A ház tetejére terveznek egy felső szintet rendes nyeregtetővel. A lakásokat eladják és megy a közösbe a lóvé. Egy ötlet... nem tudom panelnél megvalósítható e. A kerületi (vagy a fővárosi, már nem is tudom) önkormányzat megállapította a házak max. magasságát, ami 30 méter. Egy 10 emeletes panel pedig éppen ennyi. Szóval, az ötelt ugyan nagyon jó, de kivitelezhetetlen.
Induljunk ki a <b>mért</b> távfűtésből. Úgytudom már most is a nagyja ilyen, hamarosan pedig kötelező lesz...
"Egy 50 négyzetméteres lakásban cca. 3-400e Ft."
Egy 100m2-es házban meg mégtöbb. És? Ha nem akarsz spórolni, természetesen használhatod a régieket is.
"he-he, a közös költségből általában épp hogy csak a működési költség jön ki.."
Én most konkrétan két emeletesház-beli ismerőssel beszéltem (az egyik a szüleim;) ). Az egyiknél festettek a közösből, a másiknál szigetelés lesz. Sőt. A ház tetejére terveznek egy felső szintet rendes nyeregtetővel. A lakásokat eladják és megy a közösbe a lóvé. Egy ötlet... nem tudom panelnél megvalósítható e.
Mindenesetre elég nagy baromság csak annyi közöst szedni, ami ippeghogy elég. Mi van, ha valami tönkremegy??? Ez is tipikusan nem gazdálkodói hozzáállás...
"Ja, persze! Panelben, mi ?! :)"
Ja. Ezt el lehet intézni egy kifogással és úgyis, hogy teszünk valamit.
"A rémálmomban se jöjjön elő a távfűtéses panel.."
Most fizettem ki a fűtésszerelőket...ez se jöjjön elő a rémálmaimban se:)))
Minek szigeteljek/cseréljek saját költségen ablakokat, ha a lakásomban így is 26 fok van, az összes szomszédot pedig biztos nem lehet ugyanerre rávenni. Pl. azért, mert sokaknak nincs miből. A háznak a beázó tető szigetelésére sincs pénze, pedig az nagyságrendileg sokkal kisebb összeg lenne. Tudsz jó megoldást az elköltözésen kívül?
Igazán nem siránkozom, én el fogok költözni, de ez nem mindenkinek lehetőség (rengeteget kell ráfizetni, mivel a panel négyzetméterára nagyon alacsony).
Állandóan azt mondjátok, hogy csak siránkozunk. Mondj építő jellegű javaslatokat, hogyan lehet egy 170 lakásos társasházban, aminek nincs felújítási alapja sem, mert nem szavazza meg a közgyűlés, spórolni a fűtésen. Én, mint egyén, mit tudok csinálni?
Aztán mond meg, hogy hogyan lehetne gazdaságos és jó a távfűtés, ha a csövek, amik a házhoz jönnek, nincsenek szigetelve, a beépített radiátorok sorosan vannak kötve és így nincs szabályozási lehetőség és bármilyen változtatás milliókba, tízmilliókba, sőt, százmilliókba kerül. Ráadásul, a távfűtő műveknek érdeke, hogy túlfűtsön. Nekem nem kéne 26 fok a lakásba, de nem tudom megoldani, hogy ne ennyi legyen (ugyanis ha nálam ennyi van, az elsőn sokkal kevesebb).
Ha szigetelni nem is tudsz, ablakot cserélni igen. Közös költségből is lehet szigetelni. Rábeszélni is lehet a nem akarókat. Közösen állni is lehet a többletköltséget. És végül: el is lehet költözni. Annyi alternatíva van...
Engem hálistennek nem érint:)
Hagyjuk, kezdem en is elveszteni a fonalat. :) En csak arra akartam utalni (asszem mas is utalt mar ra), hogy hiaba akarod te leszigetelni a panelod, ha a tomb fele egyszeruen nem tudja kifizetni a koltseget. Na persze attol meg allhatod egyedul is az egesz koltseget. :)
" Jó sokan félreértettek: nem azt írtam, hogy az 59nm panel fűtési igénye egyenlő egy 120nm -es családi ház fűtési igényével! Ki kéne számolni a légköbméterre jutó költséget. "
Szia,
a saját házat nem veszik körbe 6 oldalról lakások, ha még nem tünt volna fel.
Ha a családi házban távfűtés lenne, min.2x annyiba kerülne a távhődíj, mint az egyéni fűtés. Ha gondolod, hívd fel a Távfűtőműveket, hogy mennyiért vállalják a távfűtést a családi házadban.
" Ahogy írtam korábban, műszakilag-technikailag ennél nincs jobb gazdaságosabb, biztonságosabb megoldás. "
Az utca fűtése, a lépcsőház fűtése, a távhőcsövek felett a hó megolvasztása tényleg nagyon gazdaságos..
" Gondoljunk csak bele: egy családi ház cirkós központi fűtése mennyivel korszerűbb, gazdaságosabb mint a szobákat egyedileg fűtő gázkonvektor! Hát ez nagyobb léptékben még hangsúlyosabb! "
Ez baromság !!!!!
Már bocs, de a családi háznál nem kilóméterekről vezeted oda a forróvizet, hanem a saját házadban állítod elő !!
És a TE kazánod állítja elő, nem pedig egy profitorientált Rt.-é !!
" A távfűtő művek nagyon sok helyen az országban az erőművi fáradtgőzt veszi meg energiahordozóként, mert nem éri meg az erőműnek a visszaforgatás"
Ez megint parasztvakítás.
A távhőenergia zömét a Távfűtőművek saját kazánjai állítják elő, többnyire földgázból.
Néhány vidéki kisvárosban (ahol van a közelben erőmű), ott használják a "hulladékhőt".
" Szinte említeni sem kell: semmi, a füstgázok semmilyen kezelésen nem mennek keresztül. Mi lenne ha kötelezővé tennének valamilyen pl. katalizátoros tisztítást? "
Már megint el vagy tévedve, vagy kevered a kéményt a kipufogóval.
Katalizátorral a nitrogénoxidokat, és a szénmonoxidot tudod kiszűrni (illetve nitrogénné, és széndioxiddá alakítani), amelyek a kőolajszármazékok: benzin, dízelolaj elégésekor keletkeznek. A földgáz mint tudod metánból áll, égéstermékei a széndioxid, és a vízgőz.
" Kétütemű trabant + katalizátor effektus. "
Trabant -> olmozott benzin -> katalizátorméreg.
" És végül, de az első érv lehetne: bármennyire soknak tűnik, de a gáz ára mesterségesen irreálisan alacsonyan van tartva politikai okokból."
Nem vetted észre, hogy a Távfűtőművek is zömében foldgázt használ..?
A Távhő a Gázművek legnagyobb "nagy" fogyasztója.
Mit gondolsz, ha emelik a gáz árát, a távhődíj nem fog ugyanúgy emelkedni..?
" Szóval a távfűtés költségeit nem annyira egyszerű megítélni, hogy egy havi számlákat összehasonlítunk. "
Sajnos a havi számla az, amit a fogyasztó kézbe kap.
És bizony a távfő 2x annyi..
" Hány társasházban nem tudnak fűteni mert a gázművek elzárta a gázt műszaki okokból? "
Nálunk 8 év alatt egyszer zárták el, nyáron, egy délelőttre.
" Speciel nekem ez a nagy biztonság megér néhány ezer plusz forintot,"
Az a "biztonság", hogy ha a francia cég, amelyik megvette a Távfűtőműveket, azt mondja, hogy ezentúl 2x annyit kér a távhőért, akkor ha belegebedsz is, ki kell fizetned, mert távfűtéses lakásod van !!!
Már elfogadták a jogszabályt, hogy ha nem fizetsz, szépen ráterhelhetik a lakásodra.
Ha a fejed tetejére állsz, akkor is ki kell fizetned, nem csak a fűtési-, és a melegvízdíjat, hanem nyáron a készenléti díjat is !
Ha nem tetszik, max. elköltözhetsz, feltéve, ha el tudod adni, mert -kérdezz csak meg egy ingatlanbecslőt- a távfűtéses, panel lakások ára a béka segge alatt van !!
Szerintem felreertettel :) En csak azokra a hozzaszolasokra irtam ezt, hogy "milyen gazdasagossa teheto egy panel hoszigetelessel"... Megvan azert a panelnak is az elonye, es mindenki azt valasztja, ami neki megfelelo (mint irtam, en nem birnam elviselni azt a meleget)...
Csak sajnos az a baj, hogy nem mindenki valaszthat. Van, akinek egyszeruen az anyagi hattere nem engedi meg, hogy kedvere valot valasszon...
Hadd szőjjem tovább az egyik mondatodat:
"szerintetek azok a nyugdijasok/munkanelkuliek, akik letminimum alatt elnek, mikor fognak belemenni egy tobb szazezer forintos beruhazasba", ha a vidéki házukban vagy az egyéni fűtéses lakásukban bedöglik a kazán/szar a szigetelés és sokat kell fizetni fűtésre/fejükre dől a tető?
Azt kéne már meglátni, hogy a távfűtés volt/van/lesz. Műküdik. Sokszázezer forintos beruházás nélkül is. És mégis az a leghangosabb, akinek a legjobb dolga van;)
Nem nagyon akarok beleszolni, mert nincs tapasztalatom tavfutessel... De szerintetek azok a nyugdijasok/munkanelkuliek, akik letminimum alatt elnek, mikor fognak belemenni egy tobb szazezer forintos beruhazasba? Annyi penzt talan meg eletukben nem lattak egyutt...
A csaladi hazas futessel kapcsolatosakat viszont ala tudom tamasztani. Szuleim regi csaladi hazban elnek, es bizony tenyleg kifizetnek annyit havonta, mint a tavfutesesek. Persze teny, hogy nagyobb a haz, mint egy panellakas...
Ja, es meg valami. Mindig irjatok, hogy milyen jo mar a 23-24 fok. En bizony megdoglenek, ha allandoan olyan melegben kellene laknom! Nalunk ejszaka 18-19 fok szokott lenni... Eddigi tapasztalatom alapjan pedig ezt nem nagyon lehet szabalyozni, csak ismetelt anyagi raforditassal...
"Azt írtam, hogy horribilis pénzeket fizetnek a családi házas kollégáim, és cserébe még fáznak is. "
Így van. Azokban a házakban, ahol a fűtésszámla alacsony, a legtöbb esetben nincs 24-25fok.
"Azt meg nem a távfűtésre kell kenni, ha egy lakóközösség nem hajlandó előre tekintően gondolkozni"
Bárcsak meg tudtam volna fogalmazni ilyen egzaktul;)
"Nálunk itt Mo.-on sokat torzít a dolgon a divatosnak tartott irányzatok felkapása, és nem kis mértékben amolyan lenéző fölényesség"
Ezt most konkrétan kire-mire értetted? Én pl. akkor vagyok lenéző, amikor az olyasmit hallom, hogy fütyül a szél az ablak alatt, 20x30cm-s luk van a falon és dől a hideg... Mindkét problémát kb. egy óra megszüntetni. És akkor még egy sört is megittunk a végén:)))
"Azt sem kell elfelejteni, hogy a kényelem nem egyenlő automatikusan a lustasággal, hanem a komfortnak egy magasabb fokát jelölheti, ami számomra inkább pozitívum"
A lustaság ott játszik, hogy csak a nyafogás megy, de senki nem megy el egy tervezőhöz, hogy dobjon össze egy költségvetést (akár fűtéskorszerűsítés, akár szigetelés), amivel körbekilincselne a lakókkal, hogy: ennyit fizetsz, ezt kapod. A távfűtés pedig ténylegesen a legkényelmesebb fűtési mód, ezt mondom én is. Többet fizetsz (ha egyáltalán...), többet kapsz.
Jó sokan félreértettek: nem azt írtam, hogy az 59nm panel fűtési igénye egyenlő egy 120nm -es családi ház fűtési igényével! Ki kéne számolni a légköbméterre jutó költséget. Azt írtam, hogy horribilis pénzeket fizetnek a családi házas kollégáim, és cserébe még fáznak is. Gondolom a manapság épült házaknál már más a helyzet, de a régebbi házaknál igen is húzós a fűtés. Továbbra is az a véleményem, hogy a hisztéria miatt olyan negatív a távfűtés megítélése. Ahogy írtam korábban, műszakilag-technikailag ennél nincs jobb gazdaságosabb, biztonságosabb megoldás. Gondoljunk csak bele: egy családi ház cirkós központi fűtése mennyivel korszerűbb, gazdaságosabb mint a szobákat egyedileg fűtő gázkonvektor! Hát ez nagyobb léptékben még hangsúlyosabb!
Azt is írtam, hogy a panellakásokban is megoldhatják a fűtési számla radikális csökkentését. Én 5 éve szilikon profilgumit tettem az ablakkeretekre, nagyon sokat ér, volt vagy 5000 Ft. A jó társasházi együttműködéssel meg csodákat lehet tenni (lásd dryvitozás) Az összehasonlító számításokkal is sok stikli van. A modern gázfűtés teljes beruházási költségei (terv+engedély+anyag+munkadíj+kéményseprői engedély+átadási díj stb...stb) brutális összegekre rúg manapság, az évek alatt ősszejövö amortizációt sem szokás belekalkulálni. (Egyszer csak cserélni kell a cirkót 150000Ft -ért, de nem baj, mert ennyivel meg annyival olcsóbban fűtök. Na ne!) A távfűtő művek nagyon sok helyen az országban az erőművi fáradtgőzt veszi meg energiahordozóként, mert nem éri meg az erőműnek a visszaforgatás, tehát ennek az értékesítése nem kis pluszbevétellel jár. És itt van a kutyus elhantolva. Az erőművek által eladott hőenergia (hivatalosan kimondva) az üzleti nyereségben megjelenve az egész ország áramdíját csökkenti, a gázzal fűtő családoknál is. Így aztán a távfűtési díjakon keresztül az ilyen lakásban lakók az egyedi fűtéssel rendelkezők áramdíját (is) szponzorálják. Aztán: ha jól tudom azok a távfűtő művek amelyek kazánokat(is) üzemeltetnek ipari nagyfogyasztóként a füstgázokat már valamilyen tisztításnak kell alávetni. Ezek a beruházások nagyon súlyos pénzekbe kerülnek. De mi a helyzet a családi házak cirkókészülékeinél? Szinte említeni sem kell: semmi, a füstgázok semmilyen kezelésen nem mennek keresztül. Mi lenne ha kötelezővé tennének valamilyen pl. katalizátoros tisztítást? Kétütemű trabant + katalizátor effektus. Ez a költség sem terheli az egyedi fűtést.
És végül, de az első érv lehetne: bármennyire soknak tűnik, de a gáz ára mesterségesen irreálisan alacsonyan van tartva politikai okokból. Csak hogy sejteni lehessen miről is van szó: nyugaton a gázfűtés költségei összemérhetők az elektromos árammal történő fűtés költségeivel!!! Gondolom mindenki érti ez mit takar.
Szóval a távfűtés költségeit nem annyira egyszerű megítélni, hogy egy havi számlákat összehasonlítunk. Azt meg nem a távfűtésre kell kenni, ha egy lakóközösség nem hajlandó előre tekintően gondolkozni. Hány társasházban nem tudnak fűteni mert a gázművek elzárta a gázt műszaki okokból? Én kb. 20 éve élek panellakásban és ezalatt egyszer volt hoszabb (16 ó) fűtéskiesés. 23 fok helyett a végén volt 21 fok. Speciel nekem ez a nagy biztonság megér néhány ezer plusz forintot, felfoghatjuk biztosításnak is. Azt sem kell elfelejteni, hogy a kényelem nem egyenlő automatikusan a lustasággal, hanem a komfortnak egy magasabb fokát jelölheti, ami számomra inkább pozitívum.
Nálunk itt Mo.-on sokat torzít a dolgon a divatosnak tartott irányzatok felkapása, és nem kis mértékben amolyan lenéző fölényesség. Azt is írtam hogy nyugaton inkább most kezd ismét teret nyerni a távfűtés. Nálunk a meglévő közművekbe a víz, gáz, csatorna tartozik bele, nyugaton már a távfűtéses rendszerek elérhetősége nagyon sokat jelent pl. egy építési telek árában. Nem kérdéses hogy ilyen adottságokkal, egy egyszerű "közműbekötés" rövid és hosszú távon is olcsóbb megoldást jelent, mint kiépíteni a méregdrága egyedi fűtést.
Módosítják a távhőtörvényt is, eddig szankcionálták a közösséget a nemfizetők miatt, most rá lehet terhelni a költséget azonnal a tróger kecójára.
Jövőre már kötelező egyéni mérést is szeretnének bevezetni a törvény szerint.
Ez a folyamat segíti a gondoskodó és energiatakarékos közösségek létrehozását, így a jó.
Ez még az előző hozzászóláshoz a 8000 forintos hőszigeteléshez.
Idén tetőt felújított a ház, ahol lakok, bekértek vagy 8 ajánlatot és több viharos lakógyűlés döntött a kivitelező cégről, szerződésben fixált árakkal, túlszámlázás lehetősége nélkül. Gondolod, hogy bárki is megengedné, hogy többet kérjen ezek után akármelyik cég is? Csak elfogadható és indokolt költségek jöhetnek szóba szigetelésnél is, nem vagyunk hülyegyerekek (talán, már).
Állványozni pedig nem kötelező, alpinnal gond nélkül felküldik a szigetelést a falra, így ez a kifogás is elveszett.
Cselekedni kell, nem siránkozni.
Ahol megcsinálták a felújítást, a felére zuhanhat a hőköltség. Ha szeretnéd, hogy jobb legyen, lehet verni a palávert, járni a közkép és a lakók nyakára, összeszedni a hasonlóan gondolkodókat, de ingyen nem adnak semmit.
Üdv zombi.
Az ilyen emberek miatt szar a távfűtött helyeken lakni, nem a távfűtés miatt.
100 Ft métere az ablakszigetelő guminak, az egyéb lukra pedig ott a purhab meg a gipszkarton.
El vagytok ti tévedve a forróvíz áramoltatással. Minden háznak, blokknak már saját mérője van, ha valaki szigetel, ablakot cserél, azzal is csökken a blokk hőigénye, ami majd ki lesz számlázva. Már rég nincs átalány, ahol még van, jövőre már ott sem lehet az EU szabályzás miatt.
Távfűtéses téglában lakok és nem ver földhöz a számla, ennek ellenére az összes nyílászárót kicseréltettem a legjobbra, radiátorokat újra és termosztátos szeleppel szabályzom a hőmérsékletet, mert tudom, hogy ez így a helyes.
1. Ha a lakások nagy része le lenne szigetelve, lehetne úgy szabályozni a fűtést, ahogy arra szükség van.
2. Sok távfűtéses lakásban már most mérő van, a szigeteléssel csökkenne a számlájuk. Ti mindig azt szajkózzátok, hogy csak átalányos van.
3. "Na, a nagy számok törvénye alapján (és panelben nagy számok laknak / tömb) mindíg lesz néhány család, aki nem tud / nem akar fizetni.
És akkor borul az egész..."
Az ő lakását nem kell szigetelni. Mérőt bele és egy év múlva ő is be fog hódolni. Vagy fizeti a magasabb számlát.
4. "Összesen szerinted kb mennyibe kerülne jól hőszigetlni egy panelból épült házat lakásonként? Szerintem legalább 500ezer forint. Ha hozzávesszük az ablakok cseréjét, az plusz 300ezer, az összesen 800ezer Ft."
Én műanyag ablakokat vettem összesen kb.700.000Ft értékben. Jövőre tervezem a szigetelést. Önerőből. És nem dörgölöm senki orra alá...
5. "Nálunk most a nagy szelek miatt csak úgy lobognak a függönyök, a konyhában ilyenkor 15 fok van, igaz a beépített szekrények mögött két kb. 30x20 cm-es nyílás van a falban, ott is jön be rendesen a hideg."
Én is laktam távfűtéses lakásban. Vettem ablakszigetelést és nekiláttam. Lehet kapni purhabot, szigetelőanyagokat, stb. Miért kell ilyen nyílásokat nyitva hagyni? Nem értem. Ez megintcsak akarat kérdése.
6. "De ennek a javítását (már ha sor kerül rá) is a fogyasztók fizetik így vagy úgy. Szerintem ilyenkor valami havercéget bíznak meg, aki jó drága pénzért meg is csinálja. És ha meg merném kérdezni, hogy mégis mire költik el a pénzemet, mi kerül egy tábla aluminiumon 40000 Ft-ba, vagy 1kg kőzetgyapoton 8000 Ft-ba (csak példa), akkor még én lennék a piszok, mert hogy jövök én ahhoz, hogy beleütöm az orromat."
Ez kőkemény fikció és üti ezt a mondatodat:
"Akik megvették azok se hülyék, hogy veszteséges ágazatba hordják talicskával a pénzt."
Most akkor nem hülyék és nyereséget akarnak vagy hülyék és a haverjuknak adják a nyereséget?
Ha a távfűtés közmű, akkor az Önkormányzat felügyeli. Lehet kezdeményezni az Önkorminál, hogy nézzenek a körmükre. Lehet kérni egyedi árajánlatokat a házra és végig lehet kilincselni a lakásokat. Konkrét számításokkal. De ez az előre sírás, hogy úgyse megy bele mindenki...
Igen sajnos. De ennek a javítását (már ha sor kerül rá) is a fogyasztók fizetik így vagy úgy. Szerintem ilyenkor valami havercéget bíznak meg, aki jó drága pénzért meg is csinálja. És ha meg merném kérdezni, hogy mégis mire költik el a pénzemet, mi kerül egy tábla aluminiumon 40000 Ft-ba, vagy 1kg kőzetgyapoton 8000 Ft-ba (csak példa), akkor még én lennék a piszok, mert hogy jövök én ahhoz, hogy beleütöm az orromat.
Egyetértek, de tegyük hozzá: a termelt energiának elég nagy része nem a lakásokat fűti, hanem a lépcsőházat, utcát, és a távhőcsövek környezetét, a lerohadt - lelopott (alúmínium) szigetelésnek köszönhetően..
Kíváncsi vagyok, hogy mennyi GJ-t használ el a távfűtőművek a forróvíz előállítására. Ennek legalább a 4-szeresét számlázhatja ki. Na ez van. Egy biztos, lehetne olcsóbb is és még mindig nyereséges a távfűtés az üzemeltetőknek. Akik megvették azok se hülyék, hogy veszteséges ágazatba hordják talicskával a pénzt. Tudták - mert volt rá számításuk, amit a fogyasztóknak nem szoktak legalább évenként egyszer a 17000 Ft-os számlához mellékelni - hogy überfrankó buli ez a szolgáltatás.
Bár a cégbíróság nyitva áll mindenki előtt, a kimutatásokat meg lehet nézni. Nem is lenne hülyeség kipostázni és a fogysztókkal tudatni magánkezdeményezésben, hogy mi merre hány méter, amennyiben ez a könyvelésből kiolvasható.
Nem hiszem, hogy várják/várnánk a sült galambot, bár jó lenne :)
De hiába is próbálna meg tenni valamit az ügy érdekében a lakók 10-30%-a, az még mindig kevés. És a korábbi megtérülési/beépülési témához kapcsolódva, szerintem pont ezt a ráfordítást nem lehet érvényesíteni a lakás árában, ha eladásra kerülne a sor. Önmagában míg körbeállványoznak egy emeletes panelházat, az már horribilis pénz. Összesen szerinted kb mennyibe kerülne jól hőszigetlni egy panelból épült házat lakásonként? Szerintem legalább 500ezer forint. Ha hozzávesszük az ablakok cseréjét, az plusz 300ezer, az összesen 800ezer Ft. És ehhez hozzájön, hogy ugyanannyi foróvízet áramoltatnának az épületbe. Bent a lakásokban meg lenne 28 fok, tehát kinyitnád az ablakot és feleslegessé vált a 800ezer Ft elköltése. De ha mégis szabályozni tudnád a forróvíz mennyiségét, akkor is légköbméterenként van az elszámolás lakásonként. Tehát nem vagyunk előrébb semmivel, csak kidobtunk az ablakon 800ezer pénzt, meg mondjuk nem fúj be az ablaknál a szél, amennyiben a korábbi ablak nem zárt jól. Nálunk most a nagy szelek miatt csak úgy lobognak a függönyök, a konyhában ilyenkor 15 fok van, igaz a beépített szekrények mögött két kb. 30x20 cm-es nyílás van a falban, ott is jön be rendesen a hideg.
"Egyébként nekünk is cirkónk van (Vaillant) és nagyon meg vagyok vele elégedve! Nem fűtési időszakban havonta 1000-1500 pénz a gáz (csak vízmelegítés), télen tavaly 4000-4500 pénz volt fűtéssel (60m2, jó hőszigetelés,3 éve épült ház)."
"A távfűtéses lakások nagy része (nem mind!) panel, a panelben lakok nagy része szegény, abban az értelemben, hogy nincs lehetősége elköltözni (pl. egy kétszer akkora családi házba), vagy százezreket fizetni az átalakításra, szigetelésre. Örülnek, ha a havi számlákat (pl. a húszezres távhődíj) ki tudják fizetni."
Ez sem igaz teljesen. Én ugyan kisvárosban lakom, de itt is van távfűtéses ház jópár. A lakók nem mind szegények. Sőt. Ha megnézem milyen autók parkolnak a házak előtt... Én inkább abban látom a problémát, hogy nem is próbálnak tenni semmit, hanem várják a sültgalambot. Míg az egyéni építtetésű házak/lakások tulajdonosai akár erőn felül is bevállalnak plusz kiadást (hitel, saját erős szigetelés/korszerűsítés), plusz munkát (saját kezű felújítás), addig a panelosok nagyrésze egyszerűen kényelmes és lusta. Ez inkább társadalmi kérdés, mint műszaki.
Nem értem miért kell különválasztani a panel és/vagy távfűtés problémát a többi egyedi lakás/ház fűtési gondjaitól. Akinek egyedi építésűje van, az sem biztos hogy ki tudja fizetni a számlát.
13 évig laktam távfűtéses panelben, engedd meg, hogy választoljak:
ha már tényleg annyira nem tetszik az embereknek, miért nem tesznek valamit? Fűtés átalakítás, szigetelés, elköltözés...
A távfűtéses lakások nagy része (nem mind!) panel, a panelben lakok nagy része szegény, abban az értelemben, hogy nincs lehetősége elköltözni (pl. egy kétszer akkora családi házba), vagy százezreket fizetni az átalakításra, szigetelésre. Örülnek, ha a havi számlákat (pl. a húszezres távhődíj) ki tudják fizetni.
A másik: szigetelés: az már szerintem nem is várható, hogy kicseréltesd az ablakokat a saját lakásodban hőszigeteltre (egy 50nm-es lakásnál cca. 300e Ft!), úgy, hogy ezután ugyanannyi fűtésszámlát fizetsz.. Az egyéni érdekeltség hiánya.
Ja. Én egy ilyen mocsok vagyok:) Dehogy. Nekem két gondom van ezzel:
1. nem annyira rossz a távfűtés helyzete, mint ahogy azt néhányan beállítják. Én is laktam távfűtéses épületben. Van előnye, van hátránya.
2. ha már tényleg annyira nem tetszik az embereknek, miért nem tesznek valamit? Fűtés átalakítás, szigetelés, elköltözés...Ezek mind alternatívák. Ehelyett csak a sírás megy, hogy milyen drága a távfűtés. De a másik oldalt (az egyedi fűtést) nem látják. Nem lehet csak és kizárólag a havi gázszámla alapján eldönteni ezt a kérdést.