Maradjunk abban, hogy ő ért, te meg nem értesz. Ő érti amit beszél, tudja mire és meddig használhatók az ismert fogalmak és elméletek. Te meg nem érted. Minden kölcsönhatásban csavarokat fogaskerekeket, meg tolattyúkat keresel, akár egy gépkonstruktőr. Közben minden áldott nap felfedezni vélsz valami fundamentális fizikai összefüggést. Dávid Gyula viszont tudja, hogy ez nem ilyen egyszerű.
'Határozottan NEM Poincaré-invariáns objektum egy kölcsönhatásban álló részecske. Azaz igazából minden objektum! De legfőképp ilyen egy "virtuális részecske", ami épp most jött létre, egy röpke pillanatra létezik, aztán mindjárt meg is szűnik. Miért kellene erre alkalmaznunk a kizárólag a szabad részecskék leírására alkalmas fogalmat, a tömeget? Hiszen egy ilyen objektum garantáltan nincs tömegsajátállapotban - a Casimir-operátor irreducibilis ábrázolásainak időben is változó szuperpozíciójában van.'
'ez az objektum egyszerre van mindenféle tömegű állapotban ... valamilyen valószínűségeloszlással, és hogy általában nincs energiasajátállapotban'
'A tömeg tehát nem jó kvantumszám a virtuális részecskék leírására. Igazából csak a szabad részecskékre alkalmazható, akkor hasznos fogalom. Miért erőltetjük mégis?
A pszichológiai válasz az, hogy nincs más képünk, nincs más lehetőségünk.
A "szabad részecske" absztrakt kvantummező-elméleti és csoportelméleti fogalmát elég közel érezzük a hagyományos "repül egy golyó az űrben" képhez, ezért azt hisszük, hogy értjük, sőt látjuk, el tudjuk képzelni. Ezt a fogalmat használjuk tehát akkor is, amikor fizikailag nem korrekt - egyszerűen, mert nincs más.'
Szóval a klasszikus "szavannai" világképünket próbáljuk ráerőltetni mindenre.
Repül a golyó a semmi közepén (a mélyűrben). A golyónak tömege van.
'Katasztrófa! Vagy mégsem? Nem! A látszólagos ellentmondás abból következik, hogy olyan fogalmakat akarunk alkalmazni egy fizikai szituációra, amelyek egy egészen más helyzet leírására születtek. Ezek a fogalmak a "tömeg" és a "részecske".'
Ezek szerint DGy egyetért velem abban, hogy a tömeg a klasszikus fizikából származó fogalom.
Szabiku azért alszik, mert nem tud válaszolni GÁ-nak. Ugyanis fogalma sincs, hogy eszik-e azokat a dolgokat, vagy isszák. Így aztán ha felébreszted, kénytelen lesz újból jól ledorongolni az összes fizikusokat Landau-tól Marx Györgyön és Hraskó Péteren át Dávid Gyuláig. Hogy mindenki lássa, hol lakik az úristen.
"a mező fénysebességgel terjed . . ."
Az EM mező nem terjed, az mindenütt ott van. A mező változásai terjednek. Nagy távolságra vákuumban c-vel. De a közeltérben vannak ennél kisebb és nagyobb sebességgel terjedő komponensei is, amelyek nagyobb távolságra kioltják egymást.
„az idő a tér csomóponti tovagördüléséhez szükséges reakció sebességétől alakul ki a számunkra. okozat és nem ok.”
Szerintem a világmindenség oka, a végtelen nagy potencia, ami egyben lehetőség. Ezt a végtelen potenciát kell gondolatban megszelídíteni. A teisták szerint nem kell, mert az maga az Isten. Amit tapasztalhatunk, az meg a teremtménye. Az ateisták szerint oktalan, spontán szimmetriasértés következménye a valóság, amelyből még sok megtapasztalhatót nem ismerünk. Magam is a szimmetriasértés mellet voksolok, de azzal a kitétellel, hogy a végtelen nagy potencia a még anyagtalan diszkrét téridőben leledzik. Ami azt jelenti, hogy létezik, meg nem létezik egyszerre. Egy téridő kvantum véges ideig létezik. De végtelen sok van létezésben és nem létezésben egyidejűleg, amit úgy is propagálhatok, hogy végtelen a tér és az idő annak, „aki” folytonosan produkálja. Ebből a végtelen diszkrét téridőből csapódik ki egy véges „univerzumnyi” anyag, amiből a valóság manifesztálódik. Azt nem tudhatjuk, hogy okkal vagy ok nélkül, mert az nem igazolható. Ez a kicsapódás, egy nem túl nagy szimmetriasértés a végtelenhez viszonyítva, azonban a kiegyenlítődési folyamata az univerzum „felszívódása” számunkra, mint megfigyelőinek végtelennek tűnik. A megfigyelés egy olyan folyamat, (verseny) aminek csak a részeredményeit ismerhetjük meg. A végeredményt az emberiség csak feltételezheti, úgy ahogy a startpisztoly dörrenését.
az atomórák járnak másképp a hegy tetején, vagy pedig az idő rácsszerkezete sűrűsödik?Egyik sem.
Az atomórák járhatnak egyformán amennyiben egyformára vannak állítva és megfelelően jól működnek, a körülményeket is biztosítani kell. Ha felviszel mondjuk 5-öt a hegyre akkor ott ugyanúgy járnak. Lentről másképpen látszik. Elegendő hosszú idő után le kell hozni őket és ott lenn összehasonlítani az etalon órákkal.
Na ez az a kisérlet ami nincs megcsinálva rendesen. Hegyre felcipelni hátizsákban egyetlen atomórát és erre alapozni egy akkora baromságot, hogy fenn másképpen járnak az órák ez a tudomány megcsúfolása, szégyene.
Lentről másképpen látszanak.
Mint ahogy a repülőgép is lentről másképpen látszik, ilyen kicsi (mutatom). De akkor ott fenn tényleg kicsi lett?
Az időnek meg nincs rácsszerkezete, jó vicc, nincs annak semmiféle szerkezete. Szerkezete az órának van, de ahhoz is az órások értenek, nem a fizikusok.
Ha az a válasz, hogy az atomórák nem járnak egyformán, akkor pontosabb órákat kell kitalálni.
Pontosan ez a helyzet, akkor az órák rosszul járnak, vinni kell az óráshoz.
1588, A téridőnek nincs szövete. Nincs neki szerkezete és nem tud rázkódni. A gravitációs sugárzást takarják ki egymás elöl a távoli objektumok egyre gyorsuló ütemben. Ezt a hangyányi gyengülő-erősödő sugárzást érzékelik a ligós detektorok. És kiröhögtetik magukat a téridő szövetével.
nem akarlak én meggyőzni semmiről, de ha nem write only módban vagy, akkor a kezdő beírásomban láthattad, hogy a gondolatkísérletemben a lehető legkevesebb kiinduló feltétellel próbáltam egy működő elméleti univerzumot létrehozni. Ez messze nem azt jelenti, hogy így is van, csak érdekesség.
Mert szeretném tudni, hogy a másgeseim körül hemzsegő láthatatlan virtuális fotonokkal mi a helyzet.
"Ez valami? Vagy megy valahová?"
A klasszikus térelmélet szerint az elektromosan feltöltött fém golyó körül skalárpotenciál van, a mágnesrúd körül pedig vektorpotenciál. Egyes híresztelések szerint a mező fénysebességgel terjed. Tehát ha mozgatom a mágnest, akkor egy távolabbi megfigyelő ezt csak egy bizonyos idő után észleli.
Na de hogyan propagálódnak a virtuális fotonállapotok?
És mit jelent az, hogy nincsenek a tömeghéjon?
(Nem azt jelenti, hogy nincs tömegük, mert akkor valódi fotonok lennének, végtelen hatótávolsággal.)
ebben a játékban nincs szükség idő kártyára, az idő a tér csomóponti tovagördüléséhez szükséges reakció sebességétől alakul ki a számunkra. okozat és nem ok.
de ez egy gondolatkísérlet éppenséggel lehet, hogy így van, de azért nem tuti :)
Szerintem a diszkrét téridő elem azért négydimenziós, mert a három térdimenzió „ki-be terjedésével” az idődimenzió is együtt terjed. Attól diszkrét a tér és az idő is, hogy térfogatilag együtt léteznek a ki-be terjedés általi véges időtartamig. Ennél több dimenziót csak az egymásba beágyazottság további szemléltetésére használunk, fizikai kötöttségek nélkül.
Az egydimenziós terjedés esetén visszafordul az idő úgy, mint a mozifilm szalagjának fordított irányú lejátszásánál. Négydimenziós terjedés esetén az idő iránytól független tartamot képez.
Amint van mozgás (és értékelni szeretnénk a sebességet,) az idő nélkülözhetetlenné válik. Persze értékelő szemlélő nélkül bármi is létezik a valóságban, annak objektivitása sem jelentkezik be, hogy itt vagyok! ;-)
Ebben a játékban a kiinduló feltételek minimalizálása a lényeg, így idő, mint fizikai jelenség nem létezik, csak a csomópontok odébbhaladásának van reakciósebessége. Igaz ez azt is jelentené, hogy a fénysebesség csak a tér rácsszerkezetéhez mérve állandó. Állandó az átugrás sebessége, de a rácstávolságtól függ a tényleges sebesség.
Amit mi időnek érzékelünk, egyszerűen a csomópontok átadási reakciósebessége, mondjuk egy proton áll x db csomópontból, mivel nem képes azonnal odébbcsúszni, "idő" kell míg az elsőtől az utolsóig átugrik. Persze mondjuk egy foton, ami esetleg egy csomósodásból áll, képes a maximális sebességgel odébbcsúszni.
Így értelmezhető a fénysebességközeli tömegnövekedés is, egyszerűen nem képesek a csomópontok elég gyorsan tovahaladni, maguk előtt sűrítik a tér rácsszerkezetét, így alakul ki, hogy nő a tehetetlen tömeg a sebesség növekedésével.
„Így tulajdonképpen ebben a játékban nincs anyag, energia, csak tér, illetve mind az anyag, és az energia a tér rácsszerkezetének a tulajdonsága, nevezhetném anyag-energia-tér equivalenciának.”
Hol marad belőle az IDŐ? Mert azonnal, pillanatszerűen nem történik semmi? A pillanat, csak az eseményeket választja szét, különbözteti meg egymástól a megfigyelő számára.
(A határozatlansági reláció alapvető, elméleti határ bizonyos fizikai mennyiségek egyszerre, teljes pontossággal való megmérhetőségére. Ilyen mennyiségpár például a hely és az impulzus, minél pontosabb értéke van az egyiknek, annál pontatlanabb a másiknak.)
A pontatlanság, egy időbeli mérési folyamat eredménye, hiszen az állandó mozgásban lévő kvantum részecskéket, nem lehet lerögzíteni egy kitüntetett mozdulatlan helyre, a (pontos) megszámolásuk céljából.
Munkám miatt erősen hajlok a dolgok leegyszerűsítésére, mert egyrészt lusta vagyok, másrészt, megbízhatóbb a működése és könnyebb a hibakeresés.
Így elgondolkodtam, hogy ha én lennék a teremtő (nem én vagyok, ezt megmondta a pszichológusom is :)), hogyan tudnám a legegyszerűbb szabályokkal létrehozni azt a játékot, ami az univerzumunkat adja ki.
Arra jutottam, létrehoznék egy szövetet, nevezzük térnek, ami valamihez (itt a nagy kérdés mihez) képest kötött potenciálpontokból áll, amik nem képesek összeolvadni (van minimális szükséges távolság, kvantált), viszont, mint egy rács képes megnyúlni (valamilyen mértékben).
Ezek a rácspontok képesek bizonyos mértékig összetömörödni, ebben a helyzetben stabil csomósodásokat alkot, az egyszerűség miatt nevezhetjük ezt anyagnak, és ezek a csomósodások kellő behatásra képesek "átugrálni" a szomszédos csomópontokra (van tehetetlenségük), ezt nevezném az anyag mozgási energiájának.
A semleges potenciálhoz képes vannak pozitív és negatív potenciálú csomósodások, ez az antianyag és anyag nevet kapná, amik, ha egymás közelébe kerülnének kioldanák a csomósodást (annihillálódnak, kisebb csomókat létrehozva és szétlökve), valamint az azonos potenciál felé való kiugrások taszítanák egymást, legyen mondjuk a neve elektromágneses hatásnak.
Mivel a csomósodások széthúzzák a környező rácsot, az igyekszik visszatérni a kisebb energiájú helyzetbe, így látszólag vonzana minden más csomósodást, a valóságban maga a rács (tér) igyekszik kiegyenlíteni, ezt akár gravitációnak is nevezhetném.
Így tulajdonképpen ebben a játékban nincs anyag, energia, csak tér, illetve mind az anyag, és az energia a tér rácsszerkezetének a tulajdonsága, nevezhetném anyag-energia-tér equivalenciának.
Persze ezt jelentősen bonyolítaná, ha lenne több dimenzió, ám azt nem nagyon szeretem.
Röviden ennyi, ha egyszer nagyon sok időm lenne, meg is le is programoznám, az sokkal látványosabb lenne:)))))
