Egy kicsit off, bár a szív alakban kanyargó 42 km-es táv egy része a kéktúrán halad, illetve pár héten belül érkezik a fém jelvény díjazás is :) (Szív Trail)
Ami miatt ezt a hozzászólást írom, hogy egy ideje gondolkodtam már olyan speciális dupla kitűzőn, ahol a kettő együtt ad ki egy képet, a körformából adódóan átfedéssel. Nem tudom, ilyesmire volt-e már korábban példa, bár amolyan "Kolombusz tojása" dolog, és akár másnak is eszébe juthatott már.
(Olyan, hogy több, négyzetes kitűző átfedésmentesen kiadjon egy nagyobb képet, már volt példa, ezzel is motiválva a kitűzők gyűjtését, pl. a Turul Trailnél és talán több más túránál, mozgalomnál is.)
2025. 07. 18. péntek Elég meggondolatlanul péntekre képzeltem el az újabb utat. Kelenföld felé is volt egy kis izgalom (…hogyan tud egy vonat reggeli 5 órakor 10 perc késést összehozni Fehérvártól Camponáig?), de végül Kelenföld érintésével szerencsésen lejutottam Siófokra, majd az átszállást követően, döcögve ugyan, Bábonymegyerre.
Az állomásról rövid sétával elértem azt az elágazást, ahol Tengőd felé indul az országút. 2016-ban itt lett elegem már a reggeli órákban a túrából a szeles, hideg idő miatt, s az itteni focipálya kispadján reggeliztem, s rendeztem soraimat. Mennyivel más volt most a környék hangulata! Ennek megfelelően jó lendülettel, vidáman róttam a kilométereket. A távolban, igaz szabad szemmel még alig láthatóan, már fel-feltűnt a geotorony.
Aztán emelkedni kezdett az út, s az erdős környezetben nemsokára elértem az általam ismert legjobb letérőt a torony felé. Egy ideig simán kapaszkodtam az ösvényen, majd egy farönkök alkotta akadály után vége is lett.
Sajnos a térképpel ellentétben, innentől kezdve szinte semmilyen út nem vezetett tovább. Szerencsére az elég meredek emelkedőn sikerült egy fák közötti csapáson tovább kapaszkodni, amíg el nem értem az oldalazó szint utat.
Innen már pillanatok alatt elértem a tornyot, de felmászni a rozoga falétrák miatt nem lehetett. (Én úgy gondolom, hogy a fém létrák eltávolítása, kontra produktív megoldás a biztonság növelésére, hisz a „szükség létrák” ha lehet még veszélyesebbek, mint az eredetik. …vagy csak egyszerűen ellopják a vasat?) Később elgondolkoztam, hogy a déli irányba menő, jól járható úton megyek lefelé, de túl nagy kerülő lett volna, így leereszkedtem arra amerre feljöttem. A farönk akadálytól viszont egy oldalazó, jól járható földúton mentem vissza az aszfaltos útra, amin már hamar visszaértem a település buszmegállójába.
Alig értem el a megállót, amikor egy helyi hölgy is odaért. Reménykedve kérdeztem, hogy csak nem jön hamarabb is busz, de sajnos kiábrándított, hogy a legközelebbi, az általam is tudott, 30 perc múlva jön. Viszont kihasználva az időt, a közeli napraforgómező széléről készítettem néhány fényképet. Azt hiszem elég jól sikerültek a képek, így nem volt haszontalan a várakozás.
Pedig elég cifra utazás várt rám, a menetrendből adódó terv a következő volt: Az érkező busz bevisz Somra, ahol az egy óra múlva érkezővel tovább Iregszemcsére, majd 10 perces átszállást követően egy harmadikkal Magyarkeszire. Keresztül kasul bebuszozom a környéket, (az egész manőver közel 2 órába telik), pedig csupán 12 km-re voltam a következő toronytól.
Szóval, egyelőre gyanútlanul szálltam le Somon, vásároltam, ettem, majd körbejártam a faluban. Megcsodáltam impozáns templomot (fényképezni nem volt könnyű a sok vezeték miatt), megnéztem a kultúrházat, majd kíváncsian figyeltem a közeli gólyafészek lakóinak életét. Fantasztikus volt az a boldog öröm, kelepelés, amivel fogadták a fészekre visszatérő társukat.
Közben elérkezett az idő a busz érkezésére, el is ment az 5 perccel előbbi járat, de az enyém sehol. 5 perc, 10 perc, 15 perc… Ekkor már sok értelme nem is volt várni, hisz a következő átszállásra csupán 10 perc lett volna. Zakatolt az agyam, hogyan is tovább, s úgy döntöttem, gyerünk gyalog (Csupán az elvesztegetett egy óra bosszantott!). Persze mire elég távolra értem, befutott a buszom, de már nem érdekelt, hisz futva sem értem volna már el. Aztán lányos zavaromban lejártam egy felesleges kerülőt, de hamarosan már a Nagyberény felé menő úton gyalogoltam. Itt, csak úgy megállt egy kisteherautó, hogy elvihet-e a faluig. Naná, hogy elvihet, köszöntem is, jobbkor nem is jöhetett a segítség! (Még hogy nincsenek angyalok...!)
Aztán ismét gyalogosan elmaradt a falu, én kitartóan toltam a kilométereket, gps-em folyamatosan reklamált, hogy arra nincs is út. Én pedig ha nem volt, hát csináltam. Szerencsére sok helyen már learatták a gabonát, így aránylag könnyen haladtam a tarlós mezőn. Vissza-visszanéztem, hisz szép volt a táj, de igyekeznem is kellett, hogy ha még el akarom érni a buszt a torony utáni faluban. Végre átbuktam a dombtetőn, s a távolban felsejlett a célom, a második torony.
Később elértem a T elágazást, s itt kezdődött a fekete leves. Innen ugyanis csak oldalt vezet út, innen toronyiránt kell menni! Először tarlóval kezdődött, ez még egészen kiváló volt, aztán jött a kukoricás. Nagy szerencsémre még nem vágtak a levelei. De ha még nem lett volna elég, napraforgó tábla következett. Ez már messze volt a kellemestől a dörzspapír leveleivel. Végül 1 km után kiértem az innenső útra, amin már szinte élvezet volt gyalogolni.
Végre elértem a geotornyot, s mivel felmászni nem lehetett, gyorsan folytattam utamat. Sajnos a toronytól levezető nyiladék teljesen használhatatlan volt, így egy kis kerülővel jutottam a völgybe. Ekkor már láttam, hogy 2, azaz kettő perccel érek előbb a buszmegállóba mint a busz indulása. (Jól jött most az az autóstopos előny!) Mit mondjak: zaklatott, sietős gyaloglás volt. Pedig egy kanyarban egy őzike szinte az orrom elé ugrott a bokorból, de hát persze nem tudtam lefényképezni… de legalább láttam.
Izzadtan, lihegve értem Felsőnyék buszfordulójába, s már jött is a járat. Ez bezzeg nem késett, de legalább elértem. Sokat kellett volna várni, ha lekésem! Itthon megnéztem az adatokat: a több mint 13 km alatt 5,1 km/órás tempót diktáltam tökön-babon keresztül. Nem csoda, hogy elfáradtam!
De végül eljutottam Siófokra, (közben a buszút alatt átvészeltem egy felhőszakadást), s a vonat 10 perc késéssel, végre elindult hazafelé. Persze még nincs vége: Kápolnásnyéknél jó fél órát vártunk egy előttünk lerobbant mozdony miatt. Közben ismét leszakadt az ég, s egy csodálatos szivárvánnyal örvendeztetett meg bennünket a természet. Végül csak hazaértem, a tervezett 14 km helyett 23-al a lábamban. (Mit nekem plusz 9…10 km!) Amúgy pedig elgondolkoztam, hogy visszaigénylem a nyugdíjas vasúti jegyem árának a felét. :)
Végül is szép túra volt, de lehet, hogy a péntekeket ezután kihagyom…
Én dr. Csizmadia Jánosnétól kaptam két igazolófüzetet. Száma: harminc-755-huszonegy-06. Ő az Olajipari TE szervezője (vezetője?).
Ha elég egy darab füzet is, én is el tudom küldeni, ez esetben küldj egy e-mailt a névvel-címmel. A mozgalom utolsó ellenőrzőpontjait éppen tegnapelőtt vadásztam le.
Július elején ott folytattam a KDP-t, ahol két hónappal korábban abbahagytam. Ezúttal az első pecsét Fehérvárcsurgónál került a füzetembe. A következő lenyomatért Iszkaszentgyörgyig kellett elgyalogolni, ahol megnéztem a kőasztalt, a mini-Egyiptomot és megkerestem a betűt és a számot az Iszka-hegy tetején. Horogról horogra járva jutottam el a Baglyas-hegy tetejére, új életre keltem Inotán, végül pedig egy soha véget érni nem akaró menettel értem be Várpalotára. A túra hosszabb, fényképes beszámolója a következő oldalon olvasható: https://turaelmenyeim.blogspot.com/2025/07/kdp-guttamasi-varpalota-20250705.html
Te milyen e-mail címen érted el a szervezet illetékesét, igazolófüzet rendelés ügyében? (Másfél hete küldtem levelet, és sajnos nem kaptam rá választ.)
Van ilyen, bizony! Május végén jártam egyet a Gerecsében, főként jelzetlen utakon, akkor Epöl közelében futottam bele abba, hogy egy tanya mellett vitt el az út az ottani Kőszikla sziklás csúcsára, de le volt zárva a tanya környéke a száj és körömfájás miatt. Akkor kerülnöm kellett, de szerencsére egy tábla jelezte, hogy merre érdemes indulni.
na én erre a jelzetlenségre jól rábaszcsiztam múltkor, jelzetlenen terveztem utat Somogyban, aztán kiderült hogy amit terveztem az egy vaddisznóskerten menne keresztül (térképről persze nem látszott), kerítés, tábla: vaddisznóskert, belépni tilos, fertőzésveszély
majd egy órás kerülő kellett, nem is tudtam befejezni a túrát mert elment volna az utolsó buszom
így jelzett úton azért nem nagyon lehet járni (max Ecskend környékén :-)
Minden túránk útvonala bejárható GPX, regisztráció nélkül a saját örömödre. Bár az útvonalvezetés és a sok jelzetlen út miatt GPX és terepismeret nélkül nehezen követhető. De minden körünknek van szöveges leírása:
Ugyan nem engem kérdeztél, de igen. Egyetlen helyen nincs egyéb jelzés, de térképről az is egyértelmű (Bajót előtt a zöldről le). A szöveges leírás is segít néha.
Jelzettség: A fő töréspontok jól jelzettek, ha meg elbizonytalanodnál hogy negyed órája nem láttál kéket, gondolj arra hogy még nem jöttél eleget. :) Nincs ezen a szakaszon olyan kis szögű elágazás, ami elvéthető lenne.
Nem szeretnék nosztalgiázni, de azért több mint húsz éve, amikor én kezdtem a kéktúrát a fiammal, még eléggé kalandtúra jellege volt az egésznek, és nem csak a "végeken", de még Budapesthez közeli szakaszokon is. Nem mondom, hogy nem lehet már javítani a jelzettséget, mert van még hová fejlődni, de kérdés, hogy kell-e egyáltalán? Sokan mondják, hogy már lassan hülyebiztos a kéktúrák jelzettsége, és saját tapasztalatból is mondom, az egyéb jelzésekhez képest sokszor tényleg ég és föld a különbség.
Szerintem a "kaland" része az útkeresés is néhol, de azért egy jó offline térkép nálam itt ott van már legalább 15 éve a kütyün és most már évek óta a mobilon is. El is lustultam, most már direkt teszek meg teljes túrákat jelzetlen utakon, vagy hogy igyekszem nem használni a GPS alapú tájékozódást, csak hogy ne essek ki a hagyományos terepi tájékozódás gyakorlatából.
Igen, kektura.hu oldalról letöltöttem a GPX-es útvonalakat is, de egyrészt az nem pontos csak egyszerűsítve be van húzva két pecsételő közé, terepen meg amint elhagyod a lakott területet hamar rájössz, hogy szogláltatók lefedettségi térképe az hatalmas kamu, térerő híján pedig csak az offline térkép működik. többször is beszámoltam videóban is róla, akik kéktúrákon készültek, hogy találtam hiányos jelzéseket, ezeket jeleztem az MTSZ bejelentőn is. Pl. Nógrádot Kóspallag felé elhagyva az erdő szélén a vadászlesen ott a kék jelzés balra nyilazva a földúttól, egyenesen haladva nincs több, földúton tovább menve se, egy szűk ösvényen kell bemenni az erdőbe, de úgy benőtte a gaz, hogy alig észrevehető az ösvény, ott pl. egyértelmű lenne ha a les másik oldalán is lenne egy nyilazott kék jelzés, hogy arra vagy dupla nyilas lenne a les földút felöli végén, előbb balra aztán jöbbra. OKT-n a pecsételők jól vannak táblázva általában Katalinpuszta előtt pl. jó 1 km kerülő az ellenkező irányba lévő étterem/kocsmáig elgyalogolni, sőt ahol van a pecsételő ott is jelezve van, külön pecsét jellel, nyilazva is sokszor. AK-13-on meg Rétközberencsre megérkezel a szivattyútelep felöl egy betonúton villanypóznákon ottvan a kék jelzés jelezve, hogy ez a jó út, a pecsételő meg a vízmű kerítésén van, amit benőtt részben a növényzet. Csak a szemközti villanypóznára kellene tenni egy pecsét jelet mutatva, hogy ottvan meg az útjelző táblára a pecsételő helyet is kitenni nyilazva.
Kisvárdán is az aluljárón át vezet tovább a kék jelzés, a pecsételő az állomáson van, igazán ki lehetne azt is tenni tereptárgyakra azon a kb. 100 méteren, hogy pecsételő arra van. Ott szálltam ki szóval, amúgy is arra kellett menjek és tudtam, hogy ottvan, de aki kicsit nem figyel, már csak km-ekkel később eszmélhet rá, hogy hu b+ nem pecsételtem.
Olvastam beszámolókat AK-ról, hogy van ahol akár 10 km-en át nincs jelzés pl. Mezőtúr és Szarvas ill. Túrkeve között, de ott ezt nem mondom hibának, mert a töltés tetején kell menni és ha nincs elágazás meg mellékút semerre akkor evidens, hogy merre kell menni. Amúgy az offline OSMAND-ban nézett letöltött útvonal jól jön ilyenkor mikor pl. földes út külterületen elágazik vagy van letérő akár csak szűk ösvény és nem egyértelmű a jelzés, belőve, hogy irányba merre kell menni meglesz a helyes út.
OKT-10-esen történt hogy egyszer Kőhányás és Várgesztes között úgy 200 méter után jött a felismerés, hogy rossz az irány, visszasétálva meg is lett a kék jelzés egy alig észrevehető kis ösvény vezetett be egy bevágásba / volt patakmederbe és arra folytatódótt nem a széles erdei úton. Később Szárligettől Várgesztesig pedig erdőben az erdei úton jó 300 méter után ugyanaz nincs jelzés már mióta, biztos valahol elkanyarodott, térerő nuku, térképen is van kanyar, de, hogy erre vonatkozott vagy a következőre? Visszasétálás, utolsó kékig sehol semmi másik lassan haladás, folyamatosan körbe-körbe nézegetve nincs sehol jelzés, majd megyek még vagy 200 métert és megvan.
Ahol még könnyen benézhető és nagyon és tényleg csak métereken múlik az Antalszálláson van. Bőszénfa felöl jössz a piros jelzésen, ami a régi vasútvonalon megy és műúton átmenve van pont szembe egy földút, meg mellette pár méterrle egy másik, ami alig észrevehető. Ha feltűnőbbne mész mondván az a piros folytatása és az megy Almallékre akkor buktad, mert az Szentlászló felé megy több km kerülő, biciklivel jártam erre sok km lefelé gurulás után értem Szentlászló szélére, hogy aztán mehessek vissza 4 km-t felfelé Almamellékre. A másik út pár méterrel odébb van.
A kéktúrák hivatalos oldalán elég sokan elég sokat dolgoznak azért, hogy a túrázók a változásokről, pecsételő helyekről stp. értesüljenek a felkészülés során. Szerintem egyszerűbb indulás előtt megnézni vagy akár a helyszínről ha van rá lehetőség mint esetleg keresgélni. Több pecsét is csak kitérővel érhető el, térképed meg biztos van a tájékozódáshoz, ha nem látnál jelzést ami a vegetációs időszakban megesik.
Érdekes beszámoló volt ,nekem még csak tervben van ez a szakasz. De valószínűleg előbb Vidratanya Vésztő szakasz fog jönni és a Vidratanya Körösladány ezen a környéken. Jövő hétre Az 1-est terveztem be Szekszárd Baja szakaszt két részletben Bárányfok és Keselyűs között a felhagyott kisvasúti sínek mellett megy a túraútvonal két legyet egy csapásra, a kisvasút vonalát is bejárom Bárányfok Gemenc Dunapart között és a kéktúra szakaszt is.
Dévaványa és Ecsegfalva között a túraútvonal szinte végig a régi vasútvonal töltésén megy, azt már csak azért is be akarom járni egyszer.
Jelzésekkel mi a helyzet? Nincsenek hiányosságok ilyen téren? Főleg, ahol le kell térni valamerre. Nemrég Tiszakanyár Kisvárda közötti szakaszon Rétközberencsnél simán elmentem a pecsételő mellett is, mert táblával nem jelölték, hogy ottvan.
Múlt héten szombaton folytattam a Bányászkör kis köreinek bejárását, most a Tanbánya-kör volt terítéken. Szokás szerint tömegközlekedéssel jutottam el a kör kezdőpontjára, tehát Dél-Budáról busszal és metróval Újpestre mentem, onnan vonattal Dorogra, majd a helyközi buszok közötti táti átszállással érkeztem nyolc előtt pár perccel Mogyorósbányára. Eltalpaltam a kultúrház melletti bányász emlékhelyhez (kicsit még tovább kellett mennem a már rég bezárt Kakukknál), ott aztán beolvasva az első QR kódot a zöld sáv jelzésen indultam tovább. Az erdészek kopjafájának érintésével kapaszkodtam fel a Muzslai-hegy oldalába, majd egy jelzetlen úton megkerülve a tetőt értem Bajótra.
A XIII. században épült templom mellett beolvastam a következő QR kódot, majd a kék négyzet jelzésen elbaktattam az Öreg-kő tövében lévő pihenőhelyig. Szorgalmi feladatként felkapaszkodtam a beton lépcsősoron a Jankovich-barlanghoz, aztán az OKT útvonalán leereszkedtem Péliföldszentkeresztre. Itt is vannak bányászati emlékek, hiszen a szalézi rendházban történt a bányásztanoncok elméleti oktatása, míg a gyakorlati rész a Mogyorósbánya melletti tanbányában folyt. A látogatóközpont mellett olvastam be a következő QR kódot, majd a régi kék kereszt, de mostanában már zöld sáv jelzések útvonalát követve kapaszkodtam fel a Gyertyános nyergébe.
Rég bezárták a Kakukkot, szóval ennek már kakukk!
A mogyorósbányai bányászemlékmű egy részlete a valóságosnál sokkal nagyobb karbidlámpa
Erdészkopjafa
Kilátás a Búzás-hegy tarlóin keresztül a nyergesújfalui viszkózagyár kéményének hegyére
Bajót, templom
Lépcsősor a mennyekbe (menjek be?)
Jankovich-barlang
Látogatóközpont
Innen a mostani kék kereszt jelzések földútján hátulról közelítettem meg a Kősziklát és megnéztem sziklák tetejéről a tokodi pincék völgyére nyíló panorámát. Innen megint csak az OKT útvonalán ereszkedtem le a szőlők és borospincék közé, majd másztam meg az országútról a Hegyes-kőt. Persze itt is felsétáltam a jelzetlen ösvényen a csúcsra, majd továbbra is a kéktúra útvonalán leereszkedtem Tokodra. A Hősök terén az OKT pecsételőpont mellett beolvastam a Tanbánya-kör következő QR kódját, aztán az itteni nemzeti dohányboltban elkértem a körtúra teljesítésének jutalmát, vagyis a kis bronz lapocskát. Úgy is mondhatnám, hogy most előre ittam a Tanbánya-kör bőrére.
Habár a jutalom már megvolt, de azért nem akartam elveszíteni Fődíszpinty úr belém vetett bizalmát, ezért visszasétáltam Mogyorósbányára, méghozzá a lila Mária-út szórványos jelzéseit követve. Ezen az útvonalon még soha nem jártam, a jutalmam a Hegyes-kő panorámája volt egy eddig még nem látott irányból és a szőlőhegyről nyíló szép kilátások. Végül újra rátérve a kéktúra útvonalára érkeztem vissza Mogyorósbányára, újra beolvastam a bányászemlékműnél a QR kódot, ezzel befejeztem a kiírás szerinti 22 km-es körtúrát, amely a beiktatott kitérőkkel nekem durván 24 km-re sikeredett.
Kilátás a Kőszikláról a Hegyes-kő és a Nagy-Gete felé
Még a Bazilika is látszott
Útban a Hegyes-kő felé
Kilátás a csúcsról Tokodra
Tokod, bányászemlékmű
Na, innen még nem láttam a Hegyes-kőt!
Kilátás a kaszálóról Párkány és a Börzsöny felé
A jutalom egy újabb "tégla" volt a mogyorósbányai óriás karbidlámpával
Egyik késő este a hitvesem egy apróhirdetést mutogatott nekem. Hajlottam rá, de Szolnokon túlra, a 4-es út mellé kellett volna érte menni. Most csak ezért autózzak oda és vissza? Hmm, akkor már lehetne mellé más program is… kéktúrázni…jó akkor írj, hogy megvennénk, és megyek érte...
Szóval, 24 órával később már össze volt pakolva a hátizsákom, és 4 órakor már el is indultam Budapestről. Stresszmentes hajnali vezetés volt, Gyomaendrődön megálltam reggelizni, aztán 7 után nem sokkal le is parkoltam a dévaványai vasútállomás mellett, ahol előbb barátságot kötöttem az állomási cicával, aztán megállapítottam, hogy a bezárt újságosbódéban lévő régi MÁV-os plakát – rajta egy Salgótarján feliratú kéregjeggyel, az kéne nekem. Fél nyolc után megjött a szóló Bzmot, átzötyögtem vele Körösladányba, ahol 8 órakor neki is indultam a közel 20 kilométeres kis sétának. Kacérkodtam ugyan azzal, hogy Réhely, vagy Ecsegfalva legyen a cél, logisztikai szempontból nem is volt lehetetlen, de több együttes körülmény miatt maradtam ennél a viszonylag rövid szakasznál.
Amint a város szélén, a sínek mellől jobbra fordultam, szembe találtam magam egy hosszú, egyenes földúttal.
- „Aszályt enyhítő eső után, vajon mennyire lesz könnyen járható?”
- „Milyen lesz egy olyan szakasz, ahol van vagy 4 nagyobb kanyar, és általában nem szokták szeretni?”
Az első kérdésre gyorsan választ kaptam. Volt már sokkal rosszabb utam is. A sárkoloncok ugyan tapadtak a túracipőre, de ugyanolyan könnyen peregtek is róla lefelé, sokat nem gátolt a haladásban, és nem is tudtam magam összesározni. A második kérdés? Szerintem, mikor az elején megkönnyebbültem azon, hogy nem csúszkálás és sárkaparás fogja kitenni az idő nagy részét, ráadásul kellemesen felhős idő van, máris barátságot kötöttem ezzel a szakasszal. Jöjjenek a benyomások, csak úgy mondatok szintjén, legyen ez kicsit rendhagyó módi:
- Csak egy kicsit van felázva.
- Itt jó a szotyiföld balra, mellette füves, ott megyek amíg lehet, szélesebb a látóhatár is.
- Előttem jó messze valami erdőfolt. Az lenne a Folyás-ér környéke?
- Ez a pár nappal ezelőtti vihar jól elintézte az ezüstfákat, sorra rá vannak dőlve az útra.
- Valami juhhodály balra távolabb, vajon használják?
- Balra a távolban a dévaványai temlpomtorony.
- Süt a nap, vetkőzzünk neki.
- Füves keréknyomok jönnek.
- Balról valami vizenyő, ragadozó madár vadászik felette.
- Az első nagyobb kanyar (balra). Vissza –és körbenézés: szántók learatva, puszta a távolban tanyaépülettel, meg még mindig a korábban látott erdő, meg a templomtorony.
- Mennyire tud élni egy vékonyka zöld sáv, a tarló és a száraz puszta között!
- Kéktúrás táblánál jobbra.
- Ez az erdő olyan, mint egy tiltott rengeteg a semmi közepén, a széléről nem mennék a belsejébe. Vajon milyen széles?
- Háát, nem lehet nagyon széles, mert átsejlik a horizont a fák között.
- Csepeg az eső, öltözzünk fel.
- Mennyi nyúl! Akad még döglött is!
- Pecsétpont, 2 óra 15 perce jövök.
- Találó a minta a pecséten.
- Átjöttem a Csörsz-árkon?
- Földhányáson tízóraizás, jó itt a tájban, egyedül.
- Miért most kezd rá az eső? Na, induljunk, úgyis eláll (úgy is lett).
- Szivattyútelep jobbról, egy elhagyott szivattyúőri épülettel.
- Ez szükség esetén bivakhely is lehetne. Vagy inkább: de jó lenne, ha ki lenne alakítva bivakhelynek! De ki használná?
- A Szeghalmi út széles egyenesével szembenézve. Ez is még kicsit felázott földút. Nem fogsz legyőzni!
- Balra tehenek. Milyen messze lehetnek?
- Az állattartó teleptől kövesút.
- Fékező autó szemből. „Hogy biciklivel járható-e? Szerintem igen, fúj a szél, az is szárítja.”
- Villanyvezeték párhuzamosan.
- Szabadon termő Kőbányais dobozok az út szegélyén. Gyűjtsük össze a sörrevaló árát!
- Legközelebb hozok az ilyeneknek még egy szatyrot…
- Ha kéktúrázó influencer lennék, csinálhatnék olyan kihívást, hogy csak az eldobált dobozok árából tudom-e fedezni a túra költségét?
- Újabb állattartó telep, aszfaltút.
- Kezd melegebb lenni, egyre több vizet iszom.
- Mennyi lehet az idő? Minek néztem meg, hallom a harangot.
- Házak közé érek.
- Ezen a településen senki sem gyalogol. (Az alapvetően kis forgalmú vasútállomáson viszont 22 bicikli volt letéve.)
- A szokásos békési kisváros hangulata.
- Az utca vége, a jelzés elfordul...
- Menjek-e tovább? Nem, a menetrend most nem adja ki.
- Hát akkor, ez ennyi. 4 óra 30 perc szumma.
Az autóba ülve először az ecsegfalvi hídhoz hajtottam, az egykori vasúti hídfőben üldögélve feléltem maradék készleteimet, majd JNSZ megyébe átlépve, egy hazai viszonylatban is ritka rossz minőségű közúton eredtem a délutáni „üzleti ügyem” helyszíne felé, majd onnan haza. Jó kis nap volt!
Szombaton elmentem Szekszárdra, majd tovább Bátára. Levadásztam az itteni tornyokat, s kerestem a 7 évvel ezelőtti emlékeimet.
Geodéziai tornyok
Cserháthegy-Csókahegy
2025. 07. 12. szombat Nem sokkal 6 óra után indult a vonat Kelenföldről. Felgyorsult, s már csak Sárbogárdon lassított le. (Na jó, néhány áthaladó állomáson egy kicsit…) Ritka jó lendülettel haladt, nem is késett egy percet sem! Jó is volt ez így, mert csupán 4 perc volt az átszállásra. Szerencsére Szekszárdra is pontosan érkeztünk, s bár itt kétszer annyi idő (8 perc) volt, de még meg kellett keresni a megfelelő buszt. Aztán éppen a sofőrt kérdeztem meg, s mondta is, hogy addig ne féljek, amíg őt látom. :)
Szóval fél kilenc előtt nem sokkal, már a Hosszú-völgyi út elején álltam. Jó lendülettel vágtam neki az emelkedőnek, s alaposan kiszellőztettem a tüdőmet, mire 1 km alatt 100 m-t kapaszkodtam. Közben szépen kinyílt a táj, visszanézve jól lehetett látni a hosszú völgyet, majd szőlőtáblák közé fordultam. Itt tűnt fel először a hegy tetején álló geotorony. Tudtam, hogy egy rádióállomás területén van, de gondosan ki volt írva a kódja.
Nem sokat időztem, mert továbbra is feszes volt az időbeosztásom. Még megálltam a Cserhát tetői kilátónál, ami érdekes megoldású: egy présház hátsó részéhez épített teraszról lehet szétnézni a környéken. A teraszon leülésre alkalmas székek, raklapok és csodálatos kilátás várja a vándort.
Később, az adótorony környékén kicsit elkevertem az utat, s nem találtam meg a térképen jelzett lépcsőt. Nagy gondot nem okozott, s egy szőlősön átvágva, hamarosan már a város szélén gyalogoltam, majd elértem a Szekszárdi-séd vonalát. Ehhez a helyhez közel van a Béla király tere, s a házak felett kimagaslott a téren álló hatalmas templom. A folytatásban csupán a patakot kellett követnem, s meglepően hamar el is értem a buszállomást.
Időm még bőven volt, meg is találtam a megfelelő megállót, majd az érkező busszal, egy jó óra alatt, Bátára vitettem magam. A túlsó végén, az iskolánál szálltam le, s azonnal gólyafészkek között találtam magam. Két oszlopon is fészek volt, s egy harmadikon csak úgy álldogált egy madár.
Picit később, miután nekivágtam a dombra vezető útnak, egy szajkó fiókát találtam. Az aszfalton ült, de mivel itt nem volt forgalom, nem nyúltam hozzá. Remélem, a szülei gondoskodnak róla.
Aztán letérve a betonos útról, nekikezdtem a kapaszkodónak, s a kálváriának, de az emlékeimmel ellentétben meglepően hamar felértem a tetejére. Az viszont már itt is jól látszott, hogy komolyan gondozzák ezt a környéket. A stációk szépen fel voltak újítva, s időnként egy-egy pad biztosított pihenésre alkalmas helyet. Csupán a száradó gaz volt egy kicsit zavaró, de hát ez természetes így nyár közepén.
A kálváriakápolnánál, ismét kellemes meglepetés ért: a 2018-ban még omladozó torony szépen fel volt újítva, a templom vizesedő fala ki volt szárítva, s le volt vakolva. Összességében látszott, hogy gondját viselik a környéknek. Jó volt tudni, hogy nem válik az enyészeté ez a hangulatos kápolna.
Innen szabályosan, egy kerülővel vissza kellett volna menni a letérőig, s a betonos úton ismét felkapaszkodni a hegyre, de én inkább a hátsó sövényen átbújva, a kápolna mögötti présházhoz vezető utat választottam. Ennek a présháznak a hangulata viszont megkopott az elmúlt hét év alatt. Az út felöli, kifejezetten mediterrán hangulatú bejáratát azóta megszüntették, s átrakták a túloldalra. Nyilván így praktikusabb, de ezzel a ház különleges varázsa elveszett.
Elérve a fennsíkot megint megérintett a régen is tapasztalt érzés: hangulatos volt sétálni a jórészt szőlővel megművelt dimbes-dombos fennsíkon futó poros úton, jó volt csodálni a távolba látó, szabadságot sugárzó tájat.
Ráadásul, a reggel óta irigykedve lesett sárga napraforgómezőkből itt akadt bőven, igyekeztem is fényképen megörökíteni tündöklő szépségüket. Aztán egy kereszteződésnél jobbra fordultam, s felérve a bukkanó tetejére, hihetetlen csoda tárult a szemem elé: egy napraforgómező közepén ott állt a geodéziai torony.
Beküzdöttem magam a lábához, felmásztam a tetejére, s élveztem minden pillanatot. Majd búcsút véve a toronytól, még hosszan gyalogoltam a fennsíkon, szívva magamba a kivételes hangulatát.
Aztán jobbra térve, ereszkedésbe kezdtem egy mélyúton mentén. Egyre sűrűbben jelentek meg elhagyott, rég elfeledett, a mélyút oldalába vágott borospincék. Kár értük! Aztán a főút előtt nem sokkal, balra egy lépcsőn felkapaszkodtam a Szent-Vér bazilikához.
Itt is sokat változott a környezet! Az épület láthatóan megújult, a parkot gondosan rendben tartják, új padok várják a megfáradt vándort. Kültéri oltár, lelkigyakorlatos ház, játszótér, mosdó épült, hogy senki ne szenvedjen hiányt semmiben. Le is pihentem, s megejtettem a mai ebédemet. Jólesett a pihenés, s végre kellően volt időm mindenre. Mivel nyitva találtam a templom bejáratát, most végre belülről is megnézhettem. Érdemes volt benézni!
Betelve a látnivalókkal leballagtam a faluba. Az úton megcsodáltam egy régi présház tornácát, a falu turisztikai vendéglátó épületét, majd egy hangulatos présházat. Igazán szívemhez közeli település Báta, jó volt ismét itt lenni. Sajnos lentről már nem könnyű fényképezni a hegyen álló bazilikát a sok villanyvezetéktől, de ez már nem a falu bűne.
Időben megérkezett a busz, amivel átutaztam Dunaszekcsőre. Sajnos ennek a falunak a páratlan hangulatát most csak emlékeimből tudtam felidézni, mert az alig 20 perc múlva érkező busszal Szekszárdra, majd Budapestre utaztam. (A hossztávú buszutazások továbbra sem a kedvenceim…) Ezen a túrán közel 12 km-t gyalogoltam, s különösen hangulatos vidéket jártam be. Köszönöm a lehetőséget!
Próbarobbantásokat végeztek a kőbányában, meg láttam lánctalpas nyomokat is a bitumenen. Nem szerettem volna konfliktust senkivel. Így is határeset, de amíg nem szólnak addig marad az útvpnal. :)
