Tátika kapcsán még egy gondolat az útvonalváltozásokról.
Azt gondolom hogy a kéktúra nyomvonalvezetése a '60-as-'70-es években volt a legjobb, legcélszerűbb akkor képviselte leginkább az alapkoncepciót: áttekintő jelleggel megmutatni az országot, elvinni a túrázót a Nagy Kék Úton a felfedezendő helyekre, a látnivalókhoz, azok közelébe, és amit majd a delikvens arra méltónak gondol azt majd megnézi.
Azóta nincsen koncepció, a módosítások ad-hoc jellegűek, többször vannak a kéktúra kárára mint előnyére. (Tudom, olykor kényszerűek, de ha megszűnik a kényszerítő tényező akkor miért nem teszik vissza az eredeti nyomvonalra? Pl: Gerecse-tető, de sorolhatnám. Nem, inkább tovább bonyolítják újabb kitérőkkel, legutóbbi példa Szandaváralja környéke...)
Szinte minden tájegységben van olyan szakasz ahol picit megvakarja az ember a fejét, hogy akkor most miért is erre? És amikor elgondolja a legcélszerűbb leglogikusabb útvonalat, hogyan vezethették az utat eleink, akkor azon pár méter megtétele után legtöbb esetben megtalálja a régi kék jelzéseket.
Ilyen a Tátika vár is. 30 évig ment a kék egy szekérúton a Farkas-hegy és a várhegy között, becsatlakozván a mai útba. Valamiért módosították, azóta nyáron szinte járhatatlan ez az ösvény, rengetegen panaszkodnak, sokan el is tévednek.
Nem lehetne egy ilyen esetben visszacsinálni a dolgot, kérdem én? Bejártam a hétvégén a régi utat is, kissé benőtt szekérút, de klasszisokkal veri a dzsungeles részt, a mai kéket.
Erről lenne szó:
1. 1961. nem jelöltem be, de jól látható merre megy a kék a két csúcs közt. (Rezi is rajta van a képen, meg még egyéb érdekességek
2. 1982 még mindig. Valamikor ezután módosítottak.
3. 1992. ez már az újabb út, de a régi is jelezve van még szaggatott vonallal
és ma
Ha Gyula is utánanézne a dolognak pontos dátumokkal és térképrészletekkel azt nem bánnám...:-)
Hétvégén Sümeg-Hévíz szakaszt jártam be, pár gondolat a túráról:
Sümegtől Sarvalyig aszfaltos út, Sümeg bazaltbánya vmh után ez már egyáltalán nem baj, szép erdei útvonal ez ami rosszabb időben is jól járható. Sarvaly körül jelzésfelújítás és tájékoztató tábla készítés nyomai. Erdészház(ak) környéke szép, rendezett. Tátika várig újra aszfalt, majd murvás szekérút, gyönyörű erdőben vezet, azonban a Tátika vár alatt egyszer csak nekivág az ösvény a hegynek... bár ne tenné, vagy tenné inkább máshol, mert lenne hol, de erről majd később. Ez a kb 1 km-es dzsungelharc a túra mélypontja. A kék jelzés bevezet egy kb embermagasságú dzsindzsába, csalán, szederindák, meg mindenféle általam nem ismert növények tartóztatják az embert ezerrel visszafelé. Ha nem hosszú nadrágban és pulóverben vagyok akkor asszem ordítva rohantam volna ki a dzsungelből, senkinek nem ajánlom ezt a túrát vegetációs időszakban rövid cuccokban! Még a melegítőalsó alatt is össze-vissza mart a csalán, össze-vissza szurkáltak az indák. Kiértem a szélesebb, szekérútnak minősíthető útra, amelyből nemsokára kiágazott a kék rom jelzés, fel a várba.
helyzetkép a Tátika vár alatt, a dzsumbujt nem fotóztam, mindenki el tudja képzelni a méteres csalánt...:-)
Fel is mentem, gyönyörű a kilátás, majdnem egy órát időztem itt, örömmel láttam hogy ha lassan is, de Tátika vára is épül-szépül, ahol nem ott is konzerválva vannak a falak. Lefelé a vihar pusztításának nyomai, évszázados bükkök kidőlve-kettétörve, még a szintén vadiúj pihenőhelyek egyikére is rádőlt egy méretes bükkfa.
1. Tátika várudvar
2. kilátás Zalaszántó felé. Sümeg, Csobánc és a Badacsony is látszott az éppen elvonuló hidegfront után!
3. a szomszédvár és a kikandikáló víztükör
Zalaszántó: a Tátika presszó falán nagyszerű (és iszonyú aprólékos) tájékoztató tábla van a várról, látszik hogy a helyiek szívükön viselik a vár sorsát. Rezi: kocsma felújítva, falu végén vadiúj táblák (lásd lentebb) egyébként minden a régi, jelzettség O.K. járhatóság is addig amíg a bicikliúton vezet a kék, utána a csárdáig Tátika vár alja "feeling" de ez a csapadékos-trópusi burjánzó tavasz már csak ezt hozza ki a növényzetből... Gyöngyösi csárda: abszolút a nap fénypontja, de erre készültem is, minden ami belefér: betyárleves cipóban (990) marhapöri nokival és ubival (1690) minden nagyon finom és az árak is elfogadhatók.
1. nagyon kell itt ez a tábla, az ösvény halványan kivehető középen
2. a Gyöngyösi Csárda since 1728...
3. stílszerűen betyárleves cipóban, nagyon finom!
Hosszú kerülő az aszfalton nem hiányzik, de megvan hamar, aztán egyszer csak hopplá, egy tarvágás! Éppen ott ahol a kék felkanyarodik a hegyre kiirtották az erdőt. Viszont amiről nem régen beszélgetés folyt itt is azt példás és dícséretes módon oldották meg a favágók: minden kék jelzéses fát meghagytak! És csak azokat. Én amúgy teljesen megértem azt is hogy egy ki nem vágott fa mennyi kiesés a bevételből, na, de akkor azért mégis csak lehet ezt így is? Ismét le a kalappal, jó népek lakhatnak errefelé! Egregy: a kis templom lenyűgöz mint mindig. Ezer év fuvallatát szinte a bőrén érzi az ember mikor belép a pici románkori épület falai közé. Megnyugtató érzés bent leülni egy kicsit. Hévíz, a nyüzsgő fürdőváros, nagyon szép és tiszta mint mindig, itt már inkább a pénz fuvallatát érzi az ember, magyarok németek, és főleg oroszok mindenfelé, törölközőkkel, fürdőalkalmatosságokkal a kezükben igyekeznek hazafelé a vacsorához.
1. tarvágás...igen, a három megmaradt fán vannak a kék jelek, itt kell derékszögben felfelé kanyarodni a hegyre.
2. közeledik Egregy románkori temploma
3. és a földi hívságok :-)
Azon még egy kicsit elmélázok a buszon ülve hogy ami nekem gyalog 10 óra hossza volt, gyakorlatilag egy egész nap az a busznak nem sokkal több mint 40 perc, ennyit ment visszafelé Sümegre Keszthelyről a Kravtex Credo.Jó, persze aszfalton rövidebb is, így könnyű! :-)
Nem csak az északi oldal volt honvédségi terület hanem az egész Rezi körüli hegyvidék. A kéktúra jelenlegi útvonala mellett kb 2 km-en minimum 5 db acélsorompó-maradványt számoltam meg, minden egyes nyiladéknál volt egy amelyen látszott hogy valaha kocsival is járható volt. Már itt, a földút mellett le volt zárva a terület.
AttHunter, a Burok-völgybe lemehetsz, csak akkor Kisgyón kimarad, az meg ugye bélyegzőhely. Én ezt külön túra keretében néztem meg. Tényleg megéri!
Egyszer Visztula mondta hogy a dolgok periodikusan ismétlődnek egy fórumon, és valóban, a Burok-völgyről is beszéltünk itt már többször is régebben. Az első idézett hsz-ben vannak az útvonalváltozások:
Hobbiszinten kutatgatom a kéktúrát, van jó pár régebbi térképem, füzetem, de úgy látszik ha valami nincs meg akkor hozzád nyugodtan fordulhatok! :-)
Rezi környékét akkor kezdtem el nézegetni mikor pár éve fiamékkal fent jártunk a várban és a vár előtt egy kis ösvényen egy nagyon öreg fán olyan kék L jelzést találtam ami elég jól láthatóan kék sávból lett átalakítva.
Akkor, kb 3 éve kezdtünk is itt a fórumon egy kis eszmecserét arról hogy érintette-e a kék valaha is Rezi várat, akkor inkább a "nem" győzött, majd mikor egy 1961-es kiadású kéktúrás füzetem is lett akkor derült ki hogy de, igen érintette a kék Rezi várát régebben.
Most már tudom miért nem találok erről a részről '70-es évekbeli térképet, az a Balatonos nekem is megvan, valamelyik kiadás.
Köszi, ezt én is elraktam annó. Remek cikkecske és ebben is leírja a szerző:
"Ezek a térképek a domborzatot csak árnyékolással szemléltették. Az utakat és vasutakat szögletesen megtörő vonalak ábrázolták. Kit és mit akart ezzel megtéveszteni a kiadáshoz hozzájáruló katonai térképészeti főhatóság, az akkor sem volt, és ma sem világos. A térképen nem tüntették fel a méretarányt, csak a mértéklécet. A mértékléc alapján számított méretarány nem kerek érték volt. (pl. 1:51 000). A turistautakat piros vonalak mutatták, a vonal mellé írt betűk jelezték a terepen felfestett jelzések színét. 1957-től a Budai-hegység, a Mecsek, a Zempléni-."
Egyszer nekem is mutatott egy öreg mecseki turista egy maguk által korrigált és szamizdatként terjesztett régi térképet.
Nagyon tetszett a történelmi visszatekintés térképészeti részről. Pont a múltkor ment a rádióban (talán itt is ajánlotta valaki) egy műsorrész a térképhamisításokról. Nagyon tetszett a fejetlen, meggondolatlan, indokolatlan másítások lebukása (derékszögben törő vasúti nyomvonalak, indokolatlan szintvonaleltérések...).
Amit látunk - t.i. a Nagy Nevek ráaggatása mindenre - arra jó, hogy könnyebb legyen elfogadtatni az ideológiát. Csergezánnak remek vadászati témájú festményei vannak, túl a könyv illusztrációin, ami mutatja, hogy régen a vadászat-erdészet-természetvédelem(-turistáskodás) egy volt, csak mára szakadt szét az érdekek mentén. Kittenberger - Fekete - Széchenyi együtt béreltek területet és vadásztak Erdélyben. Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program?
1963-ban és 1967-ben még a Rezi váron át haladt az Országos Kéktúra Reziből Zalaszántó felé. Érdemes megfigyelni, hogy hol van a vár piktogramja és a rá vonatkozó név.
Az 1967-es kiadáson már plasztikusabb lett az erdő megjelenítése és a Hévíz-forrásbarlang is feltüntetésre került.
Aztán az 1971-es kiadáson már jelentős változások történtek. Megjelent a honvédség a területen és ennek hatására a Kartográfiai Vállalat "rájött", hogy a Rezi vár máshol van, mert annak piktogramjának és nevének helye megváltozott :-))) A Hévíz-forrásbarlang megmaradt, az Országos Kéktúra útvonala viszont lekerült a Rezi-cser nevű dűlőre. A Púpos-hegy környéki turistajelzések sem kerültek ezután feltüntetésre, csak egy tévedésből ott maradt Piros háromszög árulkodott még egy ideig az egykori jelzlett utakról :-))
Később a Vállalat arra is "rájött" - nyilván szintén a honvédség "hatására" -, hogy jobb lesz, ha az egész Zalaszántó-Rezi környéke lemarad az újabb kiadású Balaton turistatérképekről. Ezért a Gyöngyösi csárdától kezdve a Zalaszántó - Sümeg - Sárvár - Szeleste szakasz "turistatérkép nélküli szakasszá" vált a Kéktúrán (ezen a Sümeg környékét ábrázoló Bakony (Nyugati rész) 1 : 80 000 méretarányú térképe sem segített igazán).
És milyen érdekes: Bársony István egyik remek könyvének az "Erdőn, mezőn" c. munkának az illusztrátora Csergezán Pál. Mintha ismerős lenne ez a név is egy kilátó kapcsán. Vagy csak névegyezés? Vagy "ki mit tud" Vitéz Bertalan Árpádról esetleg Maderspach Viktorról?
Nem csak: ott vannak a vitorlázók, lovasok, kerékpárosok. Kár, hogy a bázisugrók kimaradtak. Nyilván szélesítették a szolgáltatásokat igénybe vevők rétegét, azaz tömeget képeznek, mert akkor hatékony egy "érdekvédelmi" szervezet, ha tömegek állnak mögötte. Egy opportunista szövetség nagyobb hatékonysággal gyűjti be a lóvét - mint a vaddisznó. Persze ennek ára van/lesz: a Kéktúra címke alatt valósul meg egy csomó olyan dolog aminek semmi köze hozzá, illetve a tagság remek adatszolgáltató/vásárlói csoport - ami szintén piacképes, azaz eladható. Speciel én nagyon örülök, hogy Bársony István emlékházat kapott Bodajkon, de kétlem, hogy sokan olvasták volna az írásait.
Én úgy vagyok ezzel az egésszel, hogy megmaradt bennem az első bejárás útvonala, de már fejben(és írásban) módosítottam, hová kellene még kitérni. Bennem az ismeretszerzés még tombol és tök mindegy mit terelgetnek, én úgyis megnézem, amit meg akarok nézni. Például, hogy hozzád közeli helyet említsek, régen a Burokvölgy is szerepelt, de kivették. Soha nem hagynám ki! Az maga egy csoda.
Én már a legeslegelején attól féltem, hogy ennek nem sok értelme van, de lehurrogtak. Bár én abban láttam a gondot, hogy szerintem a normál bakancsosok megtámogatása helyett a fizetős szolgáltatások irányába akarják eltolni a beruházásokat (tehát hogy a színvonalasabb/drágább szállások, autós "turisták" számára kiépített pihenők stb. felé megy el a dolog).
Már csak azért mert olyan régi kék rom jelzések is vannak Rezi vár felé menet hogy azokra utoljára talán a '80-as években kellett engedélyt kérni.
A legutóbbi túrámon (most hétvégén, 3 napja) pedig egészen friss táblákat is láttam, a manapság oly divatos tanösvények száma gyarapodott eggyel Rezi vár felé.
Egyébként ezek előtt le a kalappal, nagyon szépre sikerültek és még arra is odafigyeltek hogy a Kéktúrának is jusson irányjelző tábla.
A koncepciótlanság folyamatosan tetten érhető, az égvilágon semmi logika nincsen a terelgetésekben. Egyre erősödik bennem az az érzés amit már említettem volt, hogy senkit sem érdekel igazán a kéktúra maga, csak az hogy alkosson (??) valamit amihez a neve fűződik. Fontoskodás.
Itt, Szandaváraljánál inkább azt kellett volna megpróbálni hogy visszaállítsák a régebbi útvonalat (2009) Cserhátsurány felé, ezzel az aszfaltos szakasz meg is szűnne. Láttam én is elkerítéseket a régi kék mellett, de a szekérút ami maga a kék volt nincsen elkerítve.
Az az útvonal egy rövid szántó kivételével gyönyörű erdőben haladt (Balassi-erdő, Csukori-erdő) szép, jól járható erdei szekérutakon, szép kilátásokkal a környékre.
Ez a Terény-Szandaváralja útvonal meg csak szántóföldeket szel át.
Magát Szandavárat pedig hagyni kéne úgy ahogyan van, semmi értelme ott terelgetni, de vajon mi is az indok erre? Nehezen járható? Na ne már.
Egyébként amióta kéktúra létezik Szandavár azóta benne van, sőt mi több már az 1942-es Cserhát térképen is átmegy a hegyen a kék. Most ezt készülnek kivenni. Gratula. Itt egy régebbi hsz az 1942-es Cserhát térképről:
Nem szeretném idézni a hatalmas dokumentumot, de emlékezetem szerint az áll benne, hogy már be is járták a tervezett új útvonalat, már csak arra várnak, hogy engedélyezzék.
Hónapokkal ezelőtt lehetett ezt olvasni:-)
Ezt nem cikiztem, mert van benne ráció, de most, hogy nosztalgiáztam, és felmértem az "eredeti" útvonalat, már nem gondolom jó ötletnek.
Én tehát a jelenlegi helyzetről írtam, nyoma sincs annak, hogy változás lenne, DE.
Van meghosszabbított ZÖLD jelzés, ennek csak az lehet az értelme, hogy a KÉK nem érinti majd a zöldet.
Van Zrom jelzés, hogy az, aki BÉR felől közelít (pl. ilyen volt az ANDEZIT ttúra), az fel tudjon menni a várba, ha már nem lesz KÉK.
Dél felől egyébként nagyon izgalmas a sziklákon felfelé kapaszkodni, lefelé a tériszonyban szenvedőknek igazi kihívás.
Sajnos a déli csomópont és az országút között nagyon hiányos a jelzés, ha ez a szakasz kiesik, akkor csak a TUHU térképe marad annak, aki szeretne nosztalgiázni.
Ha valaki arra jár mostanában, ne hagyja ki a Páncélos-forrást.
Nem nagy kitérő, bár van némi szintvesztés, a forrás környéke megéri, nem nagyon lehet eltéveszteni.
Hogy ide miért nem vezet jelzett turistaút?
Amúgy a röfik kedvence a völgy, jó sok túrás van az úton, és sok-sok apró csíkossal is "összefutottam".
Furcsa, hogy egyszer a vár felé akarják terelni a Kéket (Rezi), egyszer meg éppen el a várból (Szanda). Nemigen látom benne a logikát.
Amúgy Szandavárból gyönyörű körpanoráma van, nem értem, miért kell kihagyni. OK, Szandaváralja felé kicsit meredek, de vannak ennél vészesebb részek is a Kéken, szerintem.
A Rezi várba sem visz fel a "kék", mégis felmegyünk és a Tátikát (bár ez nem nagy kitérő) is meglátogatjuk és még sorolhatnám, hogy hol tettünk kitérőt - horribile dictu - alternatív útvonalat. Ha nem vagy "ortodox nyomvonalcentiző", akkor semmi gond.