-két kisebb kivétel akadt, pl. a lazi-k - iszlám hitet felvett grúz törzs -, Erdogan egyik nagyapja is lazi. S a fennsíkokon (lovas pásztorkodó) türkmének is élnek még, kvázi törzsi szervezetben, ha nem is túl számosan. A "felszámolták" amúgy eléggé finom szó arra, amit az örményekkel meg a kis-ázsiai görögökkel szemben műveltek a törökök. Szmirna - ma Izmir - kb. 1,5 milliós lakosságának nagyjából 90 % görög volt 1923-ig. Ma meg ... S az örmények még rosszabbul jártak.
Igen, de ez fokozatos évszázadokon át tartó folyamat volt, aztán 1915 és 1923 közt minden nyelvi-vallási kisebbséget felszámoltak az országban, a kurdok kivételével.
"Szerintem a szeldzsuk-törökök aránya is kb. ennyi volt Anatóliában, és mégis egész faszán eltörökösödött a térség."
Én is kb. 10-15%-ról olvastam, de a szeldzsuk kor után is voltak kisebb oguz-türk (turkomán, mai szóval türkmén) bevándorlások.
De a mai anatóliai török népesség nagyobb része nem az ő genetikai lenyomatukat őrzi, hanem az előttük ott élőkét.
Hát a mai türk népek barátsága, testvérisége bizony nem genetikai alapon nyugszik, hanem elsősorban nyelvin, másodsorban vallási-kulturálison (a legnagyobb részük szunnita muszlim).
Szerintem a szeldzsuk-törökök aránya is kb. ennyi volt Anatóliában, és mégis egész faszán eltörökösödött a térség. Nehezen vizsgálható, hogy pontosan mi kell ahhoz, hogy a többség vegye át a kisebbség nyelvét vagy ahhoz, hogy ez fordítva történjen.
Kár hogy ilyen drága a teljes genomos vizsgálat és ilyen lassan végezhető el, jó lenne ha sokkal több mintán végeznének ilyen vizsgálatot és mutatnának ki ilyen összefüggéseket, mint ez a apa-fiú kapcsolat.
Sokan felvetik, hogyha a honfoglalok kb tizede voltak csak az itt talalt lakossagnak, akkor a nyelvnek , ha kizarolag ok hoztak, akkor.ki kellett volna halnia, ha nincs massziv magyar nyelvu nepesseg mar a karpat medenceben az erkezesuk elott is.
De szerintem ez azzal a prklekoncepcioval el, hogyha helyben talalt nepesseg egyseges nyelvu volt akkor a behozeott.magyar nyelv eltunt volna. De en azt gondolom, hogy a magyarok az o 10 szazalekukkal, lehet hogy nem voltak relativ kissebseg. Ha az avarok elkulonultek, akkpr.lehet a nyelvuket sem adtak at, es szamos kulonbozo nyelvet beszeltek a helyiek es igy nezve a magyarok relativ alacsony aranya az egeszhez kepest nem volt elegendo ok hogy a nyelvunk eltunjon. De ez is csak laikus okoskodas
Erdekes hogy milyen tavol bukkantak apa-fiu kapcsolatra, es hogy latszik a honfoglalok keveredese a helyiekkel. Az avaroknal ilyen nem volt. Ha jol emlekszem Sudar Balazs is beszelt errol egy podcasrban/yputube videoban errol, hogy az avarok elkulonultek a helyben talataktol, mikor pedig a helyzetuk meggyengult a helyiek ellenuk fordultak. A magyarok ugy latszik szamoltak ezzel es a "know how" resze volt ami segitett megorizni az "identitasukat" a sztyeppen evszazadokon keresztul. De ez csak laikus okoskodas.
Ezekszerint a Kárpát-medence az elnéptelenedési periódusokban is sűrűbb lakosságú maradt mint alapból gondoltuk volna, és az ázsiai törzsek mindig kisebbségben voltak.
10.századi magyarok genetikája. Jól látszik, hogy ők még genetikailag távol állnak a jelenlegi magyaroktól.
A csatorna többi videóját is érdemes lecsekkolni egyébként, szó van többek között a középkori németekről, lengyelekről, a keltibérekről és az őskori vadászgyűjtögetőkről is.
Germanic-speaking populations historically form an integral component of the North and Northwest European cultural configuration. According to linguistic consensus, the common ancestor of the Germanic languages, which include German, English, Frisian, Dutch as well as the Nordic languages, was spoken in Northern Europe during the Pre-Roman Iron Age. However, important questions remain concerning the earlier Bronze Age distribution of this Indo-European language branch in Scandinavia as well as the driving factors behind its Late Iron Age diversification and expansion across the European continent. A key difficulty in addressing these questions are the existence of striking differences in the interpretation of the archaeological record, leading to various hypotheses of correlations with linguistic dispersals and changes in material culture. Moreover, these interpretations have been difficult to assess using genomics due to limited ancient genomes and the difficulty in differentiating closely related populations. Here we integrate multidisciplinary evidence from population genomics, historical sources, archaeology and linguistics to offer a fully revised model for the origins and spread of Germanic languages and for the formation of the genomic ancestry of Germanic-speaking northern European populations, while acknowledging that coordinating archaeology, linguistics and genetics is complex and potentially controversial. We sequenced 710 ancient human genomes from western Eurasia and analysed them together with 3,940 published genomes suitable for imputing diploid genotypes. We find evidence of a previously unknown, large-scale Bronze Age migration within Scandinavia, originating in the east and becoming widespread to the west and south, thus providing a new potential driving factor for the expansion of the Germanic speech community. This East Scandinavian genetic cluster is first seen 800 years after the arrival of the Corded Ware Culture, the first Steppe-related population to emerge in Northern Europe, opening a new scenario implying a Late rather than an Middle Neolithic arrival of the Germanic language group in Scandinavia. Moreover, the non-local Hunter-Gatherer ancestry of this East Scandinavian cluster is indicative of a cross-Baltic maritime rather than a southern Scandinavian land-based entry. Later in the Iron Age around 1700 BP, we find a southward push of admixed Eastern and Southern Scandinavians into areas including Germany and the Netherlands, previously associated with Celtic speakers, mixing with local populations from the Eastern North Sea coast. During the Migration Period (1575-1200 BP), we find evidence of this structured, admixed Southern Scandinavian population representing the Western Germanic Anglo-Saxon migrations into Britain and Langobards into southern Europe. During the Migration Period, we detect a previously unknown northward migration back into Southern Scandinavia, partly replacing earlier inhabitants and forming the North Germanic-speaking Viking-Age populations of Denmark and southern Sweden, corresponding with historically attested Danes. However, the origin and character of these major changes in Scandinavia before the Viking Age remain contested. In contrast to these Western and Northern Germanic-speaking populations, we find the Wielbark population from Poland to be primarily of Eastern Scandinavian ancestry, supporting a Swedish origin for East Germanic groups. In contrast, the later cultural descendants, the Ostrogoths and Visigoths are predominantly of Southern European ancestry implying the adoption of Gothic culture. Together, these results highlight the use of archaeology, linguistics and genetics as distinct but complementary lines of evidence
