ha nem csak kizárólag terepfutásra szánod, sok minden mással is foglalkozunk,terep takarítások, tanösvény létesítés, és persze trail-t is szervezünk :)
Síbakancsban szalagszakadással is vígan szalad akárki! Azért jó ha van sícucca/bringája a futóembernek, mert télen/nyáron, mikor oda a boka, lehet tolni másfajta anyagot.
A Bükk rettenetesen sokat kivett most belőlem, ennyire még soha nem éreztem magam kimerültnek. A másnapi most tényleg "csak" túra volt (az Olasszal és a többiekkel :D).
:) szééép! jó, hogy jöttél! kicsit csalódást okoztál volna, ha másnap nem "vezeted" le ezt a kis kocogást :)) legközelebb az olasznak is ott a helye! :)
Nem csak a neve volt Hard, hanem a verseny is. Talán az egyik legnehezebb versenyem volt eddig. Nem a táv vagy a szint miatt, bár azok se lebecsülendőek, hiszen 65 km-hez 2500m szint tartozik. De nem tudtam a fenekemen maradni a héten és rápihenni a versenyre :) A bajok már múlt héten elkezdődtek. Megjelent Stravan egy 15 órás challange (Cycling Tips February Fifteen - http://www.strava.com/challenges/cyclingtips-february-fifteen-2014). Nem szoktak érdekelni ezek a kihívások, de ez most megtetszett és úgy gondoltam könnyen meg lesz. A munkába járás miatt 9-10 órát gond nélkül összeszedek/200km-el párosítva, de a fennmaradó pár órát alábecsültem. Nagyon nehezen jött össze, de végül szombat estére meg lett ez is. Nem is ez okozott igazából gondot. Inkább az, hogy péntek este még elmentem túrázni. Az megérne egy külön beszámolót, de legyen elég, hogy majdnem végig lámpa nélkül sikerült abszolválni a 12 km-es távot. Kicsit későn értem haza, és nem túl korán kerültem az ágyba. Másnap 3-4 óra alvás után indultam a megbeszélt találkozópontra reggel.
6:40 körül érkeztünk Felsőtárkányba a BNPI Látogatóközpontba, ami helyet adott a versenynek. Gyors nevezés után átöltöztem, de nem volt melegem. Csoportosan átmentünk az a bizonyos tó túl oldalára és felsorakoztunk a rajtvonalhoz. A start után hosszú aszfalt szakasz következett. Majd elkezdtünk szépen emelkedni. Itt éreztem, hogy nincs minden rendben, pedig nagyon figyeltem az elején, hogy ne rohanjak senki után és tartsam a magam tempóját. Most ez is sok volt. Gyorsan bemelegedtem és elkezdett dőlni rólam a víz. A pulzusom érzésre az egekbe szállt és a levegő utánpótlással is komoly gondjaim voltak. Már így az első emelkedőkön, ez nem volt jó jel. Úgy éreztem magam már az első 5 km-en, mint ahogy az utolsó 5-ön szokás. Pólóra váltottam és az így kapott hűtés kicsit rendbe tett, de nem tudtam úgy haladni, ahogy akartam. A legkisebb emelkedőt se próbáltam megfutni, inkább csak tempós gyaloglással "vonszoltam" magamat előre. Szóval az eleje nagyon rosszul esett az egész versenynek, nem élveztem és nem is láttam értelmét, hogy én most itt vagyok. El is döntöttem, hogy innen nem érdekel tovább a verseny, szépen lazán végig megyek, megpróbálom kiélvezni, (az időjárás és a táj adott erre bőven alkalmat) remélve, hogy meg lesz világosban és nem kell használni a kölcsön lámpát (azért külön köszönet Liának). Az első kajaponton két percet töltöttem és kiélveztem a szolgáltatást teljes egészében. Amikor megérkezett egy nagyobb csapat én is elindultam. A lefelé nagyon jól ment, bár egy ideig bizonytalan voltam, hogy jó irányba indultam-e el, hiszen folyamatosan jöttek velünk szembe a Classic táv indulói, de a jelzések és az itiner összhangja gyorsan megnyugtatott. Lent Szilvásváradon az etetőponton megint ott ragadtam. Pihentem és majszoltam, ami éppen megtetszett (mindent). Itt kerek 5 percet sikerült eltölteni. Közben jöttek a további versenyzők, akik rohantak is tovább. Végül én is könnyes búcsút vettem az asztaltól és megpróbáltam a lemerevedett lábaimat újra mozgásra bírni. Irány Szalajka-völgy. Hosszú aszfalt következett, ami nagyon nem tetszett, de maga a völgy csodálatos volt. Itt futott el mellettem Csanya. Egy ideig néztem a hátát, s próbáltam felfutni rá, de itt nem voltam rá képes. Azt tudtam, hogy a versennyel már nincs értelme foglalkozni, de azt is tudtam, hogy a következő szakaszra lesz külön eredménylista. Nem voltam túl jól, de a versenyszellem azért mindig ott van az emberben. Szóval Szalajka-völgy Istállós-kő szakasz következik. Kérem kapcsolják be a biztonsági öveket, felszálláshoz felkészülni, hányózacskókat készenlétbe helyezni, és rajt. A következő 2 kilométeren csak felfelé nézz, másfelé nem is lesz lehetőséged, kivéve ha a talajt kívánod bámulni :) Magamban csak "Halál" szakaszak becéztem. Futni rajta szinte lehetetlen. Pár méter van, csak ahol enyhül az emelkedő, de a vádlik ott is tiltakoztak, keményebbek, mint a gránit. Már látni a végét, még egy kis "futás" majd végre fent a csúcson. Kb egy percig tart, míg úgy érzem, megint van elég levegőm, hogy el tudjak indulni a lejtőn, azt is szép komótosan :) Visszaérve a kis hurokról újra Őr-kő-háznál vagyok. Újabb 5 percig nassolgatok az asztalról. Nem akarok sietni, ez most jól esik. Ha jól emlékszek, akkor itt a ponton (vagy valahol utána, nem vagyok benne biztos) ér utol egy 4 fős társaság. Jól esik a tempójuk, beállok mögéjük. Sokat segít. Tarkőre a sziklaperemre nem jön fel a térkép szerint az útvonal, de vétek lenne kihagyni ezt a kilátást. Mindenki fel is megy. Tarkőn én megállok fotózkodni, így mindenki elszalad. Én is elindulok lefelé és egy csomó bokrok közt bolyongó futót találok :) Gyorsan visszakiabálom őket a helyes útvonalra, és szaggatunk lefelé. Innen Veres Gáborral próbálom tartani a lépést. Gyorsabban halad, mint nekem kényelmes lenne, de jól esik, hogy végre megint tudok haladni, így nem szakadok le. Nagymező síháznál újabb kihagyhatatlan frissítő. Újabb 5 perc megy a levesbe. Apropó leves. Itt az is volt. Nagyon eltalálták. Pont kellemesen langyos volt, bár a pohárból kicsit nehezen fogyasztható a tészta és zöldség darabok. Újra neki indulok, újra egyedül. Az aszfalt nem esik jól, de a távolból látok 2 kicsi pontot. Ott szalad a tempóm :) Érzem hogy egyedül hamarosan újra elhagynám magam, így próbálom utolérni őket. Néha fel-fel bukkan a távolban a két ember, és bár érzem, hogy egyre közelebb kerülök hozzájuk az emelkedőkön újra, és újra eltávolodnak. Keskeny bércen már szinte karnyújtásnyira vannak, de végül csak a Pazsag ep-n sikerül őket utolérni. Itt Újra beállok Gábor mögé és próbálom tartani a tempót. Kicsit még mindig gyors, de tartom, mert most nem akarok egyedül maradni, kipukkadnék mint egy lufi. Jön egy újabb halál. Odor-vár. Én nem vártam. Tudtam, hogy meredek emelkedő lesz, de arra nem emlékeztem, hogy ez ilyen hosszú. Lehajtott fejjel csak néztem az előttem haladó sarkakat és nem néztem fel. Csak 1x vagy 2x,de mindig csak azt tudtam konstatálni, hogy még mindig nem látom a végét. Végre dózer útra ki, majd forráshoz le, hogy újra visszatérjünk a dózerre. Aztán már csak egy kis kegyelemdöfés fel a szilákhoz. Persze, hogy a legtávolabbi pontra rakták a bolyát :) Kezdek éhes lenni. Várom a következő pontot, egy kis csoki és banán lebeg a szemem előtt. Számomra nagyon lassan érkezik el a frissitő, de végre ott vagyunk. Most fél perc alatt elintézem, a kajálást meg viszek magammal egy gumicukrot is. Hiába. Pár percig szopogatom, de nem sikerül megrágni, így a turista úton leli halálát a gumi béka. Újabb agyzsibbasztó szakasz következik a Hármas határig. Fel, fel és még mindig fel. Nem vészesen, de ahhoz elég hogy demoralizálja az embert az utolsó pár km-en. A s+ nél lévő bolya előtt még belecsúszok a pocsolyába és esés közbe beletenyerelek a mellettem lévő tüskés bokorban. Kis vérveszteség, kis fürdés így a végén még belefér. Végre elérjük az utolsó bolyát és innen már tényleg csak lefelé vezet az út. Visszaérkezve a Látogatóközpontba elfutunk a cél mellett, hogy egy tó kör után beérjünk. A lefelé szakaszon végig az utolsó kis tó körön járt az agyam. Az még megfutható, reggel nem tűnt túl nagynak az a tavacska. A végén egy "jóleső sprinttel" jó lenne befejezni a távot. A tavacskát megkerülni kb 350m. Nem igazán ment :) De az utolsó méteren kipréseltem magamból minden erőt. Számomra ez most egy rettenetes versenynek indult. Viszont onnan, hogy eldöntöttem, hogy nem érdekel az eredmény, csak megyek, ahogy jól esik, onnan élveztem, most ez volt a lényeg. 7:48:25 lett. Számomra most ez egy szuper időeredmény. Emellett a Bükk csodálatos volt. Hol jégdara foltokkal, hol hóvirág mezőkkel, meg persze káprázatos kilátásokkal s remek, vendégmarasztaló frissítőpontokkal :)
Másnap még levezettük a hétvégét a Holló-kőtől Vörös-kőig - Pilisi szakasszal. Az Apát-kúti völgy most sem okozott csalódást.
Nagy várakozással néztem elébe az idei Hard-nak. Mivel az előző két évben még igencsak havas-jeges körülmények között futhattunk, most a pályaviszonyok ideálisnak ígérkeztek. A tavalyi csúnya útvonaltévesztés sem hagyott nyugodni, azt mindenképpen ki kellett javítani (Iván barátommal nemes egyszerűséggel kihagytuk az istállóskői hurkot, 47 km-re rövidítve a pályát). Azonban az idei részvételem majdnem veszélybe került. Két hete ugyanis hirtelen elhatározással beiktattam egy előre nem tervezett túrát, a Barcika 50-et a naptáramba. Sajnos erre a téli körülmények között biztosan szép túrára később csak a sár, a köd, és a (valószínűleg) ott szerzett megfázás miatt fogok emlékezni. Másnap már úsztam a náthában és a torokfájásban, és tudtam, hogy nekem min. 2 hét kell egy ilyennek a kiheveréséhez. A Hard előtt 2 nappal futottam egy laza 10 km-t, de még nem éreztem magam valami erősnek. Mindenesetre ekkor már tudtam, hogy úgyis ott leszek a rajtban...
Szép időre lehetett számítani, így nem öltöztem túl. Zsákban bő 1 liter folyadék, néhány gél, só és magnézium. Úgy döntöttem, nem igazodok senkihez, megyek, ahogy jólesik. Nem volt időtervem sem, a 2012-es 8:34-től azért szerettem volna jobbat menni. Az Őrkő-háznál - ahol tavaly rossz irányba mentünk - már nem tudtam tévedni (bár jelzem, tavaly jobban ki volt jelölve ott a két irány, mégis elszúrtuk...). Egyelőre jól éreztem magam, de nemsokára kissé meglepett az a tempó, az, ahogy Pálos Zs. és Olcsák J. hirtelen megelőzött. Egy darabig azért tartottam velük a lépést, de Szilvásvárad előtt úgy döntöttem, nincs értelme tovább erőlködni. A következő frissítőnél még beértem őket, és együtt haladtunk az istállóskői mászás kezdetéig (szerintem pihenhettek..:). A mászás közben az történt, aminek történnie kellett: mindenki otthagyott, ill. megelőzött, de ez így normális, a komolyabb emelkedők nem az erősségeim. 38 perc alatt értem fel a csúcsra, viszont nem éreztem magam túl fáradtnak. Aztán eszembe jutott, hogy még van hátra vagy 40 km, közel 1100 m szinttel. Lefelé természetesen elnéztem az utat, de szerencsére mögöttem volt Kozma Feri barátom, aki visszaterelt a helyes ösvényre. Nagymező felé Veres Gabival és Zádori Rolanddal haladtunk, de én folyó ügyeim miatt lemaradtam, és végül Czibók Ágival értünk a síházhoz. Gyors frissítés, és már haladtam is tovább, bár egy leves biztosan jólesett volna. Szembetalálkoztam Csanyával, sejtettem, hogy nem lehet sokkal mögöttem. Többnyire a versenyek második felében szokott utolérni, és otthagyni. Most ez nem következett be.
Gabival tettük meg a következő kilométereket. Pazsagnál Roland is beért bennünket. Még nem értünk le a Hór-völgybe, amikor két útitársam kicsit belehúzott, én pedig nem erőltettem azt, hogy mindenáron velük maradjak. Innentől egyedül tettem meg a hátralévő távolságot. Az ódorvári mászástól tartottam, joggal. Soha nem akart vége lenni, hosszabbnak tűnt, mint az Istállóskő. Az pontot letudva megkezdtem az ereszkedést a Völgyfőházhoz. Gyors frissítés, aztán jöhetett a Török-út, amit a Tortúrán sem szoktam kedvelni. Itt szinte mindig egyedül maradok, nagy a kísértés a gyaloglásra az enyhe, de hosszú, monoton emelkedőn. Az erőm csak a Hármas határhoz érve tért vissza valamennyire: akkor már tudtam, hogy nem vagyok messze a céltól. Még egy feladatot is adtam magamnak: próbáljak 8 órán belül beérni... A lejtőn lefelé rendesen megnyomtam ugyan, de az a fránya tókör kifogott rajtam: 23 mp-el kicsúsztam a 8 órából. De semmi baj, kibírtam, nem voltak nagyon nehéz pillanataim. Viszont rendesen elfáradtam, ez tény, kár lenne tagadnom.
A szervezés tökéletes volt, bár néhol nekem hiányzott egy-egy szalag vagy nyíl (valahol meg úgy tűnt, túl van biztosítva). A frissítők kínálatáról és személyzetéről csak jót mondhatok. Kár lett volna kihagyni ezt a versenyt egy "kis"nátha miatt...Köszönet érte Imaronak és segítőinek.
Gratulálok a 2. helyhez! Én tavaly októberben ismertem meg Sanyit, éppen egyesületet keresett. Akkor említette, hogy kb. 2 éve költözött ide (munka miatt), azelőtt Egerben élt, tehát van némi gyakorlata a hegyekben is...:) Nemsokára meg is találta a klubot Debrecenben, és azóta igen keményen edz.
Ez volt az első Bükkikim. Mindig csak terveztem, hogy ott leszek, aztán sose mentem.
Idén már tollal írtam be a naptárba, nem lehetett kiradírozni.
Az elmúlt hetekben - ugyan kicsit foghíjasan - de próbáltam rendesen edzeni. Azért a decemberi tombolást nem érem el, pár órával/kilivel el vagyok maradva. Elég feszített a meló, betegeskedik a család, kész fertőző osztály a lakás. Nekem most annyira nem vészes szerencsére, kezdek minden vírusra immunis lenni :)
Úgy döntöttem elég is lesz nekem a classic, majd gondoskodom róla, hogy ne essen jól :)
Szóval vidáman lekocsikáztam Felsőtárkányra, buszra pakoltak minket, s átvittek Szilvásváradra a rajtba. Nekem elég hűvös érzetem volt, így két vékony felsőre egy polárt azért fent hagytam. Milyen jó is azt féltávtól kézben lobogtatni :) 8:35 körül indultam, s nagyon hamar magamra maradtam, a kemény arcok 65ön indultak, itt csak 1 figura hagyott le, illetve egy srác egy darabig próbált lépést tartani velem. Kapásból be is néztem egy gázosabb jelölésű elágazást, hiszen a navigáció csak dísznek fut az órámon :) Na jó, néha azért ellenőriztem. Bár így is nehéz, volt 2-3 trükkös sziklára felkapaszkodás (pl kék háromszög), itinert meg nem szeretek olvasgatni.
Néha azért utolértem korábban indult túrásokat, megnyugtatva magam, hogy jó felé megyek. Itt még kicsit hiányosak voltak a szalagozások, persze egy tájékozódó futáson már ez is luxus, nem? Igyekeztem már az elejétől tempósan haladni, hasonlóan mint a Téli Mátrán. Hamarosan jött szembe a 65ös táv sok ismerős arccal, szépen elnyúlva. Érdekes de már az elején furcsa volt a gyomrom, pedig direkt nem ettem, s keveset is ittam, ne szúrjam már el mindjárt az elején. Egy zselét vittem magammal, azt 1 óra után benyomtam. Tar kőnél összezavarodtam, így tettem egy 5 perces tisztelet kört. Nagy mezőn már kezdett rendesen melegem lenni, szépen sütött a nap. Viszont a frissítő pont nagyon messzire esett (nekem), így 2,5 óra után ettem először a zselén felül+itt tudtam újra kulacsot tölteni. Persze mivel jól beabrakoltam bő 1 órát ezzel szüttyögött a gyomrom, s nem is ment a futás. Szóval sikerült a közepén elszúrnom a frissítést, megy ez nekem, csak ki kell várni :)
Hosszú lejtőzés jött (bár nem mindig tűnt annak). A következő említésre méltó rész az ódorvári meredek mászás volt. Ezt majdnem benéztem én is ugyanúgy, mint Z-U-Z, nem sokon múlt a hibázás. Ekkor már 4 órája voltam úton, s egész jól haladtam felfelé, nekivetkőzve és gyürkőzve tartottam egy 165 körüli pulzust. Égett bennem a tűz, hamar befogtam egy megfáradt harcost. Aztán mikor felértem, elfogyott a kolbász. A pont még 2 km-re volt, rám meg rendesen lesújtott a kalapácsos. Sokat belesétáltam, semmi kedvem nem volt feszíteni. A pont után se tértem magamhoz, inkább csak becsületből toltam. Nagyon számolgattam a hátralévő kiliket, szigetkörre konvertálgattam, tipikusan a megborulás tünetit diagnosztizáltam magamon :) A végén azért még megeresztettem classic görcsközeli állapotig.
44km-re 5 órát terveztem, de csak 5:19 sikeredett, 155ös HR AVG-vel. Sajnos nem tudom hányadik lettem, talán 4-5. Érdekes, hasonló volt a táv és a szint is, mint a Téli Mátra, mégis nagy lett a difi, a végén esélyem se volt robogni. A célban kaptam finom gulyáslevest, viszont annyira ki voltam, hogy alig bírtam megenni. Bekászálódtam a kocsiba, s 1,5 óráig tartott, mire magamhoz tértem addig üveges tekintettel bambultam az utat. Szóval a következtetések: zselé nélkül nem indulok most már el hosszú tempós futáson, még edzésre is viszek magammal, hogy szokjam a futás közbeni evést/ivást. A menet első 2/3ban aszem inkább nem eresztem 160 fölé. Majd még gyakorlok Mátrabércig, ott már nem hibázhatok :)
Ha valaki megkérdezte januárban tőlem, hogy megyek-e a Büükikire , rávágtam, hogy dehogy. Februárban már rendszeresebben futottam, így bár ízlelgettem, a hosszabb táv ízét, de a inkább az eszemre hallgattam.
A FUN RUN tökéletes kikapcsolódás lesz az első tavaszi napon. Békés, meghitt, családias rajtot követően valóban FUNRUN szerű futás következett. Az első kilométerekben arra gondoltam, azért engedtek előre mert senki nem tudja az utat. Gondoltam, hogy robbantok egy rajt-cél győzelem érdekében, de marhára blamának éreztem volna, ha az elején bekezdek és az első hegyen kifekszek.
Az első checkpont után aztán az egyik srác jól az élre állt és szépen el is hagyott. Attán a piros felső Varga Sándor is elment előttem, na meg egy technikai szünetet követően P. Zoli.
Jó kis erőfelmérőnek szántam. Augusztus óta nem volt 3 órás futásom, így piszkálta a kiváncsiságomat, milyen állapotban vagyok. Persze az utóbbi hetek érzésére szar, de ebben a klassz időben húzott a suhanás gondolata.
A talajviszonyok nem voltak teljesen ideálisak, de többnyire gondtalan volt rajta a haladás. A 2. pontnál tehát utolértem a kék felsős srácot, elfáradt addigra és gondolom kicsit visszavett. Zoli, illetve a piros felsős, meg én összerázódzunk az Őrkőháznál és innen elég sokat együtt is haladtunk. Varga S. debreceni, dombot nem nagyon lát, azt ugyan nem tudom, hogy ment ilyen jól fel az emelkedőkön, kicsit idegesített is :-) viszont elég jól mozgott erős is volt. Ellenben velem. Zoli láthatóan fáradt, így lel lemaradozott, de még tartotta magát. Itt jutott először, hogy a FUNRUN mezőnyben, akár még a dobogó is megszerezhető, hiszen elég sokat én mutattam az utat. A Cserepes Kő után ketten maradtunk a Sanyival. Talán egy ki nem mondott verseny is kialakult köztünk. lehet hogy nem gondolt ilyesmire én igen, mivel még soha nem voltam 1.-2. helyen. Csak pont most amikor formám... forma? Lehet a jövőben jobban fogok versenyeket nézegetni, és keresem a FUN RUN futamokat, forma nélkül. Érzésre persze nem volt FUN. Én a lejtőkön próbáltam kicsit tempót váltani, de szépen lekövette. Tamás kút után az egyik emelkedőn meg szépen utol is ért. Nem volt kérdés, hogy tartalékaim legmélyebb bugyrába kell hogy lépést tartsak vele, ha beváltana. Vagy ha nem is mélyre, mindenesetre komfortzónán kívül kerülnék. Nagy mentális párbeszéd zajlott le bennem. Nyomni vagy nem nyomni.
Előbbire viszont fejben most semvoltam képes. Még a zöldön ment a rakkoló, ipari lendületes ritmus, az utolsó frissítőponton, pedig gyakorlatilag nem frissítettem ( volt mindenem), így a pontról hamarabb mentem ki. Az emelkedőn ismét utolért, így gyakorlatilag lélektanilag el is dőlt. 20 méteres távolságban értem mögötte fel a tetőre, de egy kanyarban úgy el tűnt mintha a köd nyelte volna el. El is bizonytalanodtam, hogy talán technikai szünetre ment, de nem :-) Zseniálisan csinálta :-) Gratulációmat a célban is átadtam.
Végül 3:37 körüli időt futottam a 35 km és volt benne 1500 m szint.
Erős, de nem megszakítós volt a tempó. Kicsit erősebben mint kellett volna és a FUN RUN arculatához sem illett :-)
A gyors beérkezés, azért is jó, mert lehet sörözni és várni a többieket.
Gratulálok nagyon jó kis tavaszi esemény volt a Bükkben. Nekem meg van hova fejlődni nekem, de talán most jó az út!
A versennyel nem volt semmi negatív észrevételem. Számomra követhető volt a jelzés, nem volt bizonytalankodásom, igaz az útvonal nagyrészét ismertem. ( BÜkki Hard, Tortúra, Less Nándor 35 egyvelege) teát vittem magammal, 1 gyümölcspürét ettem és 1 fél zacskó Nutrendes port kevertem be vízbe, amit 2 ponton töltöttem. 2 falat banánt is felmarkoltam.
Ha megyek jövőre, valamiféle hétvégi pihenésel kötöm egybe. Klassz kis környezet. egyedül az útvonal első 2-3 kilométere lehetne talán "trail"esebb :-)
