Tanársegéd, adjunktus, docens, professzor?
Magam csak arra emlkékszem, hogy annó nagyobbnál nagyobb szamárságokat nyilatkozott döntés előtt alkotmánybíróság előtt folyamatban lévő ügyekben. Erre annó rámutattam nyilvánosan is.
Aha. Ugye ismered a mondást, hogy vakok között félszemű a király? Mellesleg szerintem ma az Alkotmánybíróságon (és sok más köztestületben) nem a kiválóság a kiválasztás kirtériuma, hanem az, hogy kiben tudnak megegyezni a pártok. Lehet véletlen egybeesés is, de a dolgok természetéből fakadóan inkább a kontraszelekció érvényesül. Persze ha az fizetésüket, kiváltságaikat, puccos, kéklámpás autóikat nézzük, akkor tényleg a csúcson vannak. Remélem te nem ilyen csúcsokra és babérokra áhítozol...
az eddig megnyilatkozásaimmal összhangban, az alkotmánybíróság tagjának lenni a pártjelölés miatt mégsem akkora dicsőség. A homlokán azért élete végéig hordozza a jelet.
Egy paritásos testület mint egész, akár pártatlan is lehetne, bár kétséges, hogy tudna-e döntést hozni.
De hát én is azt mondom: nem jó, hogy a választások valamilyen eredményében érdekelt kormány és az ugyancsak érdekelt pártok állítanak fel egy függetlennek nevezett, törvényességet felügyelő szervezetet.
Lehet éppen pártatlan. De ki mondja meg, hogy tényleg pártatlan. Én? Te? pernahajder ? :-)
Vagy hozzunk létre pártdelegáltakból egy a "pártdelegáltakpól létrehozott bizottságok és testületek pártatlanságát felülvizsgáló kétségkívül és megfellebezhetetül pártatlan vizsgáló bizottságot".
Az kicsit se zavar téged, hogy az AB éppen kormányozhatatlanná tette az országot? Nemcsak addig, amíg ez a kormány megbukik, ami neked nyilván nagy örömöt okozna, hanem mindaddig, amíg kétharmados többséggel nem módosít alkotmányt a parlament?
az én megítélésem szerint az a testület, ahova pártok delegálnak, vagy jelölnek tagokat az ab ovo nem lehet pártatlan. De szívesen hagyom magam meggyőzni, mondj lécci egy ellenpéldát.
Mondd, egy jogász kizárja azt a lehetőséget, hogy egy - halandó és esendő emberekből álló - párt, kormány, parlament, LFB, Alkotmánybíróság és nép baromságot kövessen el és a közjó ellenében ható döntést hozzon?
Nocsak, hát nem csak a laikus látja úgy, hogy a hatékony végrehajtó apparátus (pl. a fegyőrök) nélkül (és tegyük hozzá pl. itt és most Magyarországon) a hatáskörrel rendelkező testületek határozatai kutyasz@rt se érnek?
A normalitás persze az lenne, ha a "hülye állampolgárok" (copyright pernahajder) józan belátás alapján engedelmeskednének a törvényhozóknak és ítélkezőknek, sajátjuknak éreznék a köztársaságot és intézményeit, nem "lábbal szavaznának", nem hágnák át nap mint nap a törvényeket és mondjuk rendesen befizetnék az adókat, nem gyilkolnák meg a közúton hetente-havonta tucatjával vétlen állampolgártársaikat és így tovább. Csakhogy ma - sajnos - mindenütt a "hülye állampolgárok" vannak, nem kivétel ezalól a törvényhozás, a bírói kar, maga az Alkotmánybíróság és - horribile dictu - a Sándor-palota is. (Nem is beszélve a polidiliről!) Mert ugye ez itt Abszurdisztán, és a "különös nép a hettita..." és "különös madár a sirály..." egyformán érvényes volt, van és sajnos sokáig az lesz még. Hogy miért? Erről is lehet és érdemes vitatkozni.
nem valószínű, de lehetséges, hogy az AB határozatában konkrétan benne foglaltatik az, hogy a kérdés az inkriminált kérdés megfelel az Alkotmány és az Nsztv. rendelkezéseinek.
Ha ez nincs belírva, akkor igaza lehet Halmainak, ugyanis az OVB mondhatja azt, hogy más okból nem jók a kérdések.
Mindenfajta politikai indíttatás nélkül azért lenne értelme a konfrontációnak, mert rá kell döbbenteni ezeket az omnipotens pártokat arra, hogy a rossz törvényi szabályozás kiküszöbölése társadalmi érdek.
Kedves tanulatlan!
5. Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság a rendelkező rész szerint határozott. A megismételt eljárásban az OVB-nek az Alkotmány és az Nsztv. rendelkezéseinek megfelelő kérdést tartalmazó aláírásgyűjtő ív mintapéldányát hitelesítenie kell. Az Alkotmánybíróság emlékeztet a Ve. 130. § (3) bekezdésére, amely úgy rendelkezik, hogy a kifogás elbírálása során az Alkotmánybíróság az OVB határozatát helybenhagyja, vagy azt megsemmisíti, és az Országos Választási Bizottságot új eljárásra utasítja. A Ve-nek az a szabálya, amely feljogosítja az Alkotmánybíróságot arra, hogy az OVB-t új eljárásra utasítsa, azt jelenti, hogy az OVB-t a megismételt eljárásban — összhangban az Abtv. 27. § (2) bekezdésében foglaltakkal — nemcsak az Alkotmánybíróság határozatának a rendelkező része, hanem annak indokolása is köti, annak tartalmát az OVB a megismételt eljárásban és a határozathozatal során köteles figyelembe venni.
Ezek szerint Halmainak van igaza akkor, amikor azt állította, hogy a sajtótájékoztatón elhagnzottak és a határozat szövege nem fedi egymást?
Ha engem kérdeznének, azt mondanám, hogy az alkotmánybíróság adott a szarnak egy pofont, mert szerintem is - más indokokkal ugyan - de simán meg lehet tagadni a hitelesítést, vagyis a kérdések nem felelnek meg az Alkotmány és az Nsztv. rendelkezéseinek.
Üdv
ca vinton
Jó párhuzam. Az AB amúgy is az egyik kontrollálatlan zárvány a demokratikus rendszerben, de a "plusz" diktátum: botrány. Persze az OVB meg fog hátrálni, mert ő a gyengébb, de kérdés, hogy hogyan, arcvesztéssel vagy valahogy rámutatnak az alapvető disznóságra.